Fejezet 13.

2013.12.08 16:59

 

Fejezet 13.

Egy zűrös nap

Ez is egy átlagos napnak indult, mint a többi nap, de valahogy még is máshogy alakult. Talán a levegőben volt valami, vagy nem tudom, de az biztos, hogy ez a valami mindent megváltoztatott. Reggel miután felkeltem és elvégeztem a reggeli teendőket azon gondolkodtam, hogy mihez is kezdjek majd a suli után. Amint beértem a suliba rossz érzésem volt. Nem is hiába. Még éppen csak kimentem az udvarra, hogy a tornaterembe menjek kosarazni, ugyan is kiderült, hogy nincs első óránk, mert a tanár lebetegedet. Na, szóval éppen a tornaterembe tartottam azzal a szándékkal, hogy egy kicsit kosarazok, de megállított egy olyan ember, akit nagyon utálok.

• Hova-hova hercegnő? – szorított a falhoz Deborah, alias, bányarém.
• Mit akarsz bányarém? – kérdeztem unottan.
• Azt hiszed, büntetlenül fenyegethetsz? – kérdezte közelebb hajolva hozzám. És ez volt az a pillant, hogy elgondolkoztam rajta, hogy elkezdek kendózni. Akkor legalább el tudom majd páholni ezt a ribancot.
• Miért nem? – kérdeztem vissza unottan.
• Hát nem! – kapta fel a vizet és még jobban a falnak nyomott. – Szállj le Castielről mert megkeserülöd és nem csak te, hanem a drágalátos barátnőid is! – fenyegettet. Nesze neked Iris. Még hogy jó fej és kedves! Majd most meglátjátok, hogy ki is valójában. Annyira belemerült a fenyegetésbe, hogy nem vette észre, hogy elővettem a telóm és elindítottam rajta a diktafont. - Én vagyok Castiel barátnője és ezt jól jegyezd meg! Ha híres lesz, akkor én is az leszek és senki sem állhat az utamba! Főleg nem olyan kis csitrik, mint te!
• Szóval neked csak arra jó Castiel, hogy kihasználd a hírességét? És ha nem jön össze neki, akkor mi lesz? Akkor is kitartasz, mellette vagy ott hagyod? – kérdeztem tőle komolyan.
• Ugyan mit játszod a szentet? Te sem vagy különb tőlem! Te is csak azért voltál vele, amiért én. – jelentette ki. Itt sötét köd borult az agyamra.
• Nem. – feleltem halkan, de hallhatóan. Látszólag meglepődött. – Én nem vagyok olyan, mint te. Igen tudtam róla, hogy van bandája és hogy az célja, hogy híresek legyenek, de engem ez nem érdekelt. Én azért támogattam, mert tudtam, hogy milyen fontos neki. De te ezt nem értheted, hiszen nem tudod értékelni, az apró örömeket. – olvastam be neki. A sötét köd elvonult és már tisztábban láttam. Jól esett kiadni magamból a szuszt.
• Ugyan már ne röhögtess! Akkor ugyan miért voltál azzal a szerencsétlen idiótával, ha nem a hírnév miatt?
• Azért mert szerettem! – mondtam ki az igazságot. – Nekem nem kellet hírnév ahhoz, hogy szeretni tudjam! –keltem ki magamból.
• Ugyan már. Hinni valakiben ugyanaz, mintha rátámaszkodnál. Olyasmi, amit csak a gyengék tesznek.– nevetet, a képembe aztán elengedet és elment.
• Vigyázz Deborah! Aki két nyulat kerget, egyet sem kap el. – szóltam utána még utoljára. Ő csak nevetet, majd eltűnt az ajtó mögött. Én elővettem a mobilomat és megállítottam a diktafont. – Most megvagy te kétszínű kígyó! Az önhittségtől meginog a biztos győzelem. – suttogtam majd megindultam a tornaterembe. 

Szép lassan átöltöztem utána indultam a terembe elővenni a labdákat, de meglepetésemre, már megelőztek. Dajan és a haverjai éppen Castielel játszottak. Hát ez meg mit keress itt? Ja, el is felejtettem, hogy ő is a kosárlabda klub tagja.

• Haru! – kiáltott fel Josh amikor észrevett.
• Hali Skacok! – intettem a fiúknak.
• Szeva csajszi! Hallottuk, hogy nincs első órád! Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Hisagi. Most mondjam el az igazságot? Nem. Nem fárasztom őket ezzel.
• Közbe jött valami és kicsit elhúzódott a dolog. – mosolyogtam rájuk. Nem úgy néztek ki, mint akik kételkednek ebben. De mintha Dajan átlátott volna.
• A lényeg, hogy most már itt vagy!- ugrott a nyakamba Josh. Rögtön elszállt minden kétségem és adtam neki egyet a gyomrába, könyökkel.
• Szállj le rólam! – néztem az éppen a hasát fogó görnyedt fiúra. Ekkor jött a másik csapás Kuroko személyében. Ugyan is ő volt a következő, aki a nyakamba ugrott.
• Haru!- kezdet el ölelgetni. De ő is kapott egy gyomrost és már is csatlakozott a barátjához.
• Komolyan ti nem tanultok semmiből? – kérdeztem sóhajtva. A fiúk elnevették magukat.
• Üdv újra köztünk! – mosolygott rám Yamato.
• Nem mintha olyan rég láttalak volna titeket. – néztem rá a góliátra.
• Hát igen, aki egyszer bekerül közénk az egy könnyen nem szabadul tőlünk. – veregetett hátba Hisagi.
• Na, igen. Ez vonatkozik főleg a két marhára. – támaszkodott rám Byakuya miközben a földön fetrengő két fiúra nézett.
• Nem vagyok OTP! – löktem le a vállamról a karját.
• Amúgy jól nézel ki! – nézett végig rajtam. – Ahhoz képest, hogy ez csak kosaras cucc… - füttyentett egyet.
• Bizony. Az iskolán kívül is jól öltözködsz, de még ilyenkor is félelmetesen jól nézel ki. – Csatlakozott be Urahara.
• Köszi, fiúk! De most már ideje kosarazni. – tereltem el a témát, mert már lassan kezdtem zavarba jönni.
• Mond csak nem lennél a barátnőm? – kérdezte vigyorogva Urahara. Elkerekedet szemekkel néztem rá, Castiel elejtette a labdát és síri csönd lett. – Most mi van?
• Semmi, csak épp múlthéten dobtad a legutóbbi csajod. – mondta Byakuya aki a leghamarabb magához tért.
• Bocsi Urahara, de nem! Egy hamar nem akarok új kapcsolatot. –mosolyogtam rá bocsánatkérőn.
• Semmi baj. És mi van a szőke hajú barátnőddel? Ő már foglalt? – kérdezte újra vigyorogva. Mind sóhajtottunk egy nagyot.
• Jelenleg nincs barátja, de már van valaki, aki tetszik neki. – térítettem el a szőkeséget.
• Értem. –vont vállat a szőkeség. Hamar túllépet a dolgokon.
• Akkor most már hozzá fogunk játszani, vagy nem? – kérdeztem kicsit türelmetlenül. Ekkor megszólat a mobilomon a The Grenma igazán otthon című száma. – Ilyen nincs! – gyors léptekkel mentem oda a telefonomhoz és dühösen kaptam fel. – Halló?
• Szia, húgi! Mizújs? – ez a hang! Ez nem lehet!
• Nii-san! – sikkantottam egyet a telefonba ezzel a fiúk érdeklődését felkeltve. – Tényleg te vagy az?
• Igen. Ugyan ki más lennék? – nevetett. – Azért hívlak, mert nem sokára oda érünk a városba a bandával.
• A bandával?- kérdeztem vékony hangon. Azt hiszem a mondat vége megütötte a magas c-t és elsápadtam.
• Igen a bandával.  Tudom, hogy hirtelen jött, de nem sokára ott vagyunk. Mondjuk, úgy délelőtt körül érünk oda. – mentegetőzött a bátyus.
• O-oké. – mondtam akadozva.
• Akkor majd még hívlak mielőtt, megérkeznénk. Szia! – köszönt el.
• Szi-szia! – raktam leg a telefont. Amint leraktam a telefont elkezdtem kétségbe esni. És ezt a fiúk is látták.
• Minden rendben Haru? – tette a vállamra a kezét Hisagi.
• Nem nagyon. – mondtam fáradt hangon.
• Öhm családi problémák? – tette fel a kérdést Urahara, miközben kosárra dobott.
• Nem teljesen. A bátyám hívott, hogy ma érkezik meg a haverjaival.
• És hol itt a gond? – kérdezte értetlenül Castiel aki eddig hozzám se szolt.
• Nem az a gond, hogy eljön. Sőt örülök is neki.
• Akkor? – kérdezte Byakuya.
• Az, a gond, hogy hozza az örült haverjait. És akkor, ha ők itt vannak, akkor a suli nem marad egyben. És még finoman fogalmaztam. – kezdtem el kétségbe esni.
• Ööö ennyire gázos a tesód? – kérdezte Kuroko.
• Még is kik ők? – kérdezte Cast.
• Bocsi fiúk, de mennem kell. – rohantam átöltözni, utána kiviharoztam a tornateremből.

Pont kicsöngettek, amikor beértem a suliba, így siettem Jess osztályterme felé. Pont kilépett a teremből, amikor megláttam. Elkezdtem sprintelni felé és közben fellöktem Ambert annyira siettem.

• El az utamból! – kiabáltam rá a szöszire, de lassú volt a reakció ideje, így fellöktem. Gyorsan utolértem Jesst aki nagyokat pislogva nézett rám. – Beszélnünk kel! – kicsit lihegtem, de amúgy semmi bajom nem volt.
• Mond.
• Hatszemközt. –értetlenül nézet rám. – Ezt Rosának is tudni kell.
• Rendben, akkor javaslom a lépcsőházat eme alkalomra. Csendes és még Rosa is tudja, hogy hol van.
• Rendben. – bólintottam. Elindultunk a lépcsőházhoz, de a második folyosó végén megálltunk. – Te az ott nem Lysandre? – kérdeztem lefagyva barátosnémet.
• De. –reagált hasonlóan.
• De ki az a kiscsaj? – kérdeztem felocsúdva.
• Nem tudom. – suttogta elhaló hangon.

A meglepődés oka pedig a következő volt. A lépcsőknél Lysandre volt egy krémszínű hajú lánnyal, akinek látszólag nagyon bejött a srác. De még nem is ez volt a baj, hanem ami ez után jött. A kiscsaj fogta magát és megcsókolta a fiút, aki nem ellenkezet, de látszott rajta, hogy meglepte. Hihetetlenkedve néztem a jelenetet. Amikor Jessre néztem, láttam, hogy a könnyek vékony patakként folynak le az arca két oldalán.

• Látom zavarunk! Majd később vissza jövünk. – szólaltam meg hangosan ezzel szétrebbentve a párost. Lysandre elkerekedet szemekkel nézte a szőke hajú barátnőmet. – Gyere Jess, menjünk innen. – vezettem el. Miután kivezettem az udvarra kirobbant belőle a zokogás. Tudtam jól, hogy mit érez.
• Mi a baj Jess? – jelent meg hirtelen Rosa.
• Ülj le és mindent elmondok. – válaszoltam neki. Amint leült mindent elmondtam neki.
• De hát azt hittem, hogy téged szeret. – rázta hihetetlenkedve a fejét Rosa.
• Én is. De hidd, el nem hazudok és máskülönben Jess se sírna. – mondtam neki komolyan.
• De most nem én vagyok a lényeg, hanem te! – szipogta Jess.
• Tényleg mi is volt az a sürgős dolog, amiről beszélni akartál velünk? – kérdezte Rosa. Én pedig mindent elmondtam nekik elejétől a végéig. Mire végeztem csörgött is a telefonom.
• Haló? – kérdeztem félve.
• Szia, húgi! Itt vagyunk a sulid előtt! – szólt bele vidáman a telefonba a bátyám. Hallottam a többiek hangját a háttérben.
• Pár perc és kint vagyok. – sóhajtottam egyet, miután letettem a telefont. – Te jó ég. Itt az apokalipszis.
• Annyira nem lehet rossz. – próbált lelket önteni belém Rosa, de a fancsali arcom látva elnevették magukat.
• Na, indulás épp itt az ideje, hogy megismerjétek a bátyám. – adtam ki a vezényszót és elindultunk ki a suli elé.