Fejezet 13.
„Semmi személyes, csak bosszú!” Part 2.
Keyko és Shinji gyorsan menekülőre fogta miután lebuktak.
- Eléggé gyorsan lebuktunk. – szólalt meg Shinji.
- Ne, aggódj. A feladatott elvégeztük. Tehát, a mérleg a mi oldalunkra fog dőlni a mérleg amint elkezdjük végre hajtani a stratégiánkat. – mondta Keyko.
- Egyébként neked is feltűnt? – kérdezte a szőke alig hallhatóan.
- Már, rég.
- Akkor mi legyen?
- Először célba kell jutnunk, de semmi kép nem szabad megtudniuk. Azt ajánlom, vezessük félre. – vigyorgott a lány. Shinji értetlenül nézett a lányra, kellet pár másodperc mire leesett neki.
- Konkrétan mi is a tervetek?
- Az, hogy győzünk, és akkor azt csinál egy hétig a Qwincivel, amit akar.
- Akkor ez lényegében semmi személyes csak bosszú?
- Pontosan. Most megtanulja, hogy ne kössön belénk. – mondta a lány és szeme vörösen kezdett el fényleni.
- Csak, óvatosan. Látom, kicsit kezd eluralkodni rajtad a hatalmad. – mondta a fiú és a lány vállára tette a kezét. Keyko behunyta a szemét és megdörzsölte. Miután újra kinyitotta a szemei már újra sötétkékben pompáztak.
- Lehet, igazad van. Biztos azért van, mert közeledik az idő, amikor eljön a végső küzdelmem vele. – monfordírozott. De nem tudott sokáig ezen, mert megérkeztek a búvó helyükhöz ahol már vártak rájuk.
- Na, sikerült? – kérdezte Ray miközben az egyik fának támaszkodott.
- Igen. Kicsit alá becsültük a Qwinci fiút. Csak össze tudott kaparni egy stratégiát, amiért elismerésem, de ez kevés lesz ellenünk. – jelentette a helyzetet Keyko.
- Jól, van. Ügyesek vagytok, lazítsatok ez csak egy játék és a győzelem a kezünkben van. – mondta Ray, mosolyogva.
- Haver szinte már félelmetes az, ahogy mosolyogsz. Tisztára, mint Ichimaru. – lépett mellé Ichi.
- Bocsi, kicsit elragadtattam magam. –vakarta meg a tarkóját zavarában.
- Nem, csodálom nem ártana pihennetek. Mikor használtátok az erőtöket legutóbb? – kérdezte Shinji. Keyko és Ray összenéztek. Keyko bólintott egyet, Raynak.
- Tegnap előtt. – mondta ki a fiú.
- És az óta nem is nagyon pihentétek ki magatokat? – kérdezte Mizuho.
- Normálisak vagytok? Így nem is csodálom, hogy néha eluralkodik rajtatok az erőtök. Igazán lehetne annyi eszetek, hogy tudjátok mi a következménye annak, ha túl sokat használjátok az erőtöket. – torkollotta le őket Shinji.
- Minket is beavatnátok? – kérdezte Ichigo.
- Majd miután megnyertük ezt a játékot, azután elmagyarázzuk. – válaszolt Keyko.
- Rendben ideje kezdeni. Mindenki a helyére! – adta ki az utasítást Ray.
- Igenis. – kiáltották kórusban. Nem kellet sokat várniuk az ellenség meg is jelent amint elhelyezkedtek. Elsőnek Yumichika és Ikkaku jelent meg. Azután mögöttük jött Matsumoto.
- Nincs itt senki. – jelentette ki Rangiku.
- Pedig erre jöttek. – sóhajtott Yumichika.
- Biztos megijedtek tőlünk. – mondta Ikkaku. Amint kimondta máris körbe vették őket. – Mi a… - kezdet volna bele a káromkodásba Ikkaku de Ray félbe szakította.
- Köszönöm, hogy önként bele sétáltatok az első csapdába. Ichigo, Chad! Rátok hagyom őket, amint végeztettek gyertek utánunk. – adta ki a parancsot a csapatkapitány.
- Rendben – bólintottak. – Bízzátok csak ránk. Két perc és már mellettetek leszünk. - mondta Ichi a távozó csapatnak.
- Basszus. Jó nagy csapdába vagyunk. – morogta Ikkaku.
- De, még mekkorába. – vigyorgott epereke.
- De, hogy nem vettük észre? – kérdezte Matsumoto.
- Úgy, hogy nem tudhattátok, hogy Ray milyen nagy stratéga. Így nem számítottatok semmi csapdára.
- Ilyen nagy stratéga az a srác? Ki nem nézném belőle. – húzta az idő Rangiku. Azt remélte felbírja tartani őket addig, amíg az erősítés meg nem érkezik.
- Ne, húzzuk tovább az időt Ichigo, még be kell érnünk a többieket is. – mondta Chad.
- Rendben, akkor kezdjünk neki. – mondta Ichi és elkezdték dobálni az ellenséget. Mikor végeztek Ichigo egy önelégült mosoly és Chad kísértében távozott. A három vesztes beballagott a nagy házba, ahol Peter volt.
- Hát, ti? Ilyen gyorsan kiestetek? – kérdezte a fiú teát szürcsölgetve.
- Ja. – morogták egyszerre.
- akkor már csak egy kérdésem van. Miért vagytok csupa vizesek?
- Mert egy rakás hógolyó zuhant a nyakunkba. – morogta Ikkaku.
- Mond csak. – hajolt a fiú elé Matsumoto.
- Igen? – kérdezte Peter mit sem sejtve.
- Nincs, valahol egy fölösleges szoba ahol átöltözhetnék? – kérdezte Matsumoto miközben a melleit egyre közelebb tolta a fiú arcához.
- A második emeleten, balra a harmadik ajtó. – dadogta fülig vörösödve. – Csak mássz ki a képemből.
- Miért? Talán nem tetszem? – kérdezte nyavalygó hangon.
- Nekem, már tetszik valaki! – motyogta és lehajtotta a fejét. – Csak hát…
- Ha egyszer bele kezdesz valamibe öcsi, akkor fejezd be. – morgott rá Ikkaku.
- Csak hát ő nem vesz észre. Csak barátként tekint rám.
- Szegény srác.
- Ja.
Eközben a csatamezőn:
Egy kis csapat halad az erdőben az ellenség tábora felé. A hátuk mögött hirtelen megjelent két férfi. Az egyik nagydarab volt és barna haja az egyik szemét eltakarta. A másik kisebb volt és narancssárga haját kócosan hordta. Csoki barna szemei csillogtak a büszkeségtől.
- Na, végre. Mi tartott ennyi ideig?
- Csak elkezdtek minket feltartani. – vakarta meg zavarta a tarkóját.
- Idióta. Egy ilyen egyszerű trükknek is csak te vagy képes bedőlni. – lépett elő a sötétségből egy lány. Hosszú derékig érő fekete haját összefogva viselte. Sötétkék szemei már szinte világítottak a sötétben. Tartása magabiztosságot sugárzott ugyan akkor minden mozgása a legapróbb vonásai finom és nőies volt.
- Nem, is te lettél volna, ha nem szólalsz meg. – sóhajtott egyet a narancs.
- Ugyan, ügyes voltál Kurosaki-kun. –veregette vállon egy hosszú szintén narancssárga hajú lány.
- Azt még ne kiabáljuk el. Még hátra van öt ember plusz a csapatkapitány.
- Akkor mire várunk még? – lépett elő egy rövid fekete hajú törpe fiú.
- A taicho döntésére. – szólalt meg egy szőke hajú fiú.
- Rendben intézzük el a többit is aztán miénk a győzelem. – adta ki a parancsot a csapatkapitány. – És még valami. Bár hízelgő, hogy taichonak neveznek, de kérlek, hanyagoljátok. Csak a csapat kapitánya vagyok. Megértettétek?
- Igen is!
- Nézzétek, ott van két áldozat előttünk. – szólalt meg a narancshajú fiú.
- Látom bel élted magad. Csak így tovább és túléled. – mosolygott rá az egyik lány.
- Te már csak tudod mi, Keyko? – szólalt meg előttük lévő áldozatuk női tagja.
- Üdvözletem Kuchiki. – vigyorgott a lány.
- Csak nem minket kerestettek? – szólalt meg az ellenség társa. – Mert ha megadni jöttetek magatokat, akkor szívesen meghallgatunk titeket.
- Szeretnéd is, mi? – lépett elő Ray.
- Amashi.
- Abarai. – szólalt meg a fekete hajú fiú. Még egy ideig farkas szemet néztek aztán mellé lépet a húga is. – Bocsi, de ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Mi fogunk győzni és ti úgy fogtok ugrálni, ahogy mi mondjuk.
- Te, aztán tudsz ám álmodozni. – menősködött tovább Renji.
- Na, ezt pont te mondod. – forgatta meg a szemit Ray.
- Mi az? Már süket is vagy? – csatlakozott Rukia.
- Vigyázz Kuchiki. – folytatta Keyko is.
- Ugyan mire kéne?
- A hatalmas szádra. – vigyorodott el a lány. – Ne köss bel egy Amashiba mert meg is keserülheted. – lépett közelebb a lányhoz. Hangja olyan rideg volt, mint Byakuyának.
- Wov. Mint ha csak a kapitányt hallottam volna. – súgta oda Renji Rukiának.
- Igen. Mintha csak a bátyám lett volna.
- Na, tessék. Látod mégis csak ragadt rád valami a Kuchiki házból. – nevetett Ray, miközben megveregette húga vállát.
- Le se tagadhatod, hogy Byakuyával együtt nevelkedtettek fel. - sóhajtott Ichigo.
- Te, ne nevess! – rivallt rá a már majd nem a földön fetrengő bátyjára. – A te neved, pedig kuss! És különben is te erről honnan tudsz? – fordult Ichigo felé.
- Te, együtt nevelkedtél a bátyámmal?
- Kuchiki taichoval? – hüledezett Renji is.
- Ja. De Ichigo te honnan tudsz róla? – kérdezte, mit sem törődve a még mindig lefagyott párossal.
- Ő mesélte. – mutatott rá a csapatkapitányra.
- Már megint mesedélutánt tartottál az életemről?
- Ja.
- Tudod, hogy nem szeretem.
- Ja.
- Válaszolj már rendesen! – torkollotta le a lány.
- Először minket is beavatnátok? – kérdezte meg az éppen most magához tért Rukia. Keyko felé fordult és ördögien elmosolyodott.
- Természetesen. De csak egy feltét telel. Valamit valamiért.
- És mi lenne az? – kérdezte meg Rukia. De azt kívánta bár ne tette volna. Keyko visszafordult a többiek felé és biccentett egyet. Ray vette a lapot és jelzet Shinjinek. A lány kacéran elmosolyodott és már ott is teremet Renji előtt. Két karját a nyaka köré fonta és ajkait közelebb emelte a hadnagyéhoz. Szinte már a szájába suttogta a szavakat. – Bocsi. – miután megcsókolta gyorsan odébb állt. Shinji és Ray nem haboztak rögtön támadtak a két ledermedt ellenségre.
- Hogy az a… - káromkodott volna Renji, de elharapta a mondat végét.
- Csak ennyit akartam. –mosolygott Keyko mintha mi sem történt volna. Rukia szóhoz se tudott jutni a döbbenettől. Keyko kihasználta ezt az alkalmat és egy adag havat nyomott a lány arcába.
- Hogy az a… - mérgelődött miközben a havat köpködte. – Ez most mire volt jó?
- Én mondtam, hogy ne kezdj ki egy Amashival mert megbánod. – mondta a lány és megeresztett egy diadalittas mosolyt.
- És én mit követtem el? – kérdezte ártatlanul nézve kedvesére.
- Te, egyetlenem semmit. Csak rosszkor voltál rossz helyen. – vonta meg a vállát.
- Meg rossz csapatban. – tette hozzá Ichigo. Renji mit sem törődve Ichigo beszólásával Keyko elé lépett. A lány vettet egy kérdő pillantást rá.
- Miben segíthetek? – vigyorgott szélesen.
- Ebben. – mondta Renji és megcsókolta Keyko-t, és a kezeit dereka köré fonta. A lány behunyta a szemét és a két karját Renji nyaka köré fonta. Miután elszakadtak egymástól Keyko a mellkasának hajtotta a fejét. – Most már kvittek vagyunk.
- Igen. De menj be, mert csupa víz vagy és nem akarom, hogy megfázz. – szakadt el a fiú öleléséből.
- Szerintem mind ketten menjenek be, mert mind kettő csupa víz.
- De előtte még jössz egy magyarázattal nekünk. – szólalt meg Rukia. Keyko nagyot sóhajtott.
- Akkor már kettővel, mert nekünk is tartozik egy magyarázattal mindkettő. – mutatott Ichigo az ikrek felé.
- Majd a játék után elmagyarázunk mindent. Csak addig legalább ne nyaggassatok. – sóhajtott Keyko. Már kezdett elege lenni abból, hogy mindenki magyarázatott vár tőle.
- Rendben.
- Addig mi menjünk tovább már nincs sok ember hátra.
- Igen.
- Kik vannak még hátra? – kérdezte Chad.
- Még a két zászló őr, egy őrszem és a Qwinci. – sorolta a névsort Keyko.
- Nézzétek innentől nyílt terepen leszünk. Akit itt elkapnak annak vége. Keyko válaszd ki valamelyiket és szerezzétek meg a zászlót.
- De egyedül is megbírom, szerezni csak elterelés kell.
- Rendben akkor válaszd ki a két sültbolond Ichigo és Shinji közül az egyiket aztán szerezd meg a zászlót.
- Rendben. Ichigo te velem jössz és véded a hátamat. Ha hibázol, akkor nagyon megjárod. Világos voltam? – vázolta fel a helyzetet gyorsan a lány. Ichigonak már bele szólása se volt.
- Igen.
- Akkor indulás. – kiáltotta el magát Keyko és megiramodott.
- Rendben menjünk mi is. A két zászlóőrt kiütjük, közben valaki kiütheti a zöldhajú kiscsajt is. Ki vállalkozik önként? – kérdezte a fiú, de senki se mukkant meg. – Rendben akkor én választom ki. Mizuho keresd meg a lányt és ejtsd ki. Shinji te utána mész, és ha véletlen kiütnék, akkor te majd elintézed a lányt. Van kérdés?
- Nekem van, miért kell nekem is vele mennem? – morgolódott Shinji.
- Azért kedves Barbie, mert csak rá kell nézni a kissrácra és látni lehet, hogy nincs sok esélye. És én nem fogok kockáztatni. Meg fogom minden féle képen nyerni ezt a játékot. Világos? – torkollta le Shinjit. Shinji rájött, hogy ha már a Barbie elnevezés előjött akkor szorul a hurok.
- Igen. – nyögte ki és leléptek Mizuhoval. Alig telt bele néhány perc, hogy a nyílt mezőre léptek szegény kissrácot máris kiütötték. De Shinjit nem tudták így ő elvégezte a feladatát. Eközben Keykoék már látták azt a helyet ahova a zászlót rejtették. Ishidát Rayék körül vették és egy fajta hadi fogolyként tekintettek rá. Így már csak Keykoék voltak hátra.
- Te szedd le Keigot és tereld él Hiyori figyelmét. Addig én megszerzem a zászlót.
- Értem. – bólintott. Keyko az erdő szélénél a fák között mozgott Ichi vele párhuzamosan. Amint közelebb értek Hiyori észrevette őket. Vagyis csak Ichit.
- Na, mi van nyomorék? Jöttél, hogy kiüsselek? Állok elébe, szívesen teljesítem a kérésed. – Azzal fogta magát a lány és neki rontott Ichinek. Keigo még mindig fen volt, és őrizte a zászlót. Keyko úgy osont a fák között, mint egy vadállat a zsákmányszerezés közben. A mozgása kecses volt, halk és minden egyes mozdulata méltóság teljes. Akár csak egy zsákmányszerző vadállatnak. Keigo idő közben érezte, hogy valami nagyon nincs rendben és, hogy figyelik. Keyko kivárta a legmegfelelőbb alkalmat és aztán támadott. Egy hógolyót vett a kezében, és amikor már látó távolságon belül volt elhajította azt, egyenesen Keigo fejének, aki leesett a rejtek helyéről egyenes Ichigo lábai elé.
- Ugye, nem akarsz bántani? Hiszen barátok vagyunk. – hátrált, de hiába.
- Hány életed maradt?- kérdezte Ichigo egy hógolyót dobálgatva fel, le.
- Kettő. Mert valaki fejen dobott kétszer, aztán lefordultam a fáról. – morgott a fiú.
- Ne aggódj. Nem sokára mehetsz be. – vigasztalta Keigot aztán két hógolyót az arcába dobott. Miután végzett oda ment Keykohoz. – Mégis, hogy a ménkőbe tudták oda felrakni? Képtelenség onnan leszedni! – rinyált a helyettes halálisten.
- Fogd már be! Szerinted mi a francért engem küldött Ray a zászlóért? Sejtette, hogy itt lesz, és tudta, hogy ha itt van, akkor én meg tudom szerezni. Úgy hogy fogd be a pofád, tarts bakot és amilyen magasra csak tudsz, lökj fel! – adta ki a parancsot.
- Oké. – motyogta Ichigo és végre hajtotta Keyko utasítását. Amint fellökte a lányt az felkapaszkodott az egyik ágra és onnan mászott tovább a zászlóig. Olyan kecsesen és könnyedén mozgott, hogy Ichigo értette, hogy miért pont őt jelölték ki zászlószerzésre. Miután a lány megszerezte a zászlót lemászott addig az ágig ahova Ichigo felhajította és onnan leugrott Ichigo elé. A fiúban meghűlt a vér, az ijedségtől.
- Na, gyerünk, még én is meg akarom kínozni a Qwincit. – mondta a lány és elindult, meg sem várva az idő közben magához tért Eperkét. Miután oda értek mindenki bevonult a házba. Keyko és Ray egész végig Ishidát cukkolták és már tervezték a bosszút.
- Történ valami érdekes, amíg mi győzelmet arattunk? – kérdezte meg Ichi az egybegyűlteket. Matsumoto, Ikkaku és Yumichika egymásra néztek.
- Semmi különös, csak meghallgattuk Peter szerelmi életét. – vigyorgott Matsumoto.
- Hé, Ishida felkészültél rá, hogy egy hétig úgy ugrálsz, ahogy mi mondjuk? – vigyorgott Ray. Lehetett Rajta látni, hogy már nagyon várja az elkövetkezendő egy hetet.
Vége.
A színfalak mögött:
- Hé, Ishida felkészültél rá, hogy egy hétig úgy ugrálsz, ahogy mi mondjuk? – vigyorgott Ray. Lehetett Rajta látni, hogy már nagyon várja az elkövetkezendő egy hetet.
- Vége! – állította le a forgatást a rendező. – Ügyesek voltatok. Köszönöm a munkátokat. Te is ügyes voltál Ray.
- Köszi.
- Vera, te gyere, velem még bemutatlak pár embernek. – állt fel a székből és elindult az öltözők irányába.
- Oké.
- Mivel legutóbb nem jutottunk el Keykoig szerintem kezdjük, nála utána pedig Ray következik. Rendicsek?
- Aha. Ray- sama olyan menő!
- Hé, nyugi. Ezt tartogasd majd neki.
- Rendben.
- Itt is vagyunk. – mondta és megállt egy ajtó előtt, aztán bekopogott.
- Szabad. – jött a válasz bentről.
- Yo csajszi! jöttem bemutatni valakit. – lépett beljebb és maga elé tolta a másik lányt.
- Szia! Keyko Amashi vagyok. – nyújtotta oda neki a kezét.
- Vera. – motyogta és kezet ráztak.
- Csak így simán? – kérdezte mosolyogva a fekete.
- Nem. Czirkos Veronika.
- Így már azért mindjárt másabb. És minek köszönhetjük a látogatásodat?
- Egyrészt megnézte a darabod, másrészt találkozni jött Rayal.
- Értem. Akkor viszont siessetek, mert nem sokára megy haza.
- Rendben. Úgy is ő a következő.
- Ichiéknek is bemutatod?
- Hát, ez attól függ, hogy marad-e rájuk idő, meg különben is már dolgoztak vele együtt. Így már ismerik ezért gondoltam, hogy csak az újakat mutatom be neki.
- Tényleg, dolgoztál már Eperkékkel? Csak nem te is író vagy? – kérdezte kíváncsian az eddig elbámészkodó lányt.
- De. Csak, most már történeten dolgozok. – tért magához.
- Aha. Értem. Majd egyszer remélem én is elolvashatom.
- Hát, néhány fejezetet elküldtem már Adrinak a legutolsó írásomból.
- Majd elküldöm neked.
- Rendben.
- De most már menjünk, mert gondolom még Rayal is beszélni akarsz. – zárta le a témát a rendező.
- Ray-samaaa - kezdte elmondogatni a nevét.
- Bocsáss meg neki. Nagyon rajong a bátyádért.
- Nem, baj szerintem aranyos.
- Akkor mi mentünk. Viszlát!
- Sziasztok! – köszönt el a másik lány is. Amint ki léptek az ajtón Vera egy kemény mellkasba ütközött és majdnem a földre esett, de két erős kar elkapta.
- Szép fogás! – nevetett az ajtón kilépő rendező. – Épp hozzád indultunk volna.
- Hali. Mi áradtban erre?
- Jött megnézni a forgatást és találkozni veled.
- Velem? – kérdezte és lenézett a karjaiban lévő lányra.
- Ray-samaaa~ - mondta csillogó szemekkel miközben a fiú talpra állította. – Köszönöm.
- Ugyan, nincs mit. Ray vagyok. És téged, hogy hívnak kicsi csillag?
- Vera. – pirult el a lány. Arc színe lassan versenyre kellhetett volna egy paradicsoméval, vagy Renji hajszínével.
- Örvendek. – villantott rá egy ezer wattos mosolyt.
- Hé, bájgúnár nincs kedved adni neki egy autó grammot? – szólt oda a rendező.
- Rendben. De, hova? Mondjuk, adjak neki egy csókot? – kérdezte a fiú és elkezdett közeledni leblokkolt lány arca felé.
- Nem, így gondoltam! – vágta fejbe a fiút a rendező.
- Mi az? Csak nem féltékeny vagy? Ne félj, te se maradsz ki a jóból.
- Idióta. – vágta fejbe még egyszer a fiút.
- Jó-jó. Megértettem, csak ne üss meg még egyszer! Tessék itt egy kép rólam. Valaki betette az öltözőmbe, de nekem nincs rá szükségem.
- Ha nagyon akarnád bámulni magad, akkor ott a tükör erre a célra. – vigyorgott a rendező.
- Inkább kihagyom. Akkor már olyan lennék, mint az a páva. – mutatott az épp feléjük tartó Yumichikára, aki egy tükörből bámulta magát. A két lány elkezdett nevetni.
- Mi az? Mi olyan nevetséges? Talán rosszul áll a hajam? – kezdett el aggódni a 12. osztag tagja.
- Nem, nem. Ennél már úgy se lehetsz szebb. Már így is tökéletesen illesz a meleg bárba. – nevetett fel Ray is. A két lányból ezután szakadt a röhögés, míg az érintett férfi felhúzta az orrát és tovább állt. De még egy utolsó mondatott intézett a nevető társaság felé.
- Csak, féltékenyek vagytok rám! – azzal ott hagyta a társaságot, akik kikacagták magukat.
- Na, nekem most már mennem kell. Sziasztok. Aztán jók legyetek!
- Viszlát. – köszönt el a két lány és ők is a kijárat felé vették az irányt.
- Na, milyen volt a mai napod? – kérdezte Adri.
- Jó, volt. Hiszen találkozhattam Ray-samával. – nevetett fel.