Fejezet 22.
Ismét otthon avagy elő kerül a harmadik fél is
Ismét csodás reggelre ébredhettek a lelkek viliágának lakói. De akadtak olyanok is akik nem nagyon élvezték ezt a csodálatos reggelt. Eközé az emberkék közé tartozott Keiko is. Amióta rajta kapta Renjit, hogy megcsalja már egy hét telt el és ő látszólag túltette magát rajta, azonban bátyja jól tudta, hogy ha Ichigo nem tartaná benne a lelket már rég össze omlott viszlát volna, így viszont csak vissza tért a régi énje a rideg és szigorú egykori kapitány akitől még a 11. osztag tagjai is féltek. Pedig ha látták volna akkor amikor kapitány volt és az osztagát vezette. Azok voltak a legfélelmetesebb idők a kilencedik osztag életében még is tisztelték őt. Bezzeg ő. Ő olyan volt majdnem mint Kiyoraku kapitány. Ha lehetett ellógta a munkát, de azért volt benne annyi gerinc, hogy ha nagyon sok munka volt akkor nem hagyta hátra hanem igyekett minnél hamarabb megcsinálni. Bár amikor utána eltünt keresehette az egész ötödik osztag csak akkor találhatta meg még a saját hadnagya is ha ő akarta. Milyen szép napok is voltak. Akkor még nem tudták, hogy mennyire igazságtalan is tud lenni az élet. Aztán amikor később felnyílt a szemük inkább ők is eltüntek mint az elődjeik. Hiába voltak igen rövid ideig kapitányok nem sajnálták, hogy ott kellett hagyniuk mindent. Elvégre sosem volt fenékig tejfel az életük. Már kiskorában elvesztették az anyjukat az apjuk pedig egy év után összeomlott és őket a saját gyerekeit elválasztva egymástól különböző családokhoz adta. Neki nem volt baja a családdal, mert úgy kezelték mintha a sajátjuk lett volna, de azért hiányzott neki mindkét huga. Igen mindkettő. Ugyan is ők hármas ikerek voltak. Ő volt a legidősebb és az egyetlen fiú. Utána következett az első huga aki kinézetre ugyan olyan volt mint a legkisebb huga, de természetileg olyan volt mint egy energia bomba. Aztán ott van a legkisebb huga. Talán hámojuk közül ő szenvedett a legtöbbet. Amikor átkerült a Kutchiki házba megváltozott az élete. Többé nem kellett attól rettegnie, hogy ki árulja el és hogy mikor bántja valaki. Bár szigorú nevelést kapott azért jól érezte ott magát. Aztán kiderült, hogy ő örökölte anyánk tündér képességét ezért a tündérek magukhoz vették, hogy megtanulja kordában tartani az erejét. Kicsit bizarr belegondolni, hogy csak félig vagyunk halálistenek. Anyánk apja ezt azzal magyarázta, hogy bár bennünk nincs meg olyan erősen anyánk tündér vére mint a legkisebb hugomban, azért bennünk is van. EZért van az, hogy olyan gyorsan fejlődünk. Na meg a külső jegyek mint például az, hogy Keiko hajában megjelet egy vörös csík és amikor Renji megcsalta vörös lett a szeme. Mind ez a tündér vér miatt van. Az öreg szerint amikor elérjük azt a kort amikor az erőnk kiteljesedik akkor apró változásokon megyünk keresztül. Csak mivel mi félig halálistenek vagyunk ezért mi lassabban öregszünk és ezért nem tudta megmondani, hogy mikor történnek ezek a változások. Neki még mázlija volt mert az ő változásai nem voltak feltűnőek. Neki csak megnőtt a haja és ha az erejét használja akkor egyfajta kékes lilás árnyalatot vesz fel a szeme. A hajgondot megoldotta egy gyors hajvágással. Direkt nem hagyta meg a haját nehogy lebukjanak. Eddig sikerült eltitkolni a kilétüket, bár mintha az öreg főkapitány gyanút fogott volna, de ki tudja? Eddig nem tett semmi olyat amiből kiderült volna, hogy így van akkor meg minek aggódjon emiatt is? Elég neki a huga. Ha már egyszer csak ő van itt neki, mivel a másik huga megérezte a veszélyt és nem jött velük Karakurába. Talán ha őt is ide hozták volna akkor nem bírt volna magával és akkor lebuknak. Ő mindig is heves vérmérsékletű volt, már akkor is amikor újra találkoztak és együt lettek halálistenek majd később kapitányok. Ő lett a harmadik osztag kapitánya. Kedvenc időtöltése volt, hogy munka helyett a hadnagyát vagy valamelyik tisztjét piszkálta vagy éppen ugráltatta valami apró cseprő dolgok miat. Vajon ő hogy van? Igaz hogy amíg át nem hurcopták őket addig tartották a kapcsolatot, de az már egy hónapja volt és ő aggódott érte. Még is csak a bátyja volt akkár mennyire is volt egy néha mocsok lusta zseni. Miközben ezen töprenget egy fa ágán ült, hátát a törzsnek támasztva és az egyik lábát lelógatva. Mélázva nézte a sok halálistent akik ide oda mászkáltak. Töprengéséből egy ismerős hang szakította ki.
- Na végre megvagy! - Ugrott fel a nő arra az ágra ahop éppen ő lustálkodott.
- Mi az Soi Fong? - Kérdezte miközben a nőre nézett. Szokás szerint a haját két hosszú fonatban hordta aminek a végében egy- egy karikát hordott. Máskor szigorú arca most aggodalmaskodást tükrözött.
- Minden rendben? Ma még nem jöttél idegesíteni. - kérdezte.
- Nincs semmi bajom, ne aggódj, nem tesz jót neked! - Mosolygott rá miközben kezét a nő arcára tette és közelebb hajolt hozzá hogy megcsókolja. A fa lombja eltakarta őket így senki sem láthatta őket. - Csak kicsit elmélkedtem a múlton és a hugomon. - Mondta mikor szétváltak. - Egyébként nem áll jól ez az aggodalmas arc. Elcsúfítja az arcod. - Mondta szelíden és az ölébe húzta a lányt.
- Még a végén oda lesz az érzelemmentes álcám, hála neked. És akkor hogy fogom megfélemlíteni az osztagomat? - Kérdezte mosolyogvq, miközben kényelmesen elhelyezkedett a fiú ölébe. - Egyébként ezzel a frizurával sokkal fiatalabbnak nézel ki. Még a végén pedofilnak fogom érezni magam.
- Az osztagodat megoldod te mert ügye lány vagy. A pedofilkodásról szólva nem bánom én a lényeg hogy csak az enyém legyél. - Csókolt bele a lány nyakába.
- És mi van Inoue Orihimével? - Kérdezett rá féltékenyen. A fiú előtt egyszerűen nem tudta eltitkolni az érzéseit.
- Csak nem féltékeny vagy? - Kacagott fel. Dallamos kacagását többen is meghallották de mivel nem láttak senkit ezért tovább mentek a dolgukra. - Ne aggódj, nekem már csak te kellesz. Orihime is érdekelt egy időben, de ő csak Kurosakit szereti. Bár a marhája ezt nem veszi észre.
- Akkor jó. - Dőlt hátra nyugodtan mikozben szerelme átölelete..
- Egyébként nem hiányol az osztagod, hogy csak így hirtelen eltűntél?
- Szerintem az utóbbi egy hónapban hozzá szoktak már, hogy amilyen hirtelen eltünök olyan hirtelen elő is kerülök. - Válaszolta miközben az eget nézte. Hirtelen egy fekete lepke jelent meg az égen ami egyenesen hozzájuk szállt.
- Hm, egy pokollepke? - Nézte meg a lepkét miközben a lány kinyújtotta a kezét amire a pillangó kecsesen rászált, majd miután átadta az üzenetet tova röppent. - Na, mi az? - Kérdezte kíváncsian.
- Kapitányi és hadnagyi gyűlést hívtak össze. Neketek is meg kell jelenni rajta. - Nezett fel a fiúra.
- Hát akkor nincs mit tenni. - Állt fell és felhúzta a kapitányt is.
- Megint veszekedhetek veled. - Sóhajtott nagyot.
- Na fel a fejjel ezek csak azért kellenek, nehogy lebukjunk. - Emelte fel az álla alá nyúlva finoman a fejét és lágy csókot lehelt szerelme ajkaira, miközben magához ölelte.
- Az ember ki nem nézné belőlled, hogy ennyi gyengédség van benned, főleg azután, hogy elpáholtad a fel 11. Osztragot. - Nevetett halakan a nő mire a férfi elmosolyodott.
- Nos ezt teszi velem a szerelem, de induljunk mielőtt feltűnik valakinek a hiányunk. - folytatta.
- Rendben előre megyek.- adott búcsú csókot a fiúnak majd gyorsan elment. Ő kicsit lemaradva követte.
Eközben a tanácsteremben ahol a kapitányok és hadnagyok gyülekeztek türelemetlenül vártak egy bizonyos személyt.
- Hol van már az a naplopó? Kérdezte morogva egy kifestett arcú fickó név szerint Mayuri aki a 12. osztag kapitánya volt. - Zaraki a te osztagodhoz tartozik nem?
- Már több mint fél hónapja nem. Amióta folyamatosan elverte az osztagom majdnem mindegyik tagját áthelyezték a második osztaghoz. - morgott a kerdezett mire az összes kapitány és hadnagy egy emberként fordult az említett kapitány felé.
- Valóban így van de mint észre vették nem jövünk ki a legjobban így nem tarton számon hogy éppen hol lustálkodik. - Felete kimérten, miközben félre nézett. Az idős főkapitány mellett álló lány elmosolyodott. Jól tudta, hogy a nő hazudik, de nem szólt semkit elvégre a bátyja végre talált valakit akit szerethet és aki viszonozza az érzéseit.
- És mi van veled? Elvégre a te bátyád! - fordult a bohóc képű a csendben álldogáló lány felé.
- Valóban az én bátyám de mint tudják én a hatodik osztaghoz lettem beosztva és nem a 11. osztaghoz sem a második osztaghoz beszélni is elég ritkán beszélünk mostanában meg hát én nem tartom számon, hogy épp melyik fán lustálkodik vagy épp melyik lánynak teszi a szépet. Úgy hallottam sikerült egy lánynak elcsavarnia a fejét biztos neki bájolog. - Vont vállat a lány miközben észrevette, hogy Soi Fong alig láthatóan elpirúlt. Ekkor kivágódott az ajtó és egy nagyot ásító Ray lépett be rajta és oda battyogott huga mellé.
- Késtél naplopó! - Nézett rá gúnyosan a bohoc.
- És? - Kérdezte unottan a fiú és oldalra fordította a fejét így látszott a nyakán lévő lila folt. Néhány kapitány döbbenten nézte a fiút de voltak olyanok akik csak megmosolyogták, de Keiko szólalt meg egyedül.
- Látom nem unatkoztál. - Mosolygott bátyjára mire az értetlenül nézett rá.
- Hogy érted? - Kérdezett vissza azonban húga válasz helyett a nyakára mutatott de amikor bátyja még ezt sem fogta fel egy hatalmas sóhajtás után válaszolt neki.
- Csak nem egy lánnyal töltötted az éjszakát?
- De. Egy igen csinos hölgyeménnyel ráadásul. Áh míj csodás percek is voltak.- álmodozott, mire néhány kapitány (köztük a ludas is) elpirult. - Egyébként honnan tudtad? - Nézett rá a vörös szeműre.
- Ki van szívva a nyakad. Plusz még a szokásosnál is kócosabb a hajad. - Mondta nagy mosollyal az arcán.
- Oh akkor ezért bámúlt meg annyi lány az utcán. - Reagált a kékeszemű. - Mondjuk amúgy is vonzom a hölgyek tekintetét... - Elmélkedett tovább mintha a többi ember itt se lett volna.
- Rendben elég lesz! - szakította félbe a főkapitány. - Most hogy mindenki itt van végre el is kezdhetjük a gyűlést. Már lassan egy hónapja hogy ide hoztuk önöket...- kezdte az öreg de egy halk morgás félbe szakította.
- Még hogy ide hoztak. Inkább ide hurcoltak minket! - Morgott Keiko. De az öreg emelt hangerővel folytatta.
- Nos, mivel ezalatt az idő alatt kiderült, hogy nem ellenségek...
- Mi már az elején megmondtuk. - Forgatta meg a szemét Keiko.
-... Nos azt akartam mondani, hogy ezért ideiglenesen vissza engedjük önöket az emberek világába. Természetesen azzal a feltétellel, hogy segítik a helyettes halálisten és a többi halálisten munkáját. -Fejezte ba az öreg.
- Csak ennyi? - Kérdezte Ray.
- Igen. - Bólintott az öreg.
- Rendben benne vagyunk. És kik lennének azom a halálistenek akik még jönnek velünk? - Kérdezte a vörös szemű.
- Hitsugaya kapitány, Soi Fong kapitány, Matsumoto hadnagy, Abarai hadnagy, Madarame és Yumichika, Kutchiki tisztek.- válaszolt az öreg.
- Két kapitány is? - húzta fel a szemöldökét Ray.
- Mostanában igen megnőtt a lidércek száma és Kurosaki Ichigo is eltünt így az emberek világába kirendelt halálisten már nem bírja az összeset egymaga elintézni. - Magyarázta az öreg. Keiko arcára egy pillanatra kiült a meglepetség és a félelem keveréke amikor az öreg Ichigot említette de végül villám gyorsan rendezte a vonásait.
- Mikor tünt el? - Kérdezte érzelemmentes hangon.
- Pár hete. - Válaszolt az öreg. A lány csak biccentett egyet köszönet kép.
- ÉS mikor indulunk? - Kérdezte Ray.
- A gyűlés után azonnal. -Válaszolt az öreg.
- És mikor lessz vége a gyűlésnek? - Jött a következő kérdés.
- Most. Ezennel befejezrtnek tekinten a gyűlest, mindenki mehet a dolgára. - Sóhajtotta az öreg, mire az ikrek egy pillanat alatt eltüntek sőt még Soi Fong is gyorsan távozott.
Nem sokára az emberi világba rendelt halálistenek már egy átjáró előtt gyülekeztek és miután mindenki megérkezett átléptek az átjáró "küszöbén " és átmentek az emberek világába. Matsumoto rögtön le is lépett Orihiméhez magával vonszolva a fiatal kapitányát is. Ikkaku és Yumichika pedig mentek Keigohoz, Rukia és Renji pedig Uraharához ment így hárman maradtak.
- Na végre már azt hittem sosem mennek el! - Morgott Ray.
- Soi Fong mivel neked nincs hova menned és gondolom nem akarsz Uraharához kerülni meg együtt akarsz lenni a bátyámmal így azt ajánlom, hogy gyere hozzánk. Nekünk külön hazunk van és elférünk mind benne. - Mondta Keiko.
- Rendben. A többieknek majd azt mondom, hogy megfigyellek titeket. - Válaszolt a kapitány.
- Nem szép dolog hazudni. - Szólalt meg egy férfi hang a hátuk mögül mire ijedten ugrottak hátrébb. A hátuk mögötti ház tetején egy fekete macska ült és őket nézte.
- Egy beszélő macska!
- Yoruichi-sama! - Kiálltot fel egyszerre Soi Fong és Ray.
- Ne már ez a macska Yoruichi? De Yoruichi lány és ez a macska meg férfi hangon szólalt meg! - Kérdezte Ray miközben a macskát tanulmányozta.
- Ha fel mered emelni megnézni, hogy milyen nemű agyon ütlek! -szólalt meg Keiko miközben elállta az utat bátyja előtt.
- Látom nem változtatok semmit. -Szólalt meg ismét a macska.
- Eh, megtennéd, hogy vissza változol emberré? Kicsit kényelmetlen egy macskával társalogni. Úgy érzem megőrültem. - Mondta Keiko.
- Ahogy kívánjátok. - Mondta a macska és egy nagy füstfelhő kíséretében emberré változott. Amikor a füst eloszlott Yoruichi ismét emberi alakban állt előtük meztelenül. Ray tátott szájjal bámúlta a nőt majd amikor észhez tért piros arccal fordult hátra. Keiko a fejét fogta, Soi Fong pirulva nézett mesterére és kicsit irígykedve.
- Na mi az Raymond? Nem tetszem? - kérdezte vigyorogva a nő.
- Oh, nem erről van szó sensei! Minden férfi álama lenne ez a helyzet, de nekem már van barátnőm! - Mondta kissé akadozva még mindig hátat fordítva a pucér nőnek.
- Oh és ki lenne a szerencsés? - Kérdezte továbbra is vigyorogva.
- Ott áll ön előtt. - Mondta a fiú. A nő ránézett a második osztag kapitányára aki továbbra is pirulva nézte mesterét.
- Gratulálok! Nem hittem volna, hogy pont ti ketten jöttök össze. Emlékszem már az első alkalommal veszekedtetek amikor találkoztatok. - emlékezett vissza a régi időkre.
- Sensei létszives vegyél fel valamit, mert kezd kínos lenni ez a szituáció. - Mondta Keiko. Erre a nő ránezett majd hirtelen szinte az arcába mászott.
- Hm, neked nem volt vörös a szemed. Határozottan emlékszem, hogy kék volt a szemed és ez a vörös csík sem volt a hajadban. - Tanulmányozta a lányt.
- Előtört édesanyám vére. - Magyarázta a lány miközben igyekezett eltólni a nőt magától.
- Hm értem. Egyébként a bátyád miatt nem is aggódsz, hogy netalán elájul a kinézetem miatt? - Kérdezte a lányt.
- Látott már mesztelen nőt, csak azért fordult el, hogy ne kelljen Soi Fongnak kellemetlenséget okoznia. - vágta rá a lány gyorsan aztán hátrébb lépet. A nő csodálkozva fordult a piros fejű kapitány felé, majd a még mindig háttal álló és piros arcú , de elégedetten vigyorgó fiú felé majd újra vissza a vörös szemű felé.
- Igen. - Válaszolt a fel nem tett kérdésre.
- Akkor már mindent értek. Jaj jut eszembe azért jöttem ide mert valaki vár rátok Uraharánál. - Nézett az ikrekre. Keiko látványosan elfintorodott.
- Tudja sensei a húgom és Renji kapcsolata nem túl rózsás. - Szólalt meg Ray.
- Na csak nem eddig tartott a rózsaszín köd? - kérdezte miközben lányt tanulmányozta.
- Nem a rózsaszín köd addig tartott amíg ra nem nyitottam amikor épp a kis Kutchikit tömte. - Morgott a lány.
- Hm, nos bármennyire kellemetlen is lesz q társaságuk amint meglátod, hogy ki vár rátok ott azzonnal elfelejted őket. - Kacsitott a lányra.
- Rendben. - Sóhajtotta majd ismét megszólalt - DE akkor vegyél fel valamit!
- Rendben, rendben. Pedig ha tudnátok milyen kényelmes így, bár egyesek közülletek már tudják. - Nézett a piruló kapitányra.
- Te már csak tudod, mi? - Kérdezte Keiko. - Mond csak naponta hányszor csináljátok Uraharával? - Kérdezte elgondolkodva.
- Ne szentelenkedj az idősebbekkel! - Fenyegette meg játékosan a lányt majd eltünt és egy pillanat múlva ruhában tért vissza. - Na akkor indulás ne várakoztassuk meg túlságosan a titokzatos vendéget! - Adta ki az utasítast és elindultak.
Vége