Fejezet 15.

2013.12.08 17:06

   Fejezet 15.

♫ Végre újra feltűnt Castiel avagy miről maradtam le? ♪

Castiel

Hol vagyok? Mi ez a hely? Forgatom a fejem, de alig látok valamit. Hirtelen hozzá értem valami, hideg és keményhez. Ezek sírkövek! Akkor ez egy temető! De hogy kerültem ide? Mintha az egyik irányból fény szűrődne. Elindulok a fény felé. Hirtelen elkezd szakadni az eső és így még homályosabban látok. Nagy nehezen megtalálom a fény forrását. Jé, ez egy temetés. Várjunk csak! Az ott Armin és Alexy? És Rosa, Jess, Iris. De miért sírnak?

• Ez a te hibád! – szólalt meg hirtelen Rosa. – Minden a te hibád! Ha nem hagytad volna el, akkor nem ment volna el egyedül és akkor még most is itt lehetne mellettünk. – nézett rám gyűlölettel teli szemekkel Hófehérke. Miről beszél? Közelebb megyek és megnézem a sírkövet. Amikor elolvasom a nevet elkerekednek a szemeim. Ez nem lehet! Hogyan történhetett ez? Még is mi folyik itt?

Kuro Miharu

Élt 17 évet

1996-2013

 

Hirtelen riadtam fel álmomból. Szakadt rólam a víz és gyorsan vettem a levegőt. Csak egy álom volt. De biztos ez? Ránéztem az órára, ami 03:12 – t mutatott. Nem tudom, mi van velem, de mostanában egyre furábbakat álmodok. A legfurcsább az, hogy mindegyik Haruhoz kötődik. Pedig már végeztem vele. Eleinte csak azért közeledtem felé, mert meg akartam szerezni magamnak. Aztán amikor már meguntam eldobtam. Elvégre én Deboraht szeretem. Vagy még sem? Már magam sem tudom, hogy mit akarok.

Reggel karikás szemekkel ébredtem. Nagy nehezen felkeltem és kimásztam az ágyból. Elintéztem a reggeli teendőket majd felöltöztem és elindultam az iskolába. Deborah azt mondta, hogy csak később jön, mert van egy kis elintézni valója. Ma szokatlanul nagy volt a nyüzsgés, ahhoz képest, hogy hétfő van.

• Hé, nem tudsz vigyázni? – jött nekem Amber. Mi a szösz? Máskor nem így viselkedik velem. – Na, mi van, még ma megmozdulsz? – kérdezte. Én annyira lefagytam, hogy nem is mozdultam.
• Hali cica! – jelent meg hirtelen egy Punk figura és átkarolta a szöszi derekát. – Ne is foglalkozz ilyen kis senkikkel. Mond csak hol lesz az első órád? Hagy kísérjelek el. – WTF? Ki ez?
• Kit neveztél senkinek? – kérdeztem morogva.
• Na, mi van törpe? Süket is fagy nem csak fogyatékos? – kérdezte úgy mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
• Ki a fogyatékos izomagyú? – kérdeztem vissza. Már majd nem egymásnak ugrottunk, amikor megjelent Nathaniel.
• Azonnal hagyjátok abba! – próbálkozott a szöszi.
• Te ebből maradj ki! – mordultunk rá egyszerre az elnökre.
• Most megtanítom neked, hogy hol a helyed. – ropogtatta az ökleit. Hirtelen egy ismerős hang hallatszott a tömeg háta mögött.
• Johnny nagyon ajánlom, hogy mire oda érek, ne te legyél az egyik verekedő. – ez a hang? Csak nem Haru? A tömeg eközben szépen lassan szétnyílt és három alak közeledett, Haru, Jess és Rosa.
• Hihihi! Kihitte volna, hogy őt találjuk itt. – kuncogott Jess.
• Hát igen. – sóhajtott Rosa.
• Raymond! – csattant fel idegesen Haru.
• Őőőő… szia Haru! – ezzel meg mi van? Idegesnek tűnik.
• Nem igaz, hogy neked már rögtön az első napon verekedésbe kell keveredned! – no, csak, ismerik egymást?
• Meg tudom magyarázni. –sóhajtott egyet a punk.
• Nem érdekel. Megmondtam, hogy ha már idejöttetek, akkor viselkedjetek!
• Nyugi!
• Nem a te lelkeden szárad, ha valami bajt okoztok, hanem az enyémen! – huh, valaki nagyon pipa!
• Mi ez a nagy látnivaló? – jött elő még három számomra idegen ember. – Ja, ez csak Johnny és Haru. – legyintett egyet a fekete hajú.
• Szívem, nem hiszem, hogy most miattuk lenne ez a tömeg. – szólalt meg a mellette lévő szöszke csajszi.
• Legalább is először nem. – rögöt egy Türkiz fejű punk. Mi az isten? Ez az új divat vagy mi?
• Lennétek szívesek leállítani őket? – jött elő Nathaniel.
• Mi történt? – kérdezte a szöszke csaj.
• Hát először is Johnny és Castiel kaptak össze, de szétválasztotta őket Haru. Csak, hogy legalább két perce teli torokból szidja szegény Johnny-t.
• Oh, csak ennyi a gond? – kérdezte a türkiz punk.
• Hogy-hogy csak ennyi? – akadt ki az elnök.
• Nem akarod leállítani őket? A végén még elmegy a hangja a húgodnak? – húga?!
• Áh, ugyan én nem aggódok emiatt. Nem emlékszel az első közös bulinkra?
• Az after partira gondolsz? – vigyorgott a türkiz punk. Csak nem jót érzel?  – Áh, régi szép idők.
• Ha akkor képes volt végig énekelni, akkor egy kis fejmosástól nem megy el a hangja. – vigyorgott a fekete, miközben a karját összekulcsolta a tarkóján. Milyen buliról beszél ez?
• Állítsátok, le mindkettőt különben nem maradhattok tovább! – hoppá, az elnök bekeményít.
• Rendben. – durcázott a fekete. – Ünneprontó. – mondta aztán átkarolta Haru vállát. – Na, jó ennyi elég lesz húgi. Épp elég lesz neki kimagyarázni majd a csajszi előtt a dolgokat. – bökött Amber felé.
• Rendben. – fújt egyet a lány. – De még mindig nem vagyok OTP, úgy hogy ne támaszkodj rám! – söpörte le magáról a bátyját. – Mit bámultok emberek nincs dolgotok? – kérdezte hangját felemelve. A tömeg rögtön eliszkolt.

Mikor mindenki elment csak Haru a két punk a szöszi csajszi és a fekete hajú bájgúnár, Amber és én. Még Nathaniel is elment. Én csak néztem, hogy mi van.

• Na, gyere cica úgy döntöttem, ma egész nap veled leszek. – mosolygott a barna punk Amberre, aki ettől majd nem elolvadt. – Császtok majd délután találkozunk. – intett aztán elment.
• Nekünk is menni kéne drágám. – szólalt meg a szöszi.
• Aha. Hé, húgi… - nézett rá az eddig karba tett kézzel álldogáló lányra.
• Na, nem! Nem fogtok egész nap rajtam nyomulni! Elég délután elviselnem a marhaságaidat nem, hogy még napközben is. – elég gázos lehet. – Ha menni akarsz valakihez, akkor menj Jesshez. – mondta határozottan Haru.
• Rendben! Akkor mi leléptünk! – mentek el. Ketten maradtunk. Én csak néztem, mert még mindig nem értettem teljesen, hogy mi van.
• Szia, szivi! – jelent meg hirtelen egy szőke srác. – Hiányoztam? – kérdezte olyan mosollyal, amit még a Colgate reklámosok is megirigyelnének.
• Da-dakota? – kérdezte Haru falfehéren.
• Oh, remek hát emlékszel még rám? – ki ez a csávó?
• Sajnos. – sóhajtott egyet fájdalmas arccal Haru.
• Hisz ez remek! – fogta meg hirtelen a feketeség kezét. Szegény lány fején megjelent az a bizonyos vízcsepp. – Hát te meg mit bámulsz vöröske? – fordult hirtelen felém.
• Bajod van szöszi? – ne hogy má’ beszóljon nekem egy jöttment bájgúnár ficsúr!
• Tudom ám, hogy ki vagy! – WTF? – te vagy az exe az én gyönyörű Harumnak!
• Nem vagyok tárgy, hogy kisajátíts! – morgott az említett karba tett kézzel.
• Ne aggódj szívem! Mindjárt elintézem ezt a ficsúrt és utána csak a tiéd vagyok! – ömlenget a szöszi. Szinte már láttam a szíveket a feje felett.
• Tőlem! – vont vállat unottan. Úgy látszik nem nagyon érdekelte a srác.
• Nos, rendezzük le, mint férfi a férfivel! – kezdte el az öklét rázni, aztán felém rohant. Én egy ütéssel kiterítettem egyenesen Haru lába elé esett.
• Ez gyors volt. – nézett unottan a földön fetrengőre. – Most már mehetek? – valahogy olyan más most.
• Ki tartott vissza? – kérdeztem bunkón. Erre hajlandó volt rám nézni. De azt kívántam bár ne tette volna. A tekintette lekicsinylő és sajnálkozó volt. Olyan érzés volt, mintha egy tört döftek volna a szívembe.
• Hogy mersz így beszélni vele? – pattant fel a szöszi.
• Azt hiszed kemény vagy, csak mert egy kígyóval összemelegedsz, és mindenkivel bunkón viselkedsz? – kérdezte színtelen hangon. – Szánalmas.
• Mi bajod? – kérdeztem fog csikorogtatva. Mi van ezzel a lánnyal? Olyan, mint egy rideg szépség.
•  Süket vagy vöröske? – pattogott a szöszi tetkós.
• Nyisd már ki a szemed! Fölöslegesen pattogsz! Úgy se érdekled! – ordítottam, mert már elvesztettem a türelmem.
• Mert azt hiszed te méltóbb vagy egy jövendőbeli aranyhangú csillag párjának? – miről beszél ez?
• Mit hordasz itt össze?
• Nem is tudtad? Pedig te még jártáé is vele. – mi van? Csodálkozva néztem Harura, vagy is akartam nézni, ha el nem tünt volna.
• Hát ez meg hova lett? – kérdeztem magamtól.
• Haru! Szerelmem hova tűntél? – kezdett el kiabálni a folyósón.

Inkább ott hagytam és bementem az osztályterembe. Itt se mindennapi látvány fogadott. Egész tömeg volt Haru körül és ráadásul itt volt a barna punk is, aki körül ott legyeskedtek a lányok, de nem izgatta magát, csak az elnök húgával foglalkozott. Mi folyik itt?

• Olyan jó voltál múlthéten! – csipogott az egyik lány. Tisztára, mint egy fangirl.
• Köszi. – könyökölt a padon a feketeség. Látszólag nem nagyon izgatta, hogy rajongói akadtak.
• Hé, Kuro! – szólalt meg a barna hajú punk. – Kicsit több lelkesedést! Elvégre híres vagy! – vigyorgott a lányra. Válaszként először csak egy fujtatást kapott.
• Kac, kac. Nagyon vicces vagy izomagy! – morgott a feketeség. – Hiányzott ez nekem, mint bolha a pestis telepről.
• Gyerekek üljetek le a helyetekre, mert fontos bejelentenivalóm van! – jött be a tanár a terembe. Miután mindenki leült a helyére hozzá fogott a mondanivalójának. – Nos, egy kis változás történt a mai napot illetően. Az első két órátok ének lesz, mivel a magyar tanár lebetegedett és a helyettesítést is csak így tudtuk megoldani. – fejezte be a mondanivalóját, aztán kiment az ének tanár pedig bejött.
• Szervusztok, gyerekek! Mától ideiglenesen lesz egy új osztálytársatok. Johnny kérlek, gyere ki és mutatkozz be!
• Szevasztok! A nevem Johhny de ezt mind tudjátok. A hobbim meg a foglalkozásomat meg szintén tudjátok. – mutatkozott be.
• Rendben ülj le a helyedre. – sóhajtott a tanár. A barna lehuppant Amber mellé.
• Akkor mai órákon mindenki előad valamilyen műsort. Lehet az akár éneklés vagy valamilyen hangszeren is játszhattok. Johnny kezdenéd?
• Ha már ilyen szépen kérte tanárnő. – forgatta meg a szemeit a barnaság. – De csak akkor, ha utánam Kuro fog jönni. – vigyorgott, mint a vadalma.
• Mi? – nézett fel az eddig a padon könyökölő feketeség.
• Rendben. – egyezett bele a tanár.
• Ezt még megkeserülöd! – pattant fel hirtelen a lány. Fekete haja, amit most leengedve volt, csak úgy libbent mintha angyal szárnyak lettek volna.
• Kisasszony üljön le! – szólt rá a tanár. A lány morogva visszahuppant a helyére. A barna punk győzedelmesen elvigyorodott, és elkezdett játszani egy gitáron, ami nem tudom, hogy került hozzá. Elég jól játszott meg kell hagyni. Mikor végzett az osztály megtapsolta. – Rendben akkor most Kuro kisasszony jön. Kérem, fáradjon ki! – szólította fel a lányt, aki nagy nehezen felállt és kiment.
• És most mit csináljak?- kérdezte unottan.
• Tudom is én. – vont vállat a tanár.
• Tanárnő nekem van egy ötletem! – jelentkezett lelkesen Johnny.
• És mi lenne az?
• Mondjuk, énekelhetne. – jelentette ki. A tanár csodálkozva nézett rá. – Maga nem volt itt múlthét pénteken? – kérdezte mire a tanár megrázta a fejét. Mondjuk én se voltam pénteken. – Nem baj majd megérti, ha rákezd.
• Rendben, Akkor kisasszony magáé a szó. – fordult a lány felé.
• Jól van. – sóhajtott nagyot, majd elkezdett énekelni.

Levettem a vászoncipőmet, a tömeggel szemben sétálok,
Vissza tudok jönni? Mit kellett volna tennem?
Még ha a színes utcák ködösek is a haza vezető úton
Őrült szenvedély/könnyű akció, akartam, hogy bevigyél, de..
A könnyek körhintáján vagyok, elveszve a csillogásban
Csak egy csecsemő vagyok, oh! Ész,
viszlát, körhinta, a szerelmem a semmiért volt
Ez az érzés körhinta
Megállok a kereszteződésnél, Nem tudok megfordulni, reménykedem,
Nem tudok engedni, vissza tudok menni? A gyengédséghez
a lámpa zöldre vált és újra elindulok,
Mi van? Ez minden? Azt akartam, hogy üldözz, de..
A könnyek körhintáján vagyok, elveszve a csillogásban
Csak egy csecsemő vagyok, oh! Ész,
viszlát, körhinta, a szerelmem a semmiért volt
Ez az érzés körhinta
a könnyek körhintáján vagyok, a bánatom nem múlik,
Én csak egy csecsemő vagyok, oh! Ész,
viszlát, körhinta, ne töröld el a kívánságom
Ez az érzés körhinta

( Yui- Merry Go Round)

 

Mindenki csodálkozva hallgatta miközben énekelt. Három hónapig jártam vele, de nem tudtam, hogy ilyen hangja van. Miközben énekelt, lehunyta a szemeit és így olyan volt, mint egy angyal. Amikor befejezte a dalt mindenki állva tapsolt. Én csak lefagyva ültem a helyemen és néztem.

• Gratulálok, kisasszony csodás hangja van! Mondja csak ennek a dalnak mi a címe? Még sosem hallottam. – tapsolta meg a tanár.
• A dal címe Merry go Round vagy is körhinta. És ezt én írtam. – tette hozzá.
• Nagyon szép dal! Van még több is? – kérdezte reménykedve a tanár.
• Hát persze, hogy van neki! Egy egész füzete van teli kottákkal és dalokkal. – vágta rá Johnny a választ mielőtt a lány válaszolhatott volna. Jutalmul kapott egy szúrós pillantást.
• Nagyszerű! Akkor kérem, énekeljen el még néhányat közülük. – mondta a tanár.
• Rendben, de akkor a következő dalhoz szükségem van egy gitárra és arra, hogy Johnny kísérjen. – egyezett bele.
• Valaki kölcsön tud adni egy gitárt legalább erre az órára? – kérdezte a tanár. De senki sem jelentkezet.
• Tanárnő! – jelentkezett Haru.
• Igen?
• A bátyámnak van egy gitárra és történetesen itt van a szomszéd teremben. – mondta a lány.
• Akkor gyorsan kérje el! – mondta izgatottan a tanár. A lány gyorsan kiszaladt a teremből és két perccel később egy gitárral tért vissza.
• Az nem is Ranmaru gitárja, hanem Hanna- é. – mondta Johnny.
• Tudod a drága bátyuskámnak éppen szüksége volt a gitárjára, de Hannah oda adta az övét. – mondta a lány és felült az első padra.
• Na, akkor mit játszunk? – kérdezte a punk.
• Ezt még nem ismered. Nem rég írtam, csak tartsd a tempót. – nézett kihívóan a Góliátra.
• Ch. Kis lány rossz emberbe kötöttél bele. Ha nem tudnád, én vagyok az Inferno ’s Flame egyik gitárosa! – vigyorgott Góliát.
• Ch, majd meglátjuk. – reagált Haru és elkezdtek gitározni. Az elején egy gitárszólóval kezdtek, aztán Haru neki fogott a dalnak.

 

Azt gondoltam, futok valami után, ami elvisz az álmaimhoz,

Még emberekbe botlom ezen a keskeny, kanyargó úton.

Nem mintha vissza akarnék térni ahhoz, ahogy a dolgok voltak akkoriban,

Csak keresem az eget, amit elvesztettem.

Remélem megérted.

Ne vágj olyan szomorú képet, mint aki azt hiszi, áldozat.
A bűnök nem múlnak el a könnyekkel,

Örökké cipelned kell a fájdalmat.

Kire várok ebben az útvesztőben, ahol nem látni kijáratot?

Egy üres jegyzetfüzet.

Arra késztet, hogy meg akarjak szabadulni az érzéseimtől, még és még jobban.

Mi elől menekülök?

…a valóság elől?

Késztet, hogy azt sikítsam, hogy élünk tovább, hallasz? Nem tudom biztonságosan játszani többé…

Nincs hova hazamennem.

Még mindig túl sok van az életben ahhoz, hogy eltűntessem ezt az érzést.

(Úton vagyok.)

Még üdvözlöm is a fájdalmat

A hiányzó dolgokért.
Bocsánatot kell kérnem ezért. Ah, bocsánat.

Ez nem maradhat így jól. Csak aggodalmakat okozok.

Minden amit körülöleltem azon a napon. Minden amit holnap körbeölelek majd.

Nem fogom sehogy sem rendbe rakni őket.

Remélem megérted. Lehunytam szemeim,

De még mindig láttam dolgokat, amiket nem akarok látni.
Melyiket is hallottam először a hasznavehetetlen közhelyek közül?

„Nézz szembe vele és barátok lesztek.”

Ne mondj ilyen hazugságokat.

A szívem mélyéről fel vagyok zaklatva,

Egy lángoló érzés fut át a testemen.

Jelenleg azt gondolom erről,

Ez az a dolog, mit úgy hívnak „valóság”.
Késztet, hogy azt sikítsam,

Azért élünk, hogy a dolgok valóra váljanak.

Hallasz?

Nem tudom beérni azzal, hogy biztonságosan játsszam.

…Nincs hova hazamennem
Mindig hálás vagyok a kedvességért,
Ezért akarok erősebb lenni,
(Úton vagyok.)
…menetelni tovább.
Üdvözlöm a barátokat és az ellenségeket.
Hogy nyissam ki a következő ajtót? Gondolkodom.

Nem tudom visszavinni ezt a történetet, ami elkezdődött.

Nyisd ki a szemeid!

Nyisd ki a szemeid!

Még mindig túl hosszú élet áll előttem

Hogy elfáradjak ezektől az érzésektől, ugye?

Meg akarom próbálni ismét,
A dolgokat, amiket nem csináltam meg.
Újrakezdhetnénk? 
Késztet, hogy azt sikítsam,

Azért élünk, hogy a dolgok valóra váljanak. Hallasz?

Nem tudom beérni azzal, hogy biztonságosan játsszam.

…Nincs hova hazamennem
Mindig hálás vagyok a kedvességért,
Ezért akarok erősebb lenni,
(Úton vagyok.)

Még üdvözlöm is a fájdalmat

A hiányzó dolgokért.

( Yui- again [acoustic version])

 

Aszta. Elképesztő. Azt hiszem ekkor fogtam fel, hogy mit is érezhet valójában. Olyan mintha egy álarc mögé rejtené az érzéseit. A külvilág felé, az álarcát mutatja, így senki sem veszi észre a fájdalmát. Olyan, mint egy tökéletes érzelemmentes ember. Erről eszembe jutott egy régi mondás.

 Az átlagos embert bámulatba ejti a tökéletesség, és próbálja elérni. De mi értelme van elérni a tökéletességet? Nincs semmi értelme... ha valami tökéletes, már nem marad semmi. Már nem lehet semmit kitalálni. Nem marad arra lehetőség, hogy az ember további tudást vagy képességeket kapjon.

Vajon én is ilyen vagyok? Egy porcelánbaba, akinek nincsenek érzelmei? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy eddig azt hittem, hogy ebben a világban nem létezik sem igazság, sem hazugság. Csak puszta tények. És mégis, mindenki csak azt fogadja el az igazságnak, ami kényelmes neki. Máshogy nem tudnak élni. Azon gyengék számára, akik a világ lakosságának nagy részét kiteszik, a kellemetlen "tények", amit elfogadnak maguknak, az maga az igazság. Vagy talán ez a sors? Ha igen akkor mi van, ha a sors egy gép, akkor mi vagyunk a fogaskerék közt őrlődő homok. Gyámoltalanok vagyunk. Nem akarunk mást, csak erőt, még ha azzal nem is tudunk másokat megvédeni, hogy meghosszabbítjuk kezünket, vágyunk egy kardra, amibe belekapaszkodhatunk. Az erőnek, mellyel összetörhetjük valaki sorsát, úgy kell kinéznie, mint egy lesújtó pengének. Az én erőm az lenne, hogy összezúzom a végzetemet? Vagy engem is elnyel az erő?

Vége

 

Nah, hosszú szünet után itt van az új fejezet. Remélem meg vagytok elégedve vele, mert esemény dús, Castiel szemszögéből íródik és 9 oldal hosszúságú lett, tehát bőven van mit olvasni. Aztán a véleményeket róla kérem ám!