Fejezet 9. - A nagy találkozás
A nagy találkozás
- Ezt el sem hiszem! Végre mind itt vagyunk egy helyen! Olyan mintha egy álom vált volna valóra. – törölte le a könnyeit Hanna.
- Egyet értek. – mondta Jess aki szintén a könnyeivel küszködött.
- Jaj, Jess el fog mosódni a sminked és akkor, hogy fogsz már kinézni? – kérdezte mosolyogva Mira.
- Ugyan kit érdekel ez most! – csattant fel a szőke majd útnak eredtek a könnyei. – Ez egy kivételes alkalom! – szipogta.
- Jessnek igaza van. – szólalt meg Ai. Ő még nem sírt, de látszott rajta, hogy nagyon örül a barátnőinek. – Ez egy kivételes alkalom. Utoljára egy éve voltunk együtt és akkor azért sírtunk, mert el kellet, hogy váljunk, de most újra együtt vagyunk és most már senki sem választhat el minket, mert már erősebbek vagyunk! – mondta határozottan. A háttérben álló két felnőtt elmosolyodott a fiúk pedig csak csodálkozva néztek.
- Akkor tegyük ezt hivatalossá! – szólalt meg Haru. Mióta összetalálkoztak most szólalt meg elsőnek. Eddig, csak mosolyogva figyelte a barátnőit ezért lepődtek meg a kijelentésén.
- Hogy érted kapitány? – kérdezte Amina. A fekete hajú hirtelen elmosolyodott. A lányok tudták, hogy mit jelent ez a mosoly. A legendás királynő visszatért.
- Úgy ahogy a nagyokhoz illik. Úgy ahogy csak mi tudjuk! – mondta határozottan és mosolyogva. A csapat egymásra nézett majd a kapitányra majd elmosolyodtak. Egy emberként léptek közelebb egy kört alkotva majd mind középre tették a kezüket utolsóként a kapitány. – Jöjjön akár tűz, akár jég, akár vihar akár természeti katasztrófa senki és semmi sem állíthat meg minket, mert mi vagyunk a pokol virágai, amelyek újra virágoznak az eddiginél is pompásabban és halálosabban. Nem kíméljük az ellenfelünket! – mondta mire a lányok szeméből eltűntek a könnyek csak a határozottság csillogása maradt meg. A fekete hajú hirtelen felnézett az égre. – Justin! Azt mondtad, minden létező egyszer elvész, de sajnos tévedtél. Mert a szívembe markolt érzés sosem vész el, bárhogy szeretném. De a fájdalmat enyhíteni lehet, ha meg találod rá a megfelelő gyógyszert. – nézett végig a lányokon. – A mi fájdalmunkra a barátságunk a gyógyír. Most már nem tudsz össze törni minket! Talpra álltunk és erős gyökereket vertünk a pokolizzó talajába, hogy aztán fenségesen kivirágozzunk. – mondta határozottan. Hosszú fekete haját a feltámadó szél meglengette pár virágszirom kíséretében.
- A királynő visszatért. – mosolygott Alex.
- Nem, nem a királynő. A királynő már nem létezik. Az, akit itt látsz a Fekete Tavasz. Sokkal erősebb a királynőtől. – mondta komolyan Chris.
Két órával ezelőtt
Haru
Nagy sebességgel futottam a folyósón a diákok között szlalomozva. Hirtelen fékeztem le az osztály ajtó előtt és gyorsan elhúztam. Körülnéztem, és amikor megtaláltam a keresett illetőt, nyugodtan húztam be magam mögött az ajtót. Szép lassan oda sétáltam a padjához, majd komolyan néztem rá.
- Beszélnünk kell. – mondtam komolyan.
- Rendben úgy is mondani akartam, hogy ma elmarad az edzés. – válaszolt a vörös hajú.
- Oh, ez remek! Pont közbejött valami délutánra. – sóhajtottam. – Tényleg nincs kedved velem jönni? – néztem rá.
- Ugyan miért mennék? – kérdezte érzelemmentesen, miközben lenézett rám. Kemény 3 centi volt körülbelül közöttünk, de szerette ezt hangsúlyozni. Egópista!
- Azért, mert Kiru nem ér rá, délután így unatkoznék.
- Nem vagyok pletykás típus. – válaszolt rögtön, de leintettem.
- Meg, lehet, hogy kicsit elhúzódik a dolog és nem igazán akarok egyedül haza menni. – mondtam a második okot. Ezen elgondolkozott majd szépen lassan bólintott.
- Rendben.
- Köszi! Akkor órák után találkozzunk a kapunál! – mondtam, mosolyogva majd leültem a helyemre, mert közben megszólalt a csöngő.
Hachi
Nem, tudom, milyen képet vághattam, de biztos ijesztő lehetet, ha minden diák elmenekült vagy félre állt az utamból.
- Felvilágosítanál, arról, hogy ti miét is jöttök velem? – fordultam hátra és megböktem Kagami mellkasát.
- Kagami – kun hívott. – mondta Kuroko. Istenem, hogy mennyire hasonlít a húgára.
- És te? – néztem fel az említett vörösre.
- Valaki kell, aki elkísér és megvéd, az utcai banditáktól. – húzta ki magát. Pedig annyiszor megbeszéltem vele, hogy meg tudom védeni magam. Könyörgöm! Bűnözők körül nőttem fel, sőt egy hozzám hasonló, kissé bolond fiúval is jártam már. Ő is pont úgy csinált, mint a vörös. Állandóan kísérgetett, hiába bizonyítottam, be neki, hogy tudok magamra vigyázni. Most már nincs mit tenni. Már itt vagyunk a parkban. Várjunk, csak mit keress itt Hanna?
- Hanna? – kérdeztem csodálkozva, mire a kékhajú felém fordult. Szinte semmit sem változott.
- Yo, Hachi! – intett, majd ott hagyta a döbbent melákot és felém indult. Amikor a közelembe ért a nyakába ugrottam. – Hé, ha így haladsz, megfojtasz! – mondta, de hangjában nem volt nyoma neheztelésnek.
- Bocsi, hiába sejtettem, hogy ez lesz az eredménye annak az sms-nek azért erre nem lehet eléggé felkészülni. – mosolyogtam rá. – Na, meg persze nem is tudtam, hogy visszajöttél. Azt hittem még mindig kint vagy.
- Keresztanyu úgy döntött, a legjobb az lesz, ha visszajövök és boldogítom az én egyetlen unkabátyámat, hát, ha az új suli majd változtat rajtam. De tévedett. Csak még rosszabb lettem! – vigyorgott rám. Végig néztem a háta mögött álló kékségen, aki éppen Kagamival civakodott.
- El is felejtettem, hogy ő az uncsi tesód. – néztem a veszekedő párost.
- Én meg nem tudtam, hogy Ai bátyjával jársz egy suliba. A Serin az ugye? – kérdezte, mire a mellettünk álló Kuroko meglepetten nézett rá. – Bocsi, még be sem mutatkoztam! Ichirin no Hanna vagyok Daiki unokatestvére, de olyan nekem, mintha a fogadott bátyám lenne! – nyújtott kezet.
- Kuroko Tetsuya. Honnan ismered a húgom? – kérdezte a világoskék hajú.
- Onnan, hogy a csapat és az osztálytársam volt kint Amerikában ahogyan Hachi is. – mutatott rám. – Oh, Hachi azt tudtad, hogy Ai is itt van japánban, sőt ha jól sejtem Haru is.
- Tényleg? Ezek szerint a csapatnak több mint a fele itt van. – lekendeztem.
- Bizony. – bólogatott. Ekkor egy réghallott hangot hallottam meg.
- Ha még egyszer a személyes szférámba mersz jönni kasztrállak Kise és nem érdekelnek sem a rajongóid, sem a nővéreid! – kiáltotta miközben egy magas szőke hajú fiú gyomrába könyökölt.
- Ai! – kiáltottunk fel egyszerre Hannaval és a lány felé rohantunk.
- Sziasztok, lányok! – mosolygott ránk.
- Nocsak, egész szép számban összegyűltünk. – hallatszódott egy másik hang. Mindenki a hang irányába fordult. Egy hosszú fekete hajú lány sétált felénk, mellette egy vörös hajú fiúval. A fiúkkal szinte egyszerre kiáltottunk fel.
- Haru! – szaladtunk a lány elé.
- Akashi! – kiáltották a fiúk kissé rémülten. Haru jóízűen felnevetett a fiúk reakcióján.
- Látod az én volt csapat társaim határozottan jobban fogadtak. – nézett a vörös hajúra. – Sziasztok, lányok! – ölelt át minket. – Komolyan már csak a hiányzó három tagnak kellene itt lennie és a csapat újra teljes lenne.
- Kívánságod parancs! – kiáltotta valaki. A hang irányába néztünk és öt alakot láttunk közeledni.
- Alex? – kérdezte csodálkozva Taiga.
- Amira? Jess? Mira?– kérdeztem csodálkozva Hannaval.
- Chris? Ajaj. – reagált Haru.
- Nem szép dolog így reagálni a régi edződre, főleg, hogy neki köszönheted, azt, hogy mind itt vagytok újra, bár arra nem számítottam, hogy a Csodák generációjának néhány tagját itt fogom találni.
- Ugyan mit csodálkozol ezen? Te mondtad, hogy a zseni mindig megtalálja a zsenit. Ezek után csodálkozol? – kérdezte Haru és körbe mutatott a fiúkon.
- Látom, még mindig meg van az éles eszed… - nézett rá Alex. – Királynő. – tette hozzá, mire a fiúk Akashi kivételével mind ledöbbentek. Haru a hatás kedvéért még meg is hajolt enyhén.
- Szolgálatodra. – mosolygott.
- Hé, minket se hagyjatok ki! – kiáltott fel Jess.
- Valaki felvilágosítana minket arról, hogy mi folyik itt? – kérdezte Kise.
- Srácok bemutatom nektek Amerika történetének legfiatalabb kosaras legendáit, a Pokol Virágait! – szólalt meg Chris.
- Üdv, Kuro Miharu vagyok a Királynő. A posztom irányító és csapatkapitány.
- Helló mindenkinek Ichirin no Hannah vagyok erőcsatár és az én becenevem a Vad Virág.
- Helló Kuroko Ai vagyok a Fantom.
- Jess vagyok a Ciklon és nem utolsó sorban a csapat alacsony bedobója.
- Amina vagyok a csapat centere a becenevem pedig a Hold.
- Mira vagyok dobóhátvéd és a nevem pedig a Merész. A fiúk ledöbbenve néztek végig rajtunk.
- Úgy látszik A híres csapatkapitányt nem lehet ledöbbenteni. - Nézett Chris Akashira.
- Nem erről van szó. -Legyintett Haru.
- Hanem? - Kérdezte.
- Csak arról, hogy ő már tud rólunk. Már rég elmondtam neki amikor egymás ellen játszottunk és veszítettem ellene. - vont vállat.
- Te, komolyan veszítettél? - Kérdezte csodálkozva Jess.
- Jah, mivel fájó bokával álltam ki ellene. Másnapra fel is dakagadt, Kiru pedig leszidott, hogy lehetek ennyire felelőtlen. - mosolygott.
- Pont ő beszél? - Kérdezte Jess. - ő legalább annyira szokott felelőtlen lenni mint akkor te. Vagy mint akárhányszor nem késett egy óráról sem Hannah.
- Hé! -Kiáltott fel az érintett mire kacagásban törtünk ki.
VÉGE