Fejezet 13 - Zűrős napok és egy régi ismerős

2014.04.07 20:26

Haru

Ajaj! Azt hiszem nem épp így kellet volna vele közölni. El is felejtettem, hogy nincs hozzá szokva ahhoz, hogy ennyi ember törődik vele. Nem, hogy még valaki szerelmes legyen belé és egyből hárman.

-         Jó, nyugi ülj le ide! – löktem arrébb a fiúkat és leültettem a kékhajút. Látszólag kezdet magához térni. És ezt persze nem felejtette el a tudtunkra adni.

-         Te jó isten! – sóhajtott nagyot és az arcét a kezébe temette. Jobbnak láttam, ha inkább haza kisérem. Sok volt ez neki a mai napra.

-         Gyere, haza kísérlek. – húztam fel a padra. Nagy nehezen sikerült talpra állítanom, és visszamentünk a főépületbe. A következő gondot Ambert és a csicskásai okozták.

-         Ni, csak kit látnak szemeim! Nézzétek, lányok itt van a suli két legszánalmasabb alakja. – kezdett el fülsüketítő hangon nevetni. Elsötétülő tekintettel néztem rá, de annyira lefoglalta a „sátáni” kacaja, hogy nem vette észre.

-         Na, ide figyelj te elkényeztetett ribanc! – ragadta meg a szőkét Hannah. – Elegem van belőled. Azt hiszed élvezet minden reggel a nyávogásodra ébredni, vagy az, hogy nem elég, hogy a szomszédom vagy még itt a suliban sem tudok tőled szabadulni. Ma főleg nem vagyok a toppon, szóval jobb, ha békén hagysz vagy Haru helyett én, verlek meg, de azt nem felejted el! – üvöltötte a szőke képébe. Nagyot fújtatott majd elengedte a szőkét és útjára indult. Én kicsit késve, de követtem nehogy a végén tényleg megverjen valakit. Végül aztán hozzám mentünk, nehogy valakiben kárt okozzon a kedélyállapota miatt. Tudom, hogyha lehiggad, akkor már nem fog senkiben sem kárt okozni, de jobb az elővigyázatosság.

-         Nem tudom, mihez kezdjek. – szólalt meg egy órás csend után a kék hajú.

-         Egyszer választanod kell. – válaszoltam. – Minél tovább húzod, halasztod a dolgot annál rosszabb lesz. Nem csak velük tolsz, ki hanem magaddal is.

-         De ha választok, akkor is fájdalmat okozok nekik. – mondta szomorúan.

-         Ez ezzel jár. De ha igazán szeretnek, akkor elfogadják a döntésed és lehet, hogy nem szívesen teszik, de tudom, hogy érted megteszik, és ha eljön az idő, akkor tudni fogod, hogy kit válasz! – mosolyogtam rá. Halványan visszamosolygott. A későbbiekben nem nagyon beszélgettünk, csak ültünk a fal tövében egymás mellet. Mielőtt besötétedett volna, haza kísértem. Amikor haza értem átmentem Kentinhez.

-         Na, hogy viseli? – kérdezte a srác aggódva.

-         hát már jobban, de biztos eredményt holnap tudok mondani, ha összetalálkozunk Amberrel. – válaszoltam sóhajtva.

-         Amberrel? – kérdezte furcsán nézve.

-         Háát ez egy furcsa story. – vakartam a tarkóm.

-         Ráérek. – dőlt hátra a székén.

-         Miután eljutottunk tőletek a szekrényekig összetalálkoztunk Amberrel és a csicskásaival. A szőke szokás szerint hozta a formáját Hannahnak meg eldurrant az agya és majdnem megverte. – meséltem a barna hajúnak. – Még nem láttam így kiabálni még Castielel sem. Pedig vele aztán gyakran összekapnak. – sóhajtottam.

-         Biztos rendben lesz? – kérdezte aggódva.

-         Egy kis idő kell neki, de rendbe fog jönni. Csak sok volt ez neki így hirtelen. Nincs hozzá szokva, hogy ennyi ember törődik vele. – küldtem biztató mosolyt a srác felé.

-         De vajon mi lehet ennek az oka? Mert addig oké, hogy amíg össze nem találkoztatok addig nem voltak barátai, de ez akkor se normális.

-         Nem tudom. Hiába vagyunk, állandóan egymás nyakában alig tudok róla valamit. Azt se tudtam, hogy van egy bátyja, amíg meg nem jelent a suliban. A szüleiről sem tudok semmi, sőt még csak nem is láttam őket. Amikor megkérdeztem erről Nathanielt, csak annyit mondott, hogy a keresztanyjával élnek. A szüleiről ő sem tud semmit. Amikor náluk vagyok, csak a keresztanyja van otthon meg az öccse. – tűnődtem én is. Még egy ideig gondolkoztunk, de végül nem jutottunk semmire. Végül aztán meguntam és haza mentem.

 

Hannah

Reggel kivételesen magamtól keltem. Nehéz nap lesz, a mai érzem. Pedig még csak reggel van. Miután megmostam az arcom és rendbe szedtem magam felöltöztem. Egy fekete farmer mellett döntöttem hozzá egy fehér magas nyakú blúzzal. Hozzá felvettem a kedvenc fekete dzsekim és a hajamat befontam. Ehhez a szereléshez még felvettem egy szürke csatoz csizmát és már kész is voltam.

 

 Indulás előtt még felkentem magamra egy kis sminket, hogy ne látszódjon a tegnapi nap eredménye. Alig aludtam valamennyit. Amikor a suli kapujához értem megtorpantam. Elgondolkoztam rajta, hogy vajon érdemes lenne-e ellógnom a mai napot. Keresztanyu biztos igazolná, ha elmagyaráznám neki a helyzetet. Nem, annyi minden történt már velem ezt is megoldom valahogy. Nagyot sóhajtva léptem volna át a kaput, amikor hirtelen valaki megszólított.

-         Már azt hittem nem jössz suliba a tegnapi után. – hátra fordultam és egy mosolygó Haruval találtam magam szembe.

-         Gondolkoztam rajta, hogy visszafordulok, de végül maradtam. – sóhajtottam. Ő biztatásul a vállamra tette a kezét.

-         Ne, félj bármi is sül ki ebből az egészből én mindig melletted leszek.

-         Köszi! – mosolyogtam rá hálásan. Lassan olyan nekem, mintha csak a nővérem lenne.

-         Ugyan már ez a legjobb barátok dolga. – mosolygott rám. Együtt léptük át a kaput és mentünk be az osztályterembe. Igyekeztem úgy tenni, mintha mi sem történet volna tegnap. Az órák nagy részén nem is figyeltem, hanem a tegnapi napon gondolkoztam. A nap végére sikerült elérnem azt, hogy már nem idegesítettem fel magam a fiúk próbálkozásain. Egyedül Lisander nem próbálkozott ma. Ő csak csendben ült mellettem és csak néha szólt hozzám, esetenként nyugtatott, nehogy behúzzak egyet Castielnek mint a múltkor. Amikor a legutóbb le Törpillázot annyira felidegesítettem magam, hogy behúztam neki egyet. Ma nem jutottam el odáig. Az órák alatt sikerült annyira lenyugtatnom magam, hogy már nem zavartattam magam a fiúk miatt. Haru, mindig azzal szórakozott, hogy olyan vagyok, mint aki szívott valamit. Erre válaszul mindig azt mondtam neki, hogy az aszpirin és a nyugtató csodákra képes. Igazából csak fejfájás csillapított vettem be még reggel. Nem vagyok nagy híve a gyógyszereknek, de ez most kellett. Legalább kihúztam a nap végéig. Ennyi pozitívuma volt. Már épp kiléptem a kapun, amikor hirtelen egy régi ismerőst pillantottam meg.

-         Yume? – kérdeztem bizonytalanul. Ő a neve hallatán felém fordult és elkerekedet szemekkel nézett rám. – Ezt nem hiszem el. – suttogtam. – Yume! – ugrottam a nyakába.

-         Istenem Hannah! Mutasd magad! – nézett végig rajtam. Én körbe fordultam, hogy végig tudjon mérni. – Csini vagy! – nézett rám elismerően.

-         Köszi! – mondtam és végig mértem. – Látom a stílusod, még mindig nem változott! – mosolyogtam rá. Igen az enyhén rockos beütése még mindig meg van.

-         Na, ná! – kacsintott rám. – De ahogy látom te nagyon is sokat változtál. – mosolygott.

-         Jaj, annyi mindent akarok mondani, az izgalom miatt nem tudom, melyikkel kezdjem! – pörögtem fel.

-         Uh, tudom, tudom! – kezdett el ő is pörögni. – Mivel holnaptól úgy is ide fogok járni körbe, vezethetnél!

-         Ide fogsz járni? – kérdeztem nagyokat pislogva.

-         Igen. Miért baj? – nézett rám szomorúan smaragd zöld szemeivel.

-         Ez… Nagyszerű hír! – ugrottam a nyakába.  – El sem hiszem, hogy egy suliba fogunk járni! Gyere, mindent megmutatok! – húztam magam után drága barátnőmet. Félhosszú vörös haja, csak úgy lobogott a szélbe. xD Ezt nem hagyhattam ki. Szinte mindent megmutattam neki. Néhány ismerőssel össze futottunk így pár embernek bemutattam. de akit kerestem azt még mindig nem találtam meg. De mint egy végszóra megpillantottam, ahogy éppen a lépcsőház felöl, jön. – Haru! Épp téged kerestelek! – a feketeség meglepetten nézett rám.

-         Mit ittál kávét vagy energia italt, hogy így fel vagy pörögve? – mosolygott rajtam.

-         Egyiket sem, az öröm oka ő! – húztam magam elé a vöröst. – Haru ő itt Yume a gyerekkori legjobb barátnőm. Yume ő itt Haru a legjobb barátnőm.

Vége