Fejezet 3. -Ijesztő hasonlóság, avagy találkozás az ikrekkel
Reggel nehezen keltem. Egész este azon töprengtem, amit a vöri mondott. Nagy nehezen elvégeztem a reggeli teendőket, de még fésülködés közben is ezen agyaltam. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Ugyan mit akarna tőlem egy visszahúzódó, fura kékhajú lánytól egy olyan különleges fiú, mint ő? Szomorúan tekintettem a tükörbe. Lila szemeim magányosságot és bánatot tükröztek vissza. Elgondolkodtam még azon is, hogy mennyit változott a helyzetem a tavalyihoz képest. Emlékszem a napra, amikor először tettem be a lábam a Sweet Amorisba. Lenyűgözött a hatalmas épület és a hatalmas tornaterem. Az egész iskola lenyűgöző volt. Aztán bemutattak az osztályomnak. Mivel sose tudtam igazán barátkozni és ráadásul, ha nagyon félek, akkor visszahúzódó személyiségű vagyok ezért nem lettek barátaim. Kivéve kettőt. Iris már az első nap bemutatkozott. Mindig is csodáltam a közvetlenségét másokkal szemben. Aztán ott volt Ken. Ő mindenkivel barátságos volt és nem félt kimutatni az érzéseit Lynn felé. De sajnos, nem sokáig maradt, mert Amberéknek hála elég gyorsan elment. De aztán amikor vissza tért már rá se lehetett ismerni. Őket, kettőjüket nevezhettem barátomnak, mert ők elfogadtak olyannak amilyen vagyok és nem hagyták, hogy begubózzak. Igaz Amberék is piszkáltak néha, de szerencsémre gyorsan ráuntak. Aztán az idei tanévben minden megváltozott. Olyan mintha hirtelen mindenki kezdene észrevenni, ráadásul elmondhatom, hogy szereztem egy új barátot. Elmélkedésem közepette észre se vettem, hogy már felöltöztem. A hajamat felkötöttem egy kontyba, de elöl néhány tincset szabadon hagytam. Egy rózsaszín feliratos, fekete pólót vettem fel hozzá egy szintén fekete nadrággal. Meglepetten fordultam körbe a tükör előtt. Nem is tudtam, hogy van ilyen pólóm. Na, most már mind egy. Nincs időm átöltözni, mert akkor elkések. Gyorsan lerohantam a lépcsőn ahol már az öcsém várt. A kezembe nyomta a reggelim, én gyorsan felvettem a kedvenc fűzős csizmám és már indultunk is. Szerencsére mindketten időben beértünk. Én épp az osztályterem felé igyekezetem –remélve, hogy ezúttal nem állít meg senki- miközben kerülgettem az embereket. Egyszer csak valaki elkapta a derekam és kihúzott a tömegből. Én hirtelen csak pislogni tudtam, aztán nagy nehezen felfogtam, hogy ki is volt az elrablóm.
- Már megint te? – kérdeztem össze húzott szemekkel. Ilyen nincs! Ezt komolyan nem lehet lekoptatni?
- Ki más? – kérdezte vigyorogva Castiel.
- Nyögd ki gyorsan, hogy mit akarsz, aztán hagy menjek a dolgomra.
- Rendben. – vigyorgott gonoszan. – Jöhettek! – szólalt meg mire a tömegből két fiú lépett ki, én meg majdnem elájultam. Először egy fekete hajú fiú lepett ki. Vele még nem volt bajom, de az utána lévő fiúval már igen. A második fiú majd nem ugyan úgy nézett ki, mint én, csak a hajszínünk különbözött, de az is csak annyiban, hogy neki világosabb kék haja volt, de a szemünk színe megegyezett. Mindkettőnknek ugyan olyan lila szeme volt. Hihetetlenkedve léptem egyet közelebb a fiúhoz.
- Igazad volt, tényleg olyan mintha csak testvérek lennének. – szólalt meg a fekete hajú.
- Nem megmondtam? – válaszolt Castiel.
- Még is mi a franc folyik itt? – akadtam ki. A kék fejűvel elkezdtük egymást kerülgetni és tetőtől talpig felmértük egymást. – Ilyen nincs. – nyögtem fel.
- Hihetetlen olyanok vagyunk, mintha ikrek lennénk! – szólat meg a kékség és hirtelen átölelt. Hirtelen azt se tudtam, hogy mi van, aztán amikor felfogtam először elpirultam majd gyorsan kiszabadítottam magam. – Alexy vagyok! Ő pedig az ikertestvérem Armin. – mutatott a feketeségre.
- Mondanám, hogy örvendek a találkozásnak, de még mindig sokkhatás alatt vagyok. Hogy lehetséges az, hogy ő – itt ráböktem a kékségre – hasonlít rám?
- Honnan tudjam? – vont vállat Castiel.
- Áh, mind egy. – fújtam ki mérgesen a levegőt és ott hagytam őket.
- Nem, azt mondtad, hogy nem fog nagyon kiakadni? – kérdezte Armin Castielt.
- Én se hittem volna. – vont vállat a vörös. – Amilyen visszahúzódó azt se néztem volna ki belőle, hogy ki tud állni magáért, erre tegnap kiosztotta a D. Ö. K elnököt.
- Ezek szerint teli van meglepetésekkel. – vonta le a következtetést a fekete.
- Muszáj megismernem! – szólalt meg a kékség. – Annyira izgatott vagyok. Hihetetlen, hogy hasonlítunk egymásra.
Ez alatt én már beértem a terembe és már a helyemen ültem. Mivel még volt időm becsöngőig elő vettem a vázlatfüzetem és elkezdtem rajzolni, hogy megnyugodjak. Annyira bele merültem a rajzolásba, hogy észre se vettem, hogy néző közönségem is akadt.
- Nem rossz Törpilla. – szólat meg hirtelen mellőlem Castiel. Én ijedtemben felsikítottam, de szerencsére akkor volt a zaj, hogy ez csak a környezetemnek tűnt fel. – Komolyan téged nagyon könnyen meglehet ijeszteni.
- Na, ná! Főleg, hogy mindig a nyakamon lógsz, és a midig ijesztgetsz. – mondtam a vörösnek dühösen. Csak ekkor vettem észre, hogy az ikrek is itt vannak. – Ezek meg mit keresnek itt? – mutattam az előttünk tanyázó párosra.
- Mától ők is az osztálytársaink. – vigyorgott a vörös.
- Hát nem nagyszerű? Így jobban megismerhetjük egymást! – örvendezett a kékség.
- Na, törődj vele ő mindig ilyen. – szólat meg a feketeség. Éppen a játékgépét nyomkodta. – Te is szereted a videó játékokat? – fordult hirtelen felém.
- Én, nem. A bátyám játszott régen sokat mielőtt besorozták volna. – válaszoltam. – Én inkább a pc játékok híve vagyok. – sóhajtottam.
- Neked van egy bátyád? Mióta? – kérdezte a vörös.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. A másik kérdésedre pedig a válasz az, hogy a születésem óta van bátyám, sőt van egy most éppen nyolc éves öcsém, akinek amióta csak ebbe a városba költöztünk az lett a hobbija, hogy reggelente keresztbe tegyen a szomszédunknak. –válaszoltam, miközben hátra dőltem a székemen és elraktam a vázlatfüzetem. Vagy is raktam volna, de Alexy kikapta a kezemből és elkezdte nézegetni a rajzaimat. – Hé, adod vissza! – nyúltam volna a füzetemért, de természetesen nem sikerült megszereznem.
- Aranyos öcséd lehet. És ki a szomszédotok? – kérdezte Armin. Épp ekkor lépett be az ajtón Amber rózsaszín foltos fejjel. Amikor meglátott dühösen trappolt oda hozzám.
- Ezért még megfizettek! Te is és az, az ördögfióka is! – kiabálta le a fejem, azután, mint aki jól végezte a dolgát arrébb billeget a két csicskásával együtt.
- Csak nem? – kérdezte a röhögést vissza fogva Armin.
- Ez még semmi. Amikor kicserélte az összes festékét és a samponját hajfestékre akkor jobban őrjöngött. – mondtam unottan miközben a fejemet támasztottam. Armin eddig bírta vissza fogni a nevetését, ami szó szerint kirobbant belőle. Castiel már rég nevetett mellettem.
- Nagy kópé az öcséd. – szólalt meg miután levegőhöz jutott. – De, hogy tudta mindezt véghezvinni?
- Úgy, hogy Amber szülei oda vannak érte, hogy milyen aranyos és jól nevelt. Ezért látják mindig örömmel vendégül. Na, meg persze ezért nem hiszik el, hogy ő csinálja mindig ezeket. De persze erre az is rájátszik, hogy ritkán vannak otthon. – tartottam kiselőadást.
- Minden esetre nagy mázlija lehet az öcsédre, ha eddig mindig megúszta.
- Ó, ugyan ez nem csak mázli. Elég pár bók és a cuki arca miatt ki nem néznék belőle, hogy ilyenekre is képes.
- Hát, nagy kópé lehet az öcséd. – mondta Armin és folytatta a játékot.
- Az. – bólintottam.
- Gyönyörűen rajzolsz! – adta vissza a füzetem a kékség.
- Köszi.
- Akkor még nem láttad, hogyan fest. – szólalt meg hirtelen Castiel, mire én ijedten néztem rá. – 45 perc alatt két festményt is festett és mindkettőt ki is állították. – dicsekedet helyettem a vörös.
- Aszta… - ámuldozott a kékség. Hirtelen egy hosszú fekete hajú lány jelent meg a terembe. Egy ideig nézelődött, aztán felénk vette az irányt.
- Hát itt vagytok. Én, meg kereshetlek titeket. – állt meg előttünk csípőre tett kézzel. Én jobban megnéztem és magamban megállapítottam, hogy nagyon csinos lány. Hosszú fekete haját leengedve hordta. Tengerkék szemi vidáman csillogtak. Az öltözködése kicsit vad volt, de ugyan akkor csinos is. Egy világoskék ruhát viselt, ami olyan volt mintha különböző szalagokból csinálták volna.
- Castiel hibája! Ő rángatott el minket, hogy találkozzunk vele. – bökött rám Alexy. A lány először nem reagált a külsőre, aztán amikor jobban megnézett akkor már jobban reagált.
- Nem is tudtam, hogy van még egy testvéretek. – döntötte kicsit oldalra a fejét és úgy vizsgált tovább.
- Elképesztő a hasonlóság ugye? Pedig semmi közünk nincs egymáshoz. – mondta lelkesen Alexy. Én csak zavartan pislogtam.
- Csak nem ő az új áldozatod, akit terrorizálsz? – kérdezte a vöröst.
- Eltaláltad! – válaszoltam a vöri helyett. – Az utóbbi napokban le se tudom vakarni magamról. Néha már rosszabb, mint Amber és a csatlósai. – sóhajtottam fáradtan. Ő erre felnevetett.
- Valóban néha rosszabb is tud lenni, de amúgy nem olyan szörnyű. – válaszolt.
- Ez fájt drágám. – színlelt sértődést a vörös. Drágám? Ezek szerint nem csak, hogy ismerik egymást, hanem járnak is. Jé, létezik olyan ember a világon, aki el tudja viselni a vöröskét.
- Még mindig pocsékul színészkedsz. – mondta a lány komoly hangon. Erre mind elnevettük magunkat kivéve a vöröst. – Na, jó. – forgatta meg a szemét és megcsókolta a vöröst, aki válaszul az ölébe rántotta. Amikor megszakították a csókot felém fordult. – Egyébként Miharu vagyok, de szólíts csak Harunak, mint a barátaim és ezek a tökfejek! – mutatott az előttünk ülő Arminra és Alexy-re.
- Haru? Úgy, mint japánul a tavasz? – kérdeztem hirtelen.
- Igen. – bólintott meglepetten. – Bár ezt nem sok ember tudja.
- Hát, sok animét nézek és szenvedélyem a rajzolás után a fanfic olvasás. – vallottam be.
- Tényleg? – kérdezte. – Hisz ez remek! – ölelt át hirtelen. – Én is otaku vagyok. – vigyorgott rám.
- Tényleg? – lelkesültem fel.
- Igen. – bólintott mosolyogva.
- Mi a kedvenc animéd?
- Természetesen a Bleach. Kár, hogy abba hagyták. Utána Naruto és végül Fairy Tail zárja a top 3-as listát. Igaz a Fairy Tail-ből eddig csak pár rész láttam, de akkor is imádom- mondta lelkesen.
- Én is pont ezeket szeretem a legjobban. Csomó animét láttam, már de ezek fogtak meg a legjobban. Mondjuk újabban a Hyouka érdekelt, de mióta megtudtam, hogy a kedvenc szereplőm meg hal benne, nem folytattam az animét.
- Érdekes címe van. Majd otthon megnézem. Én nem rég egy angyalos animébe fogtam bele, ami eddig csak két részes és nagyon még mindig nem értem a lényegét, de attól még tetszik! – mosolygott rám a végén.
- Az jó. Egyébként a Hyouka 4 első éves fiatalról szól, azon belül is inkább egy Shikamarura kísértetiesen hasonló fiúról, csak annyi a különbség köztük, hogy ez a srác, ha nem muszáj, nem pazarol rá energiát, ha muszáj, akkor pedig inkább gyorsan végez vele, csak, hogy ne menjen rá sok energiája.
- Hú, ez érdekes lehet. Ezt feltétlenül el kell kezdenem, ha haza, érek. Hány részes?
- 18. legalább is azt hiszem, mert anime online-on csak ennyi részhez van link.
- Te is onnan nézed az animéket? – jött ismét lázba.
- Igen. Nagyon szeretem azt az, oldalt mert praktikus és egyszerű használni. – válaszoltam. Egészen becsöngőig beszélgettünk.
- Castiel cseréljünk helyet! – fordult a vörös felé.
- Miért? – vonta fel a szemöldökét.
- Azért, hogy továbbra is tudjak beszélgetni Hannahval drágaságom. – mondta csábító hangon. – Létszíves. – nézet mélyen a vörös szemébe mire az elpirult.
- Na, jó. – adta be a derekát.
- Köszi! – nyomott puszit a vöri arcára. – Majd még meghálálom.
- Ajánlom is! – állt fel a vörös és átült.
- Te vagy az én megmentőm! – mondtam neki mire elnevette magát.
- Ennyire szörnyű volt? – kérdezte.
- Igen. Állandóan piszkált a hajszínem miatt ráadásul a vázlatfüzetemet is mindig elvette, ha látta, hogy rajzolok be, vagy ha éppen más füzetbe rajzoltam, akkor azt vette el. – panaszkodtam neki.
- Rajzolsz? – kérdezte meglepetten.
- Igen. – bólintottam.
- Megnézhetem a rajzaidat? – kérdezte.
- Végre valaki, aki nem kérdezés nélkül veszi el! – szinte már sírtam örömömben.
- Tényleg? Én vagyok az első?
- Hát nem teljesen. – vakartam zavartan a fejem. – Na, mind egy. Tessék, itt van a vázlatfüzetem. – adtam oda neki a füzetem.
- Hű ha! Nagyon szépen rajzolsz. – mondta.
- Köszi.
- Hm, ez nagyon találó. – mutatta fel az Amberről készült rajzom. – Milyen részletes és kidolgozott. És mennyire hasonlít.
- Sajna van alkalmam bőven tanulmányozni, ugyan is a szomszédom. – húztam el a szám.
- Részvétem.
- köszi! – sóhajtottam, ő pedig nézegette tovább a rajzaim. Amikor végzett vissza adta a füzetem.
- Nagyon jól rajzolsz.
- Köszi! Akarod, hogy lerajzoljalak téged is? – ajánlottam fel.
- Tényleg? Igen létszi! – lelkesült fel.
- Chibibe jó lesz?
- Igen. – válaszolt én pedig egy bólintás kíséretében neki álltam lerajzolni. Amikor végeztem ki kontúroztam és kiszíneztem. Nagyon büszke voltam magamra, mert nagyon jól sikerült. Büszkén mutattam meg újdonsült ismerősömnek a róla készült portrét. – Sugoi (elképesztő). – suttogta halkan. – nagyon ügyes vagy.
- Köszi. Tessék, neked adom, én bármikor megcsinálom újra.
- Nagyon szépen köszönöm! – ölelt át. Miután eleresztett csillogó szemekkel nézte a kicsinyített hasonmását. Egész jól elvoltunk együtt, mert egész nap mellettem ült. A nap végére megtudtam egy csomó mindent róla. Azt, hogy ő is tavaly jött meg azt, hogy tényleg Castiel barátnője. Elmondta azt is, hogy tavaly jöttek össze, de nem ment zökkenőmentesen, a kapcsolatuk. Három hónap után Castiel szakított vele, mert vissza jött a volt barátnője, aki egy álnok kígyó volt és megint ki akarta használ a fiút, de végül lebuktatták és újra összejöttek. Összegezve azt tudom elmondani Haruról, hogy egy vagány csaj, de nem az a Castiel féle. Nagyon szereti a barátait és temperamentumos. Nagyon megkedveltem és ezt el is mondtam neki. Erre azt felelte, hogy ő is nagyon megkedvelt. Elmondhatom, hogy ez a napom nagyon jól sikerült. Szereztem egy újabb barátot, ráadásul nem is akár milyent. Igazi határozott személyiségű barátnőt, aki még Castielnek is tud parancsolni nem mellesleg Amberék rettegnek tőle. Kell ennél jobb? Nekem nem.
Vége