Fejezet 10.

2013.12.08 16:53

 

Innentől csak Haru szemszögéből fogok írni.

Fejezet 10.

Váratlan ismerős, avagy mindennek vége?

Haru

Már lassan három hónapja vagyok a Sweet Amoris diákja. Sok barátot szereztem, ellenségem nagyon nincs, de ha Ambert és a csicskásait ember számba lehet venni, akkor vannak. Van pasim, akit imádok, és itt van a két legjobb barátnőm Rosa és Jess. Semmi sem ronthatja el az örömöm.

• Szia Haru! – ugrott a nyakamba Rosa és Jess. Még jó, hogy jó az álló képességem, különben elborultam volna. Az utóbbi időkben rászoktak erre.
• Nektek is hello!- nyögtem a levegőhiány miatt. – leszállnátok rólam, mert nem kapok levegőt!
• Bocsi. – mondták kórusban. Amióta megismerték egymást nagyon jól elvannak.
• Akkor megyünk vásárolni? – kérdezte izgatottan Jess. Nagyon lázba jött.
• Haru? – néztek rám kiskutya szemekkel. Ó, anyám. Miért mindig én?
• Legalább lesz pár nőies cuccod is! – ragadta meg a csuklóm Jasmine. – Indulás! – kurjantotta el magát.

„Hosszú az út, melyet követek

Oly gyorsan múlnak a napok

A tegnaptól el sem búcsúzom”

 

Így történt, hogy a hétvégémet azzal töltöttük, hogy vásároltunk egymásnak ruhákat. Volt itt minden féle ruha. A kihívótól kezdve a szerényen át a viktoriánus ruhákig. Sőt még új fürdőruhákat is vettünk. Rosa-é egy egyrészes lila, aminek az eleje, fűzős Jess- é pedig egy kétrészes zöld bikini az enyém pedig szintén bikini, ami fekete színű és a fölsőjén egy kék virág mintával. De nem egyszerű virág minta, hanem olyan hawaii mintás virág. Nagyon jól néz ki. Még a csajoknak is tetszett. Még vettem egy új ruhát, meg egy új dzsekit. És mind ez nekem volt kemény két szatyor, míg a lányoknak volt vagy öt szatyor a kezükben.

• Sziasztok, lányok! – ni, csak! Megjöttek a fiúk is.
• Aszta, vásárlási körúton voltatok? Bár, Haru nem vitte túlzásba. – nézett rám Leigh, utána oda ment Rosahoz és átvette tőle a csomagokat. Jutalmul kapott egy csókot. Lysandre követte bátyja példáját és ő is átvette a csomagokat Jesstől. Jutalmul ő csak egy puszit kapott elvégre még nincsenek együtt a drága barátnőmmel, holott oda vannak egymásért.
• Szia, cica. – jött oda hozzám Castiel és megcsókolt. A kis heves vérű.
• Neked is, szia, Rómeó. – ha már becézzük egymást, akkor nehogy már jól érezze magát. De látszólag nem vette magára, mert még mindig vigyorgott, mint a vadalma.
• Segítsek? – vette át a csomagokat tőlem.
• Köszi, de nem szakadtam meg. Még. – válaszoltam mire mindenki nevetni kezdett.
• Hát igen. Még. De ha továbbra is így haladtok, akkor esélyes vagy rá.
• Oh, akkor majd te ott leszel és segítesz nekem. – mondtam mire lefagyott és látványosan elsápadt. – Drágám. – súgtam a fülébe mire megborzongott. Erre mind nevettünk. Hát igen gondtalan pillanatok.
• Nincs kedvetek lejönni velünk a partra? Legalább felavathatjuk az új fürdőruhánkat.
• Benne vagyok. Már éget a kíváncsiság. – húzott magához Castiel és bele markolt a hátsómba.
• Azért ne ennyire. – helyeztem a derekamra a kezét. Ő elpirult a többiek pedig nevettek.

„Ölelni akarlak, ahogy az égbolt,
Ezt semmi sem törölheti el.”

Délután lementünk a strandra. Elhívtunk még pár ismerőst és jókat szórakoztunk. Itt volt rajtunk kívül Armin és Alexy, Iris és Viola, Melody és Nathaniel – akik igen jól összemelegedtek -, Kim, Peggy – ne kérdezzétek, hogy ki az, én is csak annyit jegyeztem meg, hogy ő a suli riportere – Ken és egy lány, akinek a nevét nem jegyeztem meg.

„Ma éjjel, 
a szerelem kimért
Ma éjjel,
Keresztül a nemzeten
Ma éjjel,
a szerelem az egész világon tükröződik
Majdnem, egy napig”

Sötétedésig lent voltunk a parton és jókat mulattunk, aztán mindenki ment haza elvégre holnap suli lesz, és azért mégsem kellene másnaposan beülni az órákra. Ne értsétek félre, nem a tanárok miatt, hanem magunk miatt. Egyrészt, mert úgyse azzal lennénk elfoglalva, amit a tanár magyarázz, hanem, a fejfájással. Másrészt így megelőzzük a szak tanárikat és az igazgatókat. Harmadrészt pediglen nem lesz forgalom az orvosiban ezzel megkímélve az iskolai nővért, már ha van. Mert eddig még nem láttam pedig már három hónapja itt koptatom a padokat. Nah, mind1. Szóval így telt a hétvége. Másnap kicsit nehezen keltem, de Suz jóvoltából nem késtem el. Komolyan mostanában olyan ez a kutya, mint egy anya. Csak nem? Na, itt megráztam a fejem. Nem létezik, hogy más is ennyire összemelegedtek volna, hiszen még csak három hónapja ismerik egymást. Mondjuk, elég jól megvannak és majd nem napi szinten együtt vannak. Oké, amint haza érek irány az állatorvos. Biztos, ami biztos. Nem akarok meglepetéseket.

„Néha úgy érzem, hogy mindenkinek van problémája 
Néha úgy érzem, hogy senki sem akarja megoldani őket 
Tudom, azt mondják, sosem fogjuk megoldani 
De tudom, hogy túl fogunk jutni ezen 
Hunyd le a szemed és kérlek, ne engedj el 
Ne, Ne, Ne, most ne engedj el 
Hunyd le a szemed és kérlek, ne engedd,

Hogy elengedjelek”

 

Amikor a suliba értem azt hittem, sosem jutok be az osztályterembe, mivel mindenki, aki ott volt a tegnapi bulin gratulált, hogy milyen jól sikerült. Ez máskor nem lett volna baj, de most kivételesen nem akartam elkésni, mert az igazgatóval megegyeztem, hogy ha nem kések ezen a héten egy percet sem, akkor meggondolja azt, hogy behozhatom-e. De ha kiállom a próbát, akkor úgy is kénytelen lesz megengedni, mert ő is bent tartja a kutyáját. Mondjuk, neki egy lábtörlője van, és Suz egybe lenyeli, de az a kis dög nagyon fürge. Egyszer nekem kellet elkapnom. A fél iskolát körbe futottam mire nagy nehezen megfogtam.  Azóta jön nekem eggyel a nyanya. Pluszban néha rákérdeztem arra, hogy meg van –e még neki a lábtörlője- természetesen nem így kérdeztem rá – és így most nagyon kedvel. Hú, de jó nekem.

Na, szóval nagy nehezen beértem a terembe időben – értsd: még a tanár előtt beestem a terembe- és végig untam az egész napot. Amikor vége volt a szünetnek kimentem az udvarra, mert ma nem volt órán Castiel, és gondoltam, hogy az udvaron lesz. És igazam volt.

„Fogd meg a kezem ma éjjel 
Ne gondoljunk a holnapra 
Fogd meg a kezem ma éjjel 
Találhatnánk egy helyet hova menjünk 
Mert a szívünk örökké zárva marad 
és a szerelmünk soha nem múlik majd el 
Fogd meg a kezem ma éjjel 
Még egyszer, utoljára”

• Szia! – ültem le mellé a padra. – Hogy, hogy nem jöttél be órára? Nem volt kedved vagy valami baj van? – kérdeztem tőle.
• Semmi közöd hozzá! – Na, ez aztán váratlan volt. – Eltakarod a napot! – Wtf? Ez az én szövegem! Mi a fészkes fekete fene folyik itt?
• Neked meg mi bajod van? Bal lábbal keltél vagy mi? – kérdeztem felháborodva.
• Még mindig itt vagy? – nézett rám laposan. Na, itt aztán Wtf? fejet vágtam. De mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi ütött belé, megjelent egy igen fura kinézetű lány. Ha még csak ez lett volna a bajom! De ő nagysága fogta magát és leült Castiel ölébe és megcsókolta! Az én Castielemet! Itt vér fog folyni!
• Szia, édes! – köszönt neki miközben felém villantott egy álnok mosolyt.
• Szia, drágám. – köszönt vissza neki Castiel. Mi a jó... (az olvasók lelkivilága miatt, vegyék úgy, hogy ez a rész ki van sípolva.)
• Castiel, beszélhetnénk kicsit? – rángattam fel a padról és a kertész klubig magam után húztam.
• Mit akarsz? – kérdezte gorombán. Anyádat, azt!
• Szerinted? – fontam össze a karom a mellkasomon. – Mi folyik itt és ki az a lány? – kértem számon.
• Ő Deborah, a barátnőm. – Na, bumm. Itt ledöbbentem.
• És akkor én ki vagyok? – kérdeztem, amikor visszatért a hangom. Éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. – Hagyd ne is válaszolj. – intettem le. – Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen görény is tudsz lenni. - éreztem, hogy rám emeli a tekintetét, de én még mindig lehajtva tartom a fejem. Ökölbe szorítottam a kezem. – Tudod, nálad még Amber is kedvesebb.
• Befejezeted? – kérdezte unott hangon. Itt durrant el az agyam. Egy hatalmas pofont kevertem le neki, de úgy, hogy elesett.
• Nem pofázol bele a beszédembe! – mondtam neki semleges hangon.  – Legközelebb legalább annyira vedd a fáradságot, hogy a szemembe mondod. – mondtam és éreztem, hogy nem bírom tovább tartani a könnyeim. Castiel meglepetten nézet rám, de én nem néztem rá. Szép lassan elindultam haza. Még akkor sem néztem rá, amikor elhaladtam mellette.

Szép lassan mentem haza, ahol Suz örömmel fogadott. Meg simogattam a fejét és ráraktam a pórázra. Kivittem a parkba és ott eleresztettem, miközben én leültem egy padra és néztem ki a fejemből.

„Már nem is számolom, hány éjszakát 
töltöttem el azt kívánva,
hogy a holnap ne jöjjön el.
A szeretetet, az álmaimat is elvesztem…
Rám zúdul az eső.
Csak állok és sírok, sírok, sírok…”
 

• Itt van! – zavartak meg a nagy bánkódásomban. Felnéztem ás a barátaim álltak körül.
• Jól vagy? – ült le mellém Rosa. – Hallottuk Deborah visszatért.
• Még annyit sem mondott, hogy b*zd meg. – sóhajtottam keserűen. Jess leült a másik oldalamra és megfogta a vállam.
• Betöröm a képét mindkettőnek! Utána Deboraht felakasztom az első útszéli fára, ami az utamba esik! –kezdet el fojtogató mozdulatokat tenni Jess, miközben a szeme szinte lángolt. - Castielel meg még nem tudom, hogy mit teszek. – vont vállat. Erre muszáj volt felnevetnem.
• Csak nem beléd kötött? – kérdeztem tőle. Nem szokott ilyen agresszív lenni.
• Azt merte mondani Lysra, hogy defektes, és ha ez még nem lenne elég még engem is sértegetet. – mesélte felháborodottan.
• És te Rosa? Veled mi van? Honnan ismered ezt a bányarémet? – kérdeztem a másik legjobb barátnőmet.
• Deborah Castiel exbarátnője. Vagyis csak volt. Mint tudod Castielnek van egy bandája.  – bólintottam. – Régebben Nathaniel is közéjük tartozott ő volt a dobos. Akkor még nem veszekedtek, sőt barátok voltak.  – na, ne! Az elnök, mint a banda tagja? – Egyszer egy menedzser, hogy leszerződtesse a fiúkat, de Deborah bekavart és mindent Nathanielre fogott. Sajnos Castiel hitt Deborahnak. Aztán Deborah elment, de a dolgok, amiket tönkre tett, nem javultak meg. És most megint itt van. – sóhajtott szomorúan.
• De miért hisz neki? –kérdeztem szomorúan.
• Nem, tudom. Hiába mondtuk el neki az igazat nem hitt nekünk. - válaszolt Rosa.

„Minden ember, különböző,　
és hordozza a magányát.
de mégis vágyunk a holnapra.
Te gondot fordítottál arra a tiszta erőre, 
amivel aztán tönkretettél engem.”

Amikor hazafelé baktattam eszembe jutott, hogy bent hagytam valamit a suliba. Ha már arra Jártam, úgy döntöttem, hogy kosarazok egy kicsit, ha már a kosárlabda klub tagja vagyok. Bementem az öltözőbe és átöltöztem, egy fekete trikóba és egy fekete rövidnadrágba a hajamat pedig felkötöttem. Kimentem és elővettem pár labdát, hogy dobálgathassam.

• Szép dobás! – szólalt meg hirtelen valakii a hátam mögött, az egyik dobásom után.
• Köszi. – néztem hátra. Egy barna bőrű fiú volt mögöttem, piros kosaras mezbe. Nem nézett ki rosszul.
• Dajan vagyok! Még nem láttalak erre. Új vagy? – kérdezte kedvesen. Hát lehet ellenállni ennek a cuki srácnak?
• Nem egészen. Lassan három hónapja vagyok itt, csak eddig még nem jutott időm benézni ide. – mondtam miközben újra rádobtam, de ez nem ment be.
• Rosszul dobod el, azért nem megy be. – szólalt meg hirtelen. – Ne, így dobd, hanem így! – mutatta meg a helyes dobási módszert és tényleg bement neki. A hangja nem volt kioktató, így kezdett egyre szimpatikusabb lenni. Felvettem egy labdát a földről és rádobtam, ahogy ő mutatta. Ez már majdnem bement.
• Már majd nem jó. – nevettet Dajan. A hátam mögé jött megfogta a kezeimet és irányítani kezdte. Más lány ettől elolvadna, de én jelenleg nem vagyok olyan állapotban. – Így. Próbáld meg hátha menni fog.
• Oké! Na, akkor lássuk a medvét! - mondtam és eldobtam a labdát. És bement.
• Ügyes vagy! – mosolygott rám.
• Köszi. – viszonoztam a mosolyt.

Így töltöttem a délutánt. Jól éreztem magam és nem gondoltam Castielre. Amíg Dajannal voltam, meg tanultam normálisan kosarazni. Mert ugyan eddig is tudtam valamennyire, de vele, tökéletesítettem a tudásom. És meg tanultam zsákolni, egy kis segítséggel (úgy, hogy Dajan felemelte és így zsákolt. – író.)

• Most kosarazol először? – kérdezte Dajan az egyik dobásom után.
• Nem. Már az általánosban is ezt nyomatta a tesi tanár az órákon. Aztán a másik sulimba is kosár mániás volt a tanár, így konyítok, valamelyest hozzá. - válaszoltam, miközben azt csodáltam, hogy zsákol. – És veled mi van?
• Hát mivel én másik suliba járok, de nálunk nincs lehetőség kosarazásra, így ide járok.
• Értem. – pattogtattam a labdát. Kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy sötétedik. – Nekem viszont lassan indulnom kéne, ha nem akarok korom sötétben haza menni. – vakartam meg a fejem.
• Ha akarod, elkísérlek. Én is arra fele lakom, így pont útba esik. – mosolygott Dajan. Tiszta kedves ez a srác. Miért nem tud minden pasi ilyen lenni?
• Azt meg köszönném. – válaszoltam hálásan. Gyorsan elpakoltunk, utána szétváltunk átöltözni. Gyorsan visszavettem a ruhámat, de ő még így is gyorsabb volt nálam, mert már kint volt, amikor kiértem. Végig mértem, és megállapítottam, hogy még a kosaras mez nélkül is jól nézz ki. Ő is végig mért. Körbe fordultam, hogy jól meg tudjon nézni. Jutalmul kaptam egy elismerő fütyülést. Egy fekete szagtatot harisnya volt rajtam, mivel már kezd hűlni az idő, fölé egy fekete mini szoknyát húztam. és hozzá egy kék spagetti pántos fölsőt vettem fel a kedvenc fekete dzsekimmel. Hozzá egy kék kockás sálat kötöttem a nyakamba, és egy fekete fűzős csizmát húztam a lábamra.
• Csinos! – nézett rám elismerően a kosaras srác.
• Köszi! – mosolyogtam rá. Elindultunk és közben beszélgettünk. Elkísért a kapumig és még azt is megvárta, hogy bemenjek. Amint becsuktam az ajtót neki támaszkodtam és lecsúsztam a földre. – Istenem, hogy lehet, hogy valaki ilyen helyes és kedves legyen egyszerre? Lehet, hogy megütöttem az Isten lábát?

Fin / The end/ Vége.

Idézetek:

Anime endingek, openingek és dalszövegekből.

Wolf”s rain ending

Uverworld-hakuchuumu

Beat crusades-tonight, tonihgt, tonight

Simple Plan-take my hand

Nana ending 4. -fekete könnyek

Soul eater ending-streight