Fejezet 20. – Az ok, amiért nem vagy alkalmas 2. : Egyensúly (Vége)
Amióta Castiel visszajött és mindig Haru nyomában van az edzések még feszültebbek lettek. Bár Haru sosem kiabált a lányokkal, vagy szidta le őket valamiért, de érezhetően dühös volt és erre a fiú jelenléte csak rájátszott. Bár a vörös abban a hitben volt, hogy ha kitartóan ostromolja a lányt, akkor az megbocsájt neki, azonban a valóság más volt. A lány olyan volt akár egy időzített bomba, ami bármikor robbanhat. És ha ez bekövetkezik, akkor a fiú élete véget ért. A lány eddig vissza fogta magát és nem fojtotta meg rögtön az első alaklommal. A lányok jól tudták, hogy kapitányuk sosem fog megbocsájtani a fiúnak. Túlságosan nagy ahhoz a büszkesége és a gyűlölete. Az edzés után az említett lány egy szó nélkül távozott az edzésről és nem sokkal utána az amerikai fiú is.
- Ez így nagyon nem jó. – sóhajtott Dajan.
- Akarjátok, hogy eltegyem láb alól? – kérdezte Hachi ártatlanul. – Meg vannak, a kapcsolataim nyomtalanul el tudjuk tüntetni.
- Fejezd már be! – adott tockost a lány fejére Kagami. – Ez nem Amerika meg Ikebukuro! Itt nem így intézzük el a dolgokat!
- Jól van, na! Nem kell egyből nekem esni, én ezt szoktam meg! Nem könnyű elfojtani az ösztönöket, hogy ne tegyek el senkit láb alól, ha idegesít az illető. – morogta a lány.
- Milyen beteg helyen nőttél te fel?! – akadt ki Kise.
- Hachi- channak nem volt egyszerű gyerekkora Kise. – szólalt meg a szöszke mellet Ai. – Meg kellett tanulnia megállni a helyét a sötét világban.
- Ne fogalmazz így. Olyan mintha valami romantikus dráma főszereplője lennék. – fintorgott a lány. – Tény és való hamar meg kellet tanulnom a hírszerzés minden fortéját. De nem bánom, mert így a világ egy izgalmas oldalát is látom! – vigyorgott a lány.
- Te nem vagy normális. Az a barom rossz hatással volt rád. – morgott Kagami. A fiúk mára már nem csodálkoztak el a Tigris ilyen reakcióin már. Tudták, nagyon jól, hogy a páros közt csak testvéri szeretet van semmi más. Ráadásul a fiúnak ott volt Aomine húga, még aminek a kék hajú nem örült túlságosan, de ez nem zavarta az említett lányt, sőt még képes volt néha napján ezzel idegesíteni fogadott bátyját. Egyébként bár a két sötétkék hajú közt nem volt közvetlen rokonság még is olyanok voltak, mintha vérszerinti testvérek lennének.
- Tudom, hogy Izaya nem volt épp szimpatikus számodra, del legalább megpróbálhattad volna elfogadni, pont úgy, mint Himuronii- san. – mondta a lány.
- Basszus az a srác totál zakkant volt! Nem értem meg mi fogott meg benne.
- Az aljas modora. – sóhajtott a lány.
- Na, jó elég legyen a bájcsevejből!- szakította félbe őket Chris. – Van egy ötletem, aminek köszönhetően végre talán helyre áll a rend.
- Ez már rosszul hangzik. – kotyogott közbe Hana.
- Te nem bírod, ki, hogy ne szólj bele igaz? – kérdezte fogcsikorgatva Chris.
- Nem, hát. Olyan vicces figyelni, ahogy próbálod a komoly embert játszani. – vigyorgott a lány.
- Mi, az hogy próbálom?! – akadt ki a férfi. Ez után hosszú egyoldalú veszekedés következett miközben a fiúk megállapították, hogy a sötétkékhajú igazi szadista.
- Ha végeztetek, akkor elmondhatnád mi a terved. – sóhajtott Dajan.
- Nos, mivel ez egyelőre nem biztos ezért inkább hanyagoljuk. – jelentette be, mire a társaság furán nézett rá, de nem firtatták a témát és mindenki elkezdett szedelőzködni. Miután mindenki haza ment csak Dajan és Chris maradtak.
- Na, ki vele mi az a nagyszabású terved. – mondta rá se nézve.
- Honnan tudod, hogy már kész van? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva a szőke.
- Nézd Chris. Ismerlek és te is ismersz. Te edzettél engem és a fiúkat és most a lányokat. Na, ki vele mi az a fenomális nagy terved! – állt meg. A szőke férfi mosolya szélesebb lett, majd neki fogott elmesélni a tervét.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Csak szabaduljak ki innen, az a balfácán megbánja, még azt is, hogy megszületet.
Na, de ne ugorjunk ennyire előre. Menjünk vissza kicsit az időbe, hogy mi is történt.
Épp a suliban voltam, amikor a tesi tanár megkért, hogy hozzak, már ki neki valamit a szertárból és majd a nem tudom, kicsoda segít nekem. Nos, ez az illető egy beszari alak volt, mert már a jelenlétemtől majdnem elájult. Pedig még nem is eresztettem ki a halálos aurám. A baj még nem is itt kezdődött, hanem ott, hogy a szertárban éppen Akashi tartózkodott. A feszült légkör, ami köztünk volt szinte tapintani lehetett volna. Ezt csak fokozta az, hogy megjelent Castiel.
- Te mi a halált keresel itt? – kérdeztem kissé dühösen.
- Ugyan már ne legyél ennyire fagyos velem Haru… - kezdte.
- Ez az iskola területe, mivel nem vagy diák nem tartózkodhatsz az iskola területén. – vágott közbe Akashi.
- Nyugi törpe. Ne pat… - kezdte, de a szertárajtó csapódása belé fojtotta a szót. Mindhárman ijedten néztünk az ajtóra. – togj. – fejezte be majd az ajtóhoz ment és próbálta kinyitni. – Nem megy, zárva van.
- Hát ez remek. Mi jöhet még? – kérdeztem, miközben a plafonra emeltem a tekintetem. Fél óra múlva megtanultam befogni a számat. Fél órája hallgattam, ahogy a fiúk veszekednek, miközben én dühösen ülök a zsámolyon. Közben akaratlanul is elgondolkoztam a két fiún. Le se tagadhatom, hogy a vörös a zsánerem. Itt van Akashi, aki iránt már lassan magam sem tudom, mit érzek, és itt van Castiel, akit valami csoda folytán még nem nyírtam ki. Felidéztem, mi fogott meg anno Castielben. Azt hiszem a vadsága volt az. Vagy talán, az, hogy bár bunkónak mutatta magát valójában rendes srác volt. Akashi pont az ellentéte. Nyugodt megfontolt és arrogáns. Komolyan én a leg elviselhetetlenebb pasikba tudok bele szeretni. Viszont már nagyon elegem van ebből a kettőből. Azért fél óra még is csak sok ebből a kettőből.
- Odébb ti világ szerencsétlenjei. – szálltam le a zsámolyról. A két fiú utat engedet nekem én pedig egy gyönyörű rúgással kinyitottam az ajtót. Igazából az történt, hogy szegény ajtó megadta magát és még a zsanérjai is leszakadtak.
- Látom a karate tudásod még mindig a régi. – nézett rám meglepetten Castiel. Én nyugodtan eresztettem le a lábam.
- Igazán visszafoghattad volna magad. Ezt majd ki kell fizetned. – szólt közbe Akashi.
- Annyi baj legyen majd ki lesz fizetve. – morogtam.
- Felelőtlen vagy.
- Te beszélsz itt felelőtlenségről? Nem tudom, ki mondta, azt a téli kupén, hogy ha veszít a Shutoku ellen, akkor kivájja a saját két szemét. – válaszoltam, miközben a hajamat hátra dobtam.
- Az más. És győztem. – mondta nyugodtan.
- Persze. – mondtam cinikusan, majd leléptem. Ezután egy hosszú sétára volt szükségem.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Gondolod bejött? – kérdezte Mira.
- Fene tudja. Nem épp úgy nézz ki mintha változott volna valamit. – válaszolt Jess.
- Lehet, hogy kinyírta valamelyiket? – tette fel az ártalmatlan kérdést Amina. Ennél már az eddig a háttérben figyelő Hana is megszólalt.
- Na, jó ideje hogy a kezetekbe vegyétek az irányítást. Én most mentem, randim van Kagamival! – intett búcsút a kék hajú, majd lelépet.
- Minél hamarabb helyre kell állítanunk a dolgokat. Ha Haru megnyugszik, akkor a csapat helyre áll. Mert Hananak csak Haru tud parancsolni. – mondta határozottan Jess.
- Amúgy, hogy van az, hogy te előbb ismerted meg Harut még is Hanaval mélyebb a barátsága? – kérdezte Amina.
- Hát, talán ez azért lehet, mert Hana nem mindig volt ilyen. Eleinte visszahúzódó volt és nem voltak barátai sem. Aztán megismerkedett Haruval és kinyílt. Úgy hiszem valahogy egymásra találtak. Konkrétan én sem tudom megmagyarázni. – válaszolt a szőke.
- De amúgy igaza van. Nekünk kell lépnünk! – lelkesedett be Mira. Mira általában visszahúzódó természetű volt, de a pályán gyökeresen megváltozott. Ezért is kapta a Merész becenevet. Szinte a leg lehetetlenebb dolgokat is megcsinálta néha.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Unottan sétáltam a közeli patak mentén. Bár hideg volt, de ez őt nem zavarta. Szoknyában és meleg kabátban, sállal a nyaka körül mászkált kint. Az emberek utána fordultak, amikor elhaladt mellettük, de nem érdekelte. Mindig is volt benne valami, ami megragadta az emberek figyelmét, de ez most másabb volt. Amikor valaki elhaladt mellette úgy érezte, mintha egy a lány nála felsőbbrendű lenne. Szinte késztetést éreztek arra, hogy behódoljanak neki.
Akashi sosem volt még ennyire ideges. Az a fiú teljesen kikészítette, bár ez nem látszódott rajta. Kedve lett volna a fiút leszúrni, de sajnos akkor nem volt nála a szerencse ollója. Ezért döntött úgy hogy kiszellőzteti a fejét. Volt a városnak egy része ahol kevesebb ember járkált így nyugodtabb környék volt. Kissé meglepődött, amikor meglátta a lányt. Megbabonázva figyelte minden egyes rezdülését. Külső szemlélő csak annyit látott, hogy a szokásos tekintetével nézi a lányt, de ő tudta, hogy ez más. A lány elindított valamit benne. Akarta. Csak is magának akarta ezért is tüntette volna el legszívesebben azt az amerikai ficsúrt. Még nem érzett így senki mellett. Úgy érezte, hogy a lány képes vissza fogni őt, de úgy, hogy közben nem nyomja el. Ez egészen új és üdítő érzés volt számára. A lány, mintha csak megérezte volna, hogy figyeli, lassan felé fordította a fejét. A vörös hajú közelebb ment hozzá és megállt mellette, majd a természetet kezdte el tanulmányozni.
- Nem hittem, hogy valaha is erre látlak. Nem olyan típus vagy, aki szeret céltalanul sétálgatni. – szólalt meg a lány.
- Nem árt a változatosság. – válaszolt.
- Hm. – csak ennyit válaszolt. A szeme sarkából látta, hogy a fekete hajú elmosolyodott.
- Hol hagytad a barátod? – kérdezett végül rá.
- A barátom? – kérdezett vissza értetlenül. - Castilere gondolsz? Ő nem a barátom. Még amikor kint voltam akkor jártunk, de már nincs köztünk semmi. Még ha az ég le is esik, akkor sem engedném újra vissza. Gyűlölöm. – válaszolt a lány.
- Hm. – hagyta ennyiben. Valami jóleső érzés töltötte el a mellkasát.
- Tartalmas beszélgetés volt. – mosolyodott el.
- Mutatok valamit. – szólalt meg, és elkapta a távozó lány csuklóját. A fák sűrűjén keresztül egy kis kiemelkedőhöz értek ahonnan látni lehetet az egész várost. A lány megbabonázva figyelte a látképet.
- Ez gyönyörű. – mondta, miközben nyugodtság ült ki az arcára. A hűvös téli szellő játszani hívta hosszú fekete haját.
- Én szebbet látok. – válaszolt hirtelen a fiú.
- Mi lehet ennél szebb? – kérdezte értetlenül a lány, miközben felé fordult.
- Te. – válaszolt a fiú. Mielőtt azonban a lány reagálhatott volna, már cselekedett is. A Császár és a Királynő végre kiegészítették egymást. Létre jött az egyensúly és ezt mindketten érezték.