Fejezet 12 - Hikaru csoda országban
Alice Hikaru csoda országban
- De jó egy kis csönd! – nyújtózkodtam nagyot. A házban mást sem lehetet hallani, mint, hogy a Starish és a két fiú tesóm megállás nélkül veszekszik. Pasik. Mindig találnak valamit, amin össze tudnak veszni. Hirtelen amikor lenéztem egy fehér nyúl állt előttem. Meglepetten pislogtam, sőt még a szememet is megdörzsöltem, de csak rosszabb lett. Ezután a nyúl helyett egy nyuszi fülekkel megáldott kicsi Sebastian állt előttem. – Mi a… - kezdtem, de ekkor a Sebastian nyúl elszaladt. Vonakodva bár, de követtem. Persze miért is végződne, jól ha követek egy fehér nyulat, ami úgy nézz ki, mint egy anime szerelő? Áh, miért is? Ugyan mit képzelek? – Basszuuuuuuuuuuuuuuusss! – sikítottam, ahogy bele estem egy hatalmas fekete lyukba és csak zuhantam, és zuhantam, és zuhantam… amíg nagy csattanással földet nem értem. – Hogy a francba kerül egy bazi nagy gödör a kert közepébe?! – kérdeztem morogva, miközben sajgó hátsómat simogattam. Csak ekkor tűnt föl, hogy más ruha van rajtam. A fekete cső topp és farmer short helyett egy kék egyrészes ruha volt rajtam egy fehér köténnyel, hozzá fekete- fehér csíkos harisnya és barna cipő. A hajamban pedig egy piros szalag volt masnira kötve. – Na és ez a ruha, hogy a picsába került rám?! – akadtam ki. Ha nagyon kiakadok, akkor általában nagyon mocskos a szám. Ahogy jobban körül néztem láttam egy ajtót. Nagy nehezen feltápászkodtam és az ajtóhoz léptem. Azonban a sors vagy a karma közbe szólt és az a nyamvadt ajtó be volt zárva. – Ne hogy már egy nyamvadt ajtó kifogjon rajtam! – mondtam dühösen és egy jó nagyot rúgtam az ajtóba, mire az reccsenve nyílt ki. Elégedett mosollyal tettem le a lábam. – Na azért! – mondtam és kimentem. Kint furcsa látvány fogadott. Egy Ayuhoz kísértetiesen hasonló lány ült egy asztalnál egérfülekkel és farokkal, miközben teát szürcsölt. – Kezdek megőrülni. – motyogtam és próbáltam észrevétlenül elslisszolni, de mint ma kiderült nekem semmi sem jön össze. Így hát természetesen ez se, mivel Ayu egér észrevett.
- Áh, hát végre itt vagy Alice! Siessünk már így is késésben vagyunk! – mondta, majd karon ragadott és leültetett az asztalhoz, és egy csésze teát nyomott a kezembe. Meglepetten pislogtam és óvatosan bele kortyoltam a teába. De ezt alaposan megbántam, ugyan is szédülni kezdtem ezért behunytam a szemem. Amikor legközelebb kinyitottam megint másik helyen voltam. Hirtelen megláttam egy fehér nyulat, aki ezúttal úgy nézett ki, mint a bátyám nyuszi fülekkel.
- Mi a… - morogtam és követtem. Hamarosan egy sötét erdőben találtam magam. Mielőtt feltehettem volna a kérdést, hogy mihez kezdjek most valaki megszólalt felettem.
- Hello! – köszönt egy macskafej ami… lebeg? Mi jöhet még?
- Öhm, hello! – intettem vissza bátortalanul. Ahogy jobban megnéztem a macska feje úgy nézett ki, mint Mao. Ez azért kezd elég bizarr lenni.
- Kit tisztelhetek a fiatal hölgy személyében? – kérdezte, mire hirtelen nem tudtam válaszolni. Ki is vagyok én? Az előbb az egér egy nevet mondott.
- Alice. – mondtam bizonytalanul.
- Örvendek a találkozásnak Alice! És mit keresel, erre ahol a madár se jár? – kérdezte, mialatt megjelent a teste is és fordult egyet a levegőben lebegve.
- Egy fehér nyulat keresek. – fontam össze a karjaimat. Kissé idétlenül éreztem magam ebben a ruhában. Olyan kislányos volt ez a ruha.
- Hm, szóval a fehér nyulat keresed? Ebben tudok segíteni, csak az ösvényt kell követned! – mondta miközben előre mutatott. Amikor előre néztem előttem volt 3 ösvény. 3 kibaszott ösvény! Persze amikor visszafordultam volna megkérdezni, hogy melyik a helyes ösvény eltűnt. Duzzogva fordultam újra az ösvények felé, de már csak egy darab volt ott. Hajamat tudtam volna tépni ebben a helyzetben! Itt vagyok, ezen a különös helyen semmit sem tudok magamról, csak annyit, hogy a nevem Alice és, hogy valamiért a fehér nyulat kell megtalálnom. Még jó, hogy fehér a hajam, különben biztos, hogy megőszülnék. Nagyot sóhajtva vágtam neki az ösvénynek. Már szinte vágtának beillő tempóval haladtam, amikor kiértem egy kis réten találtam magam, aminek a közepén egy hosszú asztal volt, aminél ott ült a fehér nyúl, Ayumi egér és egy furcsa kalapos figura.
- Áh, Alice! Már nagyon vártunk! – lépett hozzám a kalapos és leültetett maga mellé. – Pont időbe érkeztél! Itt a teád! – töltött nekem teát egy csészében, aminek az alja hiányzott. Gyanúsan méregettem a teát, mivel már egyszer rosszul jártam, amikor elfogadtam ezért most óvatosabban járok el. Óvatosan kortyoltam bele a teába, mire megint máshelyre kerültem. Valami várféleségben voltam körül véve fura figurákkal. Már nem volt rajtam a harisnya és a cipő így mezítláb toporogtam egy helyben. Ahogy körül néztem a terem teli volt olyan emberekkel, akik a Starish-ra és a senaiokra hasonlítottak. Olyan zaj volt a terembe, hogy a saját gondolataimat sem halottam. Hirtelen egy teáscsésze repült a fejem felé ezért lehajoltam és ijedtemben még a szemem is szorosan összezártam. Amikor megint kinyitottam hatalmas gombák vettek körbe és az egyiken egy vízipipázó kék hernyó ült. Na, ha ezek után meglepődtem, akkor most nem tudom, mi a megfelelő szó erre a helyzetre. Hát, még amikor elkezdett magyarázni nekem, miszerint nem tudom, hogy ki vagyok és stb.
- Alice! Alice! Alice! – kezdett el valaki szólítgatni, mire megráztam a fejem. Ééééés a változatosság kedvéért már megint egy másik helyen találtam magam. Ezúttal egy zöld pulcsis, fekete hajú fiú állt előttem. Furcsán ismerős volt.
- Ismerjük egymást? –kérdeztem oldalra döntött fejjel.
- Elfelejtettél minket? Hiszen mindenkit ismersz! – mondta mosolyogva. Hirtelen szédülni kezdtem, de olyan mértékben, hogy majdnem összeestem, ha nem tart meg. Hallottam, hogy beszél hozzám, de nem értettem. Olyan messzinek tűnt a hangja. Amikor kinyitottam a szemem egy vörös- fekete- fehér színű ruhában trónoló Tomochika ült egy trónon velem szemben.
- Mi az ítéletbíró úr? – fordult egy emelvény felé, amire az elnök pattant fel. Megfordult, majd rám mutatott.
- Bűnös! – mondta, majd rákezdett a szokásos idétlen nevetésére.
- Na, jó elég legyen! Azt sem tudom, ki vagyok, hol vagyok, mit kéne csinálnom, és még a tetejében elitéljenek! – kiabáltam felháborodottan, de megint megszédültem. Hirtelen erős hangzavar támadt, ezért a fülemre tapasztottam a kezem. Hirtelen egy nyugtató kezet éreztem a hátamon.
- Emlékezz ki vagy! – mondta egy ismerős hang mire csodálkozva néztem fel. Valami fehér ködszerű anyag vett körbe kizárva a külvilágot, csak a zöld pulcsis fiú volt velem, aki kinyújtotta a kezét. Bátortalanul fogtam meg a kezét, mire oldalra nyújtotta a másik karját és a köd egy része eltűnt és emlékképek jelentek meg. Megbabonázva figyeltem, és észre sem vettem, hogy elengedtem a fiút és közelebb léptem az emlékképekhez.
- És én ezt mind elfelejtettem! – suttogtam, miközben eleredtek a könnyeim.
- Nem kell vissza menned. Ha akarsz, maradhatsz! – mondta, mire hátra fordultam és ránéztem. Eddig még nem láttam az arcát, de most így megnézve egész helyes volt. És ahogy egyre jobban néztem éreztem, hogy ismerem valahonnan.
- Ki vagy te? – kérdeztem, miközben az arcához érintettem a kezem. Erre megfogta a kezem és az arcára tette.
- Én vagyok az, aki távolról vigyázz rád, és ha szükséged van rám, akkor melletted leszek. – mondta, miközben megcsókolta a kezem. Óvatosan hajtottam le a fejéről a kapucnit és jobban megnéztem az arcát.
- Olyan ismerős vagy, de nem jut eszembe, hogy honnan ismerlek! – néztem rá. Ő erre elnézően elmosolyodott.
- Nem baj, hogy nem emlékszel, ha eljön, az idő emlékezni fogsz rám! – mosolygott rám. Hirtelen elsötétült mindent, és amikor legközelebb kinyitottam a szeme a kertben feküdtem az egyik fa alatt.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Én mindig is utáltam, hogy ha valaki dalírás közben zavart és ezt a mesterkurzuson mindenki megtapasztalta. De mindig akad valaki, aki még így is megzavar. Pedig ezúttal világosan kijelentettem, hogy ne zavarjanak.
- Bejöhetek? – dugta be a fejét az ajtón Ayu.
- Gyere. – sóhajtottam és letettem a lapot.
- Mire fel ez a hirtelen fellángolás, hogy még a szabadságodon is dolgozol? – kérdezte, miközben leült mellém.
- Tudod volt egy igen fura álmom. – mondtam elgondolkozva, miközben kinéztem az ablakon. – Egy fajta crossoever volt a Ciel csoda országban és Alice csoda országban, között. De az egészben a legfurcsább az a fiú volt.
- Milyen fiú? – kérdezte kíváncsian barátnőm.
- Egy fiú, aki lényegében segített felébredni és rájönni, hogy ki vagyok. Velem volt, ha kellet és segített. Hiába tűnt ismerőnek nem jutott eszemben, hogy hol is láthattam. – mondtam.
- Hm, na, jó erre később vissza térünk, most mutasd a dalt! – kapta ki a kezem közül a kottát. – Ez nagyon király! Énekeld el!
- Rendben. – sóhajtottam és elkezdtem énekelni.
Magamon kívül,
forogva körbe-körbe,
a föld alatt vagyok, lezuhantam.
Igen, lezuhantam.
Megőrülök,
hol vagyok most?
Fejjel lefelé,
s nem tudom ezt leállítani most.
S te sem tudsz engem.
Meg fogom úszni,
túl fogom élni,
mikor a világ összeomlik.
Mikor leesek, s a földnek ütközöm,
megfordulok,
s ne próbálj meg megállítani!
Nem, nem fogok sírni.
Csoda országban találtam magam.
Lábra álltam ismét, a földre.
Ez igaz?
Vagy képzelet?
Kitartok a végsőkig.
Meg fogom úszni,
túl fogom élni,
amikor a világ összeomlik.
Mikor leesek, s a földnek ütközöm,
megfordulok,
s ne próbálj meg megállítani!
Nem, nem fogok sírni.
Meg fogom úszni,
túl fogom élni,
amikor a világ összeomlik.
Mikor leesek, s a földnek ütközöm,
megfordulok,
s ne próbálj meg megállítani!
Nem, nem fogok sírni.
VÉGE
Kalapos:
Alice és a titokzatos fiú:
