Fejezet 18- Love me like to do (Szeress, ahogy csak te tudsz)
Már lassan egy hete, hogy legyőztem azt a pökhendi tökfejt, aki annak idején összetörte az álmainkat. Valahogy nem igazán lett könnyebb az életem… Mostanában olyan lehangoltnak érzem magam. Sőt a legtöbb órát a suliban ellógom és inkább valami eldugott helyen húzom meg magam és vagy zenét hallgatok, vagy zeneszöveggel próbálkozok, vagy csak nézek ki a fejemből. Persze a tanárok nem tudnak mit csinálni velem, mert ettől még jók a jegyeim és dogákra rendszerint beülök. Azért megbukni nem akarok. Most éppen a suli udvarénak egy eldugott helyén vagyok és dalszöveget próbálok írni. Mostanában sokat gondolkoztam rajta, hogy talán nekem is el kéne mennem énekesnek, mint a bátyámnak. Szerinte elég hamar befutnék pont, mint az a lány a tv-ben. A Shining ügynökség egyik híres csillaga Mizuki Hikaru (önreklámozás 4ever). Amikor a dalait hallgatom, úgy érzem, egy másik helyen járok. Van tehetsége az már biztos. Egyesek hercegnőnek nevezik, mivel egy ügynökségnél van a hercegekkel, vagyis a Starishhal. Őszintén nem tudom, hogy tényleg összejönne- e nekem is. Meg úgy őszintén én nem vágyom a hírnévre, de szeretek énekelni. Nagyot sóhajtottam. Sose jutok dűlőre. Előkotrom a táskámból az mp3-mam és találomra elindítom az első zenét, amit bead. Meglepődve vettem észre, hogy ez az egyik kedvenc dalom a last song. Lecsukom a szemem és átadom magam a zenének. Már csak azt veszem észre, hogy én is énekelek.
Távozok tőled egy piszkos utolsó csókkal
Te pedig csendben kisétálsz a szobából
Nem tudlak, megállítani egyikünk sem tudja elviselni ezt a csöndben
Bizonytalanul vettem fel a gitáromat a szobában lévő sarokból
" Szeretlek, szeretlek, de ah, ah, de ez nem működik, nem működnek a dolgok, szétesnek."
Valami eltűnt? Nem ez az, hogy hol lett hibás
De a kicsi hibás illesztés megölt minket
Nem tudok, a szeretetünkbe kapaszkodni nem tudok egy módot arról, hogy fordítsam vissza az időt.
Hallgasd a szívem hangját, ahogy remeg
" Szeretlek, szeretlek, de ah, ah, de ez nem működik, nem működnek a dolgok, szétesnek."
" Szeretlek, szeretlek, de ah, ah, de ez nem működik, nem működnek a dolgok, szétesnek."
(Last song-Yamai)
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Mióta legyőzte azt a gazdag ficsúrt furcsán viselkedik. Nem jár be órára csak néha. Engem ez nem is érdekelne, de most engem küldtek el, hogy keressem meg és vigyem be órára, mert hiába iskolai bálvány és jó tanuló azért még ő se hiányozhat. Már az egész iskolát körbe jártam, de nem találtam még meg. Egyszerűen nem tudok az ő fejével gondolkozni és ez bosszantó. Idegesítő lány. Nem tudom, miért vannak oda érte annyira a fiúk. Elismerem széplány, de a szépség nem minden. Épp az udvar egy eldugottabb felében voltam, amikor éneklést halottam. Elkezdtem a hang irányába menni és megláttam Harut. Ő énekelt. Amint jobban meghallottam az énekét nem bírtam mozdulni. Mi ez? Félelem? Nem én nem félek senkitől! Ez teljesen más. Akkor mi ez az érzés? És miért ver ilyen hevesen a szívem? Mi történik velem? Nem tudom róla levenni a szemem. Ahogy teljes átéléssel énekel… Hát ilyen egy sztár? Nem ez teljesen más. Akkor mi ez? Mi folyik itt?
Amikor befejezte az éneklést meglepődve vesz észre. Nem szólunk egymáshoz, csak nézünk egymásra. Gyorsan rendezem a vonásaimat. Nem láthatja, hogy meglepődtem.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Annyira bele merültem az éneklésbe, hogy észre sem vettem, hogy valaki nézz. Meglepődve néztem Akashira. Már jó ideje nem beszéltünk egymással. Ahogy rá nézek, olyan idegennek tűnik… és olyan távolinak. A szívem hevesen ver, a jelenlététől. Legszívesebben átölelném. Miért van az, hogy Castielnél egyszerűbb volt?
- Azért jöttél, hogy bevigyél órára? – törtem meg a csendet és felnéztem az égre. A nap sugarai melengették az arcom. Lehunytam a szemem, hogy jobban érezhessem.
- Igen. Könnyítsd meg mindkettőnk dolgát és gyere velem. – válaszolt a szokásos fagyos stílusában.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy még ha most be i megyek, attól a többi óráról ugyan úgy ellógok? – kérdeztem mosolyogva, miközben ránéztem. Mielőtt válaszolhatott volna elindultam felé. – Legyen. Megkönnyítem a dolgod, de csak most az egyszer. – álltam meg mellette. – Ne hidd, hogy minden szavadra ugrani fogok. Én nem vagyok a csapatod egyik tagja. Hiába vagy császár én vagyok a királynő és felettem senki nem uralkodhat, nekem senki nem parancsol. – mondtam halkan.
- Legyőzhetetlen vagyok. Nem tudsz legyőzni. – válaszolt. Felnevettem.
- Majd meglátjuk, ha eljön az idő. Jelenleg túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy veled foglalkozzak. – mondtam majd elhaladtam mellette. Hamarosan beelőzött, de felzárkóztam mellé. Amikor beértünk az iskola épületében a diákok már a folyósón voltak, de amint megláttak minket-utat hagytak nekünk. Ezek vagyunk mi. A Császár és a Királynő. Két hatalmas személyiség, akitől rettegnek.
Másnap ugyan úgy kihagytam az órákat, mint tegnap. Azonban most a tetőn voltam és egy dalszövegen dolgoztam. Egy olyan dalszövegen, amivel kifejezhetem az érzéseim. Körülbelül a dal felénél járhattam, amikor feltámadt a szél és kifújta a kezemből a papírokat.
- Ne! – nyúltam kétségbe esetten a papírok után, de nem voltam elég gyors. A dal a szél szárnyán útra kelt, hogy valahol földet érjen. – Na, mindegy. Majd újra írom valahogy. – sóhajtottam. Azt nem tudhattam, hogy nem sokkal később a dal egy számomra fontos személy kezében köt ki.
Másnap apa bejelentette, hogy részt veszünk egy bálon, amit a munka helye rendez, és mint vezérigazgató (erősen) illik neki is megjelenni. És természetesen nekünk is el kell mennünk. Egyedül az vigasztal, hogy bátyus is haza jött egy kis időre és most ő is velem szív.
- Nem nekem való ez a puccos öltözet. Ha a többiek látnának, kiröhögnének. – állt meg az ajtóm előtt bátyám. Fekte öltönyt viselt királykék inggel és fekete nyakkendővel, amit most próbált igazgatni.
- Nem tudom, mi bajod van, igazi Casanova vagy ezzel a kinézettel. – léptem ki a szobámból. Egy kissé furán éreztem magam. Még nem viseltem ilyen stílusú ruhát sose.
- Te se panaszkodhatsz. Anya kitett magáért ezzel a ruhával. El fogod csavarni a pasik fejét. – nézett rám elismerően.
- De jó nekem. – forgattam a szemem. Amikor lementünk a lépcsőn anyu elismerően nézett ránk. Miután elvégezte az apró simításokat rajtunk elindultunk a bálra. Apa elmondása alapján japán legtöbb valamire való alakja ott lesz. Ergo legfontosabb emberek gyülekezete is lehetne. Én azt terveztem, hogy jól elleszek valahogy, majd de persze a sorsnak közbe kell szólnia.
- Kicsim bemutatom neked Mr. Akashit és a fiát Seijurot. – mutatta be Akashi idősebbik változatát és Akashit. Mondtam már, hogy imádom, hogy az érzelmeim nem mindig ülnek ki az arcomra? Ha, nem akkor most már igen. Na, szóval ott álltam Akashival és az apjával szemben, miközben bájosan mosolyogtam. Még akkor is kitartott ez a mosoly, amikor még többen csődültek oda, hogy megcsodáljanak. Azonban amikor az egyik fejes kitalálta, hogy énekeljek, nem sok kellet hozzá, hogy a vigyor leolvadjon az arcomról. Hiába próbáltam mentegetőzni, pechemre egy ügyvéddel készültem vitatkozni, szóval ez veszett ügy volt és kénytelen voltam felmenni a színpadra, hogy alkossak valamit. Persze nem akartam magam azzal megalázni, hogy valakinek a dalát éneklek, szóval maradtam a saját dalnál. Milyen jó, hogy nem rég írtam egy dalt… na, jó befejeztem. Na, szóval felléptem a színpadra és mivel volt egy kis időm az idefele úton be tudtam fejezni a dalt, aminek az első változatát a szél elvitte. A kottát oda adtam a zenekarnak azzal a címszóval, hogy a szaporítását oldják meg ők és beálltam a mikrofon elé. Amikor beálltam a zene elkezdődött.
Szeress, ahogy csak Te tudsz
Te vagy a fényem, és éjszakám,
Te adod meg a vérem színét
Te vagy a gyógyír, és a fájdalom
Te vagy az egyetlen dolog, amit érinteni akarok
Soha nem hittem, hogy ennyit jelenthet,
Hogy ilyen sokat jelenthet
Te vagy a szörny, de nem érdekel,
Mert sosem voltam még ennyire boldog
Kövess a sötétségbe,
Engedd, hogy az égbe repítselek!
Láthatod, hogy újraélesztetted a világot, oh!
Szóval, szeress, ahogy csak Te tudsz
Szeress, ahogy csak Te tudsz
Érintsd meg, ahogy csak Te tudsz
Mire vársz még?
Egyszer fent, egyszer lent
A paradicsom kapujában állok
A bőröd minden négyzetcentimétere egy szentély,
Amit fel kell fedeznem
Egyedül te tudod lángba borítani a szívemet,
Így hát átadom a kormányt,
Mert én nem tudok tisztán gondolkodni
Elcsavartad a fejem, nem látok már tisztán
Mire vársz még?
Szóval, szeress, ahogy csak Te tudsz
Szeress, ahogy csak Te tudsz
Érintsd meg, ahogy csak Te tudsz
Mire vársz még?
Szóval, szeress, ahogy csak Te tudsz
Szeress, ahogy csak Te tudsz
Érintsd meg, ahogy csak Te tudsz
Mire vársz még?
Átadom a kormányt,
Mert én nem tudok tisztán gondolkodni
Elcsavartad a fejem, nem látok már tisztán
Mire vársz még?
Szóval, szeress, ahogy csak Te tudsz
Szeress, ahogy csak Te tudsz
Érintsd meg, ahogy csak Te tudsz
Mire vársz még?
Szóval, szeress, ahogy csak Te tudsz
Szeress, ahogy csak Te tudsz
Érintsd meg, ahogy csak Te tudsz
Mire vársz még?
(Ellie Golding- Love me like you do)
Miközben énekeltem egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetem azzal az emberrel, akinek ez a dal szólt. Akashi te beképzelt hólyag. Remélem, veszed az adást. Egyszer letaszítalak a trónról és észhez térítelek, hogy végre észre vedd, mit is érzek irántad. Ha harcolnom kell, ellened legyen, állok elébe.