Fejezet 3. - Egy kis esti mese

2014.03.17 18:21

Fejezet 3.

Egy kis esti mese

Már lassan egy hónapja vagyok itt Ikebukuroban. Mára már belátom, hogy Kise-nek igaza volt. Tényleg ez a legjobb hely számomra. És bár hülyék közé vagyok zárva, de azért vannak tűrhető alakok, is mint például Celty. Vele nagyon jókat lehet beszélgetni. Gyakran áthív magukhoz, hogy egy tea mellet kibeszéljük a világ dolgait. A világ dolgaiba a fiúk is bele tartoznak, akik mostanában olyanok, mintha megkergültek volna. Bár Celty elmondása alapján ezek mindig ilyenek, de azt ő se tudja, hogy miért. A választ Shinra adta meg aki Celty lakótársa és nem mellesleg egy illegálisan dolgozó orvos. Komolyan Tokióban ehhez képest unalmas volt az élet. Jó ott is voltak betörések, gyilkosságok, rablások, de könyörgöm. Ezek a dolgok ebben a városban mindennaposak, nem is beszélve a sok hülye emberről. Na, szóval jelenleg épp Izayaval megyek hazafelé. Mostanában gyakori szokásává vált, hogy suli után haza kísér. Az állítása szerint azért kísérget, mindenhova mert ez a város veszélyes alakokkal van teli. Elmagyarázta, hogy két nagy banda uralja Ikebukurot. A sárga kendősök és a Dollars. Válaszul felvilágosítottam a fekete hajú csökkent agyi kapacitással rendelkező feketét, hogy nem kell féltenie, mert tudok magamra vigyázni. Ezt be is bizonyítottam már neki párszor, amikor belém kötött pár tökös gyerek. A végén mindegyik nyolc napon túli sérülésekkel került korházba. És ne felejtsük el azt sem, hogy nem egyszer kapott már tőlem Shizuo is. Persze ő csak egy két pofont, vagy egy monoklit, de még ebből is lassan tanult. Ha már így felsorolom az ismerősöket, akkor elmondom mi a helyzet a többiekkel. Kida javából további embereket ismertem meg. Így hozott össze a sors Kyouheivel és kicsiny bandájával. Elég furcsa barátai vannak, de ő maga elég normális. Vele is gyakran összefutok. Ilyenkor rendszerint jókat beszélgetünk addig, amíg valaki félbe nem szakított valaki. Általában ez a személy vagy Kida vagy Izaya esetenként Shizuo, aki állítólag a feketeséget akarja megölni. Szóval elég mozgalmas lett az életem egy hónap alatt.

Min gondolkozol Hachi-chan? – szólított meg hirtelen a feketeség. – Vagy szólítsalak Kiru-channak?

Tök, mind egy. A Hachi az állnevem csak akkor használom, ha dolgozok. A Kiru pedig az igazi nevem. – válaszoltam neki félig.

Hm, de arra még nem válaszoltál, hogy min gondolkozol. – reagált a feketeség.

Csak azon, hogy mennyire megváltozott az életem egy hónap alatt.

Hm? Tokióban is voltak rablások és betörések.

Na, ja de azt nagydobra verték és felfújták. – vontam vállat. – Pont ezért volt nehéz ott dolgozni.

Tényleg, már meg akartam kérdezni, hogy-hogy nem buktál le eddig még egyszer sem? – kérdezte a feketeség.

Úgy, hogy nem vagyok béna. – vágtam rá kapásból. – Viccet félre téve, Kise jó mesterem volt, meg mindig alapos munkát végeztem. Sosem hagytam magam után olyan nyomot, amiről kiderült volna, hogy én vagyok. Pont ezért találtam ki az álnevet is. Mondhatjuk, úgy, hogy ez a védjegyem. – magyaráztam a feketeségnek.

Védjegy? Ez érdekes. – gondolkozott el rajta. – És miért pont fekete lótusz?

Azért mert a lótusz a kedvenc virágom, és mivel fekete színű a hajam így Kise azt javasolta, hogy legyen egyedi a védjegyem, így születet meg a fekete lótusz. – válaszoltam. Közben megérkeztünk a házamhoz. – Nos, akkor, viszlát! – csuktam volna be az ajtót, azonban a feketeség lába megakadályozta ezt. – Mit akarsz? – kérdeztem unottan.

Be se hívsz? Legalább egy teára meghívhatnál! – kezdett el panaszkodni.

Csak olyanokat eresztek be a házamba, akikben megbízom. – mondtam fapofával az ajtófélfának dőlve.

Akkor Celty-t és Kida-t miért engeded be? – nyávogott.

Celty-t azért mert benne megbízom, és mert ő a barátom, Kida az már más esett. Őt, hívás nélkül bejön akár akarom akár nem. – válaszoltam. Végül aztán nagy nehezen sikerült elzavarnom. Bevallom, kezdem megkedvelni ezt a kétszínű dögöt. Mindig is szerettem az eszes pasikat. De persze ezt még akkor sem vallanám be, ha megkínoznának. Felmentem a szobámba és átöltöztem egy kényelmesebb viseletbe. Közben a szemem megakadt az éjjeli szekrényemen tartott kardomon. Közelebb léptem hozzá és felemeltem. A kardot kihúztam a tokból és végig simítottam a pengén. Ez egy különleges kard volt. Nem, csak azért mert gyönyörűen megmunkált, hanem a történet miatt, ami hozzá fűződik. A kard keresztvasa egyszerű még is alaposan kidolgozott, a penge pedig szintén gyönyörűen megmunkált. Ennek a kardnak egy legendája van. Állítólag, megmutatja az igazi erejét, ha egy megfelelő ember forgatja. Az elmélkedésből egy furcsa érzésem támadt. A szemeim kikerekedtek a döbbenettől. Nem, az nem lehet! Ugyan mit keresne ő itt? Fáradtan sóhajtottam egyet. Ez semmiből sem tanul. Sóhajtva tettem le a kardot az ágyamra, amíg felvettem egy kényelmes ruhát, amiben könnyen tudok mozogni. Miután átöltöztem a kardot a hátamra vettem és elindultam. A lakást bezártam és követtem az érzésemet. Amikor megérkeztem már jó pár ismerős ott volt. Ott volt Kyouhei és népes bandája, Izaya, Shizuo, Kida, Mikado és Anri is. Ahogy láttam nem mindenki az, akinek hittem. Szép lassan oda sétáltam hozzájuk, így már az ellenség is észrevett. 

Áh, Kiru- chan! Hát megérkeztél? – kérdezte, mindenki felém fordult.

Még mindig nem engedtem meg, hogy becézz! – mondtam neki nyugodtan. – Különben is te mit keresel itt? Neked nem itt a helyed. – folytattam miközben az ellenfelem elé léptem.

Tudod, hiányzott a kedvenc vetélytársam. – sóhajtott színpadiasan.

Te ismered ezt az alakot? – kérdezte Izaya.

Mondhatjuk úgy is. – vontam vállat.

Au. Ez fájt drágám. – mondta színpadiasan a lány.

Ez van. – mondtam nyugodtan. – Srácok, kérlek, menjetek kicsit távolabb. – fordultam körbe. – Itt most egy kis harc fog következni. – jelent meg gonosz vigyor az arcomon és előhúztam a katanám. A többiek szót fogadtak, de nem mentek túl távolra.

Te is érzed ezt? Köztünk van ő is. – vigyorgott rám ellenfelem.

Azt, hiszed nem figyeltem fel rá? Már amikor ebe a városba érkeztem akkor rájöttem, hogy itt van. – válaszoltam nyugodtan.

Még is kiről beszéltek? – kérdezte zavartan Kida.

Saika-ról. – válaszoltam. Láttam, hogy ezzel mindenkit megdöbbentettünk.

Honnan? – kérdezte Anri.

Nem csak neked van különleges kardod kisanyám! – válaszolt ellenfelem és közben hátra dobta rózsaszín haját.

Még is miről beszélsz? – kérdezte Izaya.

Arról, hogy több olyan különleges kard is van, mint amilyen Saika. Egész pontosan három. És most mindhárom itt van egy helyen. – válaszolt a rózsaszínhajú.

Sakura elég legyen! Összezavarod! Anri, majd mindet elmagyarázok később. – fordultam a zavart lány felé.

Rendben akkor kezdhetjük? – kérdezte izgatottan, Sakura.

Ch. Te nem tanulsz semmiből, jól mondom? – kérdeztem vigyorogva és oldalra emeltem a kardom.

Na, ná. – válaszolt és elrugaszkodott. Én egy laza mozdulattal hárítottam a csapást. Csapás, csapást követet, védést, támadás és így tovább, amikor meguntuk ellöktük egymást. – Na, jó elég a finomkodásból! – unta meg a játszadozást a rózsaszín hajú. – Pusztíts. – mondta miközben az arcával egy szintre emelte a kardját.

Ha te így akkor én is. – mondtam és oldalra emeltem a kardom. – Szabadulj Akatsuki (vörös hold)! – mondtam mire a kardom pengéjét hirtelen egy írás jelent meg, majd a penge vörösen felizzott és teljesen vörös lett. Sakura kardja szintén átalakult. Az ő kardja csak annyiban változott, hogy a keresztvasa virág formájú lett, a végei összeszűkültek és villámok cikáztak körülötte. A hátam mögött a barátaim meglepetten nyögtek fel.

Akkor kezdődjék a tánc. – mondta ellenfelem. Vörös szemei elszántan csillogtak.

Isten bizony ezután eszek egy jó kis sushit. – mondtam nagyot sóhajtva.

Komolyan? – kérdezte csípőre tett kézzel ellenfelem. – Épp egy komoly harcnak nézünk, elébe erre te csak a kajára gondolsz? – kérdezte felháborodottan.

A te hibád az egész! Pont vacsorázni készültem, amikor megjelentél. – válaszul korgott egyet a gyomrom.

Na, jó tegyük komollyá a tétet. Ha nyersz, fizetem a vacsid. – ajánlotta fel a rózsaszín.

Oké. – egyeztem bele és rögtön támadó állásba helyezkedtem. Mire ellenfelem felkészült én már támadtam is. Gyors és pontos csapásokat vittem be, aminek a nagyját kivédte. Amikor láttam, hogy nem figyelt aktiváltam a kardom erejét. – Iker félhold! – aktiváltam a támadást. Suhintottam egyet a kardommal mire a penge körül vörösen izzott fel a levegőt. Amikor suhintottam egy vörös energia nyaláb keletkezett és megindult a nő felé. Épp, hogy csak egy centin múlott, hogy nem találta el.

Nem tudtam, hogy ilyet is tudsz! – nézett rám kerek szemekkel a virág (a Sakura cseresznye virágot jelent japánul).

Bocs, az éhség miatt kicsit pontatlanul céloztam. Enged meg, hogy újra próbálkozzak. Mondtam halál nyugodtan. A rózsaszín hajú nagyot nyelt.

Mi a franc? – kérdezte ijedten. – Mi ütött beléd? Csak azért mert nem tudtál vacsorázni, azért vagy ilyen morcos? – kérdezte felháborodottan.

Igen. – válaszoltam és egy újabb támadást indítottam felé.

Jó, oké feladom! Még a végén levágod a hajam. – nézte meg a haját. – Nézd, meg mit csináltál! – kezdet el kapálózni. Válaszul újabb csapást küldtem felé. – Mi van már?! – kérdezte idegesen.

Irány a sushi bár. – mondtam nyugodtan.

Jól van már! Ha tudtam volna, hogy ilyen morcos, vagy ha nem kapsz vacsorát inkább nem zavarlak. – morgott. Én eltettem a kardom és megindultam. Ellenfelem morogva követet. Utána szépen sorban a barátaim is követtek, bár kicsit lesokkoltan. Amikor megérkeztünk Simonhoz kitűnő örömmel fogadott. Leadtam a rendelést és leültünk az egyik asztalhoz. Amikor helyet foglaltunk Sakura szólalt meg először. – Még nem láttalak ilyennek. Ez nem az éhség miatt volt ugye? – kérdezte komolyan.

Valóban nem. – válaszoltam nyugodtan. – Tudod, most már teljesen tudom használni Akatsukit. – válaszoltam.

Eddig is tudtad uralni. – mondta miközben furcsán nézett rám.

Eddig nem a teljes erejét használtam.  – válaszoltam. – A támadás, amit használtam az Iker félhold egy különleges támadás. Csak akkor lehet használni, ha teljesen ura vagyok a kardnak, amit, mint tudod nem könnyű.

Na, jó valaki elmagyarázná, mi folyik itt? – csapott idegesen az asztalra Kida.

Csigavér, szépfiú, vagy elválasztom a fejedet a nyakadtól! – nézett rá sötéten Sakura.

Csillapodj. – vetettem oda neki, miközben felkönyököltem az asztalra és a kezem-összekulcsoltam. Ráraktam a fejem, majd fél szemmel a bal oldalamon elhelyezkedő rózsaszín hajúra néztem. – Nos, először, is mint tudjátok Anrinak van egy különleges képessége. - Itt ránéztem a lányra. – Saika egy különleges kard.

Honnan tudsz róla? – kérdezte a lány.

Tudod, létezik egy legenda egy japán kardkovácsról. – kezdet bele Sakura. – Nagyon tehetséges volt, bármilyen kardot készített mindig szívét, lelkét bele adta a munkájába.

Egy nap egy különös ember érkezett hozzá. – vettem át a szót. – Három kardot kértek tőle, cserébe megígérték a kovácsnak, hogy különleges ajándékot kap cserébe. – folytattam.

De volt egy feltétele a különleges fickónak. – egészítet ki Sakura.

Egy hete volt a három kard elkészítésére. – következtem én a mesélésben. - A kovács neki látott a kardnak. Éjjel- nappal a kardon dolgozott. Nem, aludt, néha evet és ivott, de szinte minden figyelmét a kardoknak szentelte. Többet dolgozott a három kardon, mint az eddigi kardjainál. A végeredmény egy gyönyörűen megmunkált kard lett. Az idegen egy hét múlva vissza ment a kovácshoz, aki átadta a három kardot. Az idegenek cserébe egy ládikót adtak neki, ami teljesíti egy kívánságát. Az idegen elment és magára hagyta a kovácst. A kovács azt kívánta a ládikától, hogy különleges kardokat tudjon készíteni. A kovács kívánsága után nekiállt három különleges kardot kovácsolni. Egész életében a három kardon dolgozott még az utolsó éveiben is. Végül, amikor befejezte az utolsó kardot is, meghalt és a három kard az emberek kezébe került. Állítólag a szelleme a három kardban élt tovább ezzel biztosítva, hogy csak azoknak mutassa meg az igazi erejét, aki méltó rá. Volt, aki jó célra használta a kardokat volt, aki rosszra. Voltak olyanok, akiket felemésztett az erejük. – fejeztem be a mesélést.

És ha jól következtetek, akkor mindhárom kard itt van. – szólalt meg a jobb oldalamon Izaya.

Pontosan szivi. – válaszolt. – Az egyik a kis barátnőtöknél van. A Saika a kovács emberek iránti szeretetéből született. De, sajnos a kovács az utolsó éveiben kicsit meg volt zakkanva így félre sikerültek a kardok.

És mi van a másik két karddal? – mutatta fel a kérdését Celty.

Az egyik nálam van. Az én kardom neve Pusztító. Képes bármit vagy bárkit elpusztítani. De ha a forgató nem tudja használni, akkor őt pusztítja el. – vigyorgott a lány.

A harmadik kard nálam van. A neve vörös hold. Ez talán a legveszélyesebb a három kard közül. Akik eddig forgatták mind összeroppantak. – mondtam nyugodtan és neki álltam enni. – Ezt a kardot lehet a legnehezebben forgatni. Ha nem vagy méltó rá, akkor felemészt.

És neked sikerült teljesen uralnod az erejét. – állapította meg Sakura.

Mint láttad. De nem volt egyszerű. – válaszoltam. – Tiszta elme és tiszta szív kell hozzá, hogy irányítani tudjam.

És ti nyugodtan mászkáltok ilyen, azzal a tudattal, hogy ezek a kardok bármikor a halálotokat okozhatják? – kérdezte felháborodottan Kida.

A kardokat nem mindenki tudja uralni. Kiválaszoztak vagyunk. – válaszolt Sakura.

És ugyan miért pont ti? Anri-t még megértem, de mi a helyzet veletek? – folytatta a szöszi.

Hat éves koromtól kezdve bűnözők között nevelkedtem fel. Sosem ismertem a családom, de nem is érdekelt. – válaszolt Sakura. – Többször megismerkedtem már a halállal, szinte már megszokott volt, hogy a halál a nyomomban van.

Nyolc évesen végig kellett néznem, ahogy lemészárolják a családomat. Aztán apám egyik barátja vett magához és ő nevelt fel. Megtanított a tolvajok életére és sikerült neki embert faragnia belőlem, annak ellenére, hogy lelkileg defektes voltam. Eleinte csak a bosszúért éltem, aztán szép lassan lemondtam róla. Még akkor sem álltam bosszút, amikor lehetőségem volt rá. – válaszoltam. A rövid kis élet történetmesélés után néma csönd volt. Én nyugodtan ettem a sushimat, mintha mi sem történt volna, Sakura a hajával babrált, a többiek pedig a hallottakat emésztették fel.

Egyet nem értek. – szálalt meg ismét Kida. Erre gondterhelten felsóhajtottam, Sakura pedig megforgatta a szemeit. – Honnan ismeritek egymást?

Vége