Fejezet 3- váratlan fejlemények
Váratlan fejlemények
Fényes nap köszöntött a Tisztalelkek városára. Az egyik tiszt, sietős léptekkel haladt az első osztag folyosóján. Amint megérkezet a céljához határozottan benyitott.
- Engedélyt kérek jelenteni uram! – hajolt meg. Az öreg bólintott válaszkép és a tiszt rögtön hozzá fogott jelenteni. – A Fekete Boszorkány ellenlépéseket tett. Nem rég elrabolták a lelkek világából Kurosaki Ichigo helyettes halálistent és a barátait.
- Elrabolták? – kérdezett vissza az öreg.
- Hai, uram! (Igen uram!) – válaszolt a tiszt.
- Ezek szerint megszegte a megállapodást. – tűnődött az öreg. Ekkor a szoba közepén egy fekete tornádó jelent meg. – Már megint. – sóhajtott az öreg. A tornádó eltűnt a helyén egy démon volt.
- Nem. A megállapodás szerint nem háborgatjuk a Lelkek világát, ha önök is békén hagynak minket, de maguk nemrég megszegték a megállapodást. Mi csak diplomáciai lépéseket tettünk. A megállapodásban nem volt benne, hogy az élők világát is békén hagyjuk. – vigyorgott a démon. Hosszú lófarokban összefogott haja volt és vörös pikkelyes, sötét bőre és fekete szemei. Hosszú farka fekete bojtban végződött. Üdvözletem Jiroku vagyok a Démonok Országának követe, a Fekete Boszorkány jobb keze vagyok és nem utolsó sorban a katonai erők vezetője. – mutatkozott be.
- És megtudhatnám, mit keres itt? – nézett szigorúan az öreg a démonra, aki továbbra is vigyorgott.
- Nyugalom tata! Csak tárgyalni jöttem. – válaszolt a démon miközben a karjait összekulcsolta a tarkóján. – Eleresszük a helyettes halálisten kölyköt és a barátait, ha megígéri, hogy nem fordul többet elő olyan alkalom, mint a legutóbbi.
- És ugyan miért kéne egyezkednem magukkal? Megszegték a megállapodást! – mondta szigorú hangon az öreg.
- Nekem édes mindegy, hogy egyezkedik-e velünk vagy nem. Lényegében maguk szegték meg a megállapodást, szóval mi még elnézőek voltunk magukkal szemben. Egyébként a kölyöknek nincs semmi baja. A királynő személyes védelmét élvezi a többi vakarccsal együtt. – mondta látszólag unott arccal a démon, de a szemi valami egészen mást tükröztek. – Na, ha végre nem makacskodik és megígéri, hogy nem fordul, elő többet a múltkori alkalom akkor már jöhet is halálistenért. Magán múlik minden. Nos, hogy dönt? – kérdezte a démon.
- Rendben. Megegyeztünk. – bólintott az öreg némi habozás után.
- Remek! Akkor ezt írja alá és már küldheti is az embereit. – dobot oda egy tekercset az öregnek. Az figyelmesen tanulmányozta majd aláírta. Ezután intett az eddig magát meghúzó halálistennek.
- Azonnal hívja ide Kutchiki és Abarai hadnagyot! – adta ki az utasítást és a halálisten el is tűnt. Pár perc múlva megjelent a két hadnagy és mélyen meghajolva a főkapitány előtt várták a parancsot. – A feladatuk a következő! Hozzák vissza a Démonok országából Kurosaki Ichigo helyettes halálistent és barátait. Ez a démon itt – itt rámutatott a Jirokura, aki nem igazán díjazta a hangnemet. – elkíséri magukat.
- Én, ilyet egy szóval sem mondtam, de egyedül semmi esélyük se lenne. Nem elég, hogy eltévednének, még fel is falnák őket a démonok. Akkor pedig a királynő keményen megbüntetne, és inkább kihagynám azt. – morgott a vörös démon. – Na, gyertek közelebb rázós utazás következik. – mondta a két halálistennek. Azok közelebb léptek és már is eltűntek egy fekete tornádó kíséretében.
- Biztos megbízhatunk bennük? – kérdezte a tiszt.
- Nincs más választásunk. Sakkban tartanak minket és már így is átléptük a határt. – mondta a főparancsnok. – Az a lány nem véletlenül lett a démonok vezetője. – elmélkedett hangosan.
- Hogy érti? – kérdezte értetlenül a tiszt.
- Sokkal okosabb, mint amilyen látszatott kelt. Remekül taktikázik és ennek köszönhetően mindig tudja mit és hogyan lépjen. Már is sakkban tart minket pedig a megállapodást nem rég kötöttük. Biztosra megy. – válaszolt a főparancsnok.
A démonok országában:
Egy tágas terem közepén egy örvény kísértében megjelent Jiroku és a két halálisten.
- Megérkeztünk. Kövessetek, és azt ajánlom, ne szakadjatok le, mert nem vállalok felelősséget a testi épségetekért. – szólt hátra a fekete hajú és elindult. Egy hosszú folyóson mentek végig, ami teli volt démonokkal. Amikor a fekete hajú parancsnok elhaladt előttük meghajlással köszöntötték. Egy hatalmas és díszes teremajtóhoz. Bentről csatazajok szűrődtek ki. A démon kinyitotta az ajtót és belépett. A két halálisten óvatosan követte. Amikor felnéztek elkerekedett a tekintettük.
- Ichigo? – kérdezte akadozva Rukia. A helyettes halálisten éppen a hatos espadaval harcolt. Éppen egy csapást akart bevinni, de a helyettes kikerülte, így a csapás majdnem a démont találta el, aki lehúzta a fejét.
- Hé! Nem én vagyok az ellenfeled! Nézd már meg jobban hova célzol! – kezdett el ordibálni a hatossal.
- Szokatlan még ez az új erő. – mondta, majd hirtelen elvigyorodott. – Ez tetszik!
- Pont ezért célozhatnál is néha napján!
- Mit pattogsz, nem találtalak el. – nézett félre unottan. A vörös démon válaszul behúzott neki egyet. A hatos visszaütött és ezzel egy kisebb csata vette kezdetét köztük.
- Már megint marakodtok? – kiáltott fel valaki a halálistenek mögött. A két halálisten szétugrott és hátra néztek. Egy vörös hajú nő volt a hátuk mögött. Sárga szeme alatt, amely most dühösen villogott, egy- egy vörös csík volt. Egy fekete melltartó szerű toppot viselt és felette egy fehér mellényt. Hozzá olyan nadrágot viselt, mint a halálistenek, csak fehérben. – Most éppen mi a vita oka? – kérdezte miközben szétszedte a harcolókat és egy-egy sallert lenyomott nekik.
- Ez az idióta majdnem leégette a fejemet! – mutatott a hatosra.
- Sajnos csak majdnem. – vigyorgott a hatos. A vörös démon ismét neki esett és kezdték előröl. A veszekedésnek ezúttal a Fekete Boszorkány vetett véget.
- Mi folyik itt? Tőletek zeng az egész palota! – kérdezte mérgesen, miközben belépett a terembe és szétszedte a verekedőket.
- Csak a szokásos. Már megint összekaptak valamin. – válaszolt a vörös hajú lány.
- Jiroku ha jól tudom neked volt egy feladatod! – nézett a fekete hajú démonra mire azt kiverte a víz.
- Elnézést felség. Itt vannak! – tolta előre a két megszeppent halálisten és meghajolt, utána eliszkolt. A boszorkány a két halálisten felé fordult és felmérte őket.
- Szóval titeket küldött a lelkek világa? – kérdezte megvetően a vörös hajú. – Ezek harmat gyengék. Ha Jiroku nem figyelt volna rájuk már rég fölfalta volna őket az első útba eső vad démon. – mondta, majd hirtelen gonosz vigyor jelent meg az arcán. – Felség esetleg, egy kicsit… - kezdte el, de a fekete hajú félbe szakította.
- Felejtsd el! Nem hiányzik nekem, hogy a lelkek világa szerződésszegéssel vádoljon.
- De úgy is le tudjuk simán győzni őket! – érvelt tovább a vörös.
- Akkor pedig oda lenne az egyensúly. És hidd el jobb, ha meg van az egyensúly. – mondta nyugodtan, majd a tekintetét a harcoló halálistenre emelte. – Szólj neki, hogy megjöttek. – mondta a sárga szeműnek.
- Na, de úrnőm! Felérne egy öngyilkossággal, ha most közéjük állnák! A múltkori esetet is a hajam bánta. Azóta is meglátszik, hogy megégett a vége. – panaszkodott. A fekete hajú nagyot sóhajtott majd egy pillanat alatt a harcolók között termet. A két fél éppen egymásnak akart esni, amikor egy rátást éreztek, és mire feleszméltek már találkoztak a fallal.
- Elképesztő. – suttogta halkan Rukia.
- Az. Nagyon erős. Két ilyen erős támadást puszta kézzel megállított. – bólintott Renji, miközben a fekete hajú lányt figyelték. Hosszú fekete haja be volt fonva és Hasonló ruhát viselt, mint a vörös hajú, azzal a különbséggel, hogy neki a mellény hosszabb volt, olyan, mint egy kapitányi köpeny minta nélkül. Hozzá még egy pár könyékig érő fehér kesztyűt viselt.
- Au. Kicsit kíméletesebb is lehetnél! – morgott Grimmjow miközben kikászálódott a falból.
- Vége a játéknak. Megérkeztek a lelek világának követei és a fiúért jöttek. – mondta a nő.
- Akkor is lehettél volna kíméletesebb! – morgott tovább a kékhajú.
- Abban hol a poén? – kérdezte a fekete hajú miközben kilépett az ajtón.
- Kegyetlen nőszemély! – morgott a kékhajú.
- Óvatosan. Neki köszönhetjük azt, hogy újra élünk és, hogy erősebbek vagyunk. – mondta Ulqriorra.
- Leszarom! Akkor sem kell szórakozás képen a falba vágni! Hé, halálisten élsz még? – kérdezte a falból kimászó Ichigo-t.
- Mint látod! – morgott az említet.
- Akkor jó, mert itt vannak érted! – mutatott az ajtóban ácsorgó két halálistenre.
- Rukia? Renji? Ti mit kerestek itt? – kérdezte a narancs hajú, miközben oda ment barátai elé.
- Szerinted? – kérdezte Renji.
- A Fekete Boszorkány és a lelkek világa megegyezett így jöttünk, hogy visszavigyünk. – mondta Rukia.
- Ezek szerint mehetünk haza? – kérdezte Orihime.
- Igen. – bólintott Rukia.
- Épp ideje volt már. – szólalt meg Ishida.
- Ugyan már Ishida nem volt olyan vészes! – pirított rá Orihime. – Egész végig úgy kezeltek minket, mintha valami fejedelmek lennénk. Meg Ichigo-t is meggyógyította! – érvelt Orihime. Rukia és Renji csodálkozva hallgatták barátaikat.
- Különben is csak azért mondod ezt, mert főként Ichigoval törődött, nem veled. – szólalt meg Chad.
- Mi? Én ilyet nem mondtam! – kezdett el idegesen tiltakozni a szemüveges.
- Heh? Ti még itt vagytok kölykök? – lépett be a terembe Akashi.
- Áh, Akashi-kun! Jöttél edzeni? – kérdezte lelkesen Orihime.
- És ha igen? Mi közötök hozzá? – kérdezte lenézően a fehér démon.
- jaj, Akashi-kun ne legyél már ilyen undok! – nézett rá sértődötten a narancs hajú lány, mire a démon zavartan nézett rá.
- Ugyan már Akashi ne játszd meg magad! – nevetett hasát fogva a vörös hajú.
- Haruka te mit is keresel itt? – kérdezte a fehér démont.
- Unatkoztam és jöttem megnézni a két barmot. – vont vállat a nő. – Viccet félre téve nem ártana indulnotok. – nézett a kis csipet csapatra.
- De hogyan jutunk vissza? – kérdezte Rukia.
- Az már nem az én dolgom. – vont vállat hanyagul.
- Akashi-kun? – kérdezte Orihime nagy szemekkel.
- Jiroku felel ezért. – nézett félre zavartan.
- És elvezetsz minket hozzá? – nézett nagy cicaszemekkel a fehér hajú démonra a lány. Akashi segélykérően pillantott a nevetéstől fulladozó Harukára.
- Na, gyertek majd én, elvezetlek hozzá titeket! – mondta a vörös hajú, majd elvezette a társaságot. Nem sokkal később újra visszatért.
- Na, elmentek már? – kérdezte Akashi.
- Igen. – vigyorgott a vörös.
- Hé, cica! – karolta át a vörös vállát Grimmjow.
- Mi nyűgöd van? – kérdezte unott pofával a lány miközben ránézett a kékhajúra. Az válasz helyett cselekedett az arrancar és megcsókolta a vörös hajút.
- Olyan hideg vagy velem! – nyávogott a kékség miután elváltak.
- Miért kell mindig ezt csinálnod? – motyogta a lány miközben elpirult.
- Azért, mert imádom, amikor ilyen vagy! – válaszolt a kékhajú miközben újra lecsapott a lány ajakira. – Ilyenkor mindig tűzbe jövök tőled. – mondta és közelebb rántotta magához a lány, majd a következő pillanatban eltűnt a lánnyal együtt.
- Végre. – sóhajtott Akashi.
- Legalább most szobára mentek. – jelent meg a semmiből Jiroku.
- Áh, te mióta vagy itt? – kérdezte üvöltve a fehér démon.
- Elég régóta. Amióta a halandók elmentek.
- A frászt hozod rám ezzel a hirtelen megjelenéseiddel! Közlekedj már normálisan!
- Ne üvöltözz! – mondta a vörös.
- Áh, megvagytok! – jött be a terembe Rajin. – Az emberek elmentek már végre?
- Igen el! – válaszolt a fehér, mire mindhárman felsóhajtottak.
- Reméljük, egyhamar nem jönnek vissza! – szólalt meg Akashi.
- Inkább soha ne jöjjenek vissza. – mondta Jiroku mire mind bólintottak.
Vége