Fejezet 10. - ismerkedés
- Na, ezt most elmagyarázná nekem valaki? Mi az, hogy ti híres kosarasok vagytok ráadásul Amerikában? Isten tudja hány éve ismerlek, de erről miért nem tudtam? – fordult Hachi felé a kiabáló Taiga.
- Ne ordibálj már, vagy leütlek! – kiáltott vissza a lány.
- Te se ordibálj! – vágott vissza a vörös. Ebből egy szép kis vita alakult ki, amit a többiek egyre unalmasabbnak találtak.
- Pont, mint egy házaspár nem? – kérdezte somolyogva Hanna, miközben a kezét összekulcsolta a tarkójánál.
- Aha. – értettek egyet a lányok.
- Nem igaz! – kiáltott fel a két érintett vörös arccal.
- Ha nem igaz, akkor miért pirultatok el? – kérdezte Hanna szemét mosollyal.
- Te, kis… - sziszegte a fekete-fehér hajú és elkezdte üldözni a kékhajút, aki kacagva futott előle.
- Régi szép idők! – sóhajtott fel Jess.
- Tisztára, mint a Sweet Amorisba. – kuncogott Mira.
- Bár akkor nem csak egymást ölték, hanem Castielt is vagy éppen Ambert és a kis csicskásait Charolttet és Li-t. – mondta Haru aki egy pad támláján ült, az ülő részén pedig a lábával dobolt szórakozás képen.
- Castielt inkább csak Hanna gyilkolta heti rendszerességgel. – szólalt meg Ai.
- El sem tudom, képzelni, milyen hely lehet az a Sweet Amoris. – mondta Kise. Erre a lányok ravaszul elmosolyodtak.
- Kérlek szépen a Sweet Amorist nevezhetjük egyféle elit gíminek is. – állt fel Haru. – Mielőtt félre értenéd, nem arról van szó, hogy valami gazdag sznob suli – bár közel jár hozzá -, hanem egy úgy mond gyűjtőhelyről. A legkülönfélébb diákok járnak oda, szóval elképzelheted, hogy elég színes egy hely. Ha mázlid van, akkor büntetést kapsz kutyahajkurászás helyett az igazgatótól.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte Kuroko.
- Úgy, hogy az igazgató egy vén banya, akinek van egy Tótónak nevezett lábtörlője, akinek kedvenc elfoglaltsága, hogy elszökik a drága anyucikájától ezzel a diákokat halálra ítélve. – mondta, miközben zsebre tette a kezét és ránézett a kergetőző párosra. – Közülünk csak Ai nem kergette azt a vakarcsot. Amúgy a legtöbbet én és Hanna üldöztük. Ilyenkor a fél gimin keresztül kasul bejártuk mire megtaláltuk és még kétszer mire el is fogtuk. Azokban a pillanatokban kívántam azt, hogy bárcsak eltűnne örökre az a hülye dög. – fújtatott. Eközben Hachi továbbra is kitartóan üldözte Hanna-t, de sajnos az utolsó pillanatban a kékhajú gyorsan kicselezte, így egy magas alakba ütközött és a földön kötött ki.
- Au. – dörzsölgette az orrát.
- Minden rendben? – kérdezte az egyik alak.
- Tatsuya?- kérdezte döbbenten a lány.
- Jé, szia Hachi! Régen láttalak! – mosolygott a fiú, miközben felhúzta a lányt.
- Tatsuya -nii! – ugrott a nyakába a lány.
- Hm, Muro-chin ismered ezt a lányt? – kérdezte a lila hajú óriás Murasakibara Atsushi.
- Igen, mondhatjuk úgy, hogy a húgom. – válaszolt a fekete hajú név szerint Himuro Tatsuya. – Együtt nőttünk fel odakint Amerikában. – simogatta meg a lány fejét. – Nem tudtam, hogy visszajöttél.
- Unatkoztam odakint. – vont vállat a lány.
- A rendőrség adatbázisába már unalmas betörni? – nevetett a fiú, ezzel kissé lesokkolva a többi fiút, kivéve Taiga-t.
- Abban már nincs semmi buli. Olyan könnyű bejutni, hogy már nincs benne semmi izgalmas.
- Te komolyan betörtél egy rendőrségi adatbázisba? – akadt ki Kise.
- Mivel ez a munkája így ez neki természetes. – szólt közbe Hanna, aki nagyot nyújtózott.
- Még is mivel foglalkozol te? – kérdezte Daiki.
- Információszerző. – felet egyszerre Kagami és Himuro.
- Az milyen munka? – kérdezte Kuroko.
- Az információszerzők azok a személyek, akik bármilyen információt megszereznek bárhonnan és bárkinek. Általában az alvilágiak szokta hozzánk fordulni, ugyan is a rendőrség nem szeret minket, bezzeg, ha valami nagy kutya után kell nyomozni, akkor már a CIA-nak is jók vagyunk. – morgott a lány.
- Te bűnözőkkel paktálsz le? – kérdezte idegesen Kise.
- Nem teljesen. – vont vállat a lány. – De unalmas az élet, ha átlagos vagyok. A magam fajta zseninek már csak ez a munka okozz némi izgalmat. Különben is apám is információszerző, szóval családba maradok.
- Tényleg mi van azzal az Ikebukurói barátoddal? Még mindig tartjátok a kapcsolatot? – kérdezte a fekete hajú.
- Már nem. Túlságosan elfoglalt, abban, hogy kénye kedve szerint irányítsa az embereket abban a hülye játékában. – pufogott.
- Pedig olyan jól kijöttetek. Ő is információszerző volt ugye?
- Igen. Tényleg jól kijöttünk, hiszen jártunk is, csak, hogy engem is ki akart használni és mozgatni, mint a többi embert nekem pedig elegem lett ebből.
- Furcsa egy csapat vagytok ti. – jelentette ki Kise.
- Oh, és még vissza fogjuk magunkat. De most, hogy újra együtt vagyunk, hamarosan elérkezik a pokol. Megtorlás lesz itt, de kegyetlen megtorlás. – szállt le a padról Haru, mire megcsörrent a telója. Ránézett a telefonra és fintorogva vette fel, miközben félre vonult.
- Biztos a bátyja. – mondta Jess.
- Ki másra reagálna így? – nevetett Mira.
- Castielre. – mondta Hanna.
- Gondolod, hogy képes lenne visszakönyörögni magát? – kérdezte Amina.
- A vörösből minden kitelik. Ahogy Rosa-tól hallottam, nem rég megint visszafogadta Deboraht. – fintorgott a sötétkék hajú.
- Már megint? – sóhajtott fel Amira.
- Ja, de az új lány sikeresen elüldözte. – folytatta Hanna.
- Igen, nem is akár hogyan! – értett egyet Jess. – Teljesen tönkretette. Sikerült valahogy becsalnia a tanáriba ahol bevallatta vele, az igazi céljait, sőt előtte még azt is elérte, hogy felmondjon a menedzserénél! – nevetett a szőke.
- Szép kis teljesítmény. – füttyentett elismerően Mira. Közben Haru is visszatért.
- Na, gyerekek nekem lassan mennem kell. A bátyámra rátört a testvéri aggodalom, plusz a banda is ott van, tehát ha azt akarom, hogy legyen hol laknom, nem árt haza mennem. – sóhajtott.
- Ugyan, amikor a Sweet Amorisba mentek akkor is egybe maradt a suli, sőt még koncerteztek is, amin te is felléptél. – mosolygott biztatóan Jess.
- Apropó láttam a youtube-s videót rólad. Ki volt az a merész, aki fel, mert venni? – kérdezte Hanna.
- Egyáltalán él még? – kérdezett közbe Amira.
- Sajnos él még, mivel nem tudom ki volt ez a bátor vállalkozó, de ha egyszer megtudom, akkor épp csontja nem fog maradni azt garantálom. – morogta a lány. – Nos, én megyek! Te is jössz? – fordult Akashi felé.
- Igen. – válaszolt a kapitány.
- Akkor, viszlát! – intett a kis társaságnak és elindult a kapitánnyal. Amikor látótávolságon kívülre értek Daiki megszólalt.
- Ezt nem hiszem el! Akashi becsajozott!
- Ugyan ne legyél bolond! – rótta meg Hanna. – Bár nagy esélye lenne a mi Harunknál.
- Úgy látszik a vörös hajú fiúk maradtak az ideáljai. – nevetett Jess.
- Hogy érted? – kérdezte Kagami.
- Úgy, hogy az előző fiúja is vörös hajú volt. Igaz, hogy festett, de akkor is vörös.
- Bár, nagyon úgy nézz, ki a kapitánynak hiába van császár szeme, így is vak. – kuncogott Amina.
- De a ti kapitányok se panaszkodhat. Ahogy látom ő még nem vette észre az érzéseit. – szólt közbe Chris.
- Haru már csak ilyen. Tudod, hogy milyen volt a kapcsolata Castielel. – mosolygott elnézően a szőke ciklon Jess.
- Tudom, hát. – sóhajtott. – Na, most mindenki irány haza. Ti hárman pedig velem és Alexandrával fogtok egy fedél alatt lakni. – fordult Amira, Jess, Mira hármas felé.
- Oké, akkor a maga lesz a pokol. – jelentette ki Amira.
- Estére a szoba ajtaját kulcsra kell zárni. – fonta össze a karját Jess.
- Édes Istenem, most segíts meg! – nézett az égre Mira.
- Na, de lányok! – háborodott fel a két felnőtt.
- Sok sikert az életben maradáshoz! – fogta meg Jess vállát Hanna.
Vége
