Fejezet 7.

2013.12.08 16:48

 

 

Fejezet 7. – Baráti kapcsolatok

Haru

A mai napom is igen izgalmasan telet. Épp Castielel mentem volna haza, amikor valaki megint elgázolt, úgy, mint reggel. Komolyan, itt figyelni már luxus?

• Az isten szerelmére! Nem igaz, hogy itt senki sem képes itt figyelni! – szidtam, mint a bokrot, a támadómat, de hirtelen elhallgattam, amikor megnéztem ki is a támadóm. – Te? – kérdeztem elkerekedet szemekkel. Erre ő is felnézet, de ő úgy látszik nem ismert fel. – Rosalya? – kérdeztem meglepetten.
• Ismerjük egymást?  - kérdezte meglepetten. Ez most komoly? Elfelejtet?
• Hm, szépen vagyunk, mondhatom. Jó hamar elfelejtettél. Pedig még mielőtt átjöttem volna még beszéltünk is. – húztam fel az orrom durcásan.
• Ha-haru? – kérdezte akadozva. Meglepetten fordultam felé, hogy vajon miért olyan a hangja, mint aki mindjárt elbőgi, magát erre a nyakamba ugrik. – Olyan rég láttalak! Jaj, de örülök! El sem hiszem, hogy itt vagy újra! – ömlött belőle a szó. Ami nem lett volna baj, eltekintve attól, hogy mindjárt megfojtott.
• Enged már el te szerencsétlen! Nem látod, hogy mindjárt megfojtod? – kaparta le rólam Rosaly-át Castiel. Roppant hálás voltam neki, amiért segítet.
• Köszi Castiel! – mondtam rekedten. Gyorsan megköszörültem a torkom, hogy újra normális hangom legyen aztán Castiel felsegítet. De amit felálltam Rosalya újra a nyakamon lógott. – Basszus Rosa! Megfojtasz! Én is örülök, hogy látlak, de ne fojts meg! – könyörögtem a fehér hajúnak. Nah, ez hatott, mert elengedet és végre normálisan kaptam levegőt.
• Nem is sejtettem, hogy ismered Lysandre bátyjának lökött csaját. – szólalt meg Castiel is.
• Kit neveztél te lököttnek?
• Ki az a Lysandre? – kérdeztünk kórusban Hófehérkével.
• Téged Hófehérke! És Lysandre a legjobb barátom. – nézett rám, és éreztem, hogy egy hatalmas kérdőjel villog a fejem felett.
• Tudod, ma elég sok mindenkinek a nevét igyekeztem megjegyezni, és kicsit képkavarodás van. – mondtam neki kínosan mosolyogva, miközben a tarkómat vakartam. Hiába, berögzült anime fan vagyok.
• Leigh-tot ismered? – kérdezte.
• Hallomásról.  – bólintottam. Szegény Castiel szerintem már ott tartott, hogy falnak megy.
• Fehéres szürke haj, felemás szem. – vágta be Rosa. – Ja és viktoriánus ruha.
• Oh, így már rémlik. – mondtam csodálkozva. – Az öltözködési stíluson kívül nem is hasonlítanak egymásra. – állapítottam meg.
• Még, jó. – morogta Castiel. Érdekes. Amikor velem volt akkor nem így viselkedet.
• Haru, miért is lógsz te együtt ezzel a bunkóval? – esett nekem a fehér, mire védekező leg felemeltem a karjaimat.
• Bunkó? – vonta fel a szemöldökét idegesen Castiel. – Te meg idegesítő és lökött vagy Hófehérke. – adta meg a kegyelemdöfést. Castiel ezt nem kellet volna. Itt háború lesz! Amíg egymásra figyeltek addig én gyorsan hátrálni kezdtem. Egészen addig, amíg a harmadik lépésnél bele nem ütköztem valakibe.
• Bocsi! – fordultam hátra. – Lysandre. – tettem hozzá. Meglepetten nézett rám, hogy honnan tudom én a nevét.
• Ismerjük egymást? – kérdezte.
• Hát, elvileg igen. Én vagyok az, akit ma Armin és Alexy mindenkihez oda hurcolt, hogy bemutassanak nekik. – Mutattam magamra.
• Oh, rémlik már. – szólalt meg unott hangon. Ez mindig ilyen. – Mi folyik itt? – kérdezte, tőlem miközben a hangosan veszekedő Rosára és Castielre mutatott. Jé, ezek mikor kezdtek el így veszekedni?
• Összekaptak egy kicsit. – húztam el a számat. Lysandre csak bólintott, hogy érti. – Nem ülünk le? Ki tudja, hogy mikor hagyják abba. – mutattam a hozzánk legközelebb eső padra. Ő ismételten csak bólintott. Így történt, hogy már lassan tíz perce nézzük őket, de még mindig szünet nélkül szidják egymást.
• Bunkó! – Rosalya.
• Hófehérke. – Castiel.
• Nah, jó elég legyen! -  csaptam közéjük.  – Már 15 perce szidjátok egymást, és a felmenőiteket, akik már forognak a sírjukba. Már nagyon unom! Eleinte vicces volt nézni, de aztán már kezdett unalmas lenni. Szóval, most már, kuss, szájak alapállásban és csak akkor szólaltok meg, ha kérdezünk titeket! Megértettétek? – kérdeztem tőlük, mire mindketten meglepetten bólintottak. Mertek volna ellenkezni. – Helyes.
• Mintha csak egy katonát hallottam volna. – szólalt meg Lysandre. Pedig én már azt hittem, hogy néma.
• Sok amerikai filmet néztem. – vontam vállat. – És gyorsan tanulok.
• Érdekes. – reagált.
• A bátyám szerint inkább hajmeresztő és félelmetes. Főleg amikor nála alkalmazom. – mosolyodtam el. – Castiel, ha jól tudom te egy közös kutya sétáltatást ígértél nekem. Rosa, szerintem te meg siettél valahova, mert így is alig vettél észre. – szólaltam meg ismét. A két érintett bólintott, és Rosa egy gyors, szia, még beszélünk kíséretében elrohant. Utána Lysandre következett, ő a házi indokával lépett le. Már csak ketten maradtunk. Ránéztem Castielre. – Most már beszélhetsz. – mosolyogtam rá kedvesen és megfogtam a kezét, és magam után húztam, hogy végre induljunk.
• Akkor ez most egy randi? – szólalt meg hirtelen. Csodálkozva néztem vissza rá, aztán a gyerekes arcát látva elnevettem magam.
• Ha, akarod. – mosolyogtam rá. Tényleg nem bántam, volna, ha az lenne. Amíg én elmélkedtem addig ő cselekedet. Hirtelen magához rántott olyan közel, hogy szinte az ajka, súrolta az enyémet.
• Akkor ezt szabad mivel randin vagyunk. – mondta és megcsókolt. A csókja vad volt és szenvedélyes, a testemet egyre jobban szorította magához, de nem bántam. Sőt élveztem. Ezért visszacsókoltam neki és a két karomat a nyaka köré fontam.

Nem tudom meddig voltunk, így de az oxigén hiány miatt el kellet válnunk. Mindketten lihegtünk, de én kicsit jobban. Ő csak mosolygott rajtam miközben én elpirultam s elfordítottam a fejem. Nem birok belenézni azokba a csoki barna szemekbe, mert úgy érzem, hogy a lelkembe látnak. Ő finoman megfogta az állam és maga felé, fordított, küldött még egy utolsó szívdöglesztő mosolyt, utána újra lecsapott a számra. Ezt még kétszer megcsinálta, utána elengedett és megfogta a kezem. Én elpirultam ismét, de azért rámosolyogtam. Így kézen fogva mentünk el egymás házához, a kutyainkért és még a sétáltatás közben is fogtuk egymás kezét. Én azon filóztam, hogy most akkor járunk-e vagy nem. Mert én szívesen járnék vele. Bizonyára ő is észrevette ezt, mert rákérdezet.

• Min gondolkozol? – kérdezte és végig engem nézet.
• Azon, hogy most akkor járunk-e vagy sem. – mondtam neki őszintén. Ő válaszul magához húzott és finoman megcsókolt.
• Ez válasz a kérdésedre? – kérdezte mosolyogva. Én pirultan bólintottam. Ekkor hirtelen Suz elkezdett ugatni és elszaladt az egyik bokorba, a nyomában Démonnal. Úgy tűnik ők is jól kijönnek egymással. Amikor a két kutya eltűnt a bokorban, hirtelen ismerős kiabálást hallottam. Castielel összenéztünk és a bokor felé vettük az irányt.
• Ááááá! Segítség. – kiabált valaki. Elhajtottuk a bokrot és egy nem mindennapi látvány fogadott minket. Alexy feküdt a földön farkas szemet nézve démonnal, miközben Suz a nadrágjánál fogva húzta elénk. Castielel egymás hátának dőlve röhögtünk a szerencsétlenjén. – Na, csak röhögjetek! Csináljatok már valamit! – kiabált kétségbe esetten.
• Suz ereszd el szépen! – mondtam nagy nehezen, miközben a könnyeimet törölgettem.
• Démon, hagyd azt a szerencsétlent. – Szólalt meg a vöri is. Démon még egyet ürített Alexyre utána arrébb ált. Mi megint röhögtünk egy sort aztán felsegítettük a szerencsétlenségét is.
• Mit is keresel te itt? – kérdeztem rá, amikor már nem nevettem.
• Én, csak erre jártam, amikor ez a két dög rám támadt. – mutatott Suzra és Démonra mire azok rámorogtak, így visszahúzta a karját.
• Pont erre jártál mi? – morgott Castiel. Én szúrósan néztem Alexyre. Én sem hittem neki. Castiel hirtelen a fülemhez hajolt és bele súgott egy jó tervet. – Nincs kedved alkalmazni rajta a katonai stílust? Hátha az hatásos lenne.  – hajolt el a fülemtől.
• Nem is rossz ötlet.  – mosolyogtam gonoszan és Alexyre nézetem. Ő nagyot nyelt.  – Szóval erre jártál, csak és hirtelen letámadtak a kutyáink.
• Igen. – mondta és még véletlen sem nézett a szemembe. Bennem és a kedvesemben ugyan az fogalmazódott meg. Hazudik. Hát rendben akkor folytassuk.
• Akkor mit kerestél ebben a bokorban? – kérdeztem és mereven néztem, hogy feszült hangulatba kerüljön.
• Megb*szott egy medve?* – kérdezte Castiel. Erre mindketten elröhögtük magunkat. Alexy eddig bírta. Hiába, kicsi a tűrő képessége.
• Dehogy is! Ha nagyon akarjátok tudni éppen... – kezdte volna de Castiel félbe szakította.
• Csak nem egy helyes fiúval kufircoltál?  - nah, bumm. Szakadtam a röhögéstől.
• Nem, hanem utánatok leskelődtem. – ordította vörös fejjel, de amint kimondta rögtön a szájára tapasztotta a kezét.
• Hogy mit csináltál? – kérdeztem mérgesen.

 

Vége.

Írói megjegyzés:

*az öcsém ötlete alapján

Nah,6 oldal csak is nektek.