Fejezet 4. - Fekete Lótusz

2014.06.12 16:45

Fekete Lótusz

Nagyot ásítva léptem át a Serin gimnázium kapuját. Biztos kell ez nekem? Áh, ha még haza is megyek, akkor sem járok jobban. Apa lenyakaz, aztán hallgathatom a Szentbeszédet anyutól. Nem kell ez nekem. Annyira nem lehet vészes. Nem igaz?

-         Elnézést! – szólított meg valaki, mire úgy megijedtem, hogy sikítottam egyet. – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. – szólalt meg újra. Hátra néztem és nálam kb. egy fejjel alacsonyabb furcsán ismerős fiúval találtam magam szemben. Nem elég, hogy kék haja volt, még hozzá ugyan olyan színű kék szemek is adódtak. Mintha láttam volna valahol ezt a kék szempárt…

-         Semmi baj. – szólaltam meg végül. – Mi a baj?

-         Elállod az utat. – közölte velem a tényt, mire meglepetten pislogtam párat aztán elálltam az útból. Ő megköszönte és ment tovább én, meg ott ahol voltam néztem a távolodó alakját. Épp, hogy elindultam beleütköztem valakibe. Nem igaz, hogy ennyire szerencsétlen legyek!

-         Hé, nem tudsz vigyázni? – kérdezte egy nagyon ismerős hang meglepetten néztem fel a nálam vagy három fejjel magasabb fiúra. Amint meglátott elkerekedett szemekkel figyelt és csak tátogott, mint hal a vízben. Én sem voltam sokkal különb, csak én kulturáltabb voltam, így csak a szemeim kerekedtek el. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hétfő van vagy csütörtök. Minden kiment a fejemből. Csak az emlékek sokasága maradt, meg ami most gyorsfilmként pergett le a szemem előtt. De rég is volt!

-         Tigris? – kérdeztem bizonytalanul oldalra döntött fejjel. Erre látszólag magához tért.

-         Hachi? Tényleg te vagy az? – kérdezte, miközben felhúzott a földről.

-         Tigger! – kiáltottam boldogan és a nyakába vettem magam, mire zavarában nem tudott mit reagálni. – Rég találkoztunk! – mosolyogtam rá, miközben lekászálódtam a nyakából.

-         Mit keresel te itt? – kérdezte, miközben igyekezett rendbe szedni magát. Az előbbi magánakciómnak köszönhetően sikerült elpirulnia.

-         Szerinted mit keresek egy iskolában, rajtam iskolai egyenruhával?- kérdeztem ártatlanul mosolyogva. Semmit sem változott. Még mindig ugyan olyan lassú felfogású, mint eddig. – Itt fogok tanulni. De azt nem gondoltam volna, hogy sikerül kifognom pont azt a gimit ahol tanulsz. – mosolyogtam rá miközben ezer wattos vigyort eresztettem el.

-         Ne vigyorogj törpe! – kócolta össze a hajam.

-         Tudod ilyenkor szoktam azt mondani, hogy szar dolog törött kézzel véres orrot törölni. – mondtam halálos hangnemben, miközben a hajamat igazgattam. A hatás nem maradt el. Egyből visszahúzta a kezét.

-         Megnövesztetted a hajad. – jelentette ki, mire én lefagytam a fodrászkodás kellős közepette és megütközve néztem rá. Ennyire nem lehet sötét! Vagy még is?

-         Drága egyetlen vörös Tigrisem. Mikor utoljára láttuk egymást már a hátam közepéig ért a hajam. – közöltem vele.

-         Jó, jó. – morgott. – Egyébként melyik osztályban leszel?

-         Azt hiszem a C-ben. Miért?

-         Mert akkor osztálytársak vagyunk. – jelentette be.

-         Akkor, mint leendő osztálytársam kezdheted azzal, hogy megmutatod merre is van az osztályterem.

-         Hol a varázsszó? – kérdezett vissza.

-         Elvezetsz a teremig, vagy ki kell, hogy kényszerítsem belőled? Tudod mióta elmentél kipróbáltam csomó küzdősportot. Volt, karate, boksz, önvédelem, soroljam még? – kérdeztem miközben az ujjamon számoltam.

-         Rendben, kövess. – sóhajtott megadóan.

-         Ügyes Tigris vagy te! – paskoltam meg a vállát. Ő csak morgott valamit a nem létező bajsza alatt válaszul. Ismertem már annyira, hogy tudjam nem sokáig fog tartani a duzzogása. És milyen igazam volt?

-         Mikor jöttél haza? – kérdezte hátra sandítva rám.

-         Pár napja. Túlságosan unatkoztam, odakint. – mondtam szomorúságot tettetve.

-         Mi van Alex már nem elég jó neked? – kérdezte sunyin mosolyogva.

-         Alex már minden tudását átadta nekem. Na, meg többet is! – borzongtam meg, ahogy bele gondoltam, hogy tőle kaptam meg életem második csókját. Brr! Még mindig libabőrös leszek tőle. – De ezzel nem vagyok egyedül. – néztem fel rá sunyin mosolyogva. Erre levágott egy fintort és eltűnt a folyosó végén. Én követtem, de amint lekanyarodtam bele ütköztem valakibe. Az ütközésnek köszönhetően mára már másodszorra kerültem földre. Komolyan, ha még egyszer valaki fellök, vagy nekem jön, az első útszéli fán végzi agyonlőve paintball puskával és felakasztva a fára. Igen, csak kicsit vagyok agresszív.

-         Bocsi jól vagy? – kérdezte a támadóm, miközben egy kéz jelent meg a nézőteremben. Felnéztem és egy szemüveges fiúval nézhettem farkas szemet. Látszólag egy két évvel lehetet idősebb tőlem.

-         Túlélem. – mosolyogtam rá és elfogadtam a nekem nyújtott kezet. És Taiga ezt a pillanatot választotta, hogy megkeressen.

-         Az Isten áldjon már meg! Te mindenkit megtalálsz ma? – kérdezte, miközben elkapta a mellényem nyakát és húzni kezdett az osztály felé. Nem féltem emelt hangerővel tiltakozni.

-         Taiga, eressz már el! Hallasz? Taiga! Ha nem eresztesz, el megkeserülöd! – kiabáltam, de csak azt értem el, hogy elrángatott a teremig, majd belökött az ajtón. Válaszul utána fordultam és hasba vágtam. De nem akár hogyan! Nyitott tenyérrel küldtem hasba. Ez egy speciális harcművészeti technika volt. Én mondtam, hogy sok féle sportot kipróbáltam. És hiába hagytam ott mindegyiket három-négy alakalom után, a tudás csak úgy ragadt rám. És azt most ez az idióta tigris is megtapasztalhatta. Nagyot csattanva csapódott neki az ajtónak. Kész szerencse, hogy visszább fogtam magam és nem adtam bele annyi erőt. Mérgesen fújtatva dobtam hátra hosszú fekete hajam, amiben fehér csíkok voltak. Igyekeztem kihangsúlyozni a jég kék szemeimet a fehér csíkokkal, amik remekül mutattak a hollófekete hajamban.

-         Te tényleg nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy kipróbáltál sokféle sportot. – köhögött a tigris.

-         Én mondtam, hogy eressz el, de te nem hallgattál rám. Magadra vess! – mondtam csípőre tett kézzel. Nem is zavartattuk magunkat, hogy az egész osztály minket nézz. Taiga már éppen ugrott volna nekem, amikor belépett a tanár és a helyére parancsolta engem pedig felszólított, hogy mutatkozzak be. – Kuro Hachisu vagyok. Félig Japán félig amerikai vagyok. Eddig Amerikában éltem, de a papám munkát kapott itt japánba ezért visszaköltöztünk. – zavartam le a gyors bemutatkozást. Azt már nem kell tudniuk, hogy amíg kint voltam, igen mozgékonyan részt vettem az amerikai alvilágban, mint információszerző. A nevelő apám tanította meg nekem a mesterséget, amit ő maga profin űz, na, nem mintha én nem lennék profi. De erről csak nagyon kevés ember tud. Köztük van ez a hülye vörös hajú tigris is.  Miután bemutatkoztam leültem a helyemre, ami történetesen éppen a tigris mögött volt, így még aludni is tudtam. Szünetben úgy döntöttem, hogy felfedezem a sulit, Kagami pedig készségesen állt a rendelkezésemre. Csak tudnám mitől lett ilyen lovagias? Miközben mentünk a folyósón erről arról beszélgettünk.

-         És mi történt veled miután leléptem? – kérdezte.

-         Hát, azt már gondolom, tudod, hogy Tatsuyanii-vel mi történt. – kérdeztem mire bólintott.

-         A téli kupán megküzdöttünk egymás ellen. – mondta. Láttam rajta, hogy nagyon fájt neki, hogy ennyire megváltozott az, az ember, akire szinte bátyjaként tekintet.

-         Nos, miután mindketten leléptetek én tartottam a lelket Alexben, miközben a pályákon kutattam az újabb ellenfelek után. De sajnos egy idő után már nem találtam olyat, aki ellen kiállhatnék úgy, hogy ne kelljen vissza fognom magam és igazán élvezhessem a játékot. Néha, néha ha nagyon magam alatt voltam Alex kiállt ellenem egy-egy ellen, de ő se ért rá mindig velem foglalkozni. – mondtam elgondolkozva. – Így aztán ellenfelek híján én is Kise nyomdokaiba léptem. Igaz eleinte furcsa volt, hogy néha csak ülök, a gép előtt miközben épp a rendőrség aktáit böngészem és mire bele jöttem már nem volt meg az adrenalin. Azért hiányzott a pálya, de tudtam, ha visszamennék, és még találnák is olyat, aki kiállna ellenem, nem tartana sokáig, hogy megismétlődjön a folyamat és ismét ellenfél nélkül maradnék.

-         Te komolyan betörtél a rendőrség adatbázisába? – akadt fent a vörös és nagy szemekkel nézett rám.

-         Most miért nézel így rám? Tudod, hogy mi a „szakmám” akkor meg mit vársz tőlem. Magas IQ-m van, és kiváló Hecker vagyok ezek után az a minimum, hogy simán bejutok a rendőrség adatbázisába.

-         Bocs, de tudod ez itt nem Amerika, itt nem megszokott az ilyen dolog.

-         Pedig itt is vannak bűnözők és alvilági alakok. Csak Amerikában nem verik nagydobra, nem úgy, mint itt. Pedig itt néha sötétebb alakok fordulnak meg.

-         És nem félsz? – kérdezte.

-         Információszerző vagyok. Minket senki nem bánt, sem a rendőrség sem a bűzözők, mert nélkülünk sehova sem jutnának. Ha valakiről vagy valamiről infó kell, hozzánk fordulnak. Így megy ez amióta csak sötét az alvilág. – közöltem vele az egyszerű tényeket.

-         Értem. Elég macerás lehet.

-         Az, de eddig csak két ember fogott ki rajtam. Az egyik Kise volt a másik meg egy fiú, aki szintén információszerző volt.

-         Csak nem arra a dilis sunyi képűre gondolsz, aki bejött neked?

-         Lehet, hogy bolond, de ennek az oka a különös fóbiája volt, miszerint szereti az embereket.

-         Fura ízlésed van. – fintorgott.

-         Pedig egész jól ellehetet vele lenni, ha éppen nem játszotta a hülyét.

-         Te már csak tudod. – fordította el a fejét.

-         Mond, csak ennyire unod az életed? Tudod meg vannak a kapcsolatim, el tudlak intézni úgy, hogy még a saját tulajdon anyád sem veszi észre. – néztem fel rá gyilkos tekintettel mire gyorsan lelépett a kosárlabda edzésére hivatkozva. Én győzedelmes mosollyal az arcomon indultam el. Nesze tigris, kell neked kötözködni a híres Fekete Lótusszal!

Vége