Extra fejezet
- Shintaro kicsim gyere, indulunk! – kiabált anya.
- Egy pillanat! – kiabáltam, majd visszafordultam a titkos barátom felé.
- Hova mentek? – kérdezte kíváncsian. Rövid fekete haja volt és zöld szeme. Érdekes módon csak én láttam.
- Keresztanyuékhoz. – válaszoltam neki, miközben elkezdtem összepakolni.
- Keresztanyu? – kérdezett vissza.
- Igen Kutchiki Ayuminak hívják. Ő is énekes, mint anya és régóta barátnők.
- Tudom. – mosolygott mire meglepetten nézett rám.
- Honnan? – kérdeztem.
- Kicsim igyekezz már! – jött be anyu a szobába. – Oh helló, rég találkoztunk! – guggolt le a barátom elé.
- Anyu te látod őt? – néztem fel rá. Hosszú fehér haját össze fogta, és egy lila blúz volt rajta.
- Igen, bár elég régen láttam már. Nem, mondom jól összementél! – mosolygott rá, mire a fekete hajú visszamosolygott.
- Rég találkoztunk Hikaru! Mivel már nem volt többé szükséged rám, így eleresztettelek. – mondta mosolyogva.
- Értem. De akkor miért látlak most? – kérdezte anya elgondolkozva.
- Nem tudom. – ingatta a fejét tanácstalanul.
- Hát akkor ez maradjon a mi közös titkunk! – mosolygott rám.
- Oké! – mosolyogtam én is.
- De most, sipirc, öltözni! Ayumiék már nagyon várnak minket!
- Oké! Szia! – köszöntem el a fekete hajútól.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Élénk fiú! Pont olyan, mint amikor találkoztatok. – mosolygott a fiú a nőre.
- Nem hiába, hiszen a mi fiunk. Ő a mi büszkeségünk. – mosolygott lágyan a nő, miközben a kisfiút nézte.
- Rám már itt nincs szükség. Ideje tovább állnom. – nézett komolyan a nőre.
- Értem. – sóhajtott szomorúan. – Köszönök mindent! – adott egy puszit a fiú arcára.
- Sayorana Aisu Hime! – mondta majd eltűnt.
- Sayorana angyalom! – mosolygott a nő, majd elment.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Nagyon jól éreztem magam kereszt anyuéknál. Sokat játszottam Jacel és Lucy-val.
- Add, fel én fogok győzni! – mondta nekem Jace. – Én vagyok az ifjú angyal, aki egy nap híresebb lesz, mint a Hercegek! – húzta ki magát.
- Hehehe! Inkább figyelj a játékra! – mondtam, miközben leutánoztam a képernyőn látható táncmozdulatokat. – És ugyan már én híresebb leszek még nálad is, mert nemesi vér folyik az ereimbe elvégre az apám herceg az anyám hercegnő! – dicsekedtem én is.
- Mindketten tévedtek! – jelentette be Lucy. – Én mindkettőtöket lepipállak, majd mivel én vagyok a legjobb és nem mellesleg cuki vagyok!
- Jó, nagy önbizalma van a lányodnak! – nevetett anya. – Tisztára olyan, mint te ennyi évesen.
- Hát igen. Mivel se én se Castiel nem szenved önbizalom hiányban így ez csak természetes, hogy az én kicsi angyalkám is nagy önbizalommal rendelkezik. – válaszolt nevetve keresztanyu. Ekkor csöngettek. – Ezek biztos Lisanderék lesznek. – állt fel és ajtót nyitott.
- Elizabeth! – ugrott a szürke hajú nyakába Lucy.
- Josh! – pacsiztam le az egyik szőkével.
- Tom! – pacsizott le Jace a másik szőkével.
Miután mindenki megérkezett neki fogtunk ebédelni, utána mi hatan együtt játszottunk. Mire este lett mind kifáradtunk a sok játék miatt, így elküldtek minket lefeküdni. Most mind itt alszunk, aztán holnap mindenki megy haza.
- Shintaro indulunk! – kiabált apa.
- Megyek! Sziasztok! – öklöztem Jacel. Miután mindenkitől elbúcsúztunk elindultunk haza. Mivel repülőn utazni fárasztó és hosszú ezért hamar bealudtam. Álmomban én is híres voltam. Egy színpadon énekeltem az ikrekkel, Jacel, Lucyvel és Elizabethel. Egy hatalmas stadionban voltunk, ami teli volt sikoltozó rajongókkal. Olyan jó érzés volt látni a vidám arcukat, érezni a támogatásukat…
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/**/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Már sztárok akarnak lenni. Hihetetlen. Még csak hét évesek, de már tudják, hogy hatalmas jövő áll előttük. – mondta mosolyogva Hikaru, miközben kivette a kocsiból Shintarot.
- Ez természetes, hiszen meg van a tehetségük. Mi is ugyan ennyi évesek voltunk, amikor találkoztunk. – mosolygott Tokiya.
- Igen. Emlékszem rá. Sose felejtem el azt a napot. – mosolygott. Hosszú fehér haját meglibbentette a téli szellő. – De nem sokáig tudtunk együtt lenni, mert elköltöztünk. – sóhajtott, miközben bement a lakásba.
- Aztán később hirtelen megjelentél a mesterkurzuson. – vette át az alvó kisfiút.
- A mai napig nem tudom, hogy sikerült az elnöknek oda varázsolnia. Az egyik pillanatban még otthon ücsörögtem a beadandóm felet a másik pillanatban pedig már ott álltam előttetek. – nevetett halkan, miközben levetkőztette a kicsit. – Shintaro kicsim ébredj!
- Mama? – kérdezte álmosan a kisfiú.
- Öltözz át a pizsamádba. – mondta Tokiya miközben letette a fiút.
- Segítesz? – nyújtotta apja felé apró kezecskéit. A két felnőtt összenézet majd elmosolyodott.
- Hát persze! – mosolygott a férfi és felvette a kisfiút. Amikor kijött halkan csukta be maga után az ajtót.
- Na, elaludt? – jelent meg Hikaru. Egy lila köntös volt rajta és a haját is kiengedte.
- Igen. Amint lefeküdt az ágyba bealudt. – ment oda a nőhöz, átkarolta majd megcsókolta.
- Itt az ideje, hogy mi is lefeküdjünk. Holnap jönnek az idióta haverjaid sőt Haruék is jönnek. És valószínű, hogy a bátyám is itt lesz, szóval korán kell kelnem, hogy mindennel végezni tudjak, mire megjönnek a vendégek. – bújt a férfi karjaiba.
- Rendben. A holnapi nap miatt meg ne aggódj! Ren azt mondta, hogy majd átjönnek és besegít.
- Akkor tényleg nincs miért aggódni. – sóhajtott fel, majd ásított egyet.
- Gyere, feküdjünk le. – adott egy puszit a nő fejére.
- Rendben.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Másnap összejött a vendégség. Ott volt a Starish minden tagja a párjával és a gyerekével.
- Shinomiya Natsumi! Ezennel kihívlak egy párbajra! Most meglátjuk melyikünk a jobb! – hallatszódott a nappaliból. Egy szőke hajú kisfiú éppen egy hosszú fekete hajú lányra mutatott. A fiú volt Kurusu Shou és Ichirin no Hana fia, akit szintén Shounak hívtak.
- Nem unod még? – kérdezte unottan a lány. Ha az ember jobban megnézte a haja vége szőkébe végződött. Ő volt Shinomiya Natsuki és Kiru Amashi kislánya.– Mindig te vesztesz. Már kezd uncsi lenni.
- Te kis… - morgott a fiú. Neki szőke haja volt és lila szeme.
- Jaj, nyugi már Shou! – jelent meg egy vörös hajú lány. Vörös szemei vidáman csillogtak. Az ő szülei Ittoky Ottoya és Akayuri Yume volt. Yume Hana egyik régi barátnője volt.
- Te csak ne szólj bele! – kiabált a fiú.
- Jaj, ugyan csak valld be, hogy szerelmes vagy belé és azért piszkálod állandóan és legyünk már túl ezen! – szólalt meg egy fekete hajú és sötétkék szemű fiú. Ő volt Hijirikawa Masato és Kuro Miharu fia.
- Jaj, most miért lőtted le a poént Hijirikawa? – jelent meg egy hosszú sötétbarna hajú és zöld szemű lány. Ő Aijima Cecil és Nanami Haruka kislánya volt.
- Aijima te inkább meg se szólalj! – mondta Shintaro.
- Miért? Talán félsz, hogy elmondom Aikanak, hogy tetszik neked. Hupsz! – tette a szája elé a kezét, mint aki rosszat mondott.
- Te kis… - morogta a fiú vörös arccal.
- Elég legyen! – szólt közbe egy hosszú fekete hajú és kék szemű lány.
- Jinguji… - lepődött meg Shintaro.
- Na, itt kegyetlen igazság osztás lesz! – nézett fel a könyvéből Hijirikawa Yamato. – Ne kímélj minket Aika. – sóhajtott a fiú és letette a könyvét.
- Nem értem miért viselkedtek egymással így. Szinte születésünktől fogva ismerjük egymást. Nincs miért szégyenkezni. Természetes dolog, hogy tetszünk egymásnak. Én például nagyon kedvelem Shintarot! – mondta a lány és megfogta a pipacs piros fiú kezét. Erre már mindenki megemberelte magát. Shou piros arccal fogta meg a szintén piros arcú Natsumi kezét. Hijirikawa nagyot sóhajtott, majd megfogta Emiko kezét. Az Ittoky lány meglepetten nézett rá, majd elmosolyodott és megszorította a fiú fejét.
- Hé és engem kihagytok? – jelent meg a szobában egy fehér hajú fiú. Ő volt Hikaru bátyjának fia, Mizuki Eiichi.
- Gyere Eiichi csatlakozz te is közénk! – mondta vidáman Shintaro. A fehér hajú fiú nagy mosollyal az arcán fogta meg az Aijima lány kezét, aki elpirultan nézte az összekapcsolódó ujjaikat.
- Aranyos, vagy amikor zavarban vagy Hachi! – mondta a fiú és egy puszit nyomott a lány arcára.
Eközben a konyhában
- Hát nem aranyosak? – kérdezte mosolyogva Kiru.
- De. Keiko le se tagadhatnád a lányod. Pontosan olyan, mint te. – mosolygott Haru.
- Nem is akarom. De a te fiad is nagyon hasonlít rád. Még ha a külseje nem is, de a viselkedése igen. – válaszolt a zöld szemű.
- Ugyan már, hiszen egyikünk se tudná őket letagadni. – lépett melléjük Hikaru.
- Pontosan. Ugyan olyanok, mint amikor mi voltunk ennyi idősek. – mondta Shou.
- Igazad van. Olyan mintha csak mi lennénk, csak kicsibe. – mondta Ottoya. Az összes felnőtt mosolyogva nézte, ahogy a gyerekek békésen párban, egymás kezét fogva játszanak.
Vége
Akinenk a párosítások nem lennének világosak: