Különleges epizód Halooweeni kiadás

2013.12.08 17:12

 

Különleges epizód Halooweeni kiadás

Fejezet elejéhez tartozó megjegyzések:

Mint a cím is mutatja itt a Halooweeni kiadás is. Nah, ki kíváncsi rá, hogy Haru mit kezd Dimitrivel?  Ja és a párbeszédeknél lesznek eltérések, mert már rég volt, hogy játszottam ezt az epizódot, és csak nagyjából emlékszek rájuk. De ezt nézzétek el nekem.

Haru

Hol a jó büdös fr*ncba vagyok?! Jó napot kedves olvasó, aki még nem tudja, hogy miért is vagyok kiakadva. Kezdjünk, mindent szépen előröl.

Visszaemlékezés

• Egy Halooweeni suli buli?- nézte csodálkozva a papírt Rosa és Jess.
• Aha. Mi leszünk a zenekar, így nekünk nem kell belépőt, fizetni és a partnereinknek sem. – vigyorgott Castiel.
• Ez jól hangzik, de mi van Rosaval? – kérdezte Jess.
• Az én párom Leigh. – mondta Rosa.
• Megoldjuk. – válaszolt magabiztosan a vöri.
• Akkor én biztos megyek, legalább felvehetem azt a ruhát, amit nem rég vettem. – egyezett bele Jasmine.
• És te? – fordult felém Rosa. – Felvehetnéd azt a gyönyörű ruhát, amit a szüleid küldtek.
• Nem, tudom.
• Na, hisz nem olyan, vagy aki ezt kihagyná. – győzködött Jess.
• Félre értitek. Megyek a bálra, de már van partnerem. – mondtam ezzel lesokkolva a környezetet. Egyedül a Jesst nem sokkolta a hír, de Rosa is hamar észhez tért és rögtön letámadtak.
• Ki az? – kérdezte Rosa.
• És mikor hívott meg? – Jess se hazudtolta meg magát.
• Öhm… - néztem félre, hogy ne lássák, amint elpirulok, így azt sem vehettem észre, hogy Castiel szemei megvillannak.
• Biztos helyes pasi, ha zavarba jöttél. – vigyorgott Jess.
• Ki vele ki az! – parancsolt rám Rosa. Nagyot sóhajtottam.
• Kentin. – pirultam el még jobban.
• Tényleg, hisz ez szuper! – ujjongott Jess.
• És mikor hívott meg? – kérdezte izgatottan Rosa.
• Amikor kihirdették a bált.
• De hiszen az egy hónapja volt. – csodálkozott Castiel.
• Igen. – bólintottam vörös fejjel. Az, az igazság hogy mostanában elég közel kerültünk egymáshoz a katona fiúval. Egyikünk se hitte volna akkor, hogy ez lesz.

Épp a folyosón mentem, amikor láttam, hogy Amber és a csicskásai megverik szegény fiút. De sajnos már későn értem oda, és csak annyit tudtam neki segíteni, hogy felsegítettem és elvittem az orvosiba. Lekezeltem a sebeit és bekötöztem neki. Közben beszélgettünk és jobban megismertük egymást. Miután elláttam a sérüléseit együtt mentünk, haza és kiderült, hogy majdnem szomszédok vagyunk így könnyű volt haza vinni szegényt. Aztán másnap reggel azzal fogadott, hogy elmegy katonai suliba és mindent köszön. Szegény egy olyan lányba volt szerelmes, aki szinte rá se hederítet pedig szeretni való srác volt. Aztán amikor visszatért nem ismertem fel. Annyira el voltam merülve a gondolataimban, ráadásul akkor már szakítottunk Castielel, mert vissza jött Deborah, így teljesen magam alatt voltam. De aztán összefutottunk és kiderült, hogy ő az. Eleinte Ambernek csapta a szelet, hogy aztán megbosszulja azt, amit vele tett. Aztán egyre gyakrabban találkoztunk és beszélgettünk. Így szép lassan megismertük egymást. Aztán amikor kihirdették a bulit megkért, hogy legyek a párja. És én nem mondtam, neki nemet. Elvégre jól éreztem magam vele. Miután Castiel szakított velem, teljesen magam alatt voltam, de ő mindig felvidított. És még azt is felajánlotta, hogy majd ő fizeti a jegyeket. Akár csak egy igazi lovag.

• De akkor fizetned kell a belépőért- mondta Castiel.
• Nem, kell. – válaszoltam neki.
• Mi? Miért? – kérdezte felháborodva. No, csak féltékeny?
• Mert Kentin már kifizette nekem. – mondtam felé sem nézve.
• Tényleg? – kérdezte csodálkozva Jess.
• Mint egy úriember! – ábrándozott Rosa. – Ez olyan akárcsak egy mese.
• Aha. – forgattam meg a szemem. Ekkor elkezdett csörögni a telefonom. The Grenma Valaki hallja a hangom című száma szólalt meg. Ez Kentin lesz! Csillogó szemekkel vettem fel a telefont. Jess és Rosa elnevették magukat.  –Szia, Ken. – szóltam bele csilingelő hangon a telefonba. – oké, már is megyek. – raktam le a telefont.
• Nah, mit mondott? – kérdezte kaján mosollyal Jess.
• Bocsi, most mennem kell! Majd holnap este elmondom, úgy is átjöttök. – hárítottam a kérdést és elmentem. Siettem, mert már besötétedett és nem akartam össze találkozni senkivel.

Siettem a megbeszélt helyre, de valamiért a sulinál kötöttem ki. Hirtelen zajokat hallottam bentről, így megálltam. Nem lenne túl jó ötlet bemenni ilyenkor. De megint hallottam a zajokat. Félve, de elindultam az ajtó felé. Óvatosan dugtam be a fejemet.

• Hahó! Van itt valaki? – néztem volna körbe, de ekkor hirtelen elkezdtem szédülni és az utolsó, amire emlékszek egy rózsaszín örvény volt.

Visszaemlékezés vége.

És most itt vagyok egy temetőben. Rossz érzésem van.

• Szia! Te ki vagy? – kérdezte valaki mellőlem. Annyira megijedtem, hogy sikítottam egyet. – Bocsi nem akartalak megijeszteni.
• Hát ez nem jött össze! A szívbajt hoztad rám. – vádoltam meg egy… denevért? WTF?
• Az én nevem Black. És téged hogy hívnak?
• Haru. Miharu. – fura. Egy denevérrel beszélgetek, aki jobban megnézve, egész aranyos.
• És hogy kerülsz ide? Itt senki sem járt hosszú ideje.
• Őszintén? Arra én is kíváncsi lennék. Az utolsó, amire emlékszek az volt, hogy a suliba vagyok.
• Értem. – válaszolt. Körbe néztem, de mindenhol csak sírkövek voltak. A legfurcsább az volt, hogy mindegyiken ugyan az a dátum volt.
• Olyan szomorú itt minden. – szóltam el magam. Felálltam és elmentem körül nézni. Hirtelen ráakadtam egy erdei ösvényre. Végig mentem és egy gyönyörű helyre vezettet, ahol egy sír volt. Érdekes. Ezen a síron más évszám volt. Meg a környék és maga a sír sem tűnt elhagyatottnak.
• Régen nem volt ilyen. De a járvány miatt mindenki meghalt. – szólalt meg mellettem Black.
• B*zd meg! Ne hozd már rám a szívbajt! Igazán leszokhatnál erről. – hordtam le Blacket.
• Bocsánat Ez a sír Mária Magdalénáé. – tartott rövid tájékoztatást.
• Értem. – mondtam.
• Ő nagyon kedves volt. Még amikor beteg volt akkor is másokat ápolt.  - mondta és elrepült. Mivel nem nagyon ismerem a helyet ezért utána mentem. Újra a sírköveknél lyukadtunk ki.
• Egyedül vagy itt? – kérdeztem csodálkozva.
• Nem van itt még egy valaki.
• Kicsoda? – kérdeztem. Rosszat sejtek.
• Ő egy vámpír. – Nah, bum. Hát a Twilight még itt is kísért?!
• Vámpír? –kérdeztem vissza, hátha csak rosszul hallottam.
• Igen. Amikor a járvány kitört elutazott, hogy vámpírrá változzon, hogy meg tudja menteni a szerelmét, mert ő olyan beteg volt, hogy nem bírta volna ki az utazást. De sajnos elkéset, így egyedül él itt hosszú ideje. – mesélt Blacky. Igen Blacky. Annyira kawaii, hogy nem bírtam ki. Vajon megtarthatom?
• Ez olyan szomorú. – sóhajtottam, és mivel eddig a földön ültem, most felálltam és elkezdtem leporolni magam.
• Meglátogathatnád. – szólalt meg Blacky. Ledermedtem. Kerek szemekkel fordultam felé.
• Én? – mutattam magamra.
• Igen biztos örülne neked. Ne félj nem fog bántani. – nyugtatott. Köszi.
• Rendben. Merre találom?- adtam be a derekam.
• Bizonyára a szerelme sírjánál. – válaszolt.
• Annál a sírnál ahol az előbb voltunk? – kérdeztem.
• Igen.
• Jó, megyek. – indultam el a sírhoz, de nem volt ott senki. Már épp fordultam volna meg, amikor hirtelen valaki megszólított.
• Te meg ki vagy? – jelent meg hirtelen egy férfi előttem. Annyira megijedtem, hogy felsikítottam.
• Itt mindenki a szívbajt akarja rám hozni? – tettem a szívemre a kezem. – Egyébként a nevem Haru. Miharu.
• Mit keresel it? – kérdezte kellemesen mély hangján. Szinte zene volt a füleimnek. Nem is, inkább simogatta a füleimet! Oké, kifogytam a hasonlatokból.
• Öhm, Black küldött ide. – válaszoltam neki.
• Értem. – Nah eddig simán ment.
• Amúgy maga tényleg igazi vámpír? – lazán tolom nem igaz? Hiába a kíváncsiság nagyúr.
• Hogy érted?- kérdezet vissza.
• Hát olyan, aki vért szív. – És nem olyan, aki csillog a napfényen. Blee Twilight.
• Miért félsz? –kérdezett újra. És itt kezdet el megszólalni a vészcsengő.
• Öhm, háát bekel, hogy valljam, egy kicsit félek. – mutattam az ujjammal. látszott Rajta, hogy jól szórakozik rajtam, még ha az arca nemid mutatja. De a szeme mindent elárult.
• Ne félj, nem foglak bántani. A szerelmemnek megígértem, hogy nem fogok bántani senkit. – nézett szomorúan a sírkőre. Kezdett megesni rajta a szívem. – Magamra hagynál?
• Persze. – szegény. Annyira sajnálom. Biztos, nagyon szomorú. Visszamentem a sírkövekre. Annyira lehangoló ez a környék.
• Már itt is vagy? – jelent meg hírtelen Black. Ijedtemben megint felsikítottam.
• Mit is mondtam neked erről a hirtelen megjelenésről? – asszem mégsem annyira cuki. Lassan ha így halad, cukiság ide vagy oda MEG FOGOM FOLYTANI! És én még meg akartam tartani.
• Bocsi. – kért bocsánatot.
• Olyan lehangoló ez a környék. – mondtam ki hangosan a véleményem.
• Igen. Sajnos én túl kicsi vagyok ahhoz, hogy egyedül ápoljam a sírokat.
• Hm. Talán egy kis virág feldobná a sírokat. – gondolkoztam hangosan.
• Ez jó ötlet. – lelkesedett Blacky.
• Tudom. – indultam el virágokra vadászni. Egy csokorhoz minimum három virág kell. Felkerekedtem hát, hogy virágokat keressek. Össze-visszamászkáltam, de meg lett az eredménye. Sikerült össze gyűjtenem a három csokrot.
• Nagyon jó lett.  – Jelent meg mellettem Black. Most kivételesen nem ijedtem meg. Tényleg jobb lett.
• Szerinted, miért olyan szomorú Dimitri? – kérdeztem szomorúan.
• Bizonyára éhes. Az erdei állatok vérével szokott táplálkozni. Szerezhetnél neki valamit enni, hát, ha attól felvidul. – oh, van ötletem, hogy mit is adjak neki. De mivel nem vagyok gonosz, és Blacky túl aranyos és nekem túl nagy szívem van, így elindultam, hogy keressek valamit. Találtam egy aranyos cicát. Király már csak oda kell adni a vámpírkának. Ez azonban korántsem olyan egyszerű dolog. Olyan aranyos ez a cica, ráadásul hagyta, hogy hagy fogjam meg. Nem adhatom oda. Így hát eleresztettem a cicamicát, aki hálásan nyávogva elszaladt.
• Már azt hittem oda akarod adni azt a macskát. – jelent meg a semmiből Dimitri.
• Hé, erről szokj le. A szívbajt hozod rám. Különben is nem úgy volt, hogy egyedül akarsz lenni? – morgolódtam.
• Bocsánat, de láttam, hogy a sír körül mászkálsz és kíváncsi lettem. Nagyon szép dolog volt ez tőled. Ő is ezt tette volna. – Ő? Csak nem a szerelmére gondol? – Nagyon hasonlítasz rá. Ha látná, hogy milyen lett ez a hely nagyon szomorú lenne. – Oh, mindjárt elolvadok. Ez tudja, hogy milyen csábító tud lenni? Kész, ez már nagyon kezd átmenni Twilight-ba. – Velem jönnél? Adni szeretnék valamit.
• Rendben.  –követtem Dimitrit aki egy hatalmas kastély elé vezetet.
• Kérlek, várj, meg itt mindjárt jövök. – csak bólintottam válaszul. Annyira lekötött az épület, hogy csak bólintásra futotta.
• Azt a k*rva. Ez k*b*szott nagy! – káromkodtam halkan. Ekkor megjelent Dimitri egy gyönyörű ruhával a kezében.
• Tessék, ezt neked adom. A szerelmemé volt, de így már nem porosodik majd. – át vettem a ruhát és a hozzá való tartozékokat (kesztyű, ruha, kabát).
• Köszönöm ez nagyon gyönyörű! – forogtam egyet a szoknyában. Kész, bele szerettem ebbe a ruhába. Ezt, még ha kérné, se tudnám vissza adni.
• Nagyon jól áll. – dicsért meg. – Kérhetnék tőled egy szívességet?
• Hm? Mit? – kérdeztem kíváncsian. Láttam, hogy vaciál. – Gyerünk, ha már bele fogtál, akkor folytasd! – nosztattam és kedvesen mosolyogtam rá.
• Ihatnék a véredből? – nyögte ki végül. Hát nem erre számítottam.
• Nem, úgy volt, hogy nem iszol emberi vért? – kérdeztem kicsit rémülten.
• De igen. De csak egy harapásról lenne szó. – nézett rám. Anyám borogass. Azok a szemek! Jó, ez úgy is csak egy álom szóval… Ha nem akkor pedig nem cél ért teszem.
• Rendben. – néztem rá elszántan. Ekkor neki nyomot az épület falának, és még egy köszönömöt suttogott, utána egy apró szúrást éreztem, ami fokozatosan kezdett el egyre jobban fájni. Felnyögtem a fájdalom miatt, és éreztem, hogy valami meleg csurog le a nyakamtól a mellemig. Aztán hirtelen szédülni kezdtem és elkezdett összemosódni a kép. Az utolsó, amit hallottam az Black hangja volt. Utána megint csak a rózsaszín örvényt láttam, és utána…

Beestem a suli ajtaján. Wtf? Zavartan néztem körbe, és megtapogattam a nyakam, de nem volt semmi baja. Sóhajtva keltem föl a földről, és leporoltam magam. Ekkor megcsörrent a telefonom. Kentin volt az, hogy merre járok. Megnyugtattam, hogy nincs semmi bajom, csak összefutottam egy régi ismerőssel, és kicsit elhúzódott a beszélgetésünk. Letettem a telefont és már tettem volna el a telefont, amikor megakadt valamin a szemem. Egy kép volt az. Felvettem, és megnéztem. Én voltam rajta Dimitrivel. Épp az a pillanat volt, amikor a falnak nyomott és elkezdte szívni a vérem. Legalább ennyi emlékem maradt róla. Mosolyogva tettem zsebre a képet és elindultam a találkára. Nagyon jól éreztem magam Kentinnel, de végig ott motoszkált valami a szívemben. Amikor haza értem, a küszöbömön egy csomag állt, nekem címezve. Meglepetten kukkantottam bele a dobozba és majdnem elsikítottam magam. Ez az a ruha amit Dimitritől kaptam. A kezemet a szám elé tettem, és hihetetlenül néztem a doboz tartalmát. Mikor magamhoz tértem, nagyot sóhajtottam és előkotortam s kulcsomat.

• Vajon tényleg álom volt? – kérdeztem magamtól. Hirtelen mintha valaki a hátam mögé osont volna és a nyakamba csókolt volna. Hirtelen fordultam hátra, de nem volt ott senki. Elpirultam és felnéztem az égre. – Csak tudnám, hogy most mihez kezdjek. – sóhajtottam nagyot és bevittem a dobozt a házba. A ruhát felraktam egy vállfára és kiakasztottam a szekrényre a hozzá való kellékekkel együtt. Úgy döntöttem, hogy ezt fogom felvenni a bálra. A képet kivettem a zsebemből és kiraktam a faliújságomra, ami az íróasztalom felett volt. Elmosolyodtam, és ismét a ruhára fordítottam a tekintetem. Végig simítottam rajta, és megigazgattam. Most már biztos vagyok benne, hogy nem csak állom volt. Lefürödtem, utána átvettem a háló ruhám. Kimentem a teraszra levegőzni kicsit. Rákönyököltem a korlátra és néztem az eget. Ekkor kicsit feltámadt a szél lágyan lobogtatatva a hajamat. Hirtelen valaki átölelt hátulról, és ismét belecsókolt a nyakamba, mire én felnyögtem. Sok ez nekem. Ekkor egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögül.
• Köszönöm. – ez a bársonyosan mély hang, az nem lehet!
• Dimitri?  - fordultam, hátra, de akkor már nem volt ott. Csalódottan sóhajtottam egyet és bementem a szobámban. Azonban a terasz ajtóban, valami megállásra kényszerített. Hátra néztem a csillagos égre.  Épp elkaptam egy hulló csillagot. A legtöbb esetben, ilyenkor kívánni szokta, de a mai nap után már ne várjatok tőlem normális dolgokat. – Vajon lesz még valaki, aki így tud majd szeretni?

Vége

Fejezet végéhez tartozó megjegyzések:

Bocsánat, hogy nem jól írtam a csábító vámpír nevét, de épp a Feláldozhatókat nézetem, miközben írtam ezt a fejezetet, és mivel ez a favorit filmem ezért nem nagyon bírtam koncentrálni, de nem hagytam abba, mert akkor soha nem lettem volna vele kész és mivel holnap is írni kéne ezért még ma befejeztem.