9 - Otthon, otthon édes otthon
Otthon, otthon édes otthon
- Végre vége! – nyújtózkodtam.
- Hát igen. Ezt is megértük és még nem őszültünk meg. Akarom mondani én nem őszültem meg. – nézett rám Ayu. Épp a kippforgatásról jöttünk vissza a szállóra.
- Le lehet szállni a hajam színéről vili? Tudod, hogy a legtöbb ember, aki a hajam színével szórakozott az orvosnál kötött ki! – mondtam sértődötten, de azért az apró mosoly ott bujkált a szám szélén.
- Ugyan! Tudod, hogy szeretlek! – ölelt át. Amikor beléptünk a nappaliba nem várt fordulatok következtek.
- Hikaru – chan! Isten hozott! – ugrott a nyakamba Natsuki.
- Natsuki! Megfojtasz! – próbáltam lehámozni magamról a fiút kevés erőből. – Basszus mióta van benned ennyi erő? – morogtam. – Na, jó, ha nem szállsz le rólam, akkor meglendítem a térdem és… - kezdtem fenyegetőzni, de végig sem kellett mondanom, már is leszállt rólam. – Miért van az, hogy egyfolytában csak engem ölelgetsz? Ott van a Chibi is ráadásul itt van Ayumi is, akiért annyira rajongsz! – kérdeztem, miközben a nyakamat masszíroztam.
- Azért, mert cuki vagy Hikaru – chan! – válaszolt mosolyogva a fiú, mire vetettem rá egy gyilkos pillantást.
- Nem vagyok cuki vili? – kérdeztem a srácot. – És mi a másik ok?
- Ayu – chan megfenyegetett! Azt mondta, hogy ha megmerem csinálni vele is, akkor kasztrál! Olyan kegyetlen! – ugrott újra a nyakamba. A háttérben drága barátnőm gonoszul elmosolyodott.
- Natsuki szállj már le rólam! – kiabáltam, miközben egy kézzel próbáltam lefejteni magamról a fiút. – Chibi! – üvöltöttem. – Szállj már le rólam! – lökdöstem a szemüvegest.
- Mi van már? – jelent meg Shou.
- Shou – chan! – ugrott az ő nyakába Natsuki, mire megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Tartsd, pórázon különben én kasztrálom és nem Ayumi. – mondtam a szabadulni próbáló chibinek és elmentem. Azonban amikor a nappaliba értem megtorpantam, mire Ayumi belém jött.
- Mi az már megint? – sóhajtotta, de amikor meglátta azt, akit én is elkerekedtek a szemei.
- Nii - san! – suttogtam. Ekkor észrevett minket és ránk mosolygott.
- Rég találkoztunk! – intett egyet.
- Nii – san! – sikítottam és bátyám nyakába vetettem magam. Ő biztosan megtartott és letett a földre, mire szorosan átöleltem. – Hiányoztál! – motyogtam, miközben arcomat a mellkasába fúrtam. Két éve nem láttam, mert kint volt külföldön színészetet tanulni.
- Te is nekem húgocskám. – ölelt vissza és egy puszit nyomott a fejemre. Amikor elhúzódtam tőle megérkezett az istencsapása is, alias Natsuki.
- Hikaru- chan olyan cuki vagy! – ugrott a nyakamba.
- Natsuki eressz el! – kiabáltam, de nem használt.
- Hé, jobb lesz, ha elereszted! – szólt közbe Ayumi, de nem használt, így kénytelen voltam cselekedni. Gyors mozdulattal kiszabadítottam a másik kezem és megragadtam a szőke karját aztán átlendítettem és földhöz vágtam.
- Én szóltam! – mondta Ayumi.
- Hikaru – chan ez fájt! – nyöszörgött Natsuki.
- Meg mondtam, ha még egyszer rám mászol, megjárod! Örülj, hogy nem kasztráltalak.
- Egy kézzel nehéz lett volna. – szólt közbe a szobába belépő chibi.
- Beszóltál tökmag? – kérdeztem mérgesen.
- Kit neveztél tökmagnak? – kérdezte mérgesen a szőke.
- Téged Mr. aligéremelaszázhatvanat! – mondtam mérgesen.
- Ugyan akkor, vagy mint én! Ne merészelj a magasságomon gúnyolódni! – háborgott.
- Mert, mi lesz törpe? – kérdeztem karba font kézzel és fölényes vigyorral.
- Beszóltál Hófehérke? – kérdezett vissza.
- Mit mondtál? – villámlott a szemem. És ezután nekifogtunk vitázni.
- Mi ez a hangzavar? – lépett be a szobába a többi Starish tag és a senpaiok.
- Már megint összevesztek? – kérdezte Reiji. – Ezúttal mi a vita tárgya? – fordult barátnőm felé.
- A szokásos. – felelte kurtán.
- Befejezni! – „csapott” közénk Casmus – Ha van, időtök vitázni akkor foglalkozzatok a munkátokkal is! – mondta, de mi nem figyeltünk rá, mert éppen szemmel gyilkoltuk egymást. – Azt mondtam befejezni! – ütött a fejünkre.
- Senpai! – méltatlankodtam, a fejemet fogva.
- Kész van már az új dalod, ha már van időd veszekedni? – kérdezte.
- Igen kész! – morogtam.
- Tanulhatnál Aijimatól. Attól, hogy egy idióta legalább nincs vele annyi baj, mint veled mostanában. – mondta mire ciccegtem.
- Nem én indulok az Utaprin, hanem ők és kikérem magamnak azon kívül, hogy a Chibivel veszekszek nincs velem semmi baj. Én vagyok a legnépszerűbb tini sztár egész japánban és még nem is szállt a fejembe a dicsőség úgy, mint egyeseknek! – mondtam, mire még egyet rásózott a fejemre. – Au! Elég legyen már senpai!
- A kouhai nem beszél vissza a senpaiának! – válaszolt. Én csak morogtam, majd inkább visszamentem egyetlen bátyámhoz, aki látszólag elég jól mulat.
- Hát tényleg nem semmi társaság. – mondta és magához húzott, mire én átöleltem.
- Én mondtam, hogy bolondok háza van itt nem mesterkurzus. – somolyogtam.
- Te ki vagy? – kérdezte Casmus.
- Mizuki Akito vagyok Hikaru bátyja. – mutatkozott be.
- Még egy Mizuki. Remek. – mondta Casmus majd távozott.
- Itt a CD, amit tegnap adtál. – lépett hozzám Ranmaru.
- És találtál valamit, ami tetszet? – kérdeztem.
- Aha. – válaszolt, majd elment Reijivel és Aival az oldalán.
- Nos, akkor térjünk a lényegre. – szólalt meg bátyám is.
- Sejtettem, hogy nem azért jöttél, hogy meglátogass. – mondtam nagyot sóhajtva.
- Ugyan, tudod, hogy szeretlek. – mondta és puszit nyomott a fejemre. – Na, ne haragudj! Hát persze, hogy első sorban miattad jöttem, de a másik okom az ikrek szülinapja.
- Hát már megint eltelt egy év. – sóhajtottam. – Már megvettem az ajándékokat, de nem tudom, hogy eltudok-e menni. Még beszélnem kell az elnökkel.
- Ugyan, ha arra a néhány hétre kiengedett hozzám, arra a pár napra biztos elenged. – mondta Ayu.
- Remélem. – sóhajtottam.
*/*/*/*/*/*/*/*
Nagyot sóhajtva álltam meg a főnök irodája előtt.
- Gyerünk az ikerkért teszed! – biztattam magam majd bekopogtam. Amikor megkaptam az engedélyt benyitottam. A főnök ott terpeszkedett az asztala mögött, amíg Ringo és Hyuuga sensei előtte ültek és mögöttük a Starish állt. – Jó napot elnök úr, Ringo –san, Hyuuga – san! – hajoltam meg.
- Áh, Mizuki kisasszony már vártuk magát! – mondta az elnök. – Hallom nem sokára itt lesz a kisöccse és kishúga születésnapja!
- Igen. Pont ezzel kapcsolatban szeretnék önnel beszélni. Szabadnapot szeretnék kérni, hogy haza tudjak menni a testvéreim születésnapjára és pár napot otthon tölteni.
- Miért is ne? A drága nagyapja már felhívott és meghívott minket is!
- És mit takar ez a minket is? – kérdeztem rosszat sejtve.
- Hát természetesen engem Ringo - t és Ryuya –t, a Starisht, Nanami kisasszonyt, Shibuya kisasszony és a senpaiokat! – mondta miközben felállt az asztalra és körbefordult.
- Oh my God! – motyogtam, miközben a kezembe temettem az arcom.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Ugyan kitartás, nem lesz olyan vészes! – mondta Ayu. Épp hazafelé tartottunk, de mivel sokat voltunk így több kocsival mentünk. Én Ayuval, a bátyámmal, és a senpaiokkal.
- Annyira nem lehet vészes! – mondta Akito.
- Akkor ti még nem ismeritek elég jól a Starisht! – mondta Reiji mosolyogva.
- Ha ennyire félsz, hogy elrontják a bulit miért nem beszélted le a nagyapádat, hogy meghívja őket? – kérdezte Ranmaru.
- Ennek két nagyon egyszerű oka van. Egy: a nagyapám hihetetlenül makacs, és ha valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Kettő: a húgom nagy Starish rajongó így örülni fog a fiúknak. – mondtam és ebben a pillanatban megérkeztünk.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Nee - san! – ugrott a nyakamba húgom.
- Szia Haru. – forgattam meg a levegőbe. Igen a húgomat Harunak hívják. Jobban mondva a teljes neve Miharu, ami teljesen illik rá. Lehet, hogy első pillantásra egy ártatlan kislánynak tűnik, de akár maga az ördög is tud lenni. Amúgy pedig tipikusan az a lány, aki bárkit az ujja köré tudd csavarni, de ez főként a bátyámnál működik. Épp hogy letettem a földre már ugrott is a nyakamba egyetlen kisöcsém.
- Hikarunee!- ölelte át a nyakam Akio. Akio inkább az a nővéres kistestvér volt ezért is jött ki jobban velem, mint a bátyámmal.
- Szia Akio! – öleltem vissza.
- Nos, most, hogy sorra kerültetek mi is jöhetünk? – kérdezte apa az ajtóban állva.
- Szia, apa! Szia, anya! – mentem oda hozzájuk és mindkettőjüket átöleltem és megpusziltam.
- Nos, most, hogy mindenki megérkezett akkor először le is pakolhatnátok. Fiúk a szobátokat majd Akio és Akito megmutatja, lányok a ti szobátokat majd Hikaru és Haru megmutatja. – mosolygott kedvesen anya. A senpaiok és az elnökék hál istennek a nagyapámnál lettek elszállásolva így velük nincs gond.
- ÍÍÍÍÍÍÍ Tokiya – sama! – ölelte át Tokiya lábát Miharu. Igen van ízlése a húgomnak.
- Nézd el neki, nagy rajondótok és te vagy a kedvence! – mosolyogtam az értetlenül néző fiúra.
- De cuki! Olyan mintha Hikaru – chan kicsinyített mása lenne! – olvadozott Natsuki. Igen különleges ismertetőnk a fehér hajunk. Amúgy Miharu tényleg úgy nézett ki, mint és 9 évesen. Neki is hosszú fehér haja van és imád csinosan öltözni.
- Miharu ereszd el szépen Tokiya lábát! – guggoltam le húgomhoz.
- Na, de itt van élőben, a mi házunkban! – ölelte még szorosabban a fiú lábát.
- És még itt is lesz pár napig, ahogy a többiek is és én is! – mondtam szelíden. Ez már hatott, mert már nem ölelte olyan szorosan és felém nézett.
- Tényleg itt maradsz? – kérdezte.
- Igen. – bólintottam. – A főnök megengedte, hogy pár napig itthon maradjak.
- És énekelsz majd nekem? – kérdezte szégyenlősen.
- De cuki! – áradozott a Starish.
- Hát persze, ha akarod! – mondtam neki miközben továbbra is mosolyogtam.
- Akár most is? – kérdezte.
- Most előbb elszállásoljuk Haru- chant és Tomo- chant utána lehet róla szó.
- De jó! – ugrott a nyakamba, mire felvettem.
- Gyertek, lányok megmutatom a szobátokat! – mondtam és elindultam a karomban a nyakamat ölelgető húgommal. A mi családunk nagyon összetartó volt, és nagyon szerettük egymást. Bár nagy korkülönbség volt az ikrek és köztem és a bátyám közt, de attól még nagyon szerettük egymást. – Remélem, nem baj, hogy egy szobában lesztek. – nyitottam be az egyik szobába. Viszonylag egyszerű szoba volt még is minden meg volt benne, ami kellet (és még pár extra dolog) és tágas is volt.
- Váó! Ez aztán a szoba! – ámultak.
- Az én szobám itt van veletek szembe és mellette a húgom szobája, ha valamire szükségetek lenne, vagy csak szimplán beszélgetni akartok, állok rendelkezésetekre.
- Nee – san! Menjünk zongorázni! – nyaggatott Haru.
- Jól van, megyünk már! – sóhajtottam és leballagtam a húgommal a zongora szobába. Nosztalgikusán néztem a zongorát, miközben leültem a padra és lenyomtam pár billentyűt.
- Játszol nekem valami szépet? – kérdezte.
- Hm, mit szólnál egy olyan dalhoz, amit még senki sem hallott? – kérdeztem mosolyogva, miközben segítettem neki felülni mellém.
- Uh, az nagyon jó lenne! – mondta csillogó szemekkel.
- Akkor legyen. – mondtam majd elkezdtem játszani.
So the little infant fell into a deep sleep, among the gray ashes in the flames shining, first one, then two, what rise and grow large are my beloved profiles, what trickle down to earth are the thousands of, dreams, dreams, on the night when the silver eyes were trembling, the shining you was born, across millions of years, the prayers have already returned back to the earth, I will never cease to pray, oh please show this child what love is, please give a kiss to his hands you hold.
So as the boy feel to sleep, among the gray ashes in the flaming shining, first one, then two, surfaces numerous of your faces, to earth pour thousands of, dreams, dreams, on the night when the silver eyes were trembling, the shining you was born, across millions of years, the prayers have already returned back to earth, I will never cease to pray, oh please show this child what love is, please give a kiss to his hands you hold, I will never cease to pray, oh please show this child what love is, oh please give a kiss to his hands you hold.
Vége