Fejezet 2.
2013.12.21 21:43
Csak egy kis kényszerpihenés
Renji a szobában járkált föl-alá. Urahara úr csak nézte és közben teát szürcsölgetett. Renji arcán tükröződött az, hogy aggódik.
- Abarai úr. Nem kéne már indulnia az iskolába?- kérdezte a boltos és kortyolgatta tovább a teáját.
- Hm?- nyögött fel Renji és rápillantott az órájára. - Basszus! Elkések!- kiáltott fel.
- Ne aggódjon, majd én vigyázok, rá maga csak menjen nyugodtan. Nyugtatta meg a boltos a fiút. Az bólintott és elrohant.
- Hát úgy látszik nagyon bele szeretett abba a lányba. – szólt a boltos és elment egy szoba felé és benézett. Egy lány aludt bent. Hosszú fekete haja kicsit az arcába lógott.
- Mi baj Kisuke bácsi? Miért nézed ennyire ezt a lányt?- kérdezte Lilin.
- Semmiért. Csak valahogyan olyan ismerős nekem. – mondta a boltos és becsukta a szoba ajtaját. – Van kedve valakinek meginni velem egy kis teát?- kérdezte Urahara elterelve a témáról a szót és bevonultak egy másik szobába.
Csönd volt a szobában. Csak a lány levegő vételét lehetett hallani. De nem sokáig. Egyszer csak a lány felébredt.
- Jaj! A fejem. – kiáltott fel. Csak most vette észre, hogy egy szobában van. – Hol vagyok? –kérdezte és körül nézett. – Áh!- kiáltotta el magát újra. – Kómás fejjel nem birok gondolkozni! Ennyire még én se vagyok fit. – mérgelődött. Lassan kezdtek eszébe jutni az este történtek. De valami zavarta. – Ara emlékszek, hogy harcoltam Justinnal és én győztem. Még arra is, hogy összeestem és elájultam. De az már nem tiszta hogy hogyan kerültem ide. – gondolkozott el a lány. – Na, mind egy. Sajna most nincs időm megkérdezni. – mondta és felkelt. Kinyitotta az ajtót és elment.
- Mi az főnök? – kérdezte Jinta mikor meglátta a boltos arcán, hogy valami nyugtalanítja.
- Azt hiszem felébredt Abarai úr szerelme.
- Honnan veszi?
- Megérzés. Lilin!
- Igen? – kapta fel a fejét a plüss.
- Létszíves rá néznétek?
- Természetesen. – válaszolt a plüss madár. – Clod, Nova! Gyerünk! – adta ki a parancsot a plüss.
**
- Hm, vajon hol lehetek. Na, mind egy. Valahogy majd csak haza találok.
- Jaj, ne! Mindjárt elmegy! Urahara úr azt mondta még nem mehet el, mert a sebei még nem gyógyultak be. Clod szólj Kisuke bácsinak! Addig mi feltartjuk Novával.
- Igen is. – rohant el a mesterséges lélek.
- Hm. Valami itt nem stimmel. Lehetséges, hogy valaki szórakozik velem. – elmélkedet a lány, amikor egy fallal találta szembe magát. –Ilyen béna még én se lehetek. Meg nem hiszem, hogy ilyen nagy lenne ez a hely. Valami itt nem stimmel. Valaki szórakozik velem. – elmélkedet. Ekkor megpillantott három mozgó plüsst. - Áh! Megvagytok! Most elfoglak titeket! – kiáltotta a lány és hirtelen elő húzta őket.
- Mégis mit akarsz velünk csinálni? – dadogta a plüss nyúl.
- Hm?- nevette el magát a lány. – Semmit nyugi.
- Akkor mégis mihez kezdesz velünk? – kérdezte Lilin.
- Hát arra gondoltam, hogy meg kötözlek benneteket és utána elhúzom a csíkot.
- De azt nem lehet!
- Ugyan miért nem?
- Mert még pihenned kel. Nem gyógyultak be még a sebeid.
- Nem érdeke ilyen kis apróság. Nincs időm pihenni.
- De akkor is pihenned kell.
- Nem lehet. Nincs idő rá.
- Na de!- kezdtek bele a további lebeszélésbe, de lány nem hallgatta meg őket. Épp ment volna tovább, amikor hirtelen két erős kar szorításába került.
- Áh! MI a franc! Ereszen el! – ficánkolt a lány.
- Meg ható beszéd volt kisasszony. De nem hagyhatom, hogy elmenjen. Mert még nem gyógyultak be a sebei.
- Maga ezt nem értheti! El kell mennem.
- Igaza van, de ha most elengedem, akkor Abarai úr nem bocsátaná, meg és amúgy sem engedhetem, el van önhöz pár kérdésem, de addig pihenje ki magát. – mondta a boltos. Tessai megragadta s lányt és bedobta abba a szobába ahol feküdt és rázárta az ajtót.
- Eresszenek ki!- dörömbölt a feleteség az ajtón. –Ezt nem tehetik!
- Nem? Biztos benne? – kérdezte a boltos gúnyos hangon a boltos. - Csak figyeljen! Miután bezárta a lányt elment a boltos. A lány a szobában leguggolt egy sarokba és elkezdte a plafont bámulni.
- Csak jussak ki ebből a szobából. Esküszöm, hogy nem állok jót magamért és az első adandó alkalommal elszökök innen. – Elmélkedet a lány és közben magában ezeregy féle képen elátkozta a boltost. Miután már egy ideig gondolkozott és már egy ideje bámulta már a plafont, amikor hirtelen valaki benyitott. A lány csak hunyorított. Így nem nagyon látta, hogy ki jött be. Egyszer csak egy kéz nyúlt felé és talpra állította és kivezette a fényre. A lány még mindig nem látott tisztán ezért eltakarta a szemét. Csak később vette észre, hogy ki volt az, aki kivezette a sötétségből.