Tsubasa: RESERVoir CHRoNiCLE ismertető

2020.07.27 18:27

Műfaj: akció, dráma, fantasy, harcművészet, kaland, mágia, misztikus, romantikus, shounen, vígjáték

Egy 2003-ban indult CLAMP stúdió által alkotott mangáról van szó. A stúdió munkáihoz híven itt is jelen van, a CLAMP szál: több másik CLAMP karakter is feltűnik valamilyen módon a mangában. 2005-ben készült belőlle anime is, ami két évadot (26 rész), egy movie-t és 2 ova-t (3-2 rész) foglal magában.

A történet egy sivatagi országban játszódik, ami Clow országa. Zajlik az élet és hamar megismerhetjük az első két főszereplőt: Syaorant és Sakura-t (Cardcaptor Sakura). A két fiatal gyerekkoruk óta ismerik egymást és elég mély barátság van köztük a társadalmi poziciójuk ellenére, ugyan is amíg Syaoran egy régész fia, aki megboldogult apja álmát követve a sivatagban található rejtélyes romoknál kutat, addig Sakura az ország hercegnője.

 

A történet elején rövid zátonyra futott szerelmi vallomás után, amit a kastély harangjai akadályoztak meg, Sakura azzal az ígérettel távozik, hogy legközelebb, ha találkozik a fiúval, akkor elmondja neki, amit akart. Az este beköszöntével a hercegnő épp az erkélyről figyeli a romokat, amikor különös hangot hall, majd látomása támad. A lány ugyan is egy látnok, akinek a jövőről vannak látomásai. Eközben Syaoran a romokban kutat és egy különös jelt talál a padlón. Hirtelen feltűnik Sakura aki miután megérintette a jelet az ragyogni kezd a föld pedig remegni és innentől beindulnak az események. Titkos szoba jelenik, meg aminek a falánál ugyan olyan jel van, mint a korábbi padlón, és ha ez nem lenne elég különös Sakura a jel elé emelkedik és különös szárnyak jelennek meg a hátán. Amikor Syaoran megpróbálja megakadályozni, hogy a jel elnyelje, a lányt a szárnytollakra bomlik, amik szétszóródva a levegőben eltűnnek a hercegnő pedig eszméletét veszti. Eközben odakint váratlan látogatók fogadják a Touya királyt (Sakura bátyja) és Yukito papot (Touya gyerekkori barátja). Különös idegenek jelentek meg hirtelen a levegőben megnyílt résekből és elkezdték támadni az ott dolgozó embereket. Amíg Touya és Yukito felveszik a harcot az idegen látogatókkal addig Syaoran is megjelenik az eszméletlen lánnyal. Yukito egyből kideríti a fiú emlékei alapján, hogy valójában mik is voltak a tollak és elküldi a Dimenziók Boszorkányához a fiút és a lányt. Megérkezvén a Dimenziók Boszorkányához Yuukohoz egy hosszú utazás veszi kezdetét, amelynek célja a szétszórodott tollak összegyűjtése, hogy megmentse Sakura-t. Az úton két ember (Kurogane és Fai) és egy külön varázslény (Mokona) fogja elkísérni őket.

 

Akik járatosak a CLAMP művekben azoknak nem kell bemutatni, hogy ki is a Dimenziók Boszorkánya, hiszen találkozhattak vele az xxxHolic című animében/mangában és jobban is megismerhették. Yuuko fontos karakter az utazás során, hiszen egyenlő értékű adományért cserébe segíti a fiatalokat.

„Nincsenek véletlenek ebben a világban, csak az elkerülhetetlen van”

(Idézet a manga 2. fejezetéből)

Az út során rengeteg dolgot tanulnak meg a fiatalok és rengeteg CLAMP szereplővel találkozhatunk más és más szituációkban. Ahogy haladunk az úton megismerhetjük a szereplők múltját és jobban megértjük a dolgokat. Minden dolog összekapcsolódik, előfordul, hogy valaki nem az, mint akinek gondoljuk. Számomra nagy kedvenc a manga, az anime grafikája pedig hozza a CLAMP szintjét, az ost-ket pedig nagyon eltalálták  Yuki Kajiura ismét jó munkát végzett. Csak ajánlani tudom, főleg azoknak, akik szeretik a stúdió műveit. Aki a mangát magyarul akarja olvasni, az AnimeAddicts-on el tudja olvasni, az anime pedig Uraharashop jóvoltából az oldalukról letölthető magyar felirattal az ova-kkal és a filmmel együtt.