Fejezet 1. - Egy új város és talán egy új kezdet
Egy új város és talán egy új kezdet
Hello mindenki! Kiru Amashi vagyok középiskolás tanuló és mellékállásban információszerző. Igen információszerző. Nem épp a legkönnyebb állás, de nagyon hasznos tud lenni. Eddig Tokióban éltem, de most elköltözöm egy Ikebukuróba. Mivel nemsokára kezdődik az új tanév, így nem lesz semmi akadálya, hogy felvegyenek abba a gimibe, amibe az egyik ismerősöm beíratott. Ő olyan mintha csak a bátyám vagy az apám lenne. Amióta a szüleim meghaltak nagyon sokat segítet nekem. Magához vett és felnevelt. Ő is információszerző volt, így nem nehéz kitalálni, hogy kitől tanultam a szakmám. Minden egyes apró fortélyra és trükkre megtanított. És nem hiába. Büszkén kijelenthetem, hogy elég jó vagyok a szakmába, bár ezzel nem szoktam dicsekedni. Na, akkor ejtsünk pár szót a kinézetemről. Hosszú, fenékig érő fekete, hullámos hajam van és jég kék szemem. Félig Japán származású vagyok, ami a leginkább a fekete hajam miatt látszódik meg. Kise (a nevelő apám) mindig azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy angyal a hosszú fekete hajammal és a kék szememmel. Ja, persze angyal. Oké, ennyi elég is a kinézetemről. Általában nyugodt természetű vagyok, de nagyon hamar dühbe tudok gurulni és akkor nem tanácsos a közelemben lenni, mivel akkor éppen azon az illetőn vagy tárgyon vezetem le a feszültségem, ami a közelemben van. Mivel 8 évig kendóztam és judóztam ezért akár még csonttörése is lehet az illetőnek. Nem egyszer fordult már elő, hogy belém kötöttek és a korházban végezték 8 napon túli sérüléssel. A verekedésen és a kardforgatáson kívül jól értek még a számító gépekhez is. Bármilyen rendszert fel tudok törni vagy meghekkelni. Szóval elég sok téren jártas vagyok. Bármi, ami az információszerzéshez kell. Rendszerint ha dolgozok, akkor az álnevemet használom, mert nem hiányzik nekem, hogy valaki álmomban megöljön. Fiatal vagyok én még a halálhoz. Még csak nem rég töltöttem be a tizenhetet. De térjünk vissza az eredeti témához. Tehát elköltözök egy olyan városba, amiről eddig még életemben nem hallottam. Kise azt mondta, hogy ott jobban fogom érezni magam. Mellesleg az öreg a tartozása miatt küldött ebbe a városba. Általában nem szokott senkinek sem az adósa maradni, de úgy tűnik most ez egy kivételes eset. Sajna, bővebb információval nem szolgált, hogy még is ki az a titokzatos illető, akinek tartozik és hiába törtem be a gépébe ott se találtam semmit. Ő csak azt szajkózta, hogy majd ha oda érek, akkor mindent megtudok. És most itt vagyok. Egy új városban, ahol senki sem ismer és senki sem tudja, hogy ki vagyok. Hát kell ennél több az ember lányának? Első ránézésre ez is egy átlagos városnak tűnt. De azért ne igyunk előre a medve bőrére. Sóhajtva elő vettem a telefonom és elkezdtem pötyögtetni.
K: Már is megérkeztél?
K. H: igen.
K: és milyen Ibekuro?
K. H.: Első ránézésre átlagosnak, tűnik.
K: Ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján :D
K. H: Én csak azt mondom, amit látok. Még mindig en mértem, hogy miért küldtél ide
K: hihihi, mindent a maga idejében!
K. H: már megint ezzel jössz?
Amíg a telefont pötyögtettem, addig nem is figyeltem a külvilágra. Azonban a társalgásomat hamarosan megzavarták.
- Hé, cica! - szólított meg egy néhány idióta. De én nem figyeltem rájuk továbbra is csak a telefonomnak szenteltem a figyelmem. De sajna ezek nem tudták, mikor kell feladni. – Hé, te szajha! Hozzád szóltunk ám!
K: valami baj van?
K. H: csak néhány tökös fickó kötözködik velem.
K: azért lehetőleg, ne kerülj a sittre már az első nap :D
K. H: ugyan, mit nekem néhány rendőr?
Eddig tudtam társalogni ugyan is az egyik egyén elvette a mobilomat.
- Most már végre ránk figyelsz! – vigyorgott. – Az előbb azt mondtuk, hogy szívesen haza kísérünk. És, ha esetleg visszautasítanál, minket elmondom, hogy mi a Dollars tagjai vagyunk. – mutatott körbe. Engem ez kicsit sem érdekelt.
- Elvetted a mobilomat. – mondtam, halkan lehajtott fejjel és elsötétült tekintettel.
- Hm? – nézett rám. Válaszul behúztam neki egyet.
- Elvetted a mobilomat. Épp egy fontos beszélgetés közepén tartottam. – mondtam rideg hangom és felemeltem a fejem. Itt most balhé lesz.
- Te kis ribanc ezért megfizetsz! – rontott nekem az egyik mire én kikerültem és kibuktattam. Aztán jött a második az meg hasba vágtam ököllel és máris elterült. A harmadik egy vascsővel rontott nekem, amit elvettem tőle és azzal vertem meg. A negyedik inkább elfutott, de nem hagytam menekülni. Egy ügyes dobással a vascsőt neki dobtam a lábának, így pofára esett. Miután meggyőződtem arról, hogy nem fog egyik se felkelni, oda mentem ahhoz, aki elvette a mobilomat. Épp kelt volna fel, de én rátapostam a fejére. Nem túl kellemes lehet neki, ugyan is magas sarkú csizmában voltam. Lehajoltam a mobilomért, aztán ott hagytam őket.
K. H: itt vagyok, csak ezek a barmok elvették a mobilom ezért megleckéztettem őket.
K: és, hogy ment?
K. H: a fele csürhe nyolc napon túli sérüléseket szerzett.
K: Nem jellemző rád, hogy ilyen kegyes legyél valakivel, aki beléd köt :D
K. H: Új város, új kezdet :P
K: xD
K.H: ne nevess!
K: Tudod ezt kicsit nehéz elhinnem pont neked
K. H: hahaha
Már megint megakadtam a társalgásban. Ezúttal a tömeg állított meg. Valamit nagyon néztek és elállták az utat. Nagy nehezen előre kecmeregtem és folytattam az utam. A hátam mögül kiáltásokat hallottam, de nem érdekelt, pötyögtettem tovább a telefont, egészen addig, amíg valaki ki nem verte a kezemből egy közlekedési táblával. Szegény telefonom elrepült a picsába. Dühösen néztem arra amerre a másik vége volt a táblának. Egy szőke fiú markolászta a táblát. Jobban mondva azzal csapkodta az előtte lévő kb. velem egyidős fiút.
- Izaya! Most megdöglesz! – üvöltözött és próbálta lecsapni az ellenfelét, de sikertelenül, mert az mindig kitért előle. Dühös léptekkel mentem oda a szőke sráchoz. Közben azért elkerültem a repülő tárgyakat, mint például utcai üdítős automata, szalag korlát, stb. Amikor oda értem a szőke háta mögé megkocogtattam a vállát.
- Mi van? – fordult felém. Én lendítettem az öklöm és akkorát húztam be neki, hogy vagy egy métert csúszott tőle. Na, igen egy ideig bokszoltam is, de nagyon hamar ráuntam ezért ott hagytam. Mindenki döbbenten figyelt engem köztük a fekete hajú fiú is, akit megpróbált leütni a szőke, de nem érdekelt. Határozott léptekkel mentem oda a vérző orrát fogó és engem szidó szőkéhez. Amikor oda értem megragadtam az ingjét és egy vonalba emeltem az arcommal.
- Jössz nekem egy új telefonnal hülye gyerek! Épp egy fontos beszélgetés közepén jártam! És most hála neked nincs telefonom! – minden egyes mondatnál megráztam a srácot.
- Még mit nem! - fejtette le a kezemet az ingjéről. – Örülj, hogy nem nyírlak ki, amiért félbe szakítottál. – állt fel és leporolta magát. Nekem itt fogyott el a türelmem. Elkaptam a srác ingjét és lehúztam a fejét úgy, hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
- Na, ide figyelj te idióta pöcs! Általában véve türelmes ember vagyok, de ma már egy csapat barom belékötött és elvették a telefonom. – sziszegtem a srác arcába. - És tudod mi lett a vége? – néztem szikrázó szemekkel rá. Ő megrázta a fejét, hogy nem tudja. – Nyolc napon túli sérüléseket szerzett a fele banda. Szóval, azt ajánlom, fizesd ki azt a rohadt telefont, különben nem érkel senki és semmi még az, se ha sittre kerülök, de ellátom a bajod. Elég világos voltam? – halkítottam le még jobban a hangom. Ez egyfajta megfélemlítő technika. Még régen, amikor kezdtem a szakmám felfedeztem, hogy ha halkan fenyegetem az áldozatott, akkor az jobban, hat mintha feleslegesen kiabálnák. De még pluszba ott van a jég kékszemem, amivel együtt az áldozat kész lesz, pillanatok alatt.
- Hagyjál már békén! – üvöltözött. Úgy tűnik nála nem hat. Akkor jöjjön a B terv.
- Ide figyelj te izom agyú állat. Addig nem koptatsz le, amíg meg nem adod a telefon árát! – üvöltöttem a képébe. Már lendítettem az öklöm, amikor hirtelen valaki megfogta.
- Áh, Simon miért állítottad meg? Olyan jót szórakoztam! – nyavalygott a feketeség. Hátra néztem és egy furcsa ruhás néger férfivel találtam magam szembe.
- Az erőszak nem jó, nem, nem bizony. Inkább jöjjön be és egyen egy kis orosz sushit attól majd jobb kedve lesz! – kezdett el kioktatni furcsa akcentussal. Jobbnak láttam nem belé kötni. Vele már nehezebben bírnék el. Elengedtem a szőke ingét és hátra léptem egyet.
- Na, végre a nyakam. – kezdte el masszírozni a nyakát. Én, halálos pillantásokkal méregettem tovább, és amikor hátat fordított a Simon nevezetű egyén akkorát húztam be a szőkeségnek, hogy csak a legközelebbi fal állította meg hangos csattanással. Erre a fekete hajú egyén akinek asszem Izaya volt a neve a térdén támaszkodva nevetett. Amikor a néger hátra fordult, én angyali arccal néztem rá és ártatlanul pislogtam rá.
- Nem én voltam, hanem ő! – mutattam a fulladozó feketére, akinek erre lehervadt a mosoly az arcáról.
- Mi? – kérdezte értetlenül. Kínos csönd állt be, amíg a néger Izaya-t méregette. Én kihasználtam az alkalmat és oda mentem a romok közül kimászó szőkéhez. Egy ügyes mozdulattal leütöttem és már is a padlón volt. Ezt a kis trükköt még Kise mutatta nekem. az a lényege, hogy ilyenkor egy olyan pontot ütök meg az áldozat nyakán, amitől pár percre lebénul. Én kihasználva az alkalmat, előkotortam a hegyomlás zsebéből a tárcáját és egy új telefon plusz egy vacsira elégnyi összeget kivettem a tárcájából. Elégedetten nyugtáztam, hogy a kivett összeg biztos elég lesz és elraktam a pénzt a melltartómba. Ott biztosan nem keresi semelyik enyves kezű tolvaj sem, akinek meg véletlenül, oda tévedne, a keze azt Isten áldja meg a dühömtől. Boldogan tipegtem oda a néger hegyomláshoz.
- Nos, akkor hol is van az a sushi, amiről beszélt? – kérdeztem. Erre látszólag felélénkült.
- Jó,jó csak jöjjön utánam. – mondta és elindult én pedig követtem. Egy orosz sushi bárba vezetett az utunk. Helyet foglaltam és nem kellet sokat várnom az isteni ételre. Jó ízűen ettem már a harmadik kör sushit, amikor társaságom akadt. Az a fekete hajú kretén volt az, akit megmentettem a szőke állattól. – Mit akarsz? – kérdeztem rá se nézve.
- Nem mindennapi látvány, hogy valaki elpáholja Shizu-chant. – fogott bele a fekete hajú.
- Shizu-chan? – kérdeztem vissza.
- Shizuo Heiwajima, a szőke, akinek a becsületébe gázoltál. – mosolygott rám. Volt valami furcsa benne. De nem tudom megmondani, hogy mi. Jobb, ha távol maradok tőle.
- Áh, hogy ő. – mondtam két falat között.
- Külföldi vagy? Elég sok embert láttam már és ismerek a városban, de téged még nem láttalak, pedig egy ilyen szépséget, mint te nehéz elfelejteni. – mosolygott rám. De a mosolyától egyszerűen kirázott a hideg.
- Magyarországról jöttem. – válaszoltam neki és rendeltem egy pohár teát. Kicsit füllentetem, neki, mivel rossz érzésem van ezzel a sráccal kapcsolatban.
- Áh, szóval Magyarország. – reagált. – Pedig az arcvonásodból inkább Japánnak néztelek. – pech. De folytassuk tovább.
- Még ma elmondod, hogy mit akarsz? Csak mert rosszul köntörfalazol. – kortyoltam bele a közben kihozott teámba.
- Én? Ugyan nem akarok én semmi a neveden kívül. – mondta. Erre felvontam az egyik szemöldököm. Szóval a nevem kell mi? Hát legyen.
- Kuro Hachisu vagyok. – nem mondta, hogy melyik nevemre kíváncsi.
- Áh, szóval Fekete Lótusz? Milyen szép és titokzatos név. – mondta halkan.
- Kösz. – vettem oda neki és ittam tovább a teám. Ezek után még egy kicsit beszélgetett velem, de én mindig szűkszavú, tőmondatokban válaszoltam neki. Amikor megittam a teám kifizettem és előhalásztam a táskámból a címet ahol a leendő lakásom állt. A feketeséget már lekoptattam nagy nehezen. Nem, mondom, ha egyszerű ember lennék, azt hinném, hogy pusztán csak kíváncsiságból kérdezgetettet a feketeség, akinek, mint azt időközben megtudtam Orihaya Izaya a neve. Ő is egy információszerző, bár elég jól álcázza. De pechjére nekem nem esik nehezemre szemrebbenés nélkül hazudni. Eddig csak egy valaki látott át a színjátékomon, de az nem ide tartozik. Na, mind1. Annyit legalább én is kiszedtem belőle, hogy hol tudok venni egy új mobilt. Fáradtam léptem be az új otthonomba. Felkapcsoltam a villanyt és körül néztem. Egy emeltes lakást kaptam, aminek az alsó szintjén volt a nappali és a konyha, a felső szinten pedig két szoba és egy fürdő szoba. Az egyik szobát, amelyikben a nagyobb ágy volt befoglaltam és kipakoltam. Olyan este nyolc körül végeztem. Levetkőztem és magam köré csavarva egy törölközőt, átmentem a fürdő szobába, ahol a hatalmas kádban vagy egy óráig áztattam magam. Miután lefürödtem átöltöztem a pizsamámba, ami egy fehér shortból és topból állt. Ezután bebújtam az ágyba és már aludtam is.
E/3-as szemszög
Az utcák csendesek voltak, csak a lámpák világítottak. Egy lélek se járt már az utcán, kivéve egy fekete hajú fiút, aki valakire várt. Hirtelen egy fekete motoros jelent meg a láthatáron és egyenesen a fiúhoz hajtott. Megállt előtte, letámasztotta a motorját és elővette a mobilját és elkezdett gépelni.
- Shinra mondta, hogy munkád van számomra. – mutatta a feketeség felé.
- Valóban azért hívtalak ide. – választolt.
- És mi lenne az? – a fiú válasz gyanánt egy képet mutatott a mobiljáról. A képen egy hosszú fekete hajú fiatal lány volt.
- A feladatod, roppant egyszerű. Tudj meg róla minél többet. – mondta.
- Van valami különleges benne? – ’kérdezte’ a motoros.
- Egymaga, puszta kézzel megverte Shizu-chant. – válaszolt a fiú.
- Shizuot? – kérdezett vissza.
- Tudom, hogy hihetetlen, de a saját szemmel láttam. – mondta a fiú. Az arcán látszott, hogy felidézi az emléket. – Az a lány nem az, akinek mutatja magát.
- Ha ennyire kíváncsi vagy rá miért nem kérdezted meg tőle?
- Meg kérdeztem. – vigyorodott el. – De nem tudtam, kihúzni belőle túl, sokat, mivel nem túl bőbeszédű. Vagy csak gyanút fogott.
- Gyanút fogott?
- Nem, tudom biztosan. Amikor kérdezgettem mindig a szembe nézett és szemrebbenés nélkül válaszolt.
- Ezek szerint átlátott rajtad. – vonta le a következtetést a motoros.
- Megeshet. Bár a származását tekintve, ezen csodálkozok.
- Honnan jött? – pötyögte a kérdést a telefonba.
- Magyarország. – válaszolt a fiú.
- Hm, furcsa. Rendben, majd szemmel tartom.
- Oké. Már várom. – vigyorgott a fiú. A motoros beindította a motort és elhajtott. – Már várom, hogy megismerjelek Kuro Hachisu.
VÉGE