Fejezet 9.

Délután felé járhatott. Az épületből az utcára kihallatszott a bömbölő zene. Amikor belépett az ajtón a dobhártyája majd beszakadt a hangos zenétől. Mikor körül nézett, és nem látott ismerős arcot, úgy vélte, hogy ideje kezdeni. Hátra vonult azonban mikor az öltöző felé vette az irányt hirtelen valaki megállította.

-          Áhhh, hát megérkeztél! Örülök, hogy végül mégis elfogadtad az ajánlatom. – nyújtotta el a hangját a férfi.

-          Muszáj neked a frászt hoznod rám? – kelt ki magából a lány. – Na, mondjad, mit akarsz?

-          Aj. Utálom, amikor morcos vagy.  – nyávogott a férfi. Aztán hirtelen póker arcra tért át. – Biztos, hogy készen állsz?

-          Hm? Mi ez a hirtelen hangulatváltozás? Egyébként, ha nagyon tudni akarod, akkor igen, készen állok. – sóhajtott egyet a lány. Bár nem akart a szája mégis önkéntelenül szóra nyílt. – Akkor, egy világ dőlt össze bennem. Minden reményem-elvesztettem és azt hittem, hogy egyedül vagyok. – emlékezett vissza a lány. Az arcán tükröződött minden fájdalom, amit akkor átélt. – De, most már minden rendben és készen állok rá. – mosolygott a fekete.

-          De utálom, amikor ezt csinálod! – borult ki a férfi.

-          Az már nem az én bajom. – vonta meg a vállát a lány. – Egyébként mit akartál mondani?

-          Csak azt, hogy nem sokára fellép itt egy híres énekes, és ha akarod, bemutatlak neki.

-          Köszi, de nem kell. – mondta a lány és elvonult öltözni.

-          A franc érti, hogy mi folyik a fejében. – fogta meg a fejét a férfi.

Később

Semmit sem változott. Még mindig ugyan az maradt, aki volt.

Ilyen gondolatok jártak a lány fejébe, amikor megérezte, hogy lidércek jelentek meg nem messze tőle. Ezért mivel amúgy is arra felé vezetett az útja, gondolta miért is ne? Régen volt már hogy lekaszabolt egyetlen egy lidércet is. Épp oda ért volna, amikor egy ismerőst pillantott meg. A hatodik osztag hadnagya jelent meg lidérc mészárlásra. Egyetlen mozdulattal kettévágta a böhöm nagy lidércet. Keyko a fal mögül figyelte hadnagyunkat. Olyan volt, mint akit hipnotizáltak. Nem értette miért nem tudja a tekintettét elfordítani. Csak arra ébredt fel, hogy egy lidérc akar neki rontani. Persze ami kis ábrándos leánykánk, kiábrándította a lidércet. Még a lélekölő kardját sem kellet elő hívnia. Egy kézzel elhárította a támadást. Megfogta a lidérc öklét és egy kézzel tartotta azt. Amikor a lidérc felfedezte, hogy csapdába eset egy ceroval díjazta, amit persze Keyko méltóan jutalmazta. A tekintetét a lidércre emelte, ami sötét volt és rideg. Tükröződött benne, a sok éves tapasztalat.

-          Véged. – mondta a lány szadista mosollyal az arcán és a lidércre küldött egy cerot. Miután magához tért a lány elképedt és az arcát az egyik kezével eltakarta és csak az ujjai közül bámulta a betont. – Mégis mi, a fene történik velem? – kérdezte magától. Miután magához tért úgy döntött, hogy haza megy és lefekszik.

//////////////////////////////// Eközben Ichigoék/////////////////////////////////

-          Aj! Uncsi – nyávogott a tízedik osztag hadnagya. Ichigo ágyán ülve. a Csapat éppen a téli harcokon töprengett. – Mi lenne, ha kicsit szórakoznánk?

-          Mégis mit értesz szórakozás alatt? – kérdezte Ichigo.

-          Hát, mondjuk, üvegezhetünk.

-          És abban mi az izgalmas? – kérdezte a hatodik osztag hadnagya, ásítva.

-          Hát, mondjuk, ha többen lennénk, izgalmasabb lenne. – elmélkedet Orihime. – Mi lenne, ha áthívnánk Keyko-chanékat?

-          Remek ötlet ugye, Renji? – kérdezte Rangiku somolyogva. Renji arcszíne kezdett versengeni a hajszínével. Ichigo és Rukia válla remeget a visszafojtott nevetéstől.

-          Mégis, mi olyan nevetséges? – ordította le Renji őket.

-          Semmi. Mi meg se szólaltunk. – mondta fütyörészve Ichigo. Renji épp a torkának ugrott volna amikor, Ichi faterja rontott be az ajtón.

-          Hé, halkabban ti ebadta, mihaszna kölykök! Lentre hallatszik a kiabálásotok! – kérte meg őket „udvariasan”.

-          Először is – húzott be egyet neki Eperke.  – Kopogás nélkül ne gyere be! Másodszor, nem vagyunk kutyák, akikkel így beszélhetsz! – fejezte be Ichi az oktatás.

Miután Ichigo kipaterolta az apját Rangiku lelépett áthívni Keykoékat.

-          Hát, te? – kérdezte elhűlve a fekete, tágra nyílt szemekkel, amikor meglátta a nőt az ajtóban.

-          Jöttem érted, megyünk Ichigoékhoz felelsz, vagy merszezni.

-          Hát, én biztos, hogy – kezdet volna el tiltakozni a lány amikor Rangiku megfogta a karját és elkezdte húzni. – én, nem megyek! – tiltakozott a lány az ajtófélfába kapaszkodva.

-          Hé, Ray! – kiabált be az ajtón miközben a lányt vakarta le az ajtófélfáról.

-          Igen? – kérdezte unottan a fiú.

-          Öltözz fel, mert megyünk Ichigoékhoz felelsz vagy merszezni. – mondta lelkesen a vörös.

-          Rendben, mehetünk. – mondta unottan a férfi és ásított egyet.

Az út nem nagyon volt több 12 percnél. Keyko azon filózott hogy Matsumoto milyen erős. Ray unottan bámulta a felhőket, és Rangiku, hát maradjunk annyiban, hogy elvolt. Mikor oda értek Rangiku nagy hévvel nyitotta be a bejárati ajtót amire Ichigo apja felfigyelt.

-          Elnézést a zavarásért. –köszönt a lány.

-          Nézzétek kiket hoztam! – mosolygott a nő miközben Keykot belökte az ajtón. Ray megadóan feltartotta a kezét és önként vonult be.

-          Isten hozott titeket életetek talán legfontosabb részében. – mondta Ichigo szélesen mosolyogva.

-          Talán inkább úgy akartál fogalmazni, hogy legszörnyűbb részében. – mondta unottan Ray és lehuppant Inoue mellé. Keyko Renji mellet ült egy darabig és nézte a játékot.

-          Hova mész? – kérdezte Renji a távozni készülő lányt.

-          Csak italért. – mondta a lány. – Kérsz?

-          Aha.

-          Én is! – kiáltott fel Rangiku, aztán a többiek is. Végül, mindenki kért inni valamit. Mikor Keyko leért nagyot sóhajtott. Akkorát hogy még Ichigo apja is felfigyelt rá.

-          Csak nem egy szerelmes sóhaj volt? – kérdezte szélesen vigyorogva.

-          Mi? - nézett értetlenkedve a lány.

-          Most még csak egy sóhaj, de mire észbe kapsz már élni se tudsz nélküle. – somolygott. – És, ki a választott? – kérdezte a lányt. A lány eddig nem nagyon nézett oda, készítette az italokat. De ennél a mondatnál hátra fordult.

-          Na, nem! Én nem lehetek szerelmes!

-          Már miért nem?

-          Tudja, már volt egy kapcsolatom. És nem végződött valami jól.

-          A szívnek nem lehet parancsolni, és honnan tudod, hogy ő is ilyen? – kérdezte a lányt.

Eközben, Ichigoék nagyon jól elvoltak. Épp Renjire került a sor, és Ichigo kérdezett. Épp kérdezett volna amikor Rangiku sokat mondó arcára nézett, és gonosz mosoly ült ki az arcára.

-          Felelsz vagy mersz? – kérdezte.

-          Merek. Abarai Renji senkitől, és semmitől nem fél. – húzta ki magát.

-          Csak a szerelemtől. – mondta Rukia alig hallhatóan.

-          Akkor meg kell csókolnod Keykot amint bejön az ajtón.

-          Micsoda? – pirult el a hadnagy. Ray, aki eddig csak fél fülel hallgatta a játékot most kinyitotta a szemét.

-          Jól, hallottad. Meg kell csókolnod. Ha már egy vallomásra nem futja. – mondta Ichigo és szinte már előre örült a győzelemnek. Túl jól ismerte már a hadnagyot ahhoz, hogy 90% - ig, biztos legyem benne hogy nem meri megtenni. – Ha, nem teszed, meg akkor én győzök és elhíresztelem a suliban és a lelkek világában, hogy a nagy és hatalmas Abarai Renji mégsem olyan bátor, mint mondja. Ekkor Renjinél elszakadt a cérna. Keyko épp ekkor nyitott be az ajtón. Ichigo arcán kárörvendő mosoly ült. Keyko nem nagyon tudta mire vélni a nagy csendet.

-          Hé, kinyírtatok valakit, azért van ilyen nagy csend? – kérdezte a lány. De választ nem kapott. Ekkor egyik pillanatról a másikra maga előtt találta hadnagyot és a vészesen közeledő arcát. Ichigo tátott szájjal figyelte, ahogy a hadnagy nemes egyszerűséggel megcsókolja a lányt.

-          Mi a franc történik itt? Miért érzek a számban több nyelvet a kelleténél? És miért dobog ennyire hevesen a szívem? – ezek a kérdések kavarogtak a lány fejében még akkor is, amikor a hadnagy már eltávolodott az arcától.

-          Csupán annyi folyik itt, hogy Kurosaki most vesztett. - jelentette ki a hadnagy. Hatalmas koppanás, elfojtott nevetések és döbbent. Ezekkel lehetne jellemezni azt a pár percet, ami némán telt el. Keyko miután magához tért megrázta a fejét kissé és pár percig még próbált vissza emlékezni a látottakra.

-          Mindjárt jövök, csak kicsit ki kell mennem, levegőzni. – mondta a lány és sietős léptekkel lement a lépcsőn. Arca kezdet vörösödni, amikor lassan kezdte felfogni az elmúlt pár percet. – Te jó ég! – csak ennyit tudott kinyögni. – Ichigo apjának igaza van. Én tényleg szerelmes vagyok. – mondta a lány, vöröslő arccal. Felnézett az égre és neki dőlt a ház falának. Az ég már besötétedett. A napot a hold váltotta fel. Ám, ez a nap még nem ért véget. Még sok mindent tartogat hőseink számára.

To be contued…

A színfalak mögött

A forgatásnak vége. Az író még magához hívatta Ichigoékat.

-          Szép munka volt.

-          Köszi. – mondták kórusban.

-          És, Ichigo! – mondta a lány. Hangtónusa kezdett veszélyes lenni.

-          Igen? – kérdezte a fiú mit sem sejtve. A lány, hirtelen a fejére vágott a forgató könyvvel. – Áú! Ezt most miért kaptam?

-          Legközelebb kövesd a forgató könyvet!

-          Mi van? Csak egy kis izgalmat vittem a történetbe! Amúgy is Renji amilyen töketlen, hogy ha rajta múlik, akkor sosem vallja be… - ordibált a fiú. De mielőtt kimondhatta volna azt a nevet, amit akart a lány gyorsan befogta a száját. Renji elpirulva állt és nézett a lányra.

-          Ichigo te és Renji itt maradsz. A többiek elmehetnek és köszönöm a munkájukat. – mondta a lány, és amikor mindenki elment akkor megszólalt. – Ekkora két ökröt nem hordott a világ a hátán! – sziszeget a lány halkan.

-          Na, de! – akadékoskodott Ichigo.

-          Nincs semmi de! Te nem ordibálsz, és nem kiabálod világgá hogy ki be szerelmes! – sziszegte a lány. Aztán Renji felé fordult. – Te, meg. Tényleg ennyire töketlen lenne a hatodik osztag hadnagya, hogy egyszerű szó ilyen nagy gondot okoz neki? – sóhajtott a lány. - De ezt majd később megbeszéljük, most mennem kell. Ja, és 17.- én nincs forgatás, szabad nap lesz. Adjátok át a többieknek is. – mondta a lány és lépett volna ki az ajtón amikor Renji utána kiáltott.

-          Mi, hogy, hogy?

-          A sulimban farsangi bált rendeznek és Joannával elmegyünk rá.

-          De, jó. – mondta Ichigo mire a lány egy halálos pillantást küldött rá, aztán ki ment a szobából.

-          Ez meg mi volt? – kérdezte Renji.

-          Biztos rossz hangulata van.

-          Az biztos. – értett vele egyet. – Vagy csak szimplán fáradt.