Fejezet 18. - Osztálykirándulás 2. nap: Irány haza

2014.04.30 20:02

Osztálykirándulás utolsó nap: irány haza

Kentin

Arra ébredtem fel, hogy iszonyatosan hasogat a fejem. Amikor kinyitottam a szemem először elvakította a fény, ezért a kezemmel el akartam takarni, de valamiért nem bírtam megmozdítani. Addig hunyorogtam, amíg a szemem megszokta a fényt. Oldalra fordítottam a fejem és egy sötétkék hajzuhatagot láttam magam mellett. Ahogy jobban ráfokuszáltam rájöttem, hogy ki is az és, hogy miért nem bírtam mozgatni a kezem. Hannah szuszogott az ágyra dőlve, miközben a kezemet fogta. Egy ideig csak néztem, a lányt, majd tanulmányoztam a szobát. Fehér falak mellettem egy kis szekrény, amin egy váza volt teli virágokkal. Hogy kerültem én ide? És hol vagyok egyáltalán? De a legfőbb kérdésem hogy mi történt? Arra emlékszem utoljára, hogy Hannahval eltévedtünk az erdőben. Meg, hogy utána kerestünk egy magas helyet ahol volt térerő, hogy segítséget hívjunk. Innentől már csak pár homályos foszlány rémlik. Hirtelen meg moccant Hannah. Oda kaptam a fejem, amit meg is bántam, mert egyből bele hasította a fájdalom.

-         Kentin? – kérdezte halkan. Ránéztem és láttam a szemén, hogy sírt. Szegénynek a szeme még vörös volt.

-         Hannah? Mi történt? És hol vagyok? – kérdeztem értetlenül.

-         Mire emlékszel utoljára? – kérdezte, miközben felállt a székből és mellém lépett.

-         Arra, hogy eltévedtünk, aztán kerestünk egy magas helyet, aztán találtunk egy kiemelkedőt és innentől homályos. – emlékeztem vissza.

-         Amikor kiálltál a kiemelkedőre az leszakadt alattad és te lezuhantál. Szerencsére nem sokkal alattad volt egy stabilabb kiemelkedő, de a fejedet beverted és elvesztetted az eszméleted. – mesélte, halkan. Miközben beszélt a teste remeget és végül elkezdtek folyni a könnyei. – Annyira megijedtem! Szerencsére volt térerőm így segítséget kértem, utána lemásztam hozzád. – folytatta. A szívem szakadt meg, hogy miattam sír. – Annyira aggódtam érted! – borult a nyakamba és elkezdett zokogni. Óvatosan átöleltem és elkezdtem simogatni a hátát.

-         Köszönöm. – suttogtam a fülébe. Erre kicsit feljebb emelkedett, hogy a szemembe tudjon nézni.

-         Kentin én… - fogott hozzá a mondanivalójához, de az ajtó nyitódása félbe szakította.

-         Remek felébredt! – szólalt meg a nővér.  – Még megvizsgálom, hogy biztos nincs semmi baja, utána már távozhat is. – mosolygott rám. Hannah lekászálódott a nyakamból. Még vetet rám egy utolsó pillantás, utána kiment a szobából. A nővér elkezdett vizsgálni. – Szerencsés fiú vagy. A mentősök elmondása alapján csak neki köszönheted, hogy nem hűltél ki. Ráadásul egész éjjel itt volt melletted. – mondta, miközben a korlapomat nézte át. Még megvizsgálta a fejem, átcserélte a kötést és utána kiment. Én lassan föl tápászkodtam és felöltöztem. Miután készen voltam kimentem a folyósóra. Hannah ott ült az egyik széken és nézett maga elé. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor meghallotta az ajtócsukódást.

-         Nos, mit mondtak? – kérdezte.

-         Azt mondta a nővér, hogy már mehetek haza, de csak is úgy, hogyha valaki figyel rám. A fejemen lévő sérülés nem súlyos, de jobb megelőzni a bajt. – válaszoltam neki.

-         Hál Istennek! – sóhajtott megkönnyebbültem. Csak is értem aggódott?

-         Hívtam taxit önöknek hamarosan itt lesz. – jelent meg az előbbi nővér és kedvesen mosolygott ránk.

-         Köszönjük! – nézett rá Hannah.

-         Ugyan nincs mit! Aztán jól vigyázzon rá! – kacsintott a lányra, majd elment és mi csak ketten maradtunk. Leültünk a halban és vártuk a taxit. Egyikünk sem mondott semmit bennem meg kavarogtak az érzelmek. Ha, most nem mondom meg neki, hogy érzek, iránta akkor lehet, hogy nem lesz több esélyem. Jobb lesz most tisztázni a helyzetet. Már épp nyitottam volna a számat, amikor megérkezett a taxi. Felálltunk és elindultunk a kijárat felé, de az ajtónál megtorpantam.

-         Valami baj van? – kérdezte aggodalmasan.

-         Figyelj! Valami fontosat kell mondanom neked! – néztem rá komolyan, mire válaszul bólintott. – Hannah én, szeretlek! – mondtam ki hirtelen. Félve néztem rá, hogy vajon mit válaszol rá, de ő csak mosolygott rám.

-         Én is szeretlek Kentin. És nem csak, mint barát. Tiszta szívemből szeretlek! – mondta halkan és rám nézett majd elmosolyodott. Én magamhoz húztam és megcsókoltam. Hirtelen ölelő karok csavarodtak körém. Amikor szétváltunk összekulcsoltam a kezeinket és kiléptünk a szabadba a taxihoz aztán beszálltunk. Az úton Hannah a vállamra dőlve pihent. Ha igaz, amit a nővér mondott nem csodálom. Biztos nagyon kimerült lehet. Amikor megérkeztünk a szálló előtt Haru, Castiel, Yume és Lisander állt meg az ofőnk.

-         Jó látni, hogy semmi bajod! – üdvözölt Haru. – Elég ramatyul festettél este, szóval jó látni, hogy nincs komoly bajod.

-         Üdv köztünk! – rázott velem kezet Castiel.

-         Gyere, pihenj egy kicsit! Egész éjjel fent voltál ráadásul a tegnap estéd is elég mozgalmas volt. – karolta át Hannah-t Haru. – Nem ártana neked is lepihenned. – nézett rám.

-         Kentin, Hannah maguk pihenjenek le, amíg az osztály elmegy egy utolsó túrára. – szólalt meg az osztályfőnök. Mi bólintottunk és bementünk. Éppen beléptünk az ajtón, amikor Hannah hirtelen összecsuklott és nekem éppen sikerült elkapnom.

-         Jól vagy? – kérdeztem, miközben az karomba vettem.

-         Igen, csak fáradt vagyok. – felelte halkan. Én elindultam vele a szobája felé, ahol berúgtam az ajtót és letettem az ágyára. – Köszönöm. – mondta, miközben levette a kabátját és a sálját. – Nyugodtan maradj itt, legalább nem leszel te se egyedül. – nézett rám. Én bólintottam és lejjebb vetkőztem aztán leültem mellé. Ő a vállamra hajtotta a fejét, majd nemsokára elaludt. Éreztem, hogy a fáradság rajtam is erőt vesz ezért vízszintesbe helyeztem magunkat, átkaroltam Hannah derekát és már aludtam is.

Hannah

Legalább egy órát aludtam Kentin karjai közt. A tudat, hogy itt van mellettem és nincs semmi baja megnyugtatott, így végre nyugodtan tudtam aludni. Arra keltem fel, hogy valakik vitatkoznak a szobánk ajtajában. Álmos fejjel keltem fel és néztem körül. Eltartott egy kis ideig, mire beazonosítottam, hogy az egyik személy Haru a másik pedig Amber. A feketeség éppen valamin vitázott a szőkével.

-         Ha még egyszer meglátlak, erre eltöröm a kezed, lábad és kitépem az összes hajad! Elég bajt okoztál már így is! – fenyegetőzött Haru.

-         Hah! Nem félek tőled! Úgy sem árthatsz nekem! Ha egy újjal is hozzám érsz akár ki is csaphatnak! – károgott a szőke.

-         Már nem azért, hogy bele szóljak, de ez rád is érvényes. Szerinted az igazgatónő mit fog szólni hozzá, ha megtudja, hogy neked köszönhetően történt a tegnap esti baleset? – kérdeztem két ásítás közepette, miközben megdörgöltem a szemem.

-         Úgy se tudod bizonyítani, hogy én voltam! – sipítozott.

-         Te csak azt hiszed. Szerintem az igazgatónő nekem vagy Harunak jobban hinne, mint neked. És most végre elmennél? Szeretnék aludni! – morogtam, miközben próbáltam elfojtani egy ásítást.

-         Mert ha nem? – kérdezett vissza dacosan a szőke.

-         Nem akarod tudni. Hidd el nem jó, ha én dühbe jövök. – motyogtam. Erre csak hápogni tudott, mire egy párnát kapott az arcába.

-         Ha nem tűnsz, el innen kitekerem a nyakad! – morogta Kentin. A szőke egy pillanatig elgondolkozott, majd végül lelépet.

-         Hagylak titeket aludni, de nem sokáig. Egy óra múlva ebéd, utána pakolás és megyünk haza. – mondta Haru, majd lelépett. Én ásítottam egyet, majd visszafeküdtem és befészkelődtem magam Kentin karjai közé. Olyan jó így aludni. De sajna nem sokáig élvezhettem, mert hamar elmúlt az-az egy óra. Kissé még álmos fejjel battyogtam le a konyhába Haruval és Kentinnel. Gyorsan megebédeltünk majd elbúcsúztam szerelmemtől és mentem fel a szobámba pakolni. Mivel nem hoztam túl sok cuccot így hamar megvoltam. Haruval lementünk a halba és ott várakoztunk a többiekre.

-         Nos, mi történt miután elmentem? – kérdezte hirtelen a fekete hajú.

-         Hát utána még semmi érdekes, ameddig csak tudtam virrasztottam mellette, aztán reggel felébredt. Én elmondtam neki, hogy mi történt, a nővér még megvizsgálta utána hívott nekünk taxit. Amikor megjött a taxi az ajtóban megállított és szerelmet vallott. Elmondtam, neki, hogy én is szeretem, mire megcsókolt. Ennyi. – meséltem.

-         Értem.

-         Szia Hannah! – ugrott a nyakamba Yume.

-         Szia Yume! – köszöntem vissza.

-         Mi ez a kicsattanó öröm? – kérdezte Haru.

-         Szerelmes vagyok! – válaszolt a vörös, majd levágódott közénk.

-         Na, dalolj csak madárkám! – hajolt közelebb hozzá a fekete, mire a vörös elkezdett áradozni Lisanderről. Mosolyogva hallgattuk, ahogy elmeséli, milyen udvariasan és kedvesen viselkedik vele stb. Nem sokára megérkeztek a többiek is. Castiel, Lisander és Kentin oda jött hozzánk, így velük beszélgettünk indulásig. A buszon Kentin mellé ültem, Haru Castiel mellé és Yume Lisander mellé. Én megint bealudtam a buszon, így Kentinnek dőlve szuszogtam egészen addig, amíg meg nem érkeztünk.

 

Vége