Fejezet 11.
2013.12.21 21:58
„Semmi személyes, csak bosszú!” Part 1.
- Siess már! El fogunk késni! – morgott a fekete. – És még ti fiúk mondjátok azt, hogy mi lányok készülődünk sokáig. – morgott tovább.
- Jól, van, már itt vagyok!
- Akkor indulhatunk?
- Igen.
Sötét borús volt az ég. A nap elbújt a sötét felhők mögé. A hó, nagy pelyhekben szakadt, esővel kisérve. Az utcán alig voltak, csak két fiatal rohant végig az utcán. Szakadt az eső rajtuk mégsem volt eső kabát, de még esernyő se volt náluk. Mire beértek az épületbe bőrig áztak. Vizes ruhában léptek be a terembe ahol a tanár egy ideig nézte tanítványait, aztán számon kérte tőlük a késés okát.
- Gomeima-san sensei! – kiáltották kórusban, meghajolva.
- Rendben, üljetek le a helyetekre. – adta ki az utasítást a sensei. – Majd szünetben megszárítkoztok. – tette hozzá. A két jó madár leült a helyére és egy szót sem szóltak óra végéig.
- Miért késtetek? – kérdezték tőlük.
- Elaludtunk, ráadásul, amikor elindultunk akkor kezdet el esni az hó, így még esernyőért sem tudtunk vissza menni. – morogta a lány.
- Ez, szívás. – szólalt meg Ichigo rövid hatásszünetet hagyva. Válaszul a lány morgott egyet és villámló tekintettel nézett a fiúra.
- Ha, szemmel ölni lehetne te már rég halott lennél te tökfej! – válaszolt a másik érintett is.
- Jól vanna. – tartotta fel a két kezét az említett, és védekező állást vett fel. Eközben a másik érintett ki ment a szekrényéhez törölközőt keresni, sikertelenül.
- Nem, igaz! – morgott. – Kell lennie valahol egy nyamvadt törölközőnek. – keresgélt, tovább. Egyszer csak valaki a fejére dobott, egy törölközőt. A lány felállt és hátra fordult, és próbált kitekinteni a törölköző allol „megmentőjére”.
- Tessék, itt az enyém, nekem nincs szükségem rá. – mondta a fiú és elmosolyodott.
- Köszi Renji. – nyomott puszit a lány a fiú arcára. Szép lassan kitekintett az ablakon és tágra nyílt a látványtól, ami fogadta. – Jé, hó! – mondta, hangjában olyan mértékű csodálkozással, mint egy óvodás.
- Tényleg?! – csatlakoztak a többiek is hozzá.
- De, jó lenne egy jót, hó csatázni. –sóvárgott a fekete.
- Jó ötlet! Miért nem rendezünk egy hó csatát? Összehívjuk a haverokat és akkor még izgalmasabb is lehetne a csata. – vetette fel az ötletet Ichigo. Egy ideig csak értetlen tekinteteket kapott aztán ki bújt a szög a zsákból.
- De, egy hó csata nem óvodás, egy kicsit? – kérdezte Keyko.
- De. De ez nem egy sima hó csata lesz. Ez komoly harc lesz. – érvelt Ichigo.
- Miért is ne? Jó mókának hangzik. – vonta meg a vállát Keyko.
- Akkor, már csak egy jó hely kéne. – gondolkozott el Ichigo.
- Én, lehet, hogy tudok egyet. – mondta Keyko. – Egyik Ismerősöm egy bazi nagy házban lakik, és hatalmas kertjük van. – mondta a lány és szinte már vissza is emlékezett.
- De, honnan veszed, hogy beenged minket? – kérdezte Ray. Ő tudta kiről beszél Keyko. –Nem épp olyan, aki egy csomó vadidegen fiatalt beenged a házába.
- Onnan, kedves bátyám, hogy jön nekem eggyel. Így kéntelen lesz beengedni minket.
- Értem. –mondta Ray.
- Suli után megbeszélem vele.
- Rendben. – mondta Ichigo. – Akkor ti rendezitek le a helyszínt.
- Oké, de akkor a többit ti intézitek el.
- Természetesen.
Miután vége lett a szünetnek és mindenki bevonult a terembe, Ichigoék egy körlevelet jutattak körbe az osztályban. Szünetben felírták, hogy ki jön el.
- Egész, sokan leszünk. – mondta Keyko miközben a listát nézte ahol a következő nevek szerepeltek:Mizuho, Matsumoto, Toushiro, Ikkaku, Yumichika, Renji, Ichigo, Rukia, Orihime, Tatsuki, Keyko, Ray, Emmy, Chad, Ishida, Keigo.
- Ja. – értett egyet Ray.
- De, hogyan vettétek rá Toushiro-t és Yumichikát, hogy eljöjjenek, na meg Ikkakut?
- Toushironak csak annyit kellet mondani, hogy Emmy is jön, és máris könnyebb volt győzködni. –mondta Ichigo át véve a listát Keyko kezéből.
- És Yumichika? Nem félti a szépségét? – kérdezte a lány.
- Ha, Ikkakut jön azt mondta, hogy akkor ő se marad ki.
- Na, ja. Ez rá vall. És, Ikkaku?
- Csak némi fordított szihológia, és egy kis piszkálás kellet. – mondta Ichigo és elsötétült a tekintette. A szemei elkezdtek vörösen izzani.
- Uh, kezdek félni tőled. – mondta a lány, aki már, Renji karjaiban volt.
- Ne aggódj, majd én, megvédelek. – mondta Renji.
- Köszönöm, én hősöm! – mondta Renji és egy puszit nyomott hadnagyunk arcára.
- Létszi! Tudom, hogy szeretitek egymást meg minden és, hogy nem rég jöttetek össze meg minden, de könyörgöm, ne előttünk flörtöljetek egymással. – mondta Ichigo hányingert színlelve. Keyko válaszul, jól megrúgta Ichigot.
- Igazán megfegyelmezhetnéd, végül is a te fiúd! – mondta Rukiának.
- Rendben, majd megpróbálom. – sóhajtott a lány. Ichigo fülig elvörösödött. Az arcszíne vetekedet Renji, hajszínével.
- Te… Mégis… Honnan… Mikor? – dadogta Ichigo.
- Aj, ugyan már. – legyintett Keyko. – Nem, nehéz észrevenni.
- Keyko, végül is le tudtad rendezni a helyszínt? – terelte el a témát Rukia.
- Igen.
- És, hogy sikerült?
- Hát, először nem akart bele menni. – emlékezett vissza a lány. – De aztán felhoztam, hogy tartozik nekem.
- Kár, hogy nem láttátok, hogy reagált erre. – nevetett Ray. Próbálta vissza fojtani, de nem bírta sokáig.
- Nekünk is elmondanád? – kérte meg Renji.
- Hagyd majd én. - mondta Keyko. – Amikor felvázoltam előtte, hogy mit is akarunk az első reakció, amit kaptunk tőle az egy bamba ábrázat és tágra nyílt szemek voltak. Aztán amikor észhez tért megrázta fejét és nemet mondott.
- És akkor, sikerült rávenni? - kérdezte a hadnagy.
- Hát, miután láttam, hogy nem akar bele menni, akkor kicsikartam belőle egy jó helyet.
- És hol van ez a jó hely? – kérdezte Ichigo.
- Majd meglátod. alkalmas lesz a hó csatára, nyugodj meg. – mondta a lány hidegvérrel.
- És hogy lesznek a csapatok? – kérdezte Ray.
- Kettő csapat lesz. Mindkét csapat 8 fős lesz.
- Az kissé kevés. Legalább tíz emberrel lenne izgalmas. – mondta Ray, és Keyko egyet értően bólintott.
- De honnan szerezzünk még négy főt? – kérdezte Ichigo.
- Mi lenne, ha Jinta és Ururu is beszállna? – kérdezte meg Rukia. – Renji te rá tudnád venni őket?
- Talán. De akkor is kevesek lesznek. – mondta Renji.
- Hm. Mond valamit. – dörmögte Ichigo. Keykonak ekkor hirtelen eszébe jutott valami.
- És mi lenne, ha Shinjiéket is áthívnánk? – kérdezte mire mindenki kerek szemmel nézet rá.
- Rá tudod venni őket, hogy eljöjjenek? – kérdezte Ray.
- Ha, Hiyorit ráveszem akkor Shinji is jön. A többiek meg szerintem bele mennek maguktól. – mondta a lány. – Mit gondolsz Ichigo?
- De ők kilencen vannak nem? Akkor már három csapat is kijönne.
- Ez azt jelenti, hogy benne vagy? – kérdezte Keyko.
- Igen. – bólintott a helyettes halálisten. – Akkor próbáld a legtöbbjüket meggyőzni, aztán majd csak lesz valami. – mondta Ichigo. Keyko bólintott.
- De nem garantálom a sikert. – nyugtázta az ötletet a lány.
- Nem, baj. – mondta neki a fiú. Keyko már indult volna, amikor Ray utána ment.
- Várj én is jövök. Kíváncsi vagyok rá, hogy mi sül ki belőle. – a lány bólintott és elindultak. Alig 11 percnyit sétáltak csak. Jobban mondva, amikor látó távolságon kívül kerültek Keyko nem bírta tovább és kicsit kiengedet a reitsasujából és átváltott villám lépésre. Ray, nem maradt le ő is követte a húga példáját.
- Ugye, tudod, hogy ez akár veszélyes is lehet. – mondta a fiú.
- Az, hogy megkérjük őket, hogy hógolyózzanak velünk? – húzta fel a szemöldökét a lány. – Ugyan már!
- Nem arról, beszélek! Ne, tereld el a témát! Ha megérzik a lélek energiádat oda át, akkor még bajba is kerülhetsz. – torkollotta le a lányt.
- Nyugalom, ők azt hiszik, hogy halott, vagyok. Egy hallott embert pedig nem keresnének ide át. – szegezte le a témát a lány, mert már oda is értek. A lány közelebb lépett az épülethez, ami egy romos raktárház volt, egy láthatatlan védőpajzzsal. A lány megérintette a védő pajzsot, majd szemeit lecsukta és a pajzsra koncentrált. A pajzson egy rés keletkezet. Pont akkora hogy egy ember kényelmesen beférjen.
- Jössz? – kérdezte bátyjától Keyko.
- Igen. – tért észre a ledöbbenéstől a fiú, és beléptek. A pajzson a rés visszazárult, majd eltűnt. – Te mióta tudsz ilyet? – kérdezte Ray.
- Még amikor velük voltam akkor tanultam. – mondta a lány és belépet a bejáraton. Épp, hogy átlépte a bejáratott, egy pengesuhanást hallott meg és elhajolt a támadás elöl.
- Nem, is rossz. – mosolygott ellenfele és újra támadásba lendült. Keyko megint kitért a támadás elöl.
- Te, sem panaszkodhatsz, de azért még mindig kevés vagy hozzám képest. – vigyorgott kajánul a lány. És egy hátra szaltóval díjazta ellenfele sorozatos támadásait.
- Cöh, nem változtál semmit legbelül, igaz?- kérdezte a törpe szőke hajú lány.
- Nem, de te viszont sem külsőleg, sem belsőleg nem változtál semmit. – válaszolt a fekete.
- Keyko! Én egyetlen szerelmem! – ugrott volna Shinji a nyakába mire Keyko kikerülte, Hiyori leütötte a papucsával, és végül még Keyko a földre döntötte és elkezdte taposni a fejét.
- Ti mindig így üdvözlitek egymást? – kérdezte Ray.
- Hát, ez meg ki, és mit keres itt?- kérdezte Hiyori.
- Hát, nem vetted észre? Én vagyok len a földön és mégis észrevettem. – mondta Shinji és nagy nehezen feltápászkodott a földről.
- Mégis mit kellene látnom? – kérdezte a pöttöm szőke. Erre már a többiek is elő jöttek és megnézték a látogatókat.
- Jé! Ez, Key-chan! – törte meg a csendet egy zöld hajú lány és Keyko nyakába ugrott.
- Mashiro! Én is örülök, hogy újra látlak, de mindjárt megfojtasz! lennél szíves elengedni? – kapkodott a fekete levegő után, mikor sikerült kiszabadulnia a lány karjai közül. Egy nagydarab férfi állt elé és a kezét nyújtotta a lánynak.
- Mashiro, ne fojtsd meg szegény Keyko-t. – mondta lánynak. A hangja nem volt mérges, sem dühös. Még mindig az a kedvesség szűrődött ki belőle. – Gyere, állj, fel! – segítette fel a lányt. A lány felállt, leporolta a ruháját, és felnézett a nagydarabra.
- Köszönöm, Hachi-san. – köszönte meg a lány.
- Nem akarod bemutatni nekünk az új barátodat? – jött oda hozzá egy férfi. A lány ránézett majd a bátyjára. A fiú arcáról is ugyan azokat olvasta le. Aztán elszakadt a cérna. Mindkettőjükből kitört a nevetés. A többiek csak néztek, nem nagyon értették mi lelte őket.
- Hé, hol van a modor? – szólalt meg egy szintén szőke, de hosszú hajú ember. Keyko abba hagyta a nevetést, Ray is már csak elfojtva kuncogott a távolban.
- Bocsi, bocsi. Csak azon nevettünk, hogy elég érdekes lenne, ha ő lenne a barátom.
- Miért? – húzta fel a szemöldökét az előbbi bunkó srác.
- Nézz már rájuk! – mondta Shinji.
- Mit nézzek rajtuk? – kérdezte értetlenkedve a férfi. Shinji a kezébe hajtotta a fejét, és azzal fogta.
- Ilyen nincs!- morogta maga elé. Senki nem értette, hogy mi a baja, kivéve Keyko-t és Ray-t.
- Látom, te rájöttél. – szólalt meg Ray. – Nem, is vagy olyan hülye, mint aminek mutatod magad.
- Kösz a bókot. – mondta a szőke.
- Minket is beavatnátok végre? – kérdezte a zöld hajú kislány. – Miért is lenne olyan furcsa, ha az egypár lennétek?
- Azért, mert az a fiú, aki a falnál ótépézik, ő az én bátyám. – hajolt le a kislányhoz és megsimogatta a fejét.
- Na, ne.
- Ilyen, nincs.
- Most, hogy mondod… - ilyen reakciók lettek a nagy hírre. De a lényeg még csak Shinjinek jött le. Amit kellő képen a tudtunkra adott.
- B*zzeg. Hogy, nem vettem észre.
- Na, mi az? Csak nem leeset a tantusz Barbie? – kérdezte Ray, gúnyolódva.
- Ray! Hagyd már abba a csipkelődést! –szólt rá a húga.
- Rendben. – sóhajtott megadóan. – De mond már el a lényeget a többinek is, mert amint látom, nekik nem jött le a lényeg.
- Ray, és én nem csak simán testvérek vagyunk. – mondta a lány.
- Fél testvérek? – tippelt valaki a sorból.
- Nem. – mondta a lány és könyörgően Shinjire nézett. A férfi észrevette és tudta mire kéri.
- Na, nem! Ha maguktól nem képesek rájönni, akkor… - mondta volna. De közbe szóltak.
- Akkor mi lesz Barbie? – kérdezte Ray gúnyosan. Shinji azt már észrevette, hogy nem nagyon bírja a fejét, de nem gondolta volna, hogy ennyire.
- Rendben. – adta be a derekát a férfi. – Ikrek. Ráadásul a srác is shinigami. – mondta el a nagy igazságot a szőke és sóhajtott egyet. Ray. meglepetten, nézett rá, úgy az, hogy Keyko is. Aztán Keyko elnevette magát. Ray, is nevetett, de aztán leállt és oda ballagott Shinji mellé. Keyko is abba hagyta a nevetést és megfogta a vállát.
- Gratula Barbie! úgy látszik több eszed van, mint hittem. Ha így folytatod, akkor még lehet róla szó, hogy barátok legyünk. – mondta Ray. Ezek után Keyko bemutatta mind a kilenc vaizardot. Aztán a lány elmondta neki miért jött igazából. Voltak olyanok, akiket ez nem érdekelte, és nemet mondtak. Végül, aztán a pöttöm szőke lány, a zöld hajú lány mondtak igent. Keyko Shinjit győzködte. Ray megunta és arrébb tolta húgát.
- Hé, Barbie? Csak nem berezeltél egy kis hótól? – kérdezte mire a srác felsóhajtott, hogy megint kezdődik, előröl. De. nem. Ray, nem cukkolta tovább. Hanem amit az után tett nagyon meglepte. – Na, ne félj, jó buli lesz! – veregette hátba majd oda szólt az épp számoló húgának. – Hé, húgi! Barbiet is bele számolhatod, ő is jön.
- Mi? - kérdezte Shinji majd lemondóan sóhajtott egyet. Keyko megszámolta hányan leszünk, majd elindultak. Ichigoék már tűkön ülve várták őket.
- Bocsi, de csak négyet tudtam össze szedni! – mondta Keyko Ichigonak.
- Nem, baj Jintáék úgy sem tudtak eljönni.
- Tényleg? Urahara nem adta őket mi? – röhögöt a lány.
- Nem. De induljunk, ha el akarjuk kezdeni még ma a játékot. – mondta Ichigo. Már mindenki ott volt. Senkire sem kellet várniuk így elindultak. Keyko egy hatalmas réthez vezette őket, aminek az elejében volt egy hatalmas, szinte már majd nem kastélynak nevezhető ház. A mezőt egy erdő vette körül.
- Mégis ki laki itt? – kérdezte Ichigo és szinte tátva volt a szája.
- Egyik haverom és a családja. Az apja és az anyja azt hiszem, valamilyen videó játékkal kapcsolatos munkát végeznek, így szinte alig vannak itthon. Ilyenkor általában csak a fiaik és a ház személyzete van itthon, de most elmentek vakációzni vagy síelni, vagy nem tudom. – hadarta a lány.
- Várj, akkor most nincs itthon senki?- kérdezte Ichigo idegeskedve.
- De a haverom itthon maradt, meg beszélt még valami fura külföldi barátokról is.
- És, szerinted beenged minket? - kérdezte Keigo.
- Még te sem lehetsz ennyire sötét! – csapta arcon magát a lány. Ichigo mellette próbálta vissza fojtani a nevetést. Keyko lenyugodott és intett a bandának, hogy ideje beljebb menni. A lány becsöngetett és egy barnás hajú fiú nyitott ajtót.
- Hello, Keyko! – mosolygott a lányra.
- Szia, Peter! Ugye beljebb mehetünk, mert itt kint nem éppen egy fürdőruhás idő van ide kin. – didergett a lány.
- Gyertek beljebb! – engedte beljebb a sok fura idegent a fiú. – Aszta, szép számmal összegyűltettek. Ebből biztos meccs lesz.
- Ja, nem volt egyszerű. Amúgy azok a fura külföldi barátaid is itt vannak? – kérdezte a lány. Ekkor egy kiáltást hallott, és látta, hogy egy kés repül az arca felé. Nem menekült el, hanem kivárta a megfelelő pillantott és hátra hajolt.
- Hé, skacok óvatosabban! Még a végén eltaláltok valakit! – mondta a fiú. Erre elő jött egy olasznak tűnő férfi és tűnődni kezdet.
- Mellé. Fura, pedig pontosan céloztam. –elmélkedet az idegen. Keyko felegyenesedett és kivette a falba szorult kést. Aztán miután szemügyre vette vissza szolgáltatta a tulajdonosának.
- Megy! – csak ennyit mondott a lány és már vissza is dobta a kést. A férfi nem törődött vele, mert úgy gondolta, hogy úgy is mellé meg. De ráfizetett még az utolsó pillanatban gyorsan reagált, így csak az egyik karján a ruhát találta el és bele fúródott a falba. Hiába próbálta kihúzni, de nem bírta.
- Keyko! – szólt rá Peter.
- Most mi van? Még a fejét sem céloztam meg. – rántott vállat a lány.
- Na, szedd le onnan! – adta ki a parancsot a fiú. A lány sóhajtott egyet majd egy könnyed mozdulattal kirántotta a falból a kést.
- Vigyáz, mit dobálsz! Egyszer lehet, hogy a saját fegyvered fog megölni. – ilyezgette a lány az amúgy is rémült férfit.
- Keyko!- ordított rá Peter.
- Na, elveszed minden szórakozásomat! – nyüszögött a lány, aztán át ment a nappaliba a többiekhez. Elosztották a csapatokat, már csak a kapitányokat kellet kiválasztani. A szavazás lezárult. A szavazatokat Peter számolta, meg hogy ne legyen semmi csalás.
- kész! – mondta a fiú – a két kapitány tehát – húzta még jobban az időt.
- Peter! Ne húzd az időt, mert bajod eshet! – szól oda neki Keyko.
- Oké-oké! A két kapitány Uryuu és Ray! – mondta ki a fiú. Miután elrendeződtek a terepen, Peter ismertette a szabályokat. – Rejtsétek el ezt a két zászlót, olyan helyekre ahol az ellenség nem találja meg, lehetőleg a pályán belül vagy különben csalásnak, nyilvánítom és automatikusan győz a másik csapat. Mindenkinek öt élete van. Aki kiesik, az ide jön hozzám és bediktálja a nevét és azt, hogy ki ütötte ki. Nincs semmi csalás! Tiszta játékot akarok látni! – mondta srác. – Megértettétek?
- Igen, de ha tovább húzod az időt, akkor nem éred meg a holnapot. – morogta Ray.
- Jó-jó. Tíz percetek van a tervek kidolgozására!- rakta hozzá. - Rajt! – kiáltotta el magát a „bíró”. A játék elkezdődött. Ez már nem csak játék volt.
Ray csapatába került: Shinji, Mizuho, Toushiro, Ichigo, Orihime, Tatsuki, Keyko, Emmy, Chad
Ishida csapatába pedig: Matsumoto, Ikkaku, Yumichika, Renji, Rukia, Keigo, Hiyori, és Mashiro.
- Na, mi a terved bátyus? – kérdezte Keyko.
- Hát, valami olyat kéne kitalálni, amivel sikerül megnyernünk a játékot.
- Mi az a nagy tét, ami miatt ennyire győzni akartok? – kérdezte meg Shinji. Keyko és Ray összenéztek.
- Nem, avattad be őket? – nézett a lányra szúrós tekintettel Ray.
- Gomeima-san! – vakarta meg a tarkóját a lény és egy hatalmas izzadság csepp jelent meg a homlokán. – Tudtam, hogy valamit elfelejtettem.
- Te, komolyan elfelejtetted? – förmedt Ray.
- Jó-jó bocsánat.
- Még ma elmondjátok? Mert fogy az időnk. – morgott Shinji.
- Jó-jó. Az egész úgy kezdődött, hogy…
Nagy hangzavar hallatszódott ki az osztályteremből. Egy kisebb diák csoport volt bent és valamin nagyon vitatkoztak. Két lány a sarokban ülve figyelte a veszekedőket, egy pedig az ajtófélfát támasztotta, a negyedik próbálta csitítgatni a veszekedőket, nem sok sikerrel.
- Szerinted mikor, hagyják abba? - kérdezte az egyik sarokban ülő lány.
- Nem, tudom. – válaszolt. –De igazán abba hagyhatnák, mert már kezdem unni. – mondta a pöttöm fekete. A nagyobbik sóhajtott egyet. Majd folytatta a beszélgetést.
- Én is. Már, az agyamra mennek. – sóhajtott még egyet aztán leült a helyére. A táskájából előkotorta az MP4-ét és bedugta a fülébe a fülhallgatót, aztán maxra felnyomta a hangerőt, hogy ne halja a veszekedőket.
- Ez is egy megoldás. – sóhajtott fel a másik is aztán leült a lány mellé. – Mit, hallgatsz? – kérdezte. Nem kapott, választ ezért felsóhajtott. – Biztos feltekerte maxra a hangerőt.
- Skillet-Awake and alive - válaszolt a lány.
- Azt, hittem nem hallasz.
- Nem, is.
- Akkor, hogy? – kérdezte a másik meglepetten.
- Majd később elmondom.
- Rendben.
- Már, mióta is veszekednek?
- Fél órája kb.
- Rendben. – állt fel a lány és kivette a fülhallgatókat a füléből.
- Mire készülsz? – kérdezte ijedten a kisebbik.
- Mindjárt meglátod. – azzal fogta magát és fölállt, oda sétált a veszekedő pároshoz. –Orihime. – szólt halkan a vörös hajú lánynak.
- Igen?
- Állj hátrébb, majd én leállítom őket. – mondta még mindig halkan. De hangjában érezni lehetett a dühöt, amit próbált vissza fojtani.
- Rendben. – szólt, és gyorsan arrébb ment. A fekete hajú lány megropogtatta ujjait, de hiába. Csak a másik három lány és a közönség figyelt fel rá. A veszekedő páros még rá se hederített. De nem nagyon zavartatta magát a lány közelebb ment a két fiúhoz és olyat adott nekik, hogy azok a padlón kötöttek ki. A közönség nem mert egy szót, sem szólni. A síri csendet Keyko törte meg.
- Ti, Isten verte barmok! Nem igaz, hogy nem tudjátok befejezni a veszekedést. –ordibált, Keyko. Az említettek össze rezzentek majd az egyik megszólalt.
- De, mi csak… - kezdte volna el a magyarázatott, de Keyko félbe szakította.
- Nincs, de! Még a kedvenc zenémet se tudtam hallgatni, mert Max hangerőn keresztül is tisztán értettem, hogy mit kiabáltok! – lány szeme a dühtől fénylett, és a háta mögött már szinte lángok jelentek meg. Lassan kezdet olyan lenni a terem mintha a pokolban lennének. De, itt volt egy különbség. Itt, sokkal félelmetesebb volt. Ehhez képest a pokol maga a mennyország is lehetett volna. Pedig néhányan a teremben lévők között nagyon is jól tudták, hogy milyen a pokol. Ezért is merték állítani személyes tapasztalatból, hogy a pokol ebben a pillanatban maga a megmenekülés lehetne. A két fiú ijedten, és remegve ölelték át, egymást és remegő, és lányokat megszégyenítő, egér vékony hangon szólaltak meg.
- Bo-bocsánat! – nyögték ki nagy nehezen. Ám, már túl késő volt. Már, azt hitték, hogy itt, a vég, amikor az ajtón belépet a kétszemélyes felmentő sereg, Ray és Renji. A két fiú belépet a szobába és körül néztek.
- Na, mi ez a síri csönd? – kérdezte majd, újra körül nézett. – Kit öltettek meg? – kérdezte. Mindenki kerek szemmel nézet rá. – Hm. Mintha megváltozott volna a környezet. –kezedet elelmélkedni mire a többieknek leeset az álla. – Na, ki vele! Kit nyírtatok ki? – kérdezte akár csak egy kisgyerek, aki a karácsonyi ajándékát várja.
- Még, senkit, de Keyko már készül a kivégzésre. –mutatott Ishida az éppen lángoló lányra. Ray, sóhajtott egyet majd oda lépett Keyko háta mögé és a válla fölött nézett rá a két áldozati bárányra.
- Mégis mit mondtatok neki, amitől ennyire begőzölt? – kérdezte ártatlan hangon.
- Semmit, mi csak veszekedtünk. – szólalt meg a bátrabbik.
- Nem, lehet, hogy kicsit hangosabban ordibáltatok a kelleténél? – kérdezte a fekete. Sötétkék szemeiben gyermeki ártatlanságot meg szégyenítő pajkosság csillogott.
- De, tálán, lehet… - nyöszörögték.
- Hát, akkor nektek most annyi. – nevetett fel a fiú és hátat fordított a két áldozatnak.
- Te, nem akarsz nekik segíteni. Elvégre a húgodról van szó. Esélyük sincs ellene. – kérdezte Renji.
- Na, jó! De jönnek nekem eggyel. –vont vállat a fiú és a már épp ölni akaró lány felé fordult. – Hé, hugi! Nyugi. Nyugodj meg, vagy különbben leégeted az egész sulit.
A lány felé fordult és a szemébe nézett. Nem szólt semmit, csak sóhajtott egyet és visszafordult a két áldozat felé.
- Ha, még egyszer, akár egyetlen egyszer is előfordul, nektek végetek! – morogta a lány. A tűz eloszlott, és ő dühösen oda trappot a helyére és ismét bedugta a fülét és zenét hallgatott.
- Na, gyerekek elmúlt a veszély fel lehet lélegezni! – mondta Ray. Arcán széles mosoly volt, ami nem is lehetett volna letörni, de egy valakinek sikerült.
- Eléggé felelőtlen a húgod. Mi, van, ha valaki visszajön és megsérült volna miatta. Lehetne kicsit komolyabb, és felelősség teljesebb is. – kezdett el pampogni Ishida. Raynak ennyi elég volt, hogy felmenjen a pumpa, de nem mutatta ki. – Ezért nem bízok meg a halálistenekben. Azt hiszik nekik minden szabad. – mondta tovább Ishida. Ray, már majd nem elvesztette a fejét és neki ment Ishidának, ám megelőzték.
- Te, csak ne pampogj itt nekem Qwinci gyerek. – vetett rá halálos pillantást Keyko.
- Mégis, hogyan? - dadogott össze vissza zavarában a szemüveges.
- Pechedre jó, a hallásom. – morogta és egy ördögi vigyor jelent meg az arcán.
- Na, pont erről beszéltem. Nem képes uralni az indulatát. Bezzeg mi, Qwincik még a harcban sem veszítjük el a fejünket. – mondta Uryuu. Keyko homlokán egy ér kezdet meg kiduzzadni. Megfogta és fél kézzel felemelte a Qwincit a gallérjánál fogva.
- Hé, Keyko engem se hagyj ki a buliból. – lépett mellé Ray, ugyan olyan sötét arccal, mint ami Keyko-é volt. Ishida nagyot nyelt. – Elvégre ketten jobbak vagyunk, mint egyedül.
- Rendben. De, én kezdek! – mondta Keyko és felemelte a tekintetét és Ishida fekete íriszeibe fúrta. Ishida hirtelen még lélegezni is elfelejtett, amikor a sötétkék szempár helyett, egy vörösen izzó szempárral találta magát szembe. – Na, mi van Qwinci? Elvitte a cica a nyelved? – mosolyogott ördögien. Ishida nem tudott válaszolni ugyanis a félelemtől remegett és egy hang se jött ki a torkából.
- Nézd már. Csak nem remeg a nagy Qwinci? Pedig az előbb még milyen nagy volt a szája. – Ishida most Ray íriszeibe fúrta a tekintetét. A fiú sötétkék íriszei helyett, ismét csak egy vörösen izzó tekintettel találta magát szembe. – Ereszd el csak a szája volt olyan nagy. Még arra se méltó, hogy legalább egy kicsit felhasználjunk az erőnkből ellene.
- Ne, feled Qwinci! Ne packázz egy halálistennel, mert abból, nem jössz ki jól. – monda Keyko. És eleresztette az ijedt fiút, aki térdre rogyott. Keyko és Ray vetettek rá még egy megvető pillantást a válluk fölött. Aztán mindenki ment a dolgára. Keyko morogva ült vissza a helyére és bedugta a fülét.
- Hát, ez az oka lényegében, hogy ennyire meg akarjuk nyerni ezt a csatát. Mert a győztes csapat tagjai kiválaszthatják maguknak a veszte csapat tagjai közül valakit, és azt csinál vele, amit akar egy hétig. – mondta Ray és gonosz vigyorra húzódott a szája.
- Szóval…- kezdte az elemzést Shinji. – Ezt az egészet a Qwinci miatt találtátok ki. De honnan tudtátok, hogy ki lesz a két kapitány? Nem szavazással döntöttétek el?
- De.
- Akkor, hogy? hogy lett pont a Qwinci az egyik csapatkapitány?
- Ez egyszerű. A Qwinci gyerek nagy stratéga így tudtuk, hogy ő lesz az egyik csapatkapitány. –mondta Keyko.
- Huh, jól felhúzott titeket.
- Ja. De mivel nem ölhetjük meg ezért így fizetünk meg neki.
- Na, most már beszéljük meg a stratégiát.
Eközben Ishida csapatánál…
Ishida végig nézett a csapatán és magában folyton azt kérdezgette, hogy mégis, hogy mehetett bele ebbe.
- Ez reménytelen. – adott hangot a gondolatainak.
- Mégis mi a reménytelen? – lépett oda hozzá Rangiku.
- Semmi, csak hangosan gondolkodtam. –morgott egyet.
- Ja, akkor jó. – mondta a nő és arrébb állt.
- Hogy, lehetek ilyen szerencsétlen, hogy pont én kaptam ezeket a pancsereket, és a másik csapatba kerültek a legjobbak? – elmélkedett Ishida.
- Talán úgy, hogy az orrodnál fogva vezettek. – válaszolt Rukia.
- Hogy, mondod? – kerekedetek el Uryuu szemei. Rukia szólásra nyitotta volna a száját, de Renji oldalba bökte a könyökével.
- Csst! Ne, hogy eláruld már neki. – pisszegte le Renji halkan, de Ishida meghallotta.
- Szóval, Rodrigez és Keyko valamit terveznek. És én bele estem a csapdájukba. De vajon mi lehet a tervük? – gondolkozott a Qwinci. Aztán hirtelen eszébe jutott valami és elkezdte elemezni. – Lássuk, mi hasznuk lehet ebből az egészből, hiszen a tét csak annyi, hogy a győztes csapat a vesztes csapatott ugráltattathatja egy hétig. Csak, nem? - nyelt nagyot. A háttérben Renji, Rukia, és Matsumoto Ishidát figyelték.
- Szerinted leeset neki? – kérdezte a nevetést vissza fojtva Renji.
- Szerintem igen. – nevetet Rukia.
- Pontosan mi is Keykoék terve? – kérdezte Matsumoto.
- Emlékszel a múlt kori esetre amikor Keyko és Ray majdnem kinyírta Ishidát? – kérdezte Rukia.
- Igen. De ennek mi köze van ehhez a hó csatához?
- Még, mindig nem esett le – szól közbe Ikkaku.
- Pedig ez nagyon egyszerű dolog Matsumoto. – kotyogott közbe Yumichika is miközben egy tükörben nézegette magát.
- Majd én elmagyarázom. – vette át a szót Renji. – Mivel ki nem nyírhatják, ezért máshogy állnak bosszút rajta.
- És itt jön képbe az, hogy itt vagyunk. – szakította félbe Hiyori.
- Igen. – bólintott a tetkós és sóhajtott egyet.
- Mi baja, a fura vörös hajú tetkós fazonnak, Hiyori? – kérdezte Mashiro.
- Nem tudom, nem is ismerem őket. – mondta a szőke.
- Csupán annyi a baja, hogy nem került egy csapatba Keykoval. – szólt közbe Rukia.
- Miért akart egy csapatba kerülni vele? – kérdezte a zöld hajú lány.
- Mert nem akart a barátnője ellen csatázni.
- Mi csoda?! – kiáltott fel kórusban a két lány.
- Au! Asszem’ a dobhártyámnak annyi. – mondta Rukia. Hiyori oda ment Renjihez és üvöltözni kezedet vele, azon felül elkezdte rángatni a ruhájánál fogva.
- Mégis mit jelentsen az, amit az a törpe mondott. Tényleg Keyko barátja vagy?! – ordibált torkaszakadtából.
- Hé, magasabb vagyok nálad! – akadékoskodott Rukia.
- Neked a neved pofa be! – kiáltott Hiyori. Rukia csak pislogni tudott a meglepettségtől.
Renji amikor megunta a dolgot, felemelte a lányt a ruhájánál fogva és úgy válaszolt neki.
- Igen, ő a barátnőm. És nagyon szeretem. – mondta Renji. – Netán, valami bajod van vele?- kérdezte a hatodik osztag hadnagya. Hiyori nem válaszolt csak Renjit méregette.
- Vajon elmondta neki? Nem, hinném. Vajon meddig akarja eltitkolni előle? – ilyen gondolattok jártak a fejében miközben méregette a hadnagyot. A gondolkodásból Peter szakította ki.
- Letelt a tíz perc rejtsétek, el a zászlókat aztán kezdődik a csata. – mondta Peter, aztán a haját tépő Ishidára nézett, majd oda fordult Renjiék felé. – Ennek meg mi baja? – mutatott rá a fiúra.
- Semmi, csak rá jött, hogy ha veszít, akkor neki annyi lesz, Keyko és Ray jóvoltából. – válaszolt Renji.
- Csak nem keresztbe tett nekik? – kérdezte Peter, semmit mondó hangon.
- Hát, nem mondanám. Mondjuk úgy, hogy feldühítette eléggé őket, de megúszta, és nem nyírták ki.
- Oh, értem.
- Máskor is fordult már elő már, ilyen? – kérdezte meg Rukia.
- Nem, ez az első alkalom, hogy ennyire fújjanak valakire ráadásul egyszerre. – válaszolt majd oda lépett Ishidához és a vállára tette a kezét. – Részvétem. – mondta aztán elment Rayékhoz. A kis csapat éppen megbeszélést tartott, amikor Peter oda ért hozzájuk. – Lejárt az idő. Sipirc, a rajtvonalhoz miután elrejtettétek a zászlót.
- Hé, voltál már a másik csapatnál is? – kérdezte Ray.
- Ja.
- És, mond csak…. – kezdte el Keyko gonoszan vigyorogva.
- Úgy láttam eléggé kiakadt, miután rájött, hogy mit terveztek.
- Akkor jó. – vigyorgott ördögien Ray.
- F*szom. De szihopata fejed van! – üvöltött el magát Ichigo is, aki közelebb jött és megnézte Ray arcát.
- Jesszus haver. Túlszárnyalod a húgodat is! – kelt ki magából Shinji.
- Hé! – kiáltott fel az említett.
- Nyugi, Keyko. – szólt oda neki Emmy. Aztán ő is ránézett Rayra, majd gyorsan sarkon is fordult és elbújt Toushiro háta mögé és onnan lesett ki. – Elnézést kérek. – kapott észbe. – Csak… Kissé, megijedtem. – Dadogott a lány.
- Nem, baj. – mondta Toushiro és kezdett elpirulni.
- Jól, van Hitsugaya kapitány? – kérdezte a lány. Toushiro nagyon meglepődött. Emmy volt az egyetlen, aki normálisan szólította.
- Igen. Miért kérded? – kérdezte normális hangnemet erőltetve. Ekkor a lány a kezét a homlokára tette.
- Csak mert olyan piros z arca, és meleg a homloka. Csak nem lázas? Hm. Az nem tesz jót sem, magának sem a kardjának. – elmélkedett a lány és levette a kezét. Toushiro magában azt kívánta bár ne vette volna el. Ekkor halott meg egy nagy és mély nevetést a lelkében. Hyorinmaru volt az, aki nevetettet.
- Megkérdezhetem mi olyan vicces? – kérdezte Toushiro szúrós pillantást vetve a hatalmas jég sárkányra.
- Semmit gazdám. Igazán aranyos és figyelmes ez a kislány. Nem gondolod? – kérdezte a sárkány ifjú gazdáját. Válaszul csak egy hümmögést kapott. – Min gondolkozol?
- Vajon honnan tud ennyit a jégtípusú kardokról?
- Talán onnan, hogy ő is egy jégtípusú kardforgató. – elmélkedet Hyorinmaru. Toushiro felkapta a fejét.
- Micsoda? Ezek szerint… - lepődött meg Toushiro. a sárkány bólintott egyet.
- De most már ideje lenne vissza menned, mert mindjárt kezdődik a meccs. Toushiro bólintott majd visszatért a való világba.
- Akkor, ahogy megbeszéltük. Mindenki foglalja el a helyét. Hitsugaya, Emmy, ti ketten vigyétek és rejtsétek el a zászlót! A többiek pedig jöjjenek velem és rejtőzzenek el. – adta ki a parancsot Ray. – Orihime te leszel az egyik őrszem. Mizuho, te és Ichigo kezdjetek el hógolyókat készíteni, és ha meglátjátok, az ellenséget azonnal tüzeljetek. Chad, te, kérlek, maradj itt velem. Keyko, te elmész és felderíted a terepet Shinjivel. Mindenki értette a feladatát?
- Igen. – kiáltották kórusba és szétváltak.
- erre, a fák között nagyobb az esély, hogy nem találnak ránk. – mondta Emmy. Toushiro bólintott és beugrottak a fák közé. Nem sokkal később találtak egy magas fát. – Szerintem itt jó lesz. – ugrott fel a fára.
- Valóban. Itt belátjuk az erdőt, úgy hogy nehezen vesznek észre minket. – mondta Toushiro és követte a lányt, aki leült az egyik ágon, hátát a fa törzsének támasztotta és behunyta a szemét.
- Elnézést kérek, de kicsit álmos vagyok. – ásított a lány.
- Nem, baj aludj csak minden erődre szükséged lesz. Amúgy is kétlem, hogy ránk találnának. Ahogy ismerem Madaramát, Aiesavát, és Matsumotót valami nagy csoda kellene hozzá, hogy eszükbe jusson erre keresni minket. – mondta Toushiro. Emmy elmosolyodott.
- A kapitány jól is meri az embereit. És, jó stratéga is.
- Köszönöm. De te sem panaszkodhatsz. Melyik osztagnál szolgáltál?- kérdezte Toushiro. A lány szemei elkerekedtek pár másodperc kellet mire magához tért.
- Ügyes. – mondta és a kapitányra nézett. – Az ötödik osztagban.
- És miért hagytad ott?
- Mert rájöttem valamire, a 46-ok tanácsával kapcsolatban és ezután már nem voltam képes parancsot teljesíteni, ezért eljöttem.
- És a kapitányod, mit szólt az árulásodhoz?
- Az árulás azért elégé erős kifejezés, hiszen nem követtem el semmi rosszat a lelkek világa ellen. Lényegében úgy hagytam el a Gotei 13-at és a lelkek világát, hogy halott embernek hittek. Ugyanis a legutolsó küldetésemre a kapitányommal úgy mentünk el, hogy már kiterveltük az egészet.
- Szóval a kapitányoddal együtt jöttél el ide az emberi világba?
- Nem, csak vele. Keykoval, Ray-al még.
- Ők miért hagyták el a lelkek világát?
- Keyko részben azért mert amúgy is fel akarták függeszteni, részben pedig a nagyapja és az apja miatt. Ray pedig szintén hasonló okok miatt, mint Keyko. De lényegében mind egy ok miatt hagytunk ott mindent, és mindenkit. Mert tudtuk az igazságot, a 46-ok tanácsáról és ez nekik nem tetszet.
- Mégis milyen igazság? –kérdezte Toushiro.
- Azt nem mondhatom el. Túl sokat szenvedtünk már miatta. Mindenkinek saját magának kell rájönnie. – mondta és keserűen mosolyra húzta a száját. Toushiro leolvasta az arcáról, hogy nem igazán kellemes a lánynak erről beszélni, ezért témát váltott.
- Hol születtél?
- Dél Rokungai, 78-as körzet, Inuzuri közelében. A szüleimre nem emlékszek. Árván nőttem fel- kezdte a mesélést a lány. – Legalábbis egy ideig. Amíg nem találkoztam Ray-al. Emlékszem éppen tél volt. Magányosan róttam az utcákat, élelmet keresve. Egyszer csak megpillantottam egy testvérpárt. Egy lányt és egy fiút. Eleinte nem is törődtem velük, csak simán el akartam sétálni mellettük. De épp, hogy elhaladtam mellettük hirtelen összeestem. Az oldalamon a ruhám véres volt. Eszembe jutott, hogy nem rég menekültem meg egy lidérctámadás elöl. Ezután elájultam, és csak később tértem magamhoz. Lassan felültem és körül néztem. Egy házban voltam. Kellemes meleg volt bent. Csak később vettem észre, hogy ellátták, és bekötözték a sebem. Arra lettem figyelmes, hogy lassan kinyitódik az ajtó. Egy rövid hollófekete hajú lány lépett be rajta.
- Látom felébredtél. Már épp ideje volt, mert kezdtünk aggódni. – mondta a kislány. Hangja csilingelő volt. És becsengte az amúgy is halk szobát.
- Ki vagy te, és hol vagyok?
- Keykonak hívnak, és a bátyám otthonában vagy.
- A bátyád otthonába? Hogy kerültem ide?
- Az utcán összeestél, és mi haza hoztunk. Plusz elláttam a sérülésedet.
- Köszönöm.
- Nem tesz semmit.
- Minden így kezdődött. Miután felépültem Ray felajánlotta, hogy lakjak ott vele és a nevelő anyjával. Így ismerkedtem meg velük és lettünk barátok.
- Értem. – mondta Toushiro.
- Most, te jössz. – Toushiro értetlenül nézett fel a lányra. – Meséljen magadról. – Toushiro sóhajtott egyet és elkezdett mesélni. Emmy figyelmesen hallgatta végig.
- Ennyi. – ért a mese végére Toushiro.
- Hát, neked sem volt egy könnyű életed. De amint hallom nagyon jól kijössz a kardoddal. Szerencséd van, hogy egy ilyen hűséges társat kaptál. – mondta a lány.
- És, hogy hívják a te társad? – kérdezte Toushiro.
- Hó párduc. – felelt a lány. – Ő is nagyon hűséges. Még egyszer sem árult el.
- És nem is foglak-hallatszott egy hang. Emmy elmosolyodott.
- Tudom. – csak ennyit felet, hiszen már olyan jól ismerték egymást, hogy szavak nélkül is megértették egymást. – Már régóta társak vagyunk. Talán ezért is van az, hogy szinte már megértjük egymást szavak nélkül.
- Akkor tökéletes az összhang köztetek. Ez, azt bizonyítja, hogy jó csapatott alkottok együtt. – mondta Toushiro. Emmy elmosolyodott és elpirult.
- Köszönjük. Ez igazán megtisztelő.
Eközben Keyko:
A lány figyelmesen tekintett körbe. Mögötte Shinji jött, aki szintén figyelmesen nézelődött.
- Nézd csak!- mutatott előre a szőke. – látod, amit én látok?
- Látom, hát. A bolondok, azt hiszik, van esélyük egy ilyen stratégiával?
- Látod valahol a zászlót?
- Igen. Nézd, ott van. Keigo és Hiyori őrzi.
- Ajaj. Hát, nem lesz egy könnyű dolgunk.
- Akkor nem is lenne izgalmas a játék.
- Igazad van.
- Várj, hol van Yumichika és Rangiku? – eszmélt fel a fekete.
- Itt vagyunk. – szólalt meg egy hang a hátuk mögött. Villám gyorsan megfordultak a tengelyük körül. – Hiányoztam?
- Shinji –szólt oda Keyko mire az említett bólintott azzal eltűnt.
- Höh? Mégis hova lett? – kérdezte Yumichika. Keyko arcán gonosz mosoly ült. Nem, hiába.
- Elment. – válaszolt a lány még mindig vigyorogva. Nem látszott rajta, hogy mit érez. A hangja nyugodt volt.
- Mégis miért vagy ilyen nyugodt? – kérdezte meg Rangiku.
- Azért kedves barátosném mert még ha most el is kaptatok, az nem változtat semmin. Akkor is mi fogunk győzni. – mondta azzal el is tűnt és megjelent a két alak háta mögött.
- Nem, ér villám lépést használni! – mondta Rangiku.
- Ez nem villám lépés. Még csak a közelében sincs. Csak simán gyors vagyok. Ennyi. – mondta és már el is tűnt.
- Na, ne.
- Nekünk végünk. – hüledezett Rangiku.
A színfalak mögött:
- Nem, ér villám lépést használni! – mondta Rangiku.
- Ez nem villám lépés. Még csak a közelében sincs. Csak simán gyors vagyok. Ennyi. – mondta és már el is tűnt.
- Na, ne.
- Nekünk végünk. – hüledezett Rangiku.
- Állj! – szólt közbe Adri, és kiszállt, a székből. – Tizenöt perc szünet és utána folytatjuk.
- Elismerésem. Egész jól sikerült. – szólt egy lány a rendező melletti székből.
- Kösz. – mosolygott a lány és sóhajtott egyet.
- Mi a terved a Qwincivel és az ikrekkel? Melyikük fog győzni?
- Na, szerinted? Ha az ikrek nyernek, akkor beteljesíthetik a bosszújukat, mert egy hétig azt csinálnak Ishidával, amit akarnak. És kettőt fizethetsz, hogy mire készülnek.
- Értem. Eléggé szadista ötlet, de vicces és ez rád vall.
- Köcce. Nem akarsz körbe nézni, ha már itt vagy? – kérdezte meg a göndör hajú, szemüveges kislányt.
- Miért, is ne.
- Gyere, bemutatlak a színészeknek.
- Tényleg? Találkozhatok vele személyesen? – kérdezte csillogó szemekkel a lány. Adri elnevette magát.
- Igen tudom, mennyire rajongsz érte. De nem vele kezdjük.
- Nem, baj. Menjünk! – kiáltotta el magát a lány. Először Rangikuhoz mentek be.
- Yoi Rangiku! Zavarok? – kérdezte meg a lány miután bedugta a fejét az ajtón.
- Nem, de hogy is! – rángatta be a lányt a nő.
- Rangiku, be szeretnék neked mutatni valakit. Ő itt az egyik legjobb barátnőm aki, szinte már a húgom. – tolta előrébb a lányt.
- Üdv! Matsumoto Rangiku vagyok a tízedik osztag hadnagya és egyben a legdögösebb nő a darabban. – rázott kezet a lánnyal.
- Rendben menjünk tovább. – szólt Adri és lehámozta a „húgáról” a nőt.
- Na, de Adri! Még meg se kínáltam szakéval. – nyavalygott a nő.
- Nem, meg mondtam már neked, hogy ne igyál az öltőzőben? – nézett rá szúrós szemmel a rendező.
- Jó-jó. – forgatta meg a szemeit a nő.
- Vera, gyere! – mondta a lány és kimentek az öltözőből. Adri a fejét masszírozta, amikor Vera kiszabadult Rangiku öltözőjéből.
- Csodálkozom, hogy bírod idegekkel. – sóhajtott egyet. Ekkor Emmy lépet oda hozzájuk.
- Zavarok? – kérdezte az ezüsthajú.
- Nem, csak most jöttem Rangiku öltözőjéből, most akartam hozzád menni.
- Értem. Csak kíváncsi voltam, hogy ki a vendégünk. – hadarta.
- Épp most akartam hozzád menni és bemutatni, csak Rangiku felidegesített egy kicsit.
- Értem. Emmy vagyok. – nyújtotta a kezét a másik lány felé.
- Vera. Örvendek. – mosolygott a lány.
- Én is örülök. És mi szél hozott ide? – kérdezte a lány.
- Nem, szél hozta, hanem a kíváncsisága és a rajongása.
- Oh, tényleg?
- Tudod, ő is erősíteni jött a Ray fangirl-ök csapatát.
- Tényleg? –oda fordult az elpirult lány felé – és csak rajongsz érte, vagy bele, vagy zúgva?
- Csak nagy rajongója vagyok. – mondta pirtől vörös arccal.
- Ugyan nincs mit, szégyellni rajta. – kacagott a lány. – Amúgy Adri, nem tudsz valami hűvös helyet? Nagyon meleg van az öltözőmben, és nem érzem magam jól.
- Oh, majd intézkedem. – mondta a lány és halványan elvigyorodott. – Addig is menj Toushirohoz nála jó a lég kondi, és hűvös van az öltőzőjében. – Emmy elpirult és úgy sziszeget a fogai közül.
- Neked is még mindig Hitsugaya kapitány vagyok! – jelent meg az említett személy.
- Üdv ifjú zseni kapitány! Mégis mióta vagy itt? – kérdezte Adri zavartan.
- Most érkeztem.
- Remek. Épp szólni akartam, hogy Emmy öltözőjében elromlott a lég kondi, és ezért amíg meg nem javítják veled lesz egy öltözőben. – hadarta a lány.
- Hogy? – kiáltottak fel az érintettek kórusban.
- Ugye csak viccelsz? – kérdezte fülig pirulva az ezüsthajú.
- Úgy nézek ki? Gyere, Vera még van pár percünk, addig is bemutatok még pár embert. – húzta maga után a lányt.
- Egyszer ez a lány okozza a vesztem. – jegyezte meg Emmy, aztán sóhajtott egyet.
- Most kihez megyünk? – kérdezte a lány.
- Hm. Lássuk csak. Keykohoz. – válaszolta nyugodtan.
- Rossz előérzetem van. Még van valaki, akinek keresztbe akarsz tenni, vagy meg akarod szívatni? – kérdezte a szemüveges aggódva.
- Nem. Már lehiggadtam. – válaszolt a barna.
- Akkor jó. – sóhajtott nagyot.