Fényes nap köszöntött a Lelkek világára. A Tiszta Lelkek városában nyüzsgött az élet. A kapitányok siettek az első osztag épületébe, mert a főkapitány kapitányi gyűlést hívott össze. Rövid időn belül az összes kapitány megérkezett és felsorakozott, a főkapitány előtt.
Nos, miért hívott ide minket Yama bá? – szólalt meg a szalmakalapja alól Kyouraku. Az öreg rosszállóan nézett volt tanítványára aztán neki fogott a mondandójához.
Nos, a Démonok országának vezetője mozgásba lendült. – válaszolt a botjára támaszkodva.
Már, mint a Fekete Boszorkány? – szólalt meg a második osztag kapitánya. –Megszegte a megállapodást? – kérdezte az alacsony nő. Erre a teremben morajlás kezdődött meg, ami egyre hangosabb lett.
Elég legyen! – emelte meg a hangját az öreg és botjával koppintott egyet a földre. A hatás nem maradt el, egy pillanat alatt csend lett. –Nos, a kérdésre a válasz, igen a Fekete Boszorkány. A másik kérdésre pedig a válasz nem, nem szegte meg a megállapodást.
Akkor mi a gond? – kérdezte meg Ukitake kapitány.
A démonok elfoglalták Hueco Mondót így most már az is a démonok országához tartozik. – válaszolt az öreg. A teremben néma csönd volt, mindenki a gondolataiba mélyedt. Hosszú néma percek után Soi Fong szólalt meg.
És most mihez kezdünk?
A biztonság kedvéért lépéseket kell tennünk. – jelentette ki a főkapitány.
Lépéseket? Még is milyen lépéseket? – kérdezett vissza rosszat sejtve Ukitake kapitány. – Ha megszegjük a megállapodást annak nem lesz jó vége. A Fekete Boszorkány amúgy is erős ellenfél lenne, de most, hogy még Hueco Mondo is az ő országához tartozik még erősebb. – érvelt a fehérhajú kapitány.
Pontosan ezért, csak egy kis megfigyelő csapatott küldünk a Démonok országába, hogy megfigyeljék a Boszorkány mozgását.
Rosszat sejtek! - húzta a szemébe hatalmas szalmakalapját, Kyouraku kapitány.
Pár héttel később
Na, most miért kellet ide rángatni minket? – morgott Kenpachi. A többi kapitány is ott volt ismét a főkapitány előtt a válaszokat várva. Azonban mielőtt az öreg válaszolhatott volna, a terem közepén egy kisebb méretű fekete forgó szélszerű füst jelent meg. Amikor eloszlott a füst három alak állt ott. Az összes kapitány kivéve a főparancsnokot, szinte egy pillanat alatt körbe vették a három idegent. A három idegenből kettő férfi volt és a harmadik egy fiatal lány.
Még is mit képzel? – kérdezte a főkapitány a behatolókat. Ekkor eloszlott a füst és tisztán láthatóvá váltak a behatolók. AA kapitányok kerek szemekkel nézték a jövevényeket, akik nem voltak mások, mint a Fekete Boszorkány és a két oldalán a halottnak hitt hatos és négyes espada.
Még, hogy én mit képzelek? Maga mit képzel?! – kérdezett vissza a fiatal boszorka. Hosszú hullámos fekete haja volt, amiben az egyik oldalt egy a szeméhez hasonló színű vörös tincs volt. – Úgy tudom megállapodtunk főkapitány úr. Segítek legyőzni Aizent cserében nem háborgatják az országomat! – mondta kissé mérgesen a lány. Vörös szemi dühösen csillogtak. Tett egy lépést a főparancsnok felé, mire az összes kapitány kivonta a kardját. A lány hátra nézett a két espadara és bólintott. S, láss csodát volt espada, nincs espada. A lány előre fordult és ránézett a főkapitányra. – Én nem tenném a helyükben. – mondta, de rá se nézett a kapitányokra. - Ha bármi bajom történik, nem csak a két espada fogja romba dönteni a maguk szánalmas világát. Egy hatalmas seregnyi démon várakozik rám, hogy porrá rombolják és eltüntessék a föld színéről ezt a helyet. – mondta nyugodtan és az ablak felé mutatott, ahol egy vörös szemű fekete varjú ült. Minden kapitány ránézett a főkapitányra, aki bólintott egyet, így a kapitányok eltették a kardjaikat és visszaálltak a helyükre. A boszorkány elégedetten elmosolyodott. Tapsolt egyet és már is megjelent a két espada az oldalán. – Jegyezze meg főkapitány úr. Most csak figyelmeztettem. Legközelebb már nem figyelmeztetem. Semmisnek fogom tekinteni a megállapodásunkat és lerombolom ezt a világot. – mondta nyugodtan, aztán csettintett egyet, mire egy fekete füstfelhő kíséretében eltűnt a két espadaval együtt. A teremben hatalmas csönd lett, senki, sem mert megszólalni. Aztán végül Kyouraku erőt vett magán és megszólalt.
Én mondtam, hogy nem lesz jó vége. Most magunkra haragítottuk a csinos kishölgyet. –erre mindenki fáradtan felsóhajtott. Nem is vártak mást a szalmakalapos kapitánytól.
A démonom országában néhány héttel korábban
A Fekete Boszorkány éppen a tróntermében volt és annak hatalmas ablakán keresztül nézte az országot. Egyszer csak egy elegáns férfi jött be a terembe. Első pillantásra azt egyszerű embernek néz ki, de a vörös néhol pikkelyes bőr, a hegyes fülek és a hosszú fekete bojtban végződő farok meggyőzte őket arról, hogy nem emberrel van dolguk. Ha még ez sem volt elég, akkor ott voltak a teljesen fekte szemek és a sötét bőr. Megállt a lány háta mögött és letérdelt.
Úrnőm. – hajolt meg.
Remélem jó híreket hoztál. – fordult meg a lány.
Meg van. – csak ennyit mondott a férfi.
Rendben. És minden rendben ment? – kérdezte a lány.
Igen, nem volt semmi gond. – válaszolt a férfi és a lányra nézet. Tisztelte a lányt, de nehezére esett még ma is felfogni, hogy az előtte álló lány, nem elég, hogy boszorkány, hanem a démonok országának királynője. Már az is meglepő, hogy a lány egy boszorkány. A boszorkányok már rég kihaltak, legalább is eddig azt hitte. A boszorkányok régen az emberek között éltek, akik rettegésből le vadászták és megölték őket, mintha állatok lennének. Ezért is undorodik az emberektől, legyen az quincy, halálisten vagy egyszerű ember. Aztán egy napon megjelent ez a lány és szinte pillanatok alatt ő lett az uralkodó, közben be se kellett piszkolnia a kezét. Amikor elsőnek találkozott a lánnyal, már akkor tudta, hogy különleges. Talán éppen ezért döntött úgy, hogy történjék, bármi hűségesen szolgálni fogja.
És megtaláltad? – kérdezte.
Igen.
Hozd, ide kérlek.
Van egy kis gond. – hajtotta le a fejét a démon.
Jiroku! – szólította meg a férfit. Az hirtelen felkapta a fejét és rosszat sejtően nézett a lányra.
Igen? – nyelt egyet.
Ha velem beszélsz, akkor nézz rám. – mondta a lány.
Igen is úrnőm. – mondta alázatosan a férfi. Ő, is mint minden démon retteget a lánytól. Rövid időn belül nagyhatalmat szerzet és ez még a démonok körében is nem mindennapinak számított. Hirtelen sóhajtásra kapta fel a fejét. A lány volt, az.
Nos, mi lenne az a gond? – kérdezte gondterhelten. A démon meglepetten nézett a lányra.
Háát, izé… - nem tudta, hogyan is kezdjen bele.
Igen? - nézett rá kíváncsian.
Csak úgy tudtuk elérni, hogy velünk jöjjön, hogy a barátait is hoztuk. – mondta ki végül. – Nagyon összetartó csapat és túl macerás lett volna őket szétválasztani, anélkül, hogy ne keltsünk feltűnést. – kezdet el ideges csápolni a férfi. A lány meglepetten nézett rá, majd elnevette magát. A férfi csodálkozva nézte. Még sosem látta nevetni a lányt. Ha nem tudta, volna, hogy ki is a lány, akkor egy sima halandónak nézné. Nem is csoda, hiszen csak az öltözéke tért el a halandókétól, na meg a vörös szemei. Ezeken kívül a hosszú, fekete, befont haja és karcsú alakja miatt teljesen átlagosnak nézett ki.
Rendben, hozd őket is ide. Addig is én előkészülök. – mondta miután abba hagyta a nevetést.
Igen is úrnőm. – hajtott fejet a démon.
ja, és Jiroku! – szólt a távozó után.
Igen? – kérdezet vissza óvatosan.
Te lennél az utolsó, akit bántanálak! – válaszolt a lány és hirtelen gyertyákat varázsolt elő.
Huh. – sóhajtott nagyot, miután becsukta az ajtót.
Na, hogy ment? – kérdezte a vele szembe jövő két démon közül az egyik. Hosszú ezüst haja volt és elég izmos teste. Vörös szembogara és fekete írisze volt. A másik szerzetnek rövid fekete haja volt és barna szeme. Teljesen átlagosnak nézett ki azon kívül, hogy egy szarv volt a homloka közepén és, hogy szemüveget viselt.
Egész jól. – válaszolt. – És ti mit kerestek itt?
Ezt a könyvet hoztuk a királynőnek. – mutatta fel a fekete hajú az eddig hóna alatt szorongatott könyvet.
Milyen könyv? – vette át a könyvet Jiroku.
Nem, tudom. Boszorkány nyelven van írva, tehát csak a királynő tudja elolvasni. – válaszolt a kék farkú akit Raijinnak hívtak.
Nem mondod? – nézett rá szúrósan.
Egyébként hova mész ilyen sietősen? – kérdezte a fehér hajú akit Akashinak hívtak.
A vendégeinket viszem szín elé. – mondta nyugodtan.
Oh, sok szerencsét. – mondta Akashi.
Valami baj van? – kérdezte rosszat sejtve Jiroku.
Hát, a narancs fejű halálisten elég nyamvadtul nézz ki. Szerintem nem bírja a légkört. – válaszolt az ezüsthajú.
Nem éppen halandóknak való a légkör. – válaszolt a szemüveges is.
Uh, ez cinkes lesz. Sietnem kell. – vakarta a fejét a vörös szemű és elsietett. Amikor megérkezett gyorsan utasította az őröket, hogy hozzák utána a vendégeket. Sietősen lépdelt nyomában a rabokkal és a két démonnal, akik a narancshajút húzták maguk után. Amikor megérkeztek a trónterembe az őrök megálltak az ajtóba, ő pedig oda sietett az éppen könyvet tanulmányozó lányhoz. – Úrnőm. – térdelt le. – Meghoztuk a rabokat. Az itteni légkör eléggé megviseli őket, főleg a halálistent. – mondta, lehajtott fejjel. A lány felézett a könyvből és ránézett az említettre.
Hozzák közelebb! – adta ki a parancsot. Amikor közelebb hozták a fiút, felemelte az állát és a szemébe nézett. – Valóban, nincs túl jó állapotban. – mondta, aztán olyat tett, amin a terembe lévők meglepődtek. Megcsókolta a fiút. Amikor elhajolt tőle, látszott a fiún, hogy visszatér belé az élet.
Hát ez meg mi a franc volt? – szólalt meg Akashi.
Akashi! – szólt rá Rajin.
Fogalmazzunk úgy, hogy egy kis erőt adtam neki. – válaszolt a lány miközben visszament a terem közepébe ahol egy fehér kör volt felrajzolva.
Nem értem. – szólalt meg Jiroku.
Azzal, hogy megcsókolta közvetlen energia átadási kapcsolatot hozott létre. – igazította meg a szemüvegét az egyszarvú-, alias Rajin-.
Oh. – reagálta le a másik kettő.
Komolyan ti egyre hülyébbek vagytok! – szólalt meg a lány.
Hé! – szólalt meg egyszerre a két érintett.
Úrnőm el kellene kezdeni! – vágott közbe a szemüveges démon.
Rendben. – mondta és elvette tőle a könyvet. Az hirtelen felemelkedett és kinyitódott egy oldalnál. A semmiből gyertyák jelentek meg, amik a kör fölött helyezkedtek el értelem szerűen kör alakban. – Kezdjük! – mondta a lány és felolvasta a varázsigét.
Miközben a lány a szertartást végezte, a narancs hajú halálisten kezdett életre kapni. Kábultan nézte a lányt, nem értette, hogy mi folyik itt. Eközben a boszorkány befejezte a szertartást. Hirtelen hatalmas fekete füst keletkezett, majd amikor elmúlt a helyén két alak állt.
Grimmjow? Ulqriorra? – kérdezte elkerekedett szemekkel Ichigo (a narancs hajú halálisten, aki pár perccel ezelőtt még a halálán volt).
Szóval ezért kellet a könyv. – mondta érzelemtől mentesen a szemüveges démon.
Mi a franc folyik itt? És még is hol vagyok? – adott életjelet a kékhajú arrancar.
Arra én is kíváncsi vagyok. – mondta Jiroku.
Akkor már nem vagy egyedül. – mondta Akashi. Rossz érzése volt. Mi van, ha le akarják őket cserélni? Ő mindenét arra tette fel, hogy a lányt szolgálja. Megfogadta neki. Amiért jobb életet adott neki, megfogadta, hogy szolgálni fogja, erre most lecseréli?
Engedd meg, hogy elmagyarázzam neked. – szálalt meg a lány, miközben eltüntette a könyvet és a gyertyákat.
Te meg ki a fasz vagy? – nézett a lányra Grimmjow.
Vigyázz, hogy beszélsz a démonok uralkodójával suhanc! – sziszegte Akashi.
He, nekem szóltál Hófehérke? – kérdezett vissza flegmán az egykori hatos.
Azt ajánlom, ne merj megütni még egyszer ilyen hangnemet, mert rosszul jársz öcsi! – válaszolt dühösen Jiroku. Mielőtt a kékség visszavághatott volna a lány közbe vágott.
Elég legyen! Befejezni! – hangja szinte éles késként hatott, így senki, sem mert megszólalni. – Nos, Grimmjow kérlek, ne üss meg többet velem szemben ilyen hangnemet és Jirokuékkal sem ajánlom, ugyan is ők hárman kivételes bizalmamat élvezik, és ha beléjük kötsz, az olyan mintha belém kötnél. És ha belém kötsz, akkor visszaküldelek a halálba. – mondta higgadtan a lány. Ulqriorra, csak némán figyelte az eseményeket. – Nos, most, ha megengeded, elmagyarázom, hogy mi történt. Jelenleg a démonok országában vagytok, azon belül pedig az én kastélyomban. Én vagyok a Fekete Boszorkány a démonok királynője. Én támasztottalak fel titeket, mert terveim vannak veletek. – magyarázta nyugodt hangon a fekete hajú.
Miért pont minket? Úgy értem miért pont minket támasztottál fel? Miért nem az erősebbeket, mint például Stark vagy Harribel? – kérdezte Grimmjow. A lány elmosolyodott.
Hogy miért? Azért mert ég és föld vagytok, de ugyan akkor különlegesek is. Ulqriorra hűséges katona, a haláláig követi a parancsot, de ugyan akkor nem lehet kiismerni, ami hátrány az ellenség számára. Te pedig kék hajú arrancar maga vagy a megtestesült lázadás. Ritkán követed a parancsot, mindig a saját fejed után mész pont ezért vagy kiszámíthatatlan az ellenség számára. – válaszolt a lány és az ablakhoz sétált. – Jiroku, Akashi, Rajin! Kérlek, kísérjétek őket a szállásukhoz. Rajin közben kérlek, magyarázd el nekik, hogyan is működik a mi rendszerünk. Jiroku, Akashi kérlek titeket, próbáljatok meg higgadtan reagálni Grimmjow kijelentéseire. – fordult a démoni hármas felé.
Na, de úrnőm! – ellenkezett volna Akashi, de nem fejezhette be.
Ők még nem tudják, hogy működik nálunk a rendszer. – fordult az ezüsthajú felé. – Épp ezért holnaptól ti fogjátok őket kiképezni. – mondta. A három démon meglepetten nézett össze, majd Akashi és Jiroku gonoszan vigyorogva néztek a kékségre. A lány rosszállóan megcsóválta a fejét. – De ezért ne verjétek félholtra. – szólt közbe.
Igen is úrnőm. – rikkantotta boldogan Akashi. A fiatal boszorkány lemondóan sóhajtott. – Elmehettek. – intett a hármasnak, mire azok pillanatokon belül leléptek, így már csak a két démon őr és az emberek voltak a teremben rajta kívül. – Ti is elmehettek. – intett a két őrnek, mire azok meghajoltak és elmentek.
Most már elmondod, hogy miért hurcoltál ide minket? – kérdezte egy szemüveges fiú akit Ishida Uryu-nak hívtak.
Nálatok nem szokás bemutatkozni? – kérdezte élesen a lány. A fiú ijedtében hátrébb lépet, de végül válaszolt.
Elnézést. Ishida Uryu vagyok. A halálisten Kurosaki Ichigo, a lány Inoue Orihime és végül Chad. – mutatta be a többieket is.
Én a Fekete Boszorkány vagyok, és mint már megtudtátok a démonok királynője. – sétált az ablakhoz. – Elnézést, hogy csak úgy ide rángattalak titeket, de sajnos kis ideig itt kell, hogy maradjatok. – mondta, miközben a sötét eget pásztázta.
De miért? – kérdezte Orihime.
Azért mert a lelkek világa felrúgta a megállapodást. – válaszolt a lány miközben megfordult. Szép lassan lépkedett a kiscsapat felé.
Milyen megállapodást? – kérdezte a gyengélkedő Ichigo.
A Lelkek világa és a Démonok országa az Aizen elleni harcok alatt megállapodott, hogy a Démonok országa segít megvédeni a Lelkek világát Aizentől, cserébe nem zaklatnak minket, démonokat.
Hogy, mi? – kérdezte elkerekedett szemekkel a narancshajú fiú.
Aizen, nem csak az élők és a lelkek világát akarta elfoglalni, hanem a démonok világát is, csak itt akadályba ütközött.
Milyen akadályba? – kérdezte Chad.
Nem számolt azzal, hogy a démonok fejlettebbek a lidérceknél. És azzal, hogy csak egy úton tudott volna uralkodni itt. Úgy, hogy ha átengedem neki a trónt. – lépett a kis társaság elé. – De ez nem jött össze neki, mert nem tudott a közelembe férkőzni. Az én közelemben, csak olyanok vannak, akikben megbízok.
De, hogy jövünk mi a képbe? – kérdezte Orihime.
Úgy, hogy én betartottam a megállapodást, de a lelkek világa egy hete megszegte ezt. Egy kisebb megfigyelő csapatott küldtek ebbe a világba, amit persze felfaltak a démonok. – vont vállat a lány.
Hogy mi? – kérdezték döbbenten.
Yamamoto igazán tudhatná, hogy a démonok körében az emberek és a lelkek vagy a halálistenek ritka csemegének számítanak.
És te, hagytad, hogy megegyék őket? – kérdezte felháborodottan Ichigo. A lány ránézett. A vörös szemek nem árultak el semmit, csak üresen csillogtak.
Természetesen, ha időben észrevettem volna őket, akkor nem hagytam volna, de mire megtaláltuk őket már, csak a testrészeiken civakodtak az alacsonyrendű démonok. – válaszolt. A kezét hátul összekulcsolta és visszament az ablakhoz.
És, nekünk mi közünk van ehhez? – kérdezte Orihime.
Az, hogy ti vagy is jobban mondva te – fordult Ichigo felé. – fontos vagy a lelkek világának. Azzal, hogy itt vagytok, megfékezik magukat. Ne aggódjatok, amíg itt vagytok, személyesen garantálom a biztosságotokat. Egyetlen egy démon sem bánthat titeket. – mondta a lány. Ekkor Ichigo heves köhögő rohamba kezdet. Orihime felvonta a gyógyító pajzsát, de az sem segített a fiún. – Itt nem sokat ér még a te erőd sem. – nézett a narancs hajú lányra.
Tud segíteni rajta? – nézett rá szürke szemeivel, miközben óvón ölelte magához a fiút. – Kérem. – tette hozzá.
Az itteni légkör nem tesz jót a halandóknak. De általában nem szoktak ennyire rosszul lenni. – tűnődött a lány és lehajolt a fiúhoz. Mélyen a szemébe nézet, majd a homlokára tette a kezét. Lehunyta a szemét és koncentrált. – Már értem. Szóval benned is lakozik egy lidérc. Ráadásul nem is gyenge. És most, hogy itt vagy, felébredt és próbál elnyomni. – állapította meg a diagnózist.
És most mit csináljunk? – kérdezte ijedten Inoue. A fekete hajú nem válaszolt. Lehunyta a szemét, majd egy hirtelen mozdulattal elrántotta a fiú homlokától. Ezzel egy időben a fiú lidércét is kihúzta (mint amikor az Aizenes harcoknál a karjával küzd és az is kihúzza belőle a belső lidércét). A lidérc egy kis ideig zavartan nézett aztán megszólalt.
Mi történt? Ez meg, hogy lehetséges? – nézett rá a narancshajú fiúra. A fekete hajú lány oda lépett hozzá és a szemébe nézett.
Egy kis ideig külön lesztek. Meg kell erősödni és meg kell tanulnia, megszokni ezt a légkört. – mondta miközben hátra fordult.
És én addig mihez kezdjek? – kérdezte felháborodottan a lidérc.
Te addig velem jössz! – mondta a lány és mélyen a lidérc szemébe nézett, miközben a kezét az arcára tette. Vörös szemei felizzottak. A lidérc nem mozdult, csak nézett a vörösen világító szempárba egészen addig, amíg azok már nem világítottak.
Igen is úrnőm! Örömmel! – szólalt meg miután észhez tért. A lány bólintott, majd tapsolt kettőt, mire két démon őr jelent meg a terembe. A kis csapat meglepetten néztek hol a lidércre, hol a lányra. De főleg a narancs hajú fiú. Még sosem látta, hogy így behódoljon valakinek a lidérce.
Kérlek, kísérjétek őket a szállásukra. De ha egy hajuk szála is meggörbül a vad démonok, közé vetetlek titeket! – adta ki a parancsot.
És velem mi lesz? Azt hiszed, sokáig magad mellett tarthatsz? – szólalt meg fehér Ichigo. A lány ránézett, majd közelebb lépett hozzá és megcsókolta. A lidérc, nem ellenkezett rögtön megnyugodott. Amikor elváltak az ajkaik egymástól a lány megszólalt.
Légy jó fiú és ne nehezítsd meg a dolgom. – simogatta meg a lidérc arcát, aki kábultan bólintott. – Remek, megy ez neked! – „dicsérte” meg. A lány az ablakhoz sétált, és ismét a sötét tájat nézte, így nem láthatta, hogy a lidérc elégedetten elmosolyodik, amikor a tekintet találkozik a helyettes halálistenével. A barna szemek féltékenyen csillogtak, egészen addig, amíg be nem csukódott az ajtó. A teremben így már csak ketten maradtak. A lidérc és a boszorkány.
És mit fogunk most csinálni? - lépett oda a lány háta mögé.
Természetesen semmit. Attól, hogy kiszabadítottalak még nem jelenti azt, hogy kedvellek is. – mondta monoton hangon a lány.
Akkor miért voltál velem olyan közvetlen? – vigyorodott el a lidérc-, na meg akkor miért csókoltál meg?
Ugyan azért amiért most. – válaszolt és ismét megcsókolta a lidércet. – Azért, mert gyenge vagy és én, ezt kihasználva irányítalak.
Aljas egy nőszemély vagy te! – vigyorgott, mint a tejbe tök a lidérc. – De pont ezért tetszel. – tette hozzá és magához rántotta a lányt, hogy aztán megcsókolhassa.
