Fejezet 4. - váratlan érzelmek

2014.07.10 12:55

Fejezet 4.

Váratlan érzelmek

-         Egyet nem értek. – szálalt meg ismét Kida. Erre gondterhelten felsóhajtottam, Sakura pedig megforgatta a szemeit. – Honnan ismeritek egymást? – kérdezte a szőke. Valahogy éreztem, hogy ez fog jönni.

-         Tudod drágám a világ elég kicsi. Főleg, ha mindketten a sötétoldalon dolgozunk. – nézett a szöszkére a rózsaszín. – De ha ennyire tudni akarjátok én a bandámmal éppen egy bankot akartunk kirabolni, de lebuktunk, mert hiába hatástalanítottuk a riasztót az még is megszólalt, amikor betörtünk így le kellett fújnunk az akciót és elhagyni a helyszínt. Természetesen elég pipa voltam, hogy valaki beleköpött a levesembe és addig nem nyugodtam, meg amíg meg nem találtam és bosszút nem álltam rajta. – kezdett bele a mesélésbe mire nekem az arcomon egy hatalmas vigyor foglalt helyet. Egy hatalmas és aljas, felsőbbrendű vigyor.

-         És? – kérdezte kíváncsian Mikado.

-         Türelem öcsi! Nem szeretem, ha félbe szakítanak. – vetett rá sötét pillantást a rózsaszín hajú.

-         Na, szóval nagy nehezen megtaláltam, hogy ki is volt az a merész, aki belém, mert kötni. Nem volt nehéz, mert egyre többször fordult elő az esett és az illető már arra se vette a fáradságot, hogy eltüntessen miden nyomott maga után, nehogy megtaláljam. – nézett rám gyilkos pillantással, mire újra rávigyorogtam. – Ne vigyorogj! – mordult fel és nem sok hiányzott, hogy nekem ugorjon.

-         Csak nem? – kérdezte bizonytalanul Kida.

-         De, igen. – húztam ki magam büszkén. – Én piszkáltam meg minden egyes alkalommal a rendszert. Épp Kise vizsgáztatott, szóval remek próba volt. És még jót is mulattunk. Öröm volt nézni, ahogy szerencsétlenül próbálkoznak újra és újra, utána meg szinte lerombolja, a fél várost úgy tombol dühében. – nevettem.

-         Nem drágám. Az akkor volt, amikor megkerestelek és ki akartalak nyírni. – mondta sötét hangszínnel Sakura.

-         Te…

-         Ki akartad…

-         Nyírni? – kérdezték döbbenten a többiek egymás mondatát befejezve.

-         Igen. Ki akart, de még az se sikerült neki. Az akkori helyzetek hasonlítottak arra amikor Shizuo üldözi Izaya-t. – vigyorogtam. Egyszerűen nem bírtam abba hagyni. Áh, régi szép emlékek.

-         Aztán végül meguntam a dolgot és barátok lettünk. – fejezte be egy vállrándítással a dolgot a rózsaszín.

-         Tényleg meddig maradsz? – fordultam barátnőm felé.

-         Nem tudom még. Miért? – gondolkozott el.

-         Mert ennek a városnak elég ez az ütődött páros, akik heti szinten randalíroznak, nem hiányoznak nekik még a te dühkitöréseid is.

-         Jaj, drágám ez fájt! – mondta egyszerre Izaya és Sakura. Csak annyi volt a különbség, hogy a feketeség át is karolta a vállam és már húzott volna magához.

-         Eresztesz el! – próbáltam eltolni magamtól vörös arccal, de nem sok sikerrel.

-         Hm, nem is tudtam, hogy már bepasiztál. És mi van Taigával? Már is lecserélted? – kérdezte szemét mosollyal a rózsaszín.

-         1. Ez itt nem a pasim. – mondtam miközben az ellen küzdöttem, hogy leválasszam magamról a feketeséget. – 2. Taiga számomra olyan mintha a bátyám lenne, ahogy Tatsuya is! – néztem rá jelentőségteljesen. – Magyarul egyikükkel sem jönnék össze. De ha még erre is adnám a fejem inkább Himuro mint Kagami. Legalább belé szorult értelem is. Nem úgy, mint abba a hülye tigrisbe. Te meg eressz már el! – csaptam nagyot a feketeség fejére. Ezután még egy ideig ott maradtunk, társaságunkkal boldogítva a bárban dolgozókat. Aztán amikor összeszedelőzködtünk és mindenki ment a saját dolgára. Vagy is majdnem mindenki. Sakura lelépett mondván, számára túl unalmas ez a város és várja őt a bandája otthon. Egyedül Izaya maradt velem így kettesben mentünk hazafelé.

-         Mozgalmas este volt. – szólalt meg hirtelen.

-         Az. Nem számítottam rá, hogy megjelenik, de hála Istennek elment. – válaszoltam rá se nézve.

-         De legalább csomó új dolgot tudtam meg rólad Kiru-chan! – mondta izgatottan, mire furcsán néztem rá. Ekkor hirtelen megállt, mire kérdőn néztem rá.

-         Mi az? – kérdeztem tőle. De nem válaszolt, hanem helyette magához rántott és megcsókolt, mire én meglepetésemben még tiltakozni is elfelejtettem, de már nem is akartam. Feladtam, már, hogy meg játsszam, hogy nem érdekel. Amikor szétváltunk pirulva néztem fel a feketeségre, aki még most is úgy szorított magához, mintha attól félne, hogy elfutok. – Nem futok el, nem kell kipréselni belőlem a levegőt. – mondtam nagy nehezen, mire a feketeség lazított a szorításomon, de csak annyira, hogy normálisan kapjak levegőt.

-         Most már nem engedlek el. – suttogta a fülembe.

-         Ki mondta, hogy elmegyek? – kérdeztem halkan, mire rám kapta a tekintetét. Egy ideig, csak nézett a szemembe, majd hirtelen újra, megcsókolt. Én megint meglepődtem, de hamar észhez tértem és visszacsókoltam, a két karomat pedig a nyaka köré fontam. Amikor szétváltunk ő elmosolyodott. Kivételesen nem a szokásos idióta mosolya volt, hanem amolyan szelíd mosoly volt. Nagy nehezen elengedett, de a kezemet azért megfogta. – Nem megyek el. – mondtam miközben rámosolyogtam.

-         Sose lehet tudni. Főleg, ha rólad van szó! – nyomott puszit az arcomra, mire elnevettem magam. – Gyakrabban nevethetnél jól áll. – mondta miután elindultunk. De nem az én lakásom felé, hanem más felé vezetet.

-         Te meg akkor gyakrabban mosolyoghatnál, de ne úgy, mint valami örült. Egyébként hova megyünk? – kérdeztem tőle.

-         Természetesen hozzám! – húzta ki magát.

-         Okéééé. – húztam el a szóvégét, ami egy tüsszentésbe torkollott. – Hapci! – tüsszentettem nagyot. – Brr. – kezdtem el dörzsölni a karom. Hirtelen elkezdtem fázni.

-         Fázol? – kérdezte a fekete mire kapott egy ’ nem egyértelmű?’ Pillantást, aminek hatására nagyot sóhajtott és levette a kabátját, hogy aztán rám terítse.

-         Köszi! – mondtam hálásan.

-         Nincs mit! – húzott magához és puszit nyomott a fejemre. Hitetlen mennyi érzés van ebben a fiúban. Hamarosan megérkeztünk a lakásába. Bazi nagy volt!

-         Aszta! Ez a te lakásod? – kérdeztem csodálkozva, miközben kíváncsian néztem körbe. Ami egyből feltűnt az a hatalmas ablak volt az íróasztal mögött.

-         Igen. Érezd magad otthon. – válaszolt a feketeség.

-         Bakker nekem a 3 hálószobám nem ekkora! – mondtam ki az első értelmes dolgot, ami eszembe jutott. A feketeség nevetve húzott magához és csókolt meg. – Ugye, tudod, hogy ha ezt Kise meg tudja ki fog nyírni? – kérdeztem, miután szétváltunk.

-         Sokan próbáltak már megölni. Sőt Shizu-chan a mai napig próbálkozik! – mondta vigyorogva.

-         Igen tudom volt alkalmam tapasztalni. – sóhajtottam. Hirtelen megcsörrent a telefonom ezzel félbe szakítva az idilli pillanatot. Amikor megnéztem a telefonomat láttam, hogy üzenetet kaptam, de nem is akárkitől! – Na, csak emlegesd az ördögöt. – morogtam halkan. Megnéztem az üzenetet csak két szó állt benne: látlak titeket! Miután cifra káromkodások közepette elküldtem a drága feladót mindenhova visszaírtam: Nem engedem, hogy bántsd! És nagyon ajánlom, hogy fejezd be a kémkedést, vagy úgy seggbe rúglak, hogy megemlegeted! Miután elküldtem az üzenetet, örömmel bújtam a feketeség karajiban, ugyan is a fáradság kezdett erőt venni rajtam, amit egy ásítással adtam a feketeség tudtára.

-         Álmos vagy? – kérdezte halkan.

-         Aha. Túúúúl sok minden történt velem a mai napon. Nem vagyok én ehhez hozzá szokva. – motyogtam halkan le-leragadó szemmel. A feketeség felkapott és legközelebb csak egy ágyra rakott le.

-         Mindjárt keresek neked valami pólót. Törölközőt találsz a fürdőszobába, amit jobbra találsz meg. – magyarázta a feketeség, miközben kiment a szobából. Én megvártam, amíg meghozta nekem a pólót, utána elmentem letusolni. Amikor széthajtottam a pólót találtam benne tiszta női alsó neműt is. De nem is akár milyent! Hanem épp az ÉN kedvencemet. Egy kis ideig még kerek szemmel szemeztem vele, aztán egy vállrándítás kísértében beléptem a zuhanyzóba és gyorsan lezuhanyoztam. Amikor végeztem elzártam a csapott megtörölköztem és átöltöztem. A feketeség pólója legalább a combom közepéig leért. Amikor kimentem az említet egyén már kint ült az ágyon és engem várt. Ő is át volt már öltözve, gondolom, van egy másik fürdő szoba is a házba. Amikor rám nézett alaposan végig mért kaján mosollyal az arcán.

-         Nem akarom tudni, hogyan sikerült megszerezned, de ha már ott jártál pizsit is szerezhettél volna. – mondtam neki egy ásítás kísértében és bele túrtam a hajamba, ami most már a fenekemig is leért és fehér csíkok díszítették. Igen fehér csíkok. A fodrász szerint ez kiemeli a szemem színét. Ráhagytam, mert tetszett így a hajam.

-         Elég nehéz volt a fehérneműt is megszerezni. – válaszolt a feketeség. Én csak megforgattam a szemem, majd leültem az ölébe és elhelyezkedtem kényelmesen.

-         Ti kis perverz. Meg ne tudjam, hogy még egyszer ezt csinálod! – mondtam neki.

-         Rendben, de most már feküdjünk. – mondta a feketeség. Én nem ellenkeztem, bebújtam mellé az ágyba szorosan mellé, mire ő átkarolta a derekam. Ezek után én tovább léptem az álmok birodalmába, ahol végre volt egy kis nyugtom a mai nap után.