Fejezet 5- Egyetlen virágom

2014.06.22 11:15

Egyetlen virágom

„Te vagy és csak te
Senki sem veheti, át a helyed
Ne hervadj, egyetlen virágom
a fény nem világít meg eléggé
Egy virág vagy, ami az árnyékban nyílt ki…”

Áh, High and Mighty Color. Milyen jó is a reggelt egy olyan számmal kezdeni, amiről elneveztek. Egyetlen virágom. Kicsit ironikus, hogy a szám címe megegyezik a nevemmel. Mennyit hallgattam anno ezt a számot mielőtt összejöttem volna Kentinnel. Azt hittük, hogy a szerelmünk sokáig kitart majd. Ahhoz képest jó rövid ideig bírtuk ki egymást. Cirka három hónap után úgy döntöttünk mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha külön járjuk az utunkat. És most itt vagyok Japánban éppen a Touou akadémia kapujában, miközben egy ásítást próbálok elnyomni. Mióta Amerikába mentem teljesen megváltoztam. Lassan kezdek olyan lenni, mint az uncsi tesóm és erre még rá tesz a sötétkék haj és most már a barna bőr is. Egyedül a szemem színe különbözik az övétől. amíg neki sötétkék színű addig nekem lila. Elég érdekes jelenség vagyok. Sokan megbámulnak az utcán, pedig itt Japánban ez már megszokott.

-         El sem, hiszem, hogy tényleg itt vagyok. – sóhajtottam, keservesen miközben a hajamba túrtam. Általában fel szoktam kötni, de most úgy döntöttem szabadon hagyom. Ha esetleg valami véletlen folytán fel kellene kötnöm, majd kitalálok valamit. Jelenleg az a fontos, hogy megtaláljam az igazgatóit.

-         Keress valakit kisasszony? – kérdezte valaki a hátam mögül, mire én ijedtemben, majdnem fejbe vágtam. Egy ősz hajú férfi állt mögöttem mosolyogva. Szinte kirázott a hideg a rókaszerű arcától. csukott szemmel nézett le rám és szélesen, már-már jokert meghazudtoló mosollyal az arcán és rövid fehér hajával olyan hatást keltet, mintha nem is emberrel állnék szemben. Lehet, hogy ő egy róka szellem? Asszem túl sok animét néztem mostanában.

-         Igen, az igazgatói irodát keresem. – válaszoltam tisztességesen.

-         Maga nem ide jár, jól gondolom? – kérdezte.

-         Igen. Nem rég iratkoztam át. – feleltem neki. Kezdett egyre gyanúsabb lenni ez az alak.

-         Hm, akkor kegyed lenne Ichirin no Hanna kisasszony? – kérdezte oldalra billentett fejjel, mire nekem a hátamon felállt a szőr.

-         Hai (igen)! – feleltem miközben kihúztam magam. Valamiért kezdtem félni tőle. – Szabad tudnom, honnan tudja a nevem?

-         Oh, én vagyok az igazgató! – válaszolt mosolyogva, mire én elsápadtam. Kellett nekem ide jönni, csak mert Daiki is itt van. Oh, mibe keveredtem már megint. Oké, a Sweet Amoris igazgatónője sem volt semmi, de ez a hapi túltesz rajta! Már a puszta jelenlétével képes beszaratni a népet, nem, hogy a nyájas viselkedésével. Biztos jól kijönnének a volt igazgatónőmmel, feltéve, ha szereti a kutyákat. – Mivel már úgy is elvannak, intézve a papírjai az osztályába vezetem. – szólalt meg hirtelen.

-         Igen is! – válaszoltam. Komolyan még Kentin apjától sem féltem ennyire, pedig a hapi katona volt. Szótlanul követtem az igazgatót, amíg elvezetet az osztályomhoz.

-         Jó napot gyerekek! – köszönt a férfi az osztálynak, ezzel egy csapásra csöndet teremtve az osztályban. Komoly, még a légy zümmögését is lehetet hallani.

-         Jó napot igazgató úr! – köszöntek vissza illedelmesen.

-         Hoztam nektek egy új osztálytársat! Aztán ne szedjétek szét egyből, mint a legutóbbit. Legalább ezt a hónapot bírjátok ki! Bye-bye! – mondta, majd engem belökve a terembe elment. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van, csak kerek szemekkel néztem az osztályra.

-         Rendben kisasszony mutatkozzon be. – mondta a tanár, miközben felém se fordult. Kicsit idegesítet csak.

-         Ichrin no Hanna vagyok. – biccentettem az osztály fele.

-         És? – kérdezett vissza a tanár. Tudtam mire kíváncsi, de amiért bunkó volt velem, én is az leszek vele.

-         Mit és tanárnő? – kérdeztem vissza.

-         Tudja azt maga jól. – nézett rám, mire elővettem a legangyalibb mosolyomat.

-         Mit tanárnő? – pislogtam nagy szemekkel. Néhány diák elkezdett kuncogni.

-         Magát nem tanították meg rendesen viselkedni? Nem illik így bemutatkozni! – kezdett el kioktatni. Én meg csak unott arccal hallgattam a szentbeszédet. Király. Egy vén szipirtyó a magyar tanárom. Ráadásul nem vagyok a szíve csücske és látszik, hogy nem sok esélyt ad nekem arra, hogy kibírom a tanév végét. Pedig ha tudná, hogy odaát milyen osztályom volt…

-         Levegőt ne felejtsen elvenni. – szakítottam félbe, amikor már egy perce folyamatosan csak rikácsolt. Az osztály néhány tagjából kitört a nevetés, a tanár néhány másodpercig, csak tátogott, mint hal a vízben.

-         Azonnal üljön le a helyére! – ordította el a hajam.

-         Au, a fülem. – reagáltam le a tanár sikítását és szép lassan ledobtam magam a lehető legmesszebb a tanártól. Mit ad isten pont az én drága egyetlen unokatestvérem mellett volt ez a hely. Vigyorogva néztem rá, mire ő meglepett arcot vágott. Ezen gonoszan elmosolyodtam. Vigyáz Aonime, mert mostantól át fogod élni a poklok, poklát!

Daiki

Nem igaz, hogy lehet egy napnak ilyen szarul indulnia? Minek egy új osztálytárs? Komolyan az igazgató teljesen bolond? A legutóbbi nem bírt ki egy hetet sem az osztályban, akkor meg minek kell egy másik? Ráadásul lány. Ha nem a lányok akasztják majd ki, akkor a fiúk fogják.

-         Jó napot gyerekek! – nyitott be a terembe az igazgató mire mindenki csöndbe maradt. Az iskolában még a leg tökösebb gyerekek is féltek Ichimaru Gintől az igazgatótól. Ennek a férfinek egyszerűen olyan a kisugárzása, hogy még a legbátrabbak is csak köszönni mernek neki. Főleg, ha kinyitja a szemét. Na, akkor mindenki menekülhet.

-         Jó napot igazgató úr! – köszönt vissza az osztály.

-         Hoztam nektek egy új osztálytársat! Aztán ne szedjétek szét egyből, mint a legutóbbit. Legalább ezt a hónapot bírjátok ki! Bye-bye! – hadarta egy szuszra majd választ sem várva egy lányt lökött be a terembe, aztán lelépett. Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs. Ez mi a halált keress itt? Na, jó most már tuti, hogy nem bírja ki a hét végét.

-         Rendben kisasszony mutatkozzon be! – mondta a tanár felé sem nézve.

-         Ichirin no Hanna vagyok. – mutatkozott be egykedvűen. Mi a szösz? Hova lett a félénk nyuszi, aki tíz évvel ezelőtt még könnyezve búcsúzott tőlem meg Momoitól a reptéren? Úgy látszik jó hatással volt rá az a tíz év. Közben a tanár elkezdett vele vitázni az illemről. Ch. Pont neki áll, feljebb amikor még annyival sem tisztelte meg, hogy ránézzen, ha már egyszer hozzá beszél?

-         Azonnal üljön le a helyére! – ordította le a fejét a tanár.

-         Au. A fülem. – kezdte le piszkálni a fülét, unott arccal miközben leült a mellettem lévő üres padba. Ej ha! Nagyon sokat változott! És nem csak jellemileg, hanem külsőleg is. Amikor legutóbb láttam nem volt nagyon hosszú haja, épp csak hátközépig érő. Most meg szinte már a fenekét takarja. A bőre most mér nem fehér, hanem majdnem olyan barna, mint az enyém. Miközben alaposan végig mértem észrevettem, hogy figyel. Belenéztem azokba a gonoszul csillogó szemekbe. Meglepetten néztem rá, miközben ő gonoszan elmosolyodott. Mi az isten? Teljesen megváltozott!

-         Csodálkozol mi? – kérdezte, halkan, úgy, hogy csak mi ketten halljuk. – Hány éve is volt? Kb. tíz?

-         Igen tíz. Jól megváltoztál. – válaszoltam közömbös hangnemben.

-         Na, mi ez a hangnem? Hát így kell üdvözölni a fogadott húgodat? – kérdezte kissé nyávogós hangnemben. Nem az-az idegesítő, hanem a játékos hangnem volt, amiből leszűrtem, hogy jót szórakozik rajtam. Nem sokáig bírtam, megállni mosolygás nélkül. Elvégre még is csak olyan mintha a húgom lenne. Főleg most ezzel a viselkedésével.

-         Látom végre valaki kikupált odakint! – vigyorogtam rá.

-         Oh, igen. Tudod a Sweet Amorisba ha egyszer bekerül az ember, akkor teljesen más személyként kerül ki. Főleg, ha a baráti köröd furcsa és hülye emberekből áll. – mondta, miközben megtámasztotta a fejét.

-         Akkor nem unatkoztál. – állapítottam meg.

-         Unatkozni? – kérdezte kissé szarkasztikusan. – Ugyan kérlek a Sweet Amorisban ezt a szót csak azok ismerik, akiket a volt osztályfőnököm tanított. Azon kívül, ha a pasid egy ex katona fiú, a legjobb barátnőd a suli rosszfiújának a csaja, az ikrek is a baráti körödbe tartoznak, ne is beszélve a suli viktoriánus stílusú hercegéről, az IQ bajnok Heckerről, a suli legnépszerűbb csajáról, az óriásról, a dilis kosarasokról és a hirtelen köddé váló fantomról akkor az élet nem unalmas. Főleg, ha a suli picsáit szívatod. – mosolygott sunyin.

-         Elég népes a baráti köröd. És ahogy hallom elég színes. – vigyorogtam rá.

-         Oh, és még nem is ismered őket. Dajannal és a haverjaival tuti jól kijönnél, ugyan is mind kosár bolondok. Ők, tanítottak meg néhány barátomat kosarazni.

-         Engem nem érdekelnek holmi gyenge kosarasok. – morogtam.

-         Oh, Dajanék nem gyengék. Elég jók. Azt hiszem három éve folyamatosan részt vesznek különféle bajnokságokon és elég jó helyezéseket szoktak elérni.  – mosolygott mindent tudóan.

-         Szívesen kiállnék ellenük egy meccsre. Tuti nyújtanának egy kis szórakozást4 – dőltem hátra, miközben felvettem a szokásos ragadozó vigyoromat és kíváncsian néztem fogadott húgomra.

-         Még mindig lenézel másokat? Még az után is, hogy Kuroko-kun legyőzött? – kérdezte unottan, én pedig egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni.

-         Honnan? – kérdeztem.

-         Ó, elfelejtettem, mondani, hogy az egyik ismerősöm elég jó információszerzésben. – mosolygott rám gonoszan, miközben a szeme furcsán csillogott. Hirtelen nem bírtam olvasni a tekintetében. Szóval ilyen lenne valaki, akit Amerika megváltoztatott?

VÉGE