Chapter 3.

2018.08.17 08:48

Nevereverland (Sohaország)

 

Láthatóan megváltozott és ez a többi országnak is feltűnt. Már nem veszekszik a gyűléseken sem Amerikával, sem Franciaországgal. Csak jelen van. Ha kérdezik, többszöri szólongatásra reagál és harapófogóval lehet kihúzni a véleménye egy részét. Ha figyel is, akkor is látszódik rajta, hogy egyáltalán nem érdekli az egész. Aggódtak érte, de nem tudtak rajta segíteni. Nem hagyta. Talán ez egyedül Oroszországot nem nyomasztotta. Bár nem látszott, de az egész legjobban Amerikát viselte meg.

Nem tudta mit is tehetne, hiszen a kapcsolatuk már rég megromlott és most már elért arra, szintre, hogy szinte alig beszélnek. Idegesítette, nyomasztotta az egész, de nem tudta mit tehetne, hiszen a legtöbb beszélgetésük veszekedésbe torkollt. Csak azon csodálkozott, hogy még nem tépte meg ő, mint Franciaországot.

Franciaország mindenki bátyusaként kötelezőnek érezte, hogy valamit kezdjen Angliával. Na meg persze a másik ok az volt, hogy még is csak ő ismerte a legjobban a Brit birodalmat elvégre kicsi kora óta együtt vannak, még ha állandóan is veszekednek. Akkor is támogatta, amikor összetört Amerika távozásánál és akkor is, amikor az első világháborúban a német bombázásnál majdnem összeomlott. Látta mi történt akkor a nő szeretett városával. Azt is látta, hogy a nő, hogyan veszti el minden maradék lélekjelenlétét, amikor a romok között kiszúrtak egy gyerek holtestet. Attól félt, hogy a nő végleg magába fog roskadni. Végül nem így lett, de kétségtelen, hogy nagy hatással volt rá. Amikor legközelebb találkoztak a nő szemei majdnem olyan kifejezéstelenül csillogtak, mint Norvégiának. Egyetlen különbség az volt, hogy Őt a bosszú tartotta talpon. Azóta sok minden történt. Túlélték a második világháborút is és már kezdte azt hinni, hogy végre túltette magát a múlton, de tévedett. Nem vette észre időben, hogy nincs minden rendben a nővel és végül túl késő lett.

*/*/*/*/*/*/*/*

Az utóbbi időkben úgy érezte elege van mindenből és mindenkiből. Még azokból is, akik nem csináltak semmi rosszat. Egyetlen vágya volt csupán: eltűnni legalább egy kis időre minden és mindenki elől.

„Hiszel egy boldog befejezésű világban?"

Már régóta nem hisz ilyenekben. Országként már sok mindent látott és átélt. Háborúk, katasztrófák mindent látott már. Rég nem hisz már boldog befejezésű világban. A történelem újra és újra ismétli magát, az emberek pedig elkövetik újra és újra ugyan azon hibák sorozatát. Örökös hiába való körforgás, akár csak egy Soha ország.

Becsukta a szemét és arcát az ég felé fordította. Hatalmas sóhaj tört ki belőle. Nem akart senkivel sem beszélni, semmit se csinálni. Sok mindent bánt az életében, ami ahhoz vezetett, hogy csak bámulni tudja a felhalmozódott, darabokra tépett jövőképét. Számára már minden mindegy volt. Csak el akart tűnni anélkül, hogy szenvednie kellene.

Egy valamiben hitt jelenleg: amikor az útja hosszúnak látszik, miden egyes különleges lélegzetvétel közebb fogja vinni egy különleges helyhez; az ő Soha országába. Talán úgy tudta volna másként jellemezni ezt a helyet, hogy az utazás végén nincsenek hátrahagyott jelek, nincs zaj, nincs végállomás.

De valahányszor megpróbál eljutni erre a helyre bele, esik a magány csapdájába, megbotlik és elveszti a jelenlétüket. Mindenki elhagyja, hiába nyújtja ki a kezét. Egyedül marad a legvégén, a festett könnyek a szívében pedig bizonytalanul lehullnak. Nagy nehezen feláll és elkezd rohanni a semmibe. Menekül, ebből a torz világból. Csak rohan és rohan egészen addig, amíg ismét meg nem botlik és elesik. Ezúttal már nem kell fel. Csendben sír fekve, könnyeit pedig eltakarja a sötétség akár csak saját magát.

/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/

Sajgó fejjel ébredt fel. Úgy érezte mintha egy szirén állandóan a dobhártyáját ütné. Előző éjjel nagy filozofálás közepette felöntött a garatra. Ezért nem túl jó párosítás, ha az ember gyötri magát a múlton és közben kezébe kerül az ital. Legszívesebben a halálba fojtotta volna a feltörő sikítását, amikor a hirtelen megszólaló éles hangtól majd szétrobbant a feje.

Talán második vagy harmadik alkalommal fogta fel, hogy csörög a telefonja. A hívója elég kitartó volt.

Lehunyta a szemét és fejét a párnába temette. A telefon továbbra is csörgött és magában ezerszer elátkozta hívóját és magát, hogy miért nem valami rendes számot rakott be csengőhangnak a rock szám helyet. Párnába fojtotta a sikítását, majd dühösen a telefon után nyúlt.

- Az Isten bassza, már meg mi van? – vette fel a mobilt.

/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/

Ő csak délig feküdni akart és szenvedni a másnaposságtól az ágyban, utána felkelni, megebédelni és újra visszafeküdni, sajnáltatni magát, hogy milyen nyomorút élete van. Már megvalósulni látszott eme szerény vágy, amikor betoppant az ajtaján a katasztrófa. Szó szerint és két lábon, nem érdekelve, hogy magányra vágyik. Amerika elhatározta, hogy ő bizony tesz az ellen, hogy Anglia ne gyöpösödjön be. Elmondása szerint a nő úgy viselkedik, mint egy morgós szomszéd vénasszony, akivel a gyerekeket szokták riogatni, ha rosszak. Nem zavarta a másik ölni tudó tekintete kérdés nélkül beengedte magát miközben azt ecsetelte, hogy a büszke brit ország mennyire antiszociális lett az utóbbi időben, ami nem helyes és Ő a hős majd tesz ellene.

Az ország már rég tudta, hogy akkor elvesztette a csatát, amikor a fiatalabb önkényesen beengedte magát. Már csak azt remélte, hogyha elég ideig figyelmen kívül hagyja, megunja a dolgokat és haza megy. Fél óra múlva ráeszmélt, hogy ez csak hiú ábránd. Anglia megesküdött volna arra, hogy Amerika szünet nélkül beszélt már fél órája szinte levegővétel nélkül. A másik dolog, amire megesküdött, hogyha megtudja, hogy ki küldte rá a fiatal országot az illető menekülhet a föld másik végébe az se fog segíteni rajta úgy elátkozza majd. Volt egy erős sejtése, hogy a dologban a csigaevő keze lehet. Ha nem is teljesen, de nagyjából biztos neki köszönheti ezt az elviselhetetlen helyzetet. Talán még Poroszország vagy Spanyolország keze is benne van. Még ki is nézi a trióból, hogy elküldik hozzá ezt az istencsapását csak, hogy idegesítsék őt.

- Hé, Anglia figyelsz te rám? – kérdezte hirtelen a fiú. A nő kezében megremegett a teáscsésze és minden önuralmához szüksége volt, hogy ne tegyen olyant, amit később megbánhat. Mármint a csésze miatt nem a másik nemzet miatt.

- Amerika. Ha nem vetted volna észre már a megérkezésed pillanatában igyekeztem nem idegrohamot kapni, nem hogy az elmúlt fél órában! – válaszolt és nyomatékosításként a teáját kortyolgatta rá sem nézve a másikra.

- Nem baj akkor elölről kezdem! – jelentette be a nő legnagyobb rémületére. – De előtte iszok valamit. Úgy érzem kiszárad a torkom.

- Adta Isten. – sóhajtott fel megkönnyebbülve a nő. A fiú nem reagált, csak a konyha felé vette az irányt. A pulton megpillantott egy díszes teás kannát és miután leellenőrizte, hogy van-e még benne elővett egy poharat és töltött ki magának. Miután megitta a folyadékot elégedetten sóhajtott majd indult volna vissza folytatni az elemzést arról, hogy Anglia miért is egy begyöpösödött vénasszony, de az ajtóban hirtelen álmosság tört rá. Úgy érezte minden ereje elszáll, és hiába erőlködik, a sötétség magába szippantja. Mielőtt megadta volna magát a húzó érzésnek, egy ijedt sikkantást halott.

Anglia a mai napon legalább harmadjára átkozta el azokat, akik a nyakára küldték a fiút. Ő csak egy kis időt szeretet volna minden és mindenki nélkül eltölteni egymagában miért olyan nagy bűn ez? Hirtelen puffanást halott, ami kizökkentette a gondolat menetéből. A földön egy eszméletlenül fekvő Amerika hevert. Ijedtében felsikkantott.

- Amerika!- szaladt oda fiúhoz és szólongatni kezdte. Fél perc után kicsit megnyugodva tapasztalta, hogy csak bealudt, de amikor a konyha pultra pillantott a nyugalma elszállt. – Ilyen nincs. Basszus! Basszus! Bassza meg! – mérgelődött fehér arccal. – Most még is mit csináljak basszus?

*/*/*/*/*/*/*/*

- Én mondtam, hogy rossz ötlet az altató Angleterre. – csóválta a fejét Franciaország miközben a földön fekvő Amerikát nézte.

- Basszus, nem én tehetek róla, hogy ez a hülye pont az altatós teát húzta meg! – mérgelődött, miközben aggódó pillantásokat vetett a földön fekvőre.

- Semmi baj. Kanada nem sokára megérkezik és segít felkaparni. De az kell, mondjam, elég erős altató lehetet, ha egyből kiütötte. Még is csak Amerikáról van szó, aki egy bivaly erejével és egy hiperaktív gyerek energiájával bír... - füttyentett elismerően a férfi. Nem segített a mellette álló nőn, aki a robbanás szélén állt. Ettől függetlenül valamennyire örült a helyzetnek. Legalább kicsit ki lett zökkentve a nő a káros életmódjából. Mostanában elég gyakran issza le magát a sárga földig, másnap meg beüt a macska, jaj és fél napig haldoklik. Ilyenkor elég gyilkos hangulata van, szóval nem érdemes zavarni. Amikor kijózanodott és túl van, a másnaposságon kezdi elölről.

- Elnézést a késésért! – toppant be az ajtón Kanada. Meglepődve néztek fel.

- Ah Matthieu!- köszöntötte a fiút a francia. A szőke elképedve figyelte a földön hortyogó „hőst". – Elképesztő látvány mi? A nagy Amerikát legyőzte egy pohár tea. Úgy érzem, ezt nem mossa le magáról. – mosolygott elégedetten.

- Először nem kellene lefektetnünk? – kérdezte Kanada.

- Oh, de igen. – mosolyodott el a férfi.

- Vigyétek a földszinti hálóba. – szólalt meg Anglia.

- De Anglia az nem a te szobád? – kérdezte aggódva Kanada.

- Semmi baj majd alszom az emeleten. – mosolyogott biztatóan. A kanadai bólintott majd a férfivel felemelték az alvó fiút és bevitték a hálóba. Miután nagy nehezen sikerült felrakni az ágyra a francia elvett két pokrócot az ágy előtti komódról. Az egyiket oda dobta a kanadainak. – Takard be vele, nem lenne jó, ha megfázna.

- A másik? – nézett a fiú a másik pokrócra.

- Ez Angleterre-nek lesz. Bár a körülmények ellenére nem látszik, de elég másnapos ilyenkor rendszerint délig alszik, hogy ki tudja pihenni magát, de most ez nem jött össze hála Amerikának. Biztos vagyok benne, hogy amíg ki nem ütötte magát addig is fárasztotta, utána pedig azon stresszelt, hogy mit csináljon. Biztos nem sokára beüt nála a fáradság és elalszik altató nélkül is.

- Már akartam kérdezni, de Angliának valami baja van?

- Alvászavara van. Bivaly erős altatóval képes csak elaludni. – válaszolt a férfi összehúzva a szemöldökét. A fiatal csodálkozva nézett rá. – Elképesztő nem? Annak idején pedig még akár a tengeren hajózva is gondtalanul el tudott aludni.

- Mi történt vele? Mostanában olyan másmilyen. Olyan, mint aki elvesztette minden reményét.

- Tudod, Angleterre nem tudott még túllépni a múlton. – válaszolt a férfi. A fiún a megvilágosodás jelei látszódtak.

- De annak már több mint 200 éve... - válaszolt a fiú.

- Pontosan. De neki akkor megállt az idő és még mindig nem indult el. Kétségbeesetten próbálkozik tovább lépni, de nem megy neki. És egyedül nem is fog.

- Tudunk rajta segíteni?

- Mi nem. Csak is egy hős mentheti meg az összeomlástól, de ha nem segít talán túl késő lesz. Bár országok vagyunk, ki tudja milyen hatása van annak, ha mint személy összeomlunk. – mondta férfi, majd kisétált a szobából, a fiú pedig követte. Kint a nappaliban az alvó nő látványa fogadta őket. – Nem megmondtam? – mosolygott kedvesen, majd ráterítette óvatosan a nőre a pokrócot. – Ideje indulnunk. Jobb lesz, ha mindkettőjüket hagyjuk pihenni.

- Nem lesz gond?

- Azt már kettőjüknek kell megoldani.

*/*/*/*/*/*/*/*

Amikor felébredt ismeretlen plafont látott. Kellet pár perc mire leesett neki, hogy nem otthon van. Nagy nehezen felült mire szédülni kezdett. Nem értette hol van és, hogy került oda. Körbe nézett. Régies stílusú szoba nagy baldachinos ágy és ismerős illat. Számtalan emlék jutott eszébe, ahogy körbe nézett a szobában. Annyi idő telt el, de alig változott valami. Felállt és kinézett az ablakon. Éjszaka volt, már így amikor kinyitotta kellemes szellő jött be. 200 év telt el, de a táj alig változott. Nagyot sóhajtva szakadt el a tájtól és az ajtóhoz lépett. Rémlett neki, hogy valahogy kiütötte magát, de az már nem, hogy került ágyba. Óvatosan nyitotta ki az ajtót és ment ki a nappaliban. A szeme egész jól hozzászokott a sötéthez így sikerült kivennie egy halvány alakot. Kitapogatta a lámpát és felkapcsolta. Az árny Anglia volt, aki egy régies karosszékben oldalra döntött fejjel aludt. Valaki korábban teríthetett rá egy pokrócot, ami jelenleg az ölében volt. Nagyot sóhajtott.

- Semmit nem változott. Még mindig képes elaludni a fotelben, aztán másnapra elfekszi a nyakát. – nézett rosszállóan, majd óvatosan kivette a nőt a fotelből és karjaiba vette, majd óvatosan bevitte a hálóba. Lefektette az ágyra majd gondosan betakarta a nőt. Elgondolkozva figyelte az arcát. Mivel ország volt, mint jó maga így nem öregedtek. A nő maximum 20 évesnek nézett ki általában a legnagyobb jóindulattal, de most olyan volt, mint aki éveket öregedett. Gondterhelten sóhajtva simított ki egy tincset az arcából. Bár aludt arcvonásai arról álmodtak, hogy nyugtalan. Bizonyára rémálma lehet, futott át a gondolat a fejében. Óvatosan megfogta a nő apró kezét és biztatóan megszorította. Eszébe jutott, amikor gyerekként számtalan éjszakát töltött Anglia mellet, mert félt egyedül aludni. Ha egyedül volt minden ijesztő volt és rémálmai voltak. Ilyenkor a nő mindig esti mesét olvasott neki vagy fogta a kezét, amíg el nem aludt. És most itt tartanak. Azt se tudja mi történt pontosan, de jelenleg itt ül az ágyon és az alvó nőt nézi, miközben annak apró kezét fogja. Vannak dolgok, amikor igen is változnak ennyi idő után és nagyon reméli, hogy egy nap a kapcsolatuk is változni fog.