Átlagosnak tűnő napnak indult ez a nap is Keyko számára. A napfényesen sütött, a madarak csicseregtek. Ray a konyhában sürgölődött és reggelit csinált (igen. Ő, ilyet is tud!). A nagy dolga közepette rápillantott az órára és morgott egyet.
Ray
-Fél nyolc. El fog késni. – motyogtam aztán folytattam a reggeli csinálást. Keyko még mélyen aludt a tegnap este miatt. A mikor végzetem a reggelivel, úgy döntöttem, hogy végül is felébresztem. De nem akár hogy! Belopóztam a szobájába, egészen az éjjeli szekrényéhez. A vekkeren ki volt kapcsolva az ébresztő. Ez egy különleges óra volt. Ébresztéshez be lehetett állítani, hogy mi szóljon. Általában, Keyko régi nagy kedvence szólt a Flow-re: member száma szokott szólni. Nem értettem meg, soha sem hogy mit szeret rajta. Csak annyit értettem meg, hogy ha valaki elállítja, ezt a számot az ébresztőén az felér egy öngyilkossággal. Eddig még csak egyszer fordult elő. Matt épp nálunk volt és valamiért felment Keyko szobájába. Azt hiszem egy DVD- ért. Épp megszólalt az óra, és én pont utáltam ezt a zenét. Próbálta kikapcsolni, de nem bírta. Ugyan is volt egy nagy gond. Ez egy különleges óra volt. Ajándékba kapta még régen, amikor cserediák volt. Nagyon szerette azt az osztályt, és az iskolát. Amikor vissza kellet jönnie akkor kapta ezt az órát. Nagyon szerette. De csak ő értett hozzá. Ha valaki hozzá ért, még ha én is voltam az a valaki, akkor olyan személyiség változása volt, hogy az ember köpni, nyelni nem tudott. Olyan volt, mint a kölykét védelmező, anya tigris. Szóval amikor Matty hozzá ért akkor elő írta a saját halálát. Keyko amint meghallotta, hogy más zen kezd szólni az ébresztőjén akkor bepöccent. Szegény Matty-t annyira hirtelen érte a dolog hogy először fel se fogta a dolgot, csak miután jól megbüntette szegény fiút. Azóta is óvakodik Keyko-tól.
– És, én most ennek tudatában mégis megteszem. – sóhajtottam és már nyúltam volna a vekkerhez, amikor hirtelen egy kéz megfogta meg a csuklómat. Gyorsan oda pillantottam a még alvó lányra.
-Én, nem tenném a helyedben! – dünnyögte a lány, figyelmeztetőileg.
-Hát, legalább már fen vagy! – vontam vállat és leültem az ágy szélére. – El, fogsz késni!
-Ez, nem jogosít fel arra, hogy hozzá érj az órámhoz!
-De, máshogy nem tudtalak volna felkelteni. Annyira mélyen aludtál, hogy már háromszor hiába próbáltalak felkelteni.
-A francba is! Többet nem hagyom, hogy Rangiku magával cipeljen sem lidércvadászatra, sem vásárolgatni! – nyávogott a drága hugicám és nagy nehezen felkelt.
/később a suliban/
-Ohaio! – lépett be nagyot sóhajtva Keyko.
-Ohaio Keyko - chan! – ugrott a nyakába egy rég látott személy.
-Höh? Hát, te mit keresel itt? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Hát, vége a sulinak és gondoltam megnézlek. – mondta a lány nemes egyszerűséggel.
-Aha. De neked nem ebben a történetben van a szereped.
-Tudom, tudom. – mondta duzzogva a lány.
-Na mind1. Le szálnál rólam? Még a végén félre értik.
-Höh? Oké.
-Amúgy, hogy vagy? Rég láttalak.
-Én, is. És köszi, jól vagyok.
-ÉS hogy vannak a többiek?
-Hát, Shizuko még mindig ugyan olyan, mint mindig. Usui - kun meg még mindig él tanuló és a legjobb fiú a suliban. Tehát a dolgok, ahogy hallod nem változtak semmit a Seikában.
-És mi van Misaky- channal?
-Hát, ő még mindig az elnök ezért keményen dolgozik.
-És, hogy halad a kapcsolata Usuival?
-Egész, jól. Mostanában elég sokat vannak együtt. – mesélte a lány. Keyko elmosolyodott a lány arcát látva. – Min mosolyogsz? Mi olyan vicces? Talán valami vicceset mondtam? – kérdezősködött idegesen a lány.
-Sakura*. Látom te se változtál semmit. Még mindig az a cuki kislány vagy.
-Köszi! – mosolyodott el a lány. Miközben beszélgettek észre sem vették, hogy mindenki őket figyeli. Egyszer csak Ichigo lépett oda hozzájuk.
-Hé, lányok! Kicsit halkabban. Mindenki titeket figyel.
-És aztán? – vonta meg a vállát a fekete.
-Mit, na és? – akadt ki Ichigo.
-Hagy bámuljanak. Nem, érdekel.
-Te aztán laza vagy.
-Hidd el. Nem tudnak érdekelni. Ma, reggel bal lábal keltem fel, hála Rangiku-sannak. Úgy hogy még lehet örülni hagy nem téptem le a fejedet, hála Sakurának. - vettet döfő pillantást a lány. Ichigo és a többiek is nagyot nyeltek. Végül Eperke csak ennyit tudott mondani:
-Úgy nézel, mint aki már ölt volna embert. – sóhajtott a fiú. – Nekem mind1. Leléptem.
-Most miért is hisztizel? – kérdezte Sakura.
-Nem, hisztizek! – akadt ki ismét Ichi.
-Aha, nekem8. – mondta Sakura felhúzott szemöldökkel.
-Gyere Sakura menjünk, fel a tetőre ott nyugodtan tudunk beszélgetni.
-Bocsi, de mennem kell. Majd legközelebb.
-Rendben. Szia! – búcsúzott el a lánytól.
-Most miért lépett le? – kérdezte Ichigo.
-Te komolyan ennyire sötét vagy? Vagy csak megjátszod a hülyét? – kérdezte Keyko miközben fogta a fejét.
-Hé! Most mi van? Elhiszem, hogy bal lábbal keltél fel, de ne rajtam verd le a nyűgödet. Olyan, vagy mint egy hisztis hercegnő! – torkollotta le Ichi a lányt. Keyko kerekre nyílt szemekkel bámult rá, amíg az osztályban minden szem Ichigora szegeződött.
-Szóval, mint egy hercegnő. – ismételte meg a szót közben a padlót nézve, kínosan mosolyogva.
-Hé, nem úgy értettem!
-Hagyjuk. – mondta Keyko és kiment a teremből. Közben Renji is megérkezett. Mivel nem nagyon tudta mi történt csak értetlenül nézett Rangikura segítséget várva tőle.
-Hát, ezt jól megcsináltad! – veregette vállon Rukia.
-Mi? Most mi rosszat csináltam? – akadt ki Ichigo.
Keyko mélyen eltöprenget azon amit Ichigo mondott.
-Szóval hercegnő, mi? Ha tudnád, hogy nem is jártál olyan messze az igazságtól. – sóhajtott a lány és neki dőlt a falnak, közben eperkoktélt szürcsölve. Miután végzett elővett egy száll cigit és rágyújtott.
-Azt hittem, hogy már rég leszoktál róla.
-Hm? Onii-san? Nem hallottalak. Mikor jöttél ide.
-Már rég itt vagyok. De ne tereld el a témát. Mi a bajod?
-Semmi. – vágta rá egyből a lány.
-Ne, tagad le az érzéseidet. Kérlek. Nekem elmondhatod, hogy mi a bajod. Velem még mindig jobban jársz, mint a cigivel. Vagy ha nem nekem, akkor legalább a barátaiddal legyél őszinte – mondta a fiú és mélyen a lány szemébe nézett.
-A barátaimmal? – ismételte meg a lány.
-Igen. Emmy, Charlotte-sama és Ichigoék.
-Rendben. –válaszolt a lány és eldobta a cigit.
-Akkor elmondod mi a baj?
-Nem, tudom. Nyugtalannak érzem magam mostanában. Rossz előérzetem van.
-Nyugalom, nem kell félned. – suttogta a lánynak és átölelte. Miután meggyőződött róla hogy megnyugodott visszakísérte az osztályterembe. Amikor az osztályba értek nagy meglepetésben volt részük. Az osztály fiúinak nagyja amint beléptek oda rohantak Keykohoz. Mind kérdezgették, hogy jól van-e meg, hogy nem bántotta-e meg nagyon Ichigo. Keyko megnyugtatta őket, hogy nincs semmi baja csak levegőzni ment ki. Miután eljutott a helyére nagyot sóhajtott és elő pakolta a cuccát.
-Hé! Ne is törődj Ichigoval! Tudod ő egy balfék és nem tud bánni a nőkkel. – vigasztalta Renji.
-Köszi! – mosolygott rá a lány és visszafordult pakolni. Renji meglepődve nézte a lányt, aztán ő is elmosolyodott. Miután vége lett az utolsó órának mindenki szedelődzködött és indult haza. Már majdnem mindenki elment csak Ichigoék, Ray és még pár ember maradt csak. Ray még mindig Keykon töprengett, de Mitsuhiko meg zavarta a töprengésben.
-Ööö. Bocsi, a zavarásért. De nem sokára lesz nálunk egy karácsonyi parti, és meg szeretnélek hívni rá téged meg a húgodat is. Tessék! – nyújtotta át a meghívót, aztán elment.
-Parti? Ez most jól jött. - mondta és indult volna ki amikor Ichigo megállította.
-Keyko elment már? – kérdezte zavartan.
-Igen. – mondta szúrós tekintettel. – Mit akarsz tőle? Nem volt elég reggel?
-Csak bocsánatot akartam kérni, és különben is nem én kezdtem, hanem a húgod. – akadt Ichigo. Ray, elnevette magát. Ichigo nem tudta mi történt. /vagyis nem fogta fel/
-Hé, nyugi! Nyugi van. Csak vicceltem. Na, ki vele mi dolgod a húgommal?
-Csak bocsánatot akarok kérni tőle hogy leüvöltöttem.
-Rendben, gyere velem. Ha szerencséd van, akkor otthon van.
-Ezt, hogy érted?
-Tudod, a húgom ritkán van otthon. Általában a bárba szokott menni, dolgozni.
-Dolgozni? Akkor a múltkor azért lépett fel ott.
- Nem, félre ne értsd! A múltkori alkalom az kivétel volt, egy fajta próba volt.
-Hogy, hogy?
-Tudod a tulajdonos egy régi barátja.
-Miért tesztelte le, ha egyszer barátok?
-Nem arról volt szólt, hogy barátok-e vagy sem.
-Akkor miről?
-Hanem arról hogy felkészült-e már.
-Mire?
-Arra hogy elkötelezze magát és, hogy biztos lábakon álljon.
-Ez meg mit jelent?
-Tudod, Keyko nagyon érzékeny lelkű.
-Na, persze én meg kapitány vagyok. –morogta a fiú. Pechére a Ray hallotta.
-Keyko, habár erősnek mutatja magát, de sok mindenen ment keresztül. Gyerekkorunkban, külön nevelődtünk 4 éves korunktól. Anyánk meghalt és apánk még egy évig nevelt minket utána rokonokhoz, és barátokhoz adott minket hogy ők neveljenek minket. Csak néha találkozhattunk. Engem a rokonaim úgy neveltek fel mintha a sajátjuk lettem volna. Lényegében én is a szüleimként tekintettem rájuk. Keyko-t távoli rokonok nevelték fel egy kis ideig, utána elkerült egy házas párhoz, akik apánk régi cimborái voltak. Ott a férfi nem tekintett rá úgy, mint lányára, de még úgyse, mint a mostoha lányára. Amint valami kis hibát is elkövetett szegény húgomat meg verte. A felesége hiába próbálta védeni Keyko-t a vége mindig az lett, hogy még jobban verte szegény húgomat. De, ő egy rossz szót nem szólt, sőt egyáltalán nem beszélt senkivel. Aztán egy év múlva a férfi felesége úgy döntött, hogy elviszi Keyko-t egy olyan helyre ahol jobb sorsa lesz. És ekkor került a Kutchiki házba, mint a Kutchiki család lánya. Persze nem törvényesen.
-Egy pillanat! Abba a Kutchiki házba amihez Kutchiki Byakuya is tartozik?
-Hm? Ismered Byakuyát?
-Hát, ja. – sóhajtott Ichigo. - De folytasd csak a történetet.
-Rendben. Szóval miután az a nő elvitte a Kutchiki ház akkori vezetőjéhez, és elmondta nekik, hogy mi történt a ház ura örömmel befogadta. Keyko eleinte még kicsit félt tőlük ezért bemutatták egy tőle pár évvel idősebb Byakuyának, hogy hátha neki sikerül jó hatással lennie a lányra. Elsőnek nagyon nem is törődött a lánnyal. Aztán egy nap amikor Keyko-t el kellet vinnie a városba, hogy megszokják egymást csoda történt. Épp elhaladtak volna egy balett bemutató előtt amikor Keyko elszaladt Byakuya mellől és csillogó szemekkel nézte, ahogy kecsesen mozog a balerina. Byakuya nem értette mi lelte a lányt ezért mellé ment nehogy még egyszer elveszítse. Ekkor látta, meg hogy a kislány arcáról csak úgy sugárzott a boldogság. És amikor a balerina befejezte a táncot a kislány lelkesen tapsolt. Cserébe a balerina rá mosolygott és felhívta a színpadra. Miután elmentek Byakuya egész úton a lányt figyelte, hogy, megváltozott. Aztán egyszer csak felcsendült egy vidám dalocska, ami tele volt érzésekkel. Byakuya elmosolyodott. Keyko csak vidáman énekelt, és közben egyre többen állták körül. Amikor vége ért a dalnak hatalmas tapsvihar keletkezett. Keyko meghajolt és egy letörhetetlen mosoly volt az arcán. Hazafelé út csöndben telt el. Byakuya elmondta a nagyapjának, hogy mi történt, és másnap Keyko-t magához hívatta. Keyko bement és meghajolt.
-Holnaptól táncórákat fogsz venni. Mivel hozzánk tartozol most már így kultúrát kel tanulnod. - jelentette ki az öreg.
-Igen is, uram! – felelt a lány. Tehát teltek az évek Keyko már szóba állt a többiekkel és közben balettot tanult. Egy nap, amikor hazafelé jött az óráról egy lidérc megtámadta. Amikor a lidérc megtámadta volna hirtelen egy fehér, kétfarkú, hatalmas macska megvédte. Miután a lidércet legyőzte a földön fekvő kislányhoz hajolt le. A kislány felkelt és megköszönte a macskának és megsimogatta. A macska eltűnt Keyko pedig haza ment. Otthon elmondta Byakuyának hogy mi történ és tanácsot kért tőle. A fiú azt mondta, hogy forduljon a nagyapjához ezzel a kérdéssel ő biztos tud segíteni. Ekkor derült ki, hogy a mi kicsi Keykonknak igen nagy a reitsasuval van megáldva. Ekképpen kötött ki a halál istenek akadémiáján. Vége. – fejezte be mesterien a történetet.
-Aszta. Az biztos, hogy valamennyire így már meg tudlak érteni titeket. Nekem is meghalt az édesanyám. Még kicsi voltam, amikor egy lidérc megölte, amikor engem próbált megvédeni.
-Na, azért az se egy szép dolog. – állapította meg Ray és kinyitotta az ajtót. – Megjöttem!
-Üdv itthon! - hallatszott az emeletről Keyko hangja.
-Ma is mész dolgozni? – kérdezte a fiú közben lepakolt.
-Igen, nem sokára megyek is. Mert?
-Csak azért mert van itt valaki, aki beszélni szeretne veled.
-Mindjárt lent vagyok, csak átöltözöm. – kiabált le a lány. Pár perc múlva meg is jelent egy kék szoknyában fehér madaras mintájú pólóban.
-Hello, hugi! – köszönt Ray, mert látta, hogy Ichigo-t lefoglalja a csodálkozás.
-Üdv, itthon. – köszönt a lány és megpillantotta a tátott szájú Ichigo-t. – Hát ez meg? – kérdezte és közben Ichire mutatott.
-Beszélni akar veled.
-Értem. - mondta a lány és a fiúra nézett. – Ha valamit akarsz, akkor mond gyorsan, mert nem érek rá. – csipkelődött a lány.
-Rendben. Csak bocsánatot akartam kérni, amiért lekiabáltalak.
-Rendben. Elfogadom, de most már mennem kell, mert elkések.
-Hé, várj! – kiáltott utána Ichigo. –Majd én, elkísérlek.
-Tőlem. – mondta a lány és vállat vont.
-Hajaj. Ennek így nem lesz jó vége. Ichigo, csak nem megtetszett a húgom? Ne, feled. Ő nem a tiéd. – mondta halkan miután a páros kifordult az ajtón.
The end.
A színfalak mögött
Ray: Ezt most gyorsan lerendeztük.
Ichigo: ja. Bár kicsit hosszú ideig tartott mire elkészült a forgatókönyv.
Adri: Talán, nem tetszik valami? Azt hiszed olyan könnyű írni? – támadta le a lány.
Ichigo: nem, én nem.
Ray: Na, Adri! Hagyd már ezt a tesznyejószágot.
Ichigo: Kit nevezel te tesznyejószágnak?
Adri: Hé, Ray.
Ray: igen?
Adri: Nem tudod, hol van Keyko?
Ray: nem. Mert?
Adri: Mert átjön egy barátnőm és be akartam mutatni neki.
Ray: Miért? Mi nem vagyunk elég érdekesek?
Adri: De, de csak… - mentegetőzött a lány, de egy csöngetés félbe szakította. – Kinyitom. – üvöltötte a lány és villám lépést megszégyenítő gyorsasággal az ajtónál termet és kinyitotta.
Ichigo: Aszta! De gyors volt. – tátotta el a száját Ichigo.
Ray: Mi van veled? Olyan, vagy mint egy zombi, akinek lecsapolták az agyát.
Ichigo: Nem, vagyok zombi és nem csapolták le az agyam. Világos?
Ray: Nem, mert nem is tudnák. Ugyanis neked még az agyad helyén is csak nagy üresség van.
Ichigo: hogy mit mondtál? Ezért meglakolsz még! -kiálltotta és elkezdte üldözni a feketét.
