Fejezet 10. - Vetélytársak, avagy mindenre fény derül

2014.03.24 20:09

Vetélytársak, avagy mindenre fény derül

Oh, yah itt az új feji! Remélem ti is örültök. Kicsit feldobjuk a hangulatot és ezért most nem csak egy és nem is csak kettő szemszögből áll majd ez a fejezet, hanem háromból! És mint a cím is mutatja elég érdekes témájú lesz ez a fejezet. Jó olvasást hozzá! A véleményeket kérném kommentben a fejezet alatt lévő fehér dobozba (nem kérek sokat ugye?)!

Haru

Reggel kómásan keltem ki az ágyból. Mellettem drága vörös démonom még nagyban az igazak álmát aludta. Olyan kawaii amikor alszik! Elmosolyodtam és megcirógattam az arcát.

-         Ébresztő csipkerózsika a hasadra süt a nap! – suttogtam a fülébe. Válaszul morgott valamit aztán átkarolt és átfordult a másik oldalára magával rántva engem is. – Na, jó te akartad! – nyúltam telefonomért miután kiszabadítottam magam. Kikerestem a megfelelő zenét a zenetárból és felvettem maxra a hangerőt aztán elindítottam a zenét. Az eredmény felejthetetlen lett. Az én drága vöröském ijedten ült fel és nézett körül. Én a takarót magamhoz szorítva röhögtem a hátamon. Már a könnyem is kicsordult a nevetéstől, amikor a vörös felfogta, hogy csak szórakoztam vele.

-         Nem vagy vicces. – morogta.

-         Szerintem pedig vicces volt! – törölgettem a könnyeimet. – Látnod kellet volna az arcodat! Ezt meg kellet volna örökíteni! – szakadtam újra a röhögéstől. Az én vörös démonom gonoszan elmosolyodott, majd kihasználta azt, hogy nem figyeltem és lefogott. A hirtelen jött támadástól csak pislogni tudtam. Még szerencse, hogy a takaró rajtam maradt.

-         Most visszakapod! – mosolygott gonoszan, de ugyan akkor szívdöglesztően akár csak egy dögös vörös démon. Amíg gondolkoztam, ő cselekedett. Gyorsan rátapadt a számra és forrón, de ugyan akkor izgatóan csókolni kezdet. Közben a kezeim elengedte és lejjebb vándorolt a keze a takaró alá. Én a nyaka köré fontam a karomat és viszonoztam a csókot. Amikor elváltunk én kicsit lihegtem az oxigén hiány miatt és néztem az én drága vörim szürke szemibe. Egy ideig még szemeztünk aztán Castiel megunta és lecsapott a nyakamra. Utálom, amikor ezt csinálja! Tudja, hogy ez a gyengém és nem rest kihasználni. Egy ideig még kínzott, aztán nagy nehezen leállítottam.

-         Castiel. Ne most! – nyögtem ki nagy nehezen. A vöri abba hagyta a kínzásom és lenézett rám.

-         Az este még nem ezt mondtad! – incselkedett és lehúzta rólam a takarót. Pirulva kaptam az anyag után, de a vöri megelőzött. – Ugyan már, láttalak már meztelenül nem kell szégyenlősködni! Különben is nekem így jobban tetszel! – tette hozzá és lehajolt a melleimhez és ott kezdett el kényeztetni. Én megint felnyögtem és átkaroltam a nyakát, hogy közelebb húztam magamhoz.

-         Az más volt! – mondtam piros arccal.

-         Ugyan miért volt más? – kérdezte szemét vigyorral.

-         Az este volt és most reggel van. Mellesleg, ha nem készülünk, el időben elkésünk a suliból! – adtam indokot.

-         De ma nincs első óránk így ráérünk. Mit szólnál egy lepő csatához? Legalább kibékíthetnél az ébresztés miatt. – incselkedett.

-         Castiel! – mondtam határozottan. – Már így is sok az igazolatlanod. A végén még Nathaniel kirúgat és én azt nem szeretném. Különben is anya a múltkori eset után is kiverte a balhét. Szerinte rossz hatással vagy rám.

-         Ugyan már nem kellek én ahhoz, hogy rossz legyél! – vigyorgott rám. Hát akkor jöjjön a B terv. Hirtelen lehúztam magamhoz és elkezdtem szenvedélyesen csókolni. Addig izgattam, amíg csak bírtam. Amikor elértem a célom hirtelen abba hagytam. Amíg ő liheget, én kihasználtam az alkalmat és kiszabadultam a karjaiból. Kiszálltam az ágyból és elkezdtem öltözni. Miután a vöri kipihegte magát nagy nehezen feltápászkodott ő is. – Jó értettem a célzást, de ezért este kárpótolnod kell ám cicám! – karolt át és bele csókolt a nyakamba.

-         Ne félj, este kárpótollak majd. – csókoltam meg. – De most öltözz fel, aztán irány reggelizni! – csókoltam meg.

-         Miért így nem tetszem? – kérdezte vigyorogva. Értettem a célzást. Éppen Ádámkosztümben állt előttem, így vettem a lapot.

-         Nekem, tetszel így is. De szerintem így fázni fogsz az utcán. Bár Alexy biztos örülne, ha így jönnél suliba. Sőt ahogy ismerem, tuti, hogy rád cuppanna. Lassan kezdek féltékeny lenni. – tűnődtem el látványosan, miközben az meztelen vörös démonomat tanulmányoztam. Én már melltartóban és bugyiban voltam ezért megindultam a szekrény felé valami ruhát keresni. Végül egy fehér galléros rózsaszín, kockás inget vettem fel fölé egy fekete mellénnyel. Nadrágnak egy oldalt hálós fekete cicanacit vettem fel.

-         Jó vettem a lapot! Öltözök! – tartotta fel a kezét és neki állt össze szedni a cuccát a földről, hogy aztán felöltözhessen. Miután mindketten felöltöztünk és megreggeliztünk, felhívtam drága kékhajú barátnőmet.

-         Szia Hannah! – szóltam bele a telefonba miután felvette.

-         Áh, szia Haru! Mi áradtban? – kérdezte. A hangja még kicsit kómás volt, de legalább fent volt.

-         Szerinted? Azért hívlak, hogy ne késs megint. – válaszoltam, miközben nekiálltam reggelit készíteni.

-         Ezért már nem kell aggódnod! – mondta és ásított egyet. – Nathaniel már megelőzött. – mondta álmos hangon.

-         Hogy érted? – kérdeztem zavartan.

-         Már kora reggel behívott az első órára. Büntetésből, amiért ennyit késtem neki kell segítenem. Már jóval az első óra előtt behívatott. – panaszkodott álmos hangon. – De most már le kell tennem, mert elvileg wc-re kéredzkedtem ki. Még a végén utánam küldi Melody-t. – morgott.

-         Rendben akkor majd a suliban találkozunk! Szia! – tettem le a telefont.

-         Na, mi volt? Fent volt már vagy te ébresztetted fel? – kérdezte Castiel.

-         Képzeld büntetésből, amiért állandóan késik, be kellet neki menni első órába segíteni Nathanielnek.

-         Ez érdekes. – szólalt meg.

-         Mi? – fordultam a vöri felé.

-         Az igazgatónőnek nem szokása csupán ezért büntetést adni. Meg, ha büntetést ad, akkor komolyabbakat szokott adni. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. – elmélkedett.

-         Valami itt nem stimmel. – gondolkoztam el.

 

Hannah

Reggel korán keltem, ugyan is tegnap az igazgatónő behívatott és közölte velem, hogy a folytonos késéseim miatt be kell segítenem Nathanielnek, így nem leszek beírva igazolatlannak. És, hogy véletlen se késsek el Nathaniel volt olyan drága, hogy hajnalok hajnalán felhívott. Hogy, honnan az Istenből szerezte meg a számom nem tudom. De csak tudjam meg, hogy ki volt az a merész, aki megadta neki a számom. Én, úgy, de úgy megfizetek neki, hogy megkeserüli azt a napot, amikor oda merte adni a számomat a D. Ö. K elnöknek. Miután kimérgelődtem magam felöltöztem és megindultam a suliba. Annyira mérges voltam, hogy nem is reggeliztem. Utáltam korán kelni! Ezt a családban mindenki tudja. Ha korán kell kelnem mindig olyan, vagyok, mint a morgó medve. Ezt még anyuék is tudták, ezért húztak mindig sorsot, ha fel kellet kelteni. Miután beértem a suliba lejelentkeztem a drága szöszi D. Ö. K elnöknél és kezdőt, hetet a munka. Papírokat rendezgettem lényegében, vagy éppen valami papírral szaladgáltam ide-oda. Az egyik ilyen alkalommal összefutottam Lisanderrel.

-         Szia Lisander! – köszöntem neki.

-         Szia Hannah! Hát te? Nincs első óránk. – kérdezte csodálkozva.

-         Tudom, de büntetésből a folyamatos késéseimért be kell segítenem Nathanielnek.

-         Nathanielnek? – kérdezte furcsán. – Ezek szerint vele voltál egész reggel?

-         Igen. – bólintottam. Ekkor mintha villant volna a szeme. – De most már megyek, mert még a végén utánam jön, hogy miért nem végeztem még. – intettem neki és elindultam vissza a D. Ö. K -ös terembe.

-         Végeztél? – kérdezte Nathaniel.

-         Igen. – bólintottam fáradtan.

-         Akkor ezt vidd el az igazgatónőnek. – adott egy tóc papírt a kezembe. Erre fáradtan nyögtem fel és megindultam megkeresni az igazgatónőt. Miután már lejártam a lábam, megtaláltam a nyanyát és átadtam neki a papírokat, amikről kiderült, hogy miután aláírta vissza kell vinnem. Mire végeztem már vége lett az első órának.

-         Tessék, itt vannak. Mind aláírva. – raktam le a papírokat a szőke asztalára. – Most már mehetek? – kérdeztem reménykedve.

-         Igen. – megkönnyebbülten sóhajtottam. – Holnap ugyan akkor, mint ma gyere be és folytatjuk! – tette hozzá. Hangulat gyilkos! Nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne fojtsam meg a drága szőkét. Komolyan én még azt hittem, hogy rendes srác. Amikor beértem a terembe levágódtam a helyemre és ráborultam a padra.

-         Ennyire fárasztó volt Nathanielel tölteni a reggelt? – kérdezte Haru. Kómás fejjel néztem fel rá.

-         Az nem kifejezés. Nem elég, hogy korán kellett kelnem, még rohangálhattam össze vissza. Ha éppen nem rohangáltam, akkor az elnöknek segítettem papírokat rendezgetni. Amikor már azt hittem, hogy végeztünk akkor mindig elő került egy újabb adag papír. – siránkoztam. Castiel jót röhögött rajtam.

-         Ahhoz képest, hogy reggel alig akartál kikelni az ágyból, igen aktív vagy drágám. – oltotta be a vörit drága barátnőm. Hoppá! Mik ki nem derülnek?

-         Csak nem hosszú volt az este? – kérdeztem vigyorogva.

-         Közöd kékség? – morgott vörösen a vörös. Ironikus nem?

-         Oh, ugyan. Nem a nemi életetekre vagyok kíváncsi. – mondtam nyugodtan.

-         Helló skacok! Mi a téma? – dobta le magát közénk Kentin.

-         Semmi. – mondtuk kórusban. Kentin furán nézett ránk utána csak vállat vont.

-         És milyen volt az elnökkel Virágocska? – kérdezte Castiel gonoszan vigyorogva. Válaszul lefejeltem a padot és elkezdtem nyüszíteni.

-         Muszáj neked állandóan piszkálni? – kérdezte sóhajtva Haru.

-         Igen. – válaszolt a vörös. Haru csak megcsóválta a fejét.

-         Menthetetlen vagy. – sóhajtott.

-         Tudom, de pont ezért szeretsz! – csókolta meg a lány.

-         Tudom. – sóhajtott a fekete miután szétváltak.

-         Valaki engem is beavatna? – kérdezte Kentin miközben próbált életet vetni belém.

-         Hannahnak büntetésből, amiért gyakran késet, be kell segítenie Nathanielnek. És emiatt már korán bent kell lennie, aminek nem igazán, örül, mert utál korán kelni. – magyarázta Haru mire felemeltem a fejem. A tekintetem össze kapcsolódott az éppen belépő D. Ö. K elnökével, mire nyüszítve fejeltem le újra a padot. Kentin hirtelen nem tudta mihez kezdjen, de aztán megtalálta a megoldást.

-         Van, kekszem kérsz? – kérdezte a barna hajú fiú. Erre rögtön felkaptam a fejem.

-         Keksz! – sikkantottam és örömmel vettem a kekszből és kezdtem el rágcsálni. A barátaim jót nevettek rajtam.

-         Aranyos vagy! – simizte meg a fejem Kentin mintha kutya lennék. Erre én elpirultam és még jobban bele temetkeztem a kekszevésbe. A barna hajú csak mosolygott a reakciómon mintha ez természetes lenne, Haruék meg csak nevettek. És ez ment egész héten. Én majdnem minden reggel bejöttem segíteni a szőkének, aztán amikor végeztem a barátaim felvidítottak, így már nem is volt vészes a büntetés.

 

Nathaniel

Izgatottan keltem fel ma reggel. Mivel Kedd van, ezért újra láthatom őt. Már annyira várom! Felöltöztem és utána kikukucskáltam az ablakomon, ami pont az ő szobája felé nézett. Mivel az ágya az ablak alatt volt és a függöny nem volt elhúzva ezért láttam, hogy még nem kelt fel. Oda léptem az éjjeli szekrényemhez és elvettem a telefonomat. Kikerestem a számát és már is tárcsáztam, miközben visszaléptem az ablakhoz. Kicsöngött. Már épp azt hittem, hogy nem veszi fel, amikor megmozdult. A paplan alól egy kéz nyúlt ki, ami elkezdett tapogatózni az éjjeli szekrényén. Aztán végül megtalálta a telefont és felvette.

-         Halló? – szolt bele álmosan a telefonba egy álmos hang. Láttam, hogy felül az ágyban.

-         Szia Hannah, itt Nathaniel. Csak azért hívlak, hogy ne felejtsd el, hogy ma korábban kell bejönnöd. – válaszoltam.

-         Oké. – hallottam, hogy egy ásítást próbál elnyomni a vonal túlsó végén. – köszi, hogy szoltál.

-         Nincs mit! Akkor a suliban találkozunk, szia! – búcsúztam el tőle.

-         Rendben, szia! – nyomta ki a készüléket, aztán átcammogott a fürdő szobájába. Nem leskelődtem tovább, hanem lementem a konyhába reggelizni. Lent a konyhában a legnagyobb meglepetésemre Amber volt. Éppen a reggeliét fogyasztotta el, amikor leértem.

-         Jó reggelt Amber! – köszöntem neki.

-         Jó reggelt Nathaniel. – köszönt vissza. Leültem vele szembe és elkészítettem a reggelim.

-         Nem gondoltam volna, hogy visszaélsz az elnökségeddel. – szólalt meg hirtelen. Zavartan néztem fel rá, mint aki nem érti, hogy miről beszél.

-         Miről beszélsz? – kérdeztem zavartan.

-         Ugyan, tudod nagyon jól. – nézett rám magabiztosan. – Nem gondoltam volna, hogy erre is képes vagy csak, hogy a közeledben legyen. – mosolyodott el gonoszan. Én nyeltem egyet. – Tudom mit tettél. Visszaéltél a tekintélyeddel az igazgatónőnél és ennek a levét a te drága kis kékhajú szerelmed itta meg. Miattad került büntetésbe, mert te tanácsoltad az igazgatónőnek, hogy adjon neki büntetést. És, hogy ne legyen belőle nagy baj, azt tanácsoltad, hogy neked kelljen segítenie. – nézett rám. Miközben beszélt, tartotta a szemkontaktust és a kezét összekulcsolva könyökölt az asztalon.

-         Ugyan miért tennék ilyet? – kérdeztem akadozva.

-         Ugyan engem nem tudsz átverni. – szólalt meg. – Én mindent tudok. – tette hozzá és maga biztosan elmosolyodott. Erre már nem tudtam mit mondani. – Ez aljas volt. Még tőled is bátyó. – állt fel az asztaltól. – Ne aggódj nem árulom el neki. – tette még hozzá, az ajtóban és kiment. Én megkönnyebbülten sóhajtottam. Miután megreggeliztem elindultam az iskolába. Nem sokkal utánam Hannah is befutott. A tekintetén láttam, hogy még nem kelt fel teljesen.

-         Jó reggelt! – köszöntem neki.

-         Reggelt! – köszönt vissza. Elmondtam neki, hogy miben kell segítenie és utána hozzá láttunk a munkához. Nem mondtam ki, de nagyon örültem neki, hogy velem volt. Élveztem, hogy a közelemben volt, hogy nézhettem, ahogy dolgozik. Sajnos gyorsan elment az idő és véget ért az első óra.

-         Tessék, itt vannak. Mind aláírva. – rakta le a papírokat az asztalomra. – Most már mehetek?- kérdezte.

-         Igen. – válaszoltam. – Holnap ugyan akkor, mint ma gyere be és folytatjuk! – tettem hozzá. Ezután bólintott és elment az osztályterembe. Én még elrendeztem pár papírt utána én is mentem utána. Amikor beléptem láttam, hogy Kentin éppen keksszel kínálta Hannaht aki kicsattanó örömmel fogadta. Irigykedve néztem, ahogy megsimogatja a kék haját és, hogy a lány elpirul. Amikor észrevettem magam gyorsan leültem a helyemre és onnan figyeltem tovább, ahogy Kentin szórakoztatja Hannaht. Amikor bejött a tanár, próbáltam minden figyelmem ráfordítani, de nem ment. A figyelmem, mindig lankadt, és előtört rajtam, a féltékenység ahányszor eszembe jutott, hogy a katona fiú milyen bensőséges viszonyban van vele. Úgy látszik vetélytársam akadt. Nehéz dolgom lesz, mert Kentin Haru barátja, és ahogy elnézem a kékhajú lánnyal is jóban van. És láttam azt a tekintetett, amivel a Virágra néz. Lehet, hogy ő még nem veszi észre, de én láttam azt a tekintetett. Nem! Nem szabad feladnom! Amíg csak tudok, addig küzdök és egy szép napon talán észre fog venni ő is.

Remélem tetszet! Itt egy saját készítésű kép Hannahról amit az egyik osztálytársam színezett ki, szóval őt is megilleti majd a dicséret :D