Fejezet 10.

Karácsonyi előtti parti és a nagy esemény

 

Két hét. Lassan már két hét telt el az óta. Azóta sok mindenre rájöttem. Bele szerettem Renjibe, Ichigo néha tud igazán szemét lenni, és arra hogy vannak olyan személyek is, akik azt az álcát tartják, fen, hogy az égvilágon semmiről sem tudnak, aztán kiderül, hogy nagyon is képben vannak és nem is olyan hülyék, mint ami ennek tetetik magukat. Néha nem értem az embereket.

Ilyen gondolatok jártak a lány fejében. Mostanában egyre gyakrabban jártak ilyesmi gondolatok a fejében. Eközben mindig az eget bámulta, és mosolygott. Valami miatt mindig mosolygott, amikor felnézett. Gondolkodásából bátyja ébresztette fel.

-          Minden, rendben? – kérdezte aggódva. -  Utoljára akkor voltál ilyen amikor Justinnal voltál.

Ezek szerint tényleg látszódik rajtam.

-          Igen. – mondta kissé bizonytalanul.

-          Ki vele ki az? Ichigo? – kérdezte gyanakodva.

-          Neeem! Dehogy is!  - dadogott a lány. – Még csak az kéne, hogy abba az idiótába szeressek bele. Még akkor, se ha ő lenne a földön az utolsó férfi. – tiltakozott a lány és megrázta a fejét. Haja arcába hullott, és kissé a szemébe lógott.

-          Akkor kicsoda?

-          Renji. – válaszolt a lány elpirulva.

-          Hát nem hittem volna, hogy pont belé szeretsz.

-          Te csak ne tegyél, úgy mintha te nem ismeri ezt az érzést. – mondta a lány.

-          Mire célzol? – kérdezte Ray zavartan.

-          Aj, ugyan már bátyó. Látom, hogy nézel Orihimére.  Az a szenvedélyes láng, ami fellobban a szemedben, amikor rá nézel. – mondta a lány, és félszemével leste a reakciót.

-          Ennyire, feltűnő lenne? – sóhajtott nagyot.

-          Nem, nálad nem. De nálam már igen. – sóhajtott a lány is.

-          Hát, igen. Mindketten belestünk egy csapdába, amit szerelemnek hívnak.

-          De költői hangulatban van valaki.

-          Hát, igen a szerelem fura dolgokat művel velünk.

-          Ez olyan Uraharás volt. – nevetett fel a lány.

Eközben Ichigoék készülődtek az esti partira. Ichigonak Rukia segített a készülődésben. Rangiku Inouét vonszolta magával.  A nő vagy a huszadik ruhát próbálta fel. Inoue maga elbámult már egy ideje nem is foglalkozva azzal, hogy a nő már vagy huszadjára szólítgatja.

-          Orihime! Orihime! Orihime!

-          Hm, igen? – kérdezte miután felébredt.

-          Mi a baj? Már vagy fél órája bámulsz magad elé. Azóta csinálod, ezt amióta felelsz vagy merszeztünk Ichigonál.

-          Ne aggódj miattam.

-          Orihime, te szerelmes vagy. – mosolyodott el Matsumoto.

-          Mi? – pirult el a lány. – Gondolod?

-          Hm, de vajon ki be. Lássuk csak. Azon a napon… - tűnődött a nő, amikor hirtelen villámcsapás szerűen beugrott neki valami. – Várj, aznap nem Ray mellet ültél?

-          De, miért? – kérdezte a lány értetlen arccal.

-          Van, egy sejtésem. De ahhoz meg kell várnunk az estét. – mondta és elégedetten mosolygott.

Még az este előtt Rangiku vagy száz ruhát felpróbáltatott Orihimével az estére, míg végül egy piros egyrészes, pántos ruha mellet döntött fekete virág mintával. Ichigo egy fekete szmoking mellet döntött, Rukia pedig egy fekete fehér szoknyánál piros szalagokkal, amiben aranyosan nézett ki. Ray szintén egyszerűen öltözött fel. Egy fekete szmokingba, amihez sötétkék nyakkendőt vett fel. Keyko egy pánt nélküli sötétkék szoknyát vett fel, amin egy nagy világoskék masni volt.

A parti elkezdődött és a vendégek is majd nem mind megérkeztek. Már csak Ray és Keyko hiányzott.

-          Hé, Ichigo! Merre vannak Keykoék?- kérdezte Mitsuhiko.

-          Nem, tudom. Azt mondták jönnek. – mondta Ichigo. Épp hogy válaszolt már nyílt is az ajtó. Minden szem az ajtóra szegeződött, vagyis inkább azokra, akik az ajtóban álltak.

-          Bocsi, a késésért valami hirtelen közbe jött, és le kellet rendeznünk. –mondta Keyko.

-          Nem, baj. Örülök, hogy eljöttetek. – dadogott Mitsuhiko. Közben Keykot nézte. Nem tudta levenni róla a szemét. A lány sötétkék ruhája kiemelte karcsú alakját és a szemét. A haja ki volt eresztve, és kicsit az arcába lógott.

-          Hé, Ray! – lépett Matsumoto a fiú mellé.

-          Igen? – kérdezte zavarodva.

-          Jössz táncolni? – illegett, billegett a nő kivágott felsőjében. Közben Orihimére pillantott, aki arcán féltékenység látszódott, és ettől sínen érezte magát.  Ezért folytatta a flörtölést. Ám a fiút nem nagyon érdekelte.

-          Bocsi, DE nincs kedvem. - Mondta a fiú és Orihime mellé lépett. – Nincs kedved táncolni? – kérdezte a lánytól. Aki kisebb hezitálás tán válaszolt:

-          De. – mondta halkan és lehajtotta a fejét, hogy a fiú ne lássa a pírt az arcán.

Eközben a többiek, se tétlenkedtek. Ők is táncoltak. Míg Ray táncolt addig Keyko nem győzte vissza utasítani a sok fiút, akik táncolni akarták felkérni, és bekerítették. Egyszer csak egy kar megfogta, és kihúzta a tömegből.

-          Elnézést, de ő ma este az én táncpartnerem lesz. – szólt a fiú. Keykonak ismerős volt a hang, ezért felnézett, és tágra nyílt a szeme. Justin volt az aki „kimentette” a tömegből. Amikor arrébb mentek táncolni Keyko nem nagyon várt sokáig, rögtön ki mondta, amit gondol.

-          Te meg mit keresel itt? – kérdezte a lány. A hangja forrt dühtől.

-          Hát, nem is örülsz, hogy látsz? – kérdezte ártatlan arcot vágva a fiú.

-          Ne, játszadozz velem! Ki vele mit akarsz? Mit keresel itt? – sziszeget a lány.

-          Hozzád, jöttem.

-          És miért?

-          Mert, hiányzol! Azt akarom, hogy újra az enyém legyél újra. Érted? – tért a lényegre a fiú.

-          Csak, hogy van egy bökkenő. – mondta a lány vészes nyugodtsággal. – Mi, már rég nem vagyunk egy pár és nem is leszünk. Annak az időnek már rég vége. – mondta a lány.

Eközben voltak, akik nem nézték jó szemmel Justin tevékenységét. Renji a sarokból nézte, hogy táncol a fiú.

-          Mi baj Renji? Te miért nem táncolsz? – kérdezte Ichigo miközben Rukiát, karolta át. A hadnagy csak morgott egyet, és Keykoék irányába mutatott.

-          Ki az a bájgúnár?  - kérdezte Rukia.

-          Nem, tudom. – morgott tovább Renji.

-          Úgy látszik, ismerik egymást.

-          Ja. – morgott a vörös.

Miközben Renjiék méregették Justint, addig ő tovább beszélgetettet Keykoval.

-          Miért, nem tudsz nekem megbocsájtani? Nem érted, én még mindig szeretlek?!  - érvelt a fiú és meg akarta csókolni a lányt, hogy bebizonyítsa igazát. Azonban Keyko nem hagyta magát.

-          Befejeznéd? Már rég vége mindennek. Miért nem tudod felfogni, hogy gyűlöllek? – mondta a lány és abba hagyta a táncot.

-          De, én még mindig szeretlek! – szajkózta a fiú.

-          De, én már nem.  – mondta a lány, és amikor látta, hogy a fiú kezd gyengülni megadta a kegyelemdöfést. – Különben is. Én már bele szerettem valakibe.

-          Mi?

-          Szóval a beszélgetésünknek itt vége. – mondta lány.

-          Értem. Szóval már nincs esélyem.

-          Nincs.

-          Akkor én mentem. – mondta és már el is tűnt. Keyko nagyot sóhajtott és kisétált az erkélyre. Onnan bámulta, a holdat. Renji megkönnyebbült, amikor észrevette, hogy a bájgúnár elment. Úgy érezte, hogy ha most nem teszi meg a lépést, akkor elveszítheti szíve választottját. Ezért oda ment Keyko mellé. A lány szinte megidézve bámulta a holdat, ezért csak kicsivel később vette észre a hadnagyot.

-          Mi olyan érdekes benne? Hiszen csak egy égitest. – kérdezte a hadnagy.

-          Lehet, hogy csak egy égi test, de több annál. Van, benne valami különleges. – mondta a lány és olyan szenvedéllyel beszélt, hogy Renji is érezte azt a különleges varázst. Talán ez adott neki erőt ahhoz, hogy megtegye az első lépést.

-          Ai site iru!* – mondta ki ezt a nagyon egyszerű szót. A lány először meglepetten nézett rá, aztán elmosolyodott és olyat tett, amin még Renji is meglepődött. A lány karjait hadnagyunk karja köré fonta és ajkait az övéére tette, és lágy csókkal, mondta el mindazt, amit Renjinek nagy nehezen csak egy szóval sikerült kimondania.

-          Ai site iru Renji. – mondta a lány. – Én is szeretlek. – mosolyodott el a lány.

-          Akkor, ha már ilyen jól alakult az éjszakánk mit szólnál hozzá, ha táncolnánk is egyet, ha már eljöttünk? – kérdezte a hadnagy a karjaiban lévő lánytól.

-          Rendben. És mit szólnál hozzá, ha utána elmennénk valahova kettesben? Nem, nagyon szeretek a figyelem középpontjában lenni. – mondta a lány és a leskelődőkre mutatott.

-          Rendben. – mondta Renji és a parkettre vezette a lányt. Egy darabig táncoltak, nem törődve a közönséggel, akik őket bámulták.

-          Nem, is tudtam, hogy ilyen jól tudsz táncolni. – törte meg a varázslatos csendet Keyko.

-          Tudok még meglepetést okozni. – válaszolt kedvenc hadnagyunk. – Hosszú még az este.

-          Alig, várom – mondta a lány, és távoztak az ajtón.

Eközben Ray végig figyelemmel kísérte az eseményeket. Mielőtt Keyko elment volna még oda jött hozzá.

-          Most már rajtad a sor. – suttogta a lány alig hallhatóan.

-          Könnyű azt mondani.

-          Senki sem mondta, hogy könnyű dolog a szerelem. – kuncogott a lány és visszament Renjihez.

-          Akkor fussunk, neki. Ha Renjinek ment, akkor nekem is menni fog. – mondta és hatalmas levegőt vett. Mi után kifújta oda ment Orihiméhez. Meg köszörülte a torkát. – Ühm. Orihime - chan. Beszélhetnénk négy szem közt? – kérdezte Ray, és érezte, hogy egyre melegebb a légkör.

-          Persze. – dadogta halkan a lány és apró pír jött létre az arcán.

-          Izé, én – kezdett bele a fiú, aztán olyat tett, amin még később maga is meglepődött. A háttérben leskelődő Matsumoto, Ichigo, és Rukia szintén. Ray megcsókolta Orihimét. A lány persze elsőnek nem tudta felfogni, hogy miért önti el forróság a testét ilyen hirtelen. Csak annyit tudott, hogy élvezte. – Szeretlek. Szeretlek Orihime – chan! – mondta a fiú.

Find.