Chapter 2.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Sötét eső felhők borították New York egét. Az országok világ találkozója véget ért az országok készülődtek a szállásaikra, haza fele. Volt, aki egy közeli szállodában szállt meg és olyanok is voltak, akik inkább haza mentek a találkozó után. Anglia épp pakolászott, amikor kipillantott az ablakon. A bámulásából Japán riasztotta fel.
Eközben a konferencia teremben, valaki végig nézte ezt a jelenetet.
*Prussi= Prussia= Poroszország
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Utálta, hogy a csigaevő mindig látta rajta, ha nincs rendben vele valami. Egyszerűen hiába rejtette el az érzéseit, mindig átlátott rajta.
Bár nem vallaná be, de sokat jelent neki minden alkalom, amikor a francia megmenti. Főleg annak idején 200 éve volt nagyon fontos neki. Igaza volt, amikor azt mondta, hogy ha akkor nem lett volna, mellette összeroppan. Az óta a nap óta a világ megfakult számára, már nem ragyogtak a csillagok, és nem fénylett a nap. Hiszen akkor elvesztette az ő drága kisöccsét, akit annyira szeretett. Bár voltak testvérei, de nem volt könnyű gyerekkora és sosem jött ki velük, pont ezért igyekezett mindent megadni neki, de ő még is fellázadt ellene és elhagyta…
Nagyot sóhajtott és elmerült a kádban. Óvatosan emelet ki egy buborékot a víz felszínéről majd óvatosan megfújva útjára engedte a levegőben. A fürdő ablaka vele szemben volt így pont rálátott a holdra. Egy darabig nézte az égitestet, majd sóhajtva lehunyta a szemét és fejét hátradöntötte.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Álmodott. Álmában, azokban az időkben járt, amikor még boldogak voltak. Az ártatlan, tiszta szívből jövő nevetése, amitől úgy érezte minden gondja elszáll. Azok a kék szemek, amelyek olyanok voltak akár az óceán vize és felidézték benne azokat az időket, amikor még kalózként gondtalanul hajózott a tengeren. Hirtelen megváltozott minden. A gyermek felnőtt és most fegyver fog rá, miközben neki folynak a könnyei, a szíve pedig meghasad. Csak annyit tud kérdezni, hogy miért. Már szinte üvöltve kérdezi, de az eső elnyomja a hangját.
Hirtelen felriad. Kicsit lejjebb csúszik a kádban ezért felül.
Néha elgondolkozott azon, hogy milyen jó is volt régen. Sokkal szabadabb volt a világ. Akkor még a tengeren ringatózó hajón is gondtalanul el tudott aludni ma már altató nélkül végig se bírja aludni az éjszakát.
- Már megint veszekedtetek? – kérdezte sóhajtva Franciaország.
- Igen. Csak azért képes volt átjönni, hogy az őrületbe kergessen. Nincs jobb dolga? – pufogott Anglia, miközben töltött magának teát.
- Nézd, Angleterre. Én elhiszem, hogy nem könnyű eset Amérique, de nem viszed túlzásba a duzzogást? – nézett mélyen a zöld szemekbe. A nő keze megállt a levegőbe és döbbenten nézett rá. Egy pillanatig szemeztek, aztán nagyot sóhajtva letette a csészét.
- A mostani veszekedéseink mások, mint az eddigiek. Ezek már nem csak üres szavak, már súlyuk van. – tekintette a távolba tévedt.
- Súlyuk van? – kérdezett vissza értetlenül.
- Veled is veszekszem állandóan, de Amerikával más. Ha kettesben vagyunk a beszélgetés pillanatok alatt veszekedésbe torkollik, és jelen van a feszültség.
- Reménytelen esetek vagytok. – sóhajtott. – De Angleterre. Nem gondolod, hogy ideje lenne túllépnetek a múlton? Mindkettőtöknek. Több mint 200 év telt már el az óta. Ideje lenne végre a jelenben élnetek és a jövőn gondolkozni.
- Ugyan mit tudsz te béka? – kérdezte mérgesen.
- Angleterre, régóta ismerlek már. Lehet, hogy általában csak veszekszünk, de ne feledd, hogy akkor is segítettem neked. Ha egyedül lettél volna, bele roppansz a fájdalomba. Ideje lenne elfogadnod és elengedned.
- Könnyű azt mondani! – harapott bele a szája sarkába. – A mai napig rémálmaim vannak arról a napról. Azóta minden egyes nap, ha esik, úgy érzem, hogy belülről elemészt a bánat és a sötétségbe fulladok.
- Valami baj van Anglia-san? – kérdezte miközben, óvatosan megérintette a nő vállát, aki kicsit megijedt a hirtelen érintéstől.
- Áh, Japán! Semmi baj, csak kicsit elméláztam. – mosolygott rá, mintha mi sem történt volna. – Csak egy rossz szokásom, nézd, el nekem kérlek. Most pedig ideje lenne indulnom. A legközelebbi viszont látásra. – búcsúzott el.
- Rendben. Sayorana (Viszontlátásra)! – hajolt meg az apró lány és távozott. Anglia nagyot sóhajtott, majd elpakolta a cuccát és elindult a kijárat felé.
- Már megint esik… - sóhajtotta és kinyújtotta a kezét az esőbe. Pillanatok alatt bele veszett az esőbe, és lélekben már máshol járt.
- Angleterre! – hozta vissza a valóságba Franciaország, enyhén megrázva a vállánál fogva.
- Franciaország?
- Angleterre, ideje indulnunk. – mondta halkan, miközben elővette az esernyőt és kinyitotta. – Gyere úgy is ugyan ott szálltunk meg. – lépett ki az esőbe, miközben szorosan átkarolta a nő vállát.
- Köszönöm. – mondta halkan.
- Hm, ez érdekes. – mondta Spanyolország.
- Micsoda? – kérdezte Amerika, és az ország mellé lépett. – Anglia? És Franciaország?
- Úgy látszik megtört a jég kettőjük között.
- Hogy érted ezt?
- Nos, már elég régóta ismerik egymást, és bár folyton marakodnak olyanok, mint Poroszország és Magyarország. Csak idő kérdése volt, mikor kerülnek közelebb egymáshoz. Na, meg Franciaország gyakran átjár Angliához mostanában, bár persze tagadja, de Prussival* tudtuk, hogy azért megy, mert Anglia mostanában nem volt túl jól.
- Nem is tudtam, erről.
- Nem is csodálkozom, Anglia mindig is makacs volt. A büszkesége nem engedte, hogy mások előtt gyengének mutatkozzon. De hát mivel Franciaországgal szinte folyton háborúztak így elég jól ismerik egymást. Voltaképp egész jól mutatnak együtt. – válaszolt, majd ott hagyta a fiatal országot és ment a dolgára.
- Anglia… - nézett szomorúan az esőbe.
- Hát persze, hogy átlátok rajtad Angleterre, hiszen én vagyok mindenki bátyusa, Franciaország! – hangzott a válasz valahányszor eme gondolatokat a francia fejéhez vágta.
- Már megint, ez az álom. – sóhajtott. Kikászálódott a kádból, majd miután megtörölközött magára vette a kikészített köntöst. Haját törölgetve lépett be a hálószobába, amit a hatalmas ablakoknak köszönhetően bevilágított a város fénye. – Azt hiszem, ideje lenne bevenni az altatót. Úgy látszik, magamtól megint nem tudok majd aludni.