Fejezet 2- Egy újabb furcsa nap

2013.12.21 21:30

 

Fejezet 2.

Egy újabb furcsa nap

Reggel morogva nyomtam ki az ébresztőt. Szegény mobilom képernyőjét majdnem betörtem. Pedig már annyi mindent túlélt szegény x8-cam. Annyiszor leejtettem már, hogy csoda, hogy még egyben van és, hogy még nem volt szervizben. Nagy nehezen felkeltem és becammogtam a fürdőbe. Miután kiszörnyülködtem magam a tükörképemen neki álltam a nagy feladatomnak: kifésülni a hátközépig érő hosszú, kék hajam. Miután ezzel végeztem felkötöttem lófarokba és megmostam az arcom. Amint végeztem bevonultam, a szobámba és szélesre kitártam a ruhásszekrényem ajtaját. Elgondolkodva néztem a ruháimat, végül találomra kiválasztottam az első kezembe kerülő darabokat. A végeredmény pedig a következő lett: egy sötétzöld félvállas fölső, hozzá egy rózsaszín kockás inggel és egy fekete, oldalt hálós cicanacival és végül egy lila magas sarkú. 

Mi után felöltöztem, lecammogtam a lépcsőn a konyhába, ahol az öcsém már a reggeli kakaóját szürcsölte.

  • Szerbusz, rosszaság. – borzoltam össze a haját. – Ma nem tettél keresztbe a szomszéd libának? – kérdeztem tőle, miközben kakaót készítettem.
  • Elaludtam. – mondta egy nagy sóhajtás kíséretében két szürcsölés között. Azt a világfájdalmas arcot, meg kellett volna örökíteni!
  • mondtam, hogy ne maradj fönt túl sokáig! – csóváltam meg a fejem.
  • De Naruto volt az Animaxon ráadásul dupla részel! – kezdett el hevesen kapálózva magyarázkodni.
  • Majd, máskor. – mosolyogtam rá, miközben letelepedtem vele szembe.
  • Majd holnap. – javított ki. Én csak mosolyogtam rajta. Hiába, a lételeme, hogy keresztbe tegyen a szomszédban lévő hisztis picsának.
  • Akkor majd holnap. – álltam fel és a bögrét bele tettem a mosogatóba. – De most már ideje indulni, mert lekéssük a buszt.
  • Rendben. – bólintott és kiitta a maradék kakaót, a bögrét pedig betette a mosogatóba és már indultunk is. Felszálltunk a buszra és ahol kellet leszálltunk. Kivételesen időben beértem a suliba és ez volt a vesztem.
  • Áh, Hannah! – szólított meg Nathaniel. Én megdermedtem, és mint aki lefagyott úgy fordultam a szőke felé. – Már mindenütt kerestelek.
  • I-igen? – kérdeztem halkan.
  • Létszíves beszélnél az öcséddel arról, hogy ne piszkálja a húgomat? Tegnap reggeli esett nagyon felzaklatta.
  • Ne, haragudj Nathaniel, de nem kéne ennyire pártolnod a húgodat. Ő is hibás volt a dologban. – kezdtem el halkan kiosztani a szőkét. – Elismerem nem volt szép az öcsémtől, hogy azt csinálta a húgoddal, de megérdemelte, mert egy kiállhatatlan, nagyképű, beképzelt liba, és még sorolhatnám a jelzőket, de akkor elkésnék az óráról, úgy, hogy szia. – mondtam egy szuszra és otthagytam a tátogó szőkét. Hirtelen valaki átkarolta a vállamat és magához húzott. Én ijedtemben sikkantottam egyet.
  • Aú a fülem! – szólalt meg a támadóm.
  • C-castiel? – kérdeztem cérnavékony hangon és még jobban magamhoz szorítottam a vázlatfüzetem.
  • Személyesen Törpilla! – mosolygott rám aztán észrevette a jegyzetfüzetem. Elkezdtem mocorogni a karjában. – Nyugalom nem eszlek meg! – hajolt hozzám közelebb, mire én védekezőleg az arcom elé emeltem a füzetem. Csodálkozva nézett rám, aztán gonoszan elmosolyodott. – Láttam, hogy osztottad ki az elnököt. Szép volt.  – hajolt még közelebb én pedig már lassan lemegyek hídba, ha így folytatja.
  • Sziasztok! – köszönt valaki hirtelen mire én úgy megijedtem, hogy majdnem hátra esetem, de Castiel elkapta a derekam és magához rántott.
  • Szia Lisander! – köszönt Castiel. Nem is zavartatta magát, hogy épp szabadulni próbáltam a karjaiból.
  • Hát ő? – mutatott rám, ahogy próbálom magam eltolni a vöröstől. Miért pont ő kapott el? Akkor már inkább a fehér hajú!
  • Ó, ő az egyik osztálytársam a neve… ő… - kezdett el ő-zni. Aztán megunta a dolgot és megrántotta a vállát. – Törpilla! - mosolygott gonoszan.
  • Még mindig nem vagyok Törpilla! – üvöltöttem le a vörös fejét, mire az a hirtelen jött támadástól elengedett és hátrált egy lépést. Én, dühösen fújtam egyet, majd lehajoltam a füzetemért, amikor hirtelen összeért a kezem a fehér hajú fiú kezével. Úgy kaptam el a kezem, mintha tüzet fogtam volna és elpirultam.
  • Tessék. – nyújtotta felém a füzetem.
  • Köszönöm. – mondtam ismét cérnavékony hangon és elpirulva.
  • Jól vagy? Tiszta piros az arcod. – tette a homlokomra a kezét, mire még jobban elpirultam. Ezt Castiel is észrevette és a hasát fogva röhögött rajtam. Én csak egy dühös pillantást vettem rá, míg a fehér hajú fiú csak furcsán nézett rá, de a vörös csak röhögött tovább. Ezért csak vállat vont és felsegített a földről. – Lisander vagyok. Örvendek a találkozásnak! – csókolt kezet, mire, ha lehet, még jobban elpirultam.
  • Hannah. – mondtam cérnavékony hangon.
  • Hm, mint a virág japánul? –kérdezte elgondolkozva. Én meglepetten bólintottam. – Gyönyörű neved van. Illik hozzád. – mondta miközben mélyen a szemembe nézett, amitől ismét elpirultam. A szemeiben való gyönyörködésemből a csöngő szakított ki. – Bocsánat, de mennem kell. Örültem a találkozásnak Lisander. – mondtam halkan és rohantam a tanterembe. Megkönnyebbülten ültem le a helyemre. Túl sok volt nekem ez a reggel. Bár, még szívesen maradtam volna Lisanderrel társalogni. Gondterhelten sóhajtottam egyet.
  • Mi volt ez a világfájdalmas sóhajtás? – kérdezte hirtelen valaki mellőlem. Persze én megint megijedtem és ugrottam egyet. A mellettem lévő pedig jót nevetett rajtam. – Vagy ez egy szerelmes sóhajtás volt? – kérdezte szemét vigyorral az arcán Castiel.
  • Komolyan tőled nem lehet megszabadulni? – kérdeztem fejemet fogva.
  • Nem, hát! De ne térj, ki a kérdés elöl! Láttam, hogy elpirultál amikor Lisander hozzád ért. – nézett rám ismét szemét mosollyal. Én dühösen összehúztam a szemöldököm. – És azt is láttam, hogy elpirultál, amikor kezet csókolt neked. – folytatta tovább.
  • Térj a lényegre vöröske! Rosszul köntörfalazol! – mondtam dühösen. Meglepetten húzta fel a szemöldökét, de aztán újra szemét vigyor terült szét a szemét pofáján.
  • Tudod Lisander, eddig sosem viselkedet így egy lánnyal sem. – mondta komolyan a vörös.
  • Mire akarsz ezzel célozni? – kérdeztem értetlenül.
  • Lassú a felfogásod Törpilla. – jelent meg ismét a szemét mosoly a mocskos pofáján. – Arra akarok célozni, hogy tetszel neki vagy is van esélyed nála. – mondta ki. Én teljesen lesokkolódtam a hír hallatán. Eddig senki sem vett észre. Tavaly amikor ide kerültem, kiközösítettek, mert más vagyok, mint a többiek, és mert nem tudtam beilleszkedni, akár hogy is próbálkoztam. Erre az idén, már amikor bele törődtem hirtelen minden megváltozik, pedig nem is csináltam semmit. Először találkoztam Violával, akivel sok közös tulajdonságunk van. Aztán hirtelen a rajztanár felfigyel a tehetségemre és kiállítja a képemet. Azután egy véletlennek köszönhetően találkoztam Lisanderrel. Már amikor elsőnek belenéztem azokba a szemekbe éreztem, hogy ő már, mint a többi fiú, hogy ő különleges. Aztán összefutottam Castielel aki eddig azt se tudta, hogy létezek, erre most le se tudom rázni. És most ez az idióta vörös bejelenti nekem, hogy bejövök a fehér hajúnak. Erre az egész helyzetre így átgondolva csak egy féle képen tudok reagálni: még is mi a franc folyik itt?

Vége

Vissza