10- Kék holdas éjszaka
Kék holdas éjszaka
- Boldog szülinapot! – mondtuk kórusban miután az ikrek elfújták a gyertyákat.
- Isten értessen sokáig titeket kicsikéim! – mondta anya és átölelte őket.
- Akkor most jöjjön az ajándékosztás! – szólalt meg apa és átnyújtott két becsomagolt dobozt. – Ez tőlem és anyátoktól van. – mosolygott, miközben átölelte anya vállát. Mindkét gyerek izgatottan bontotta ki az ajándékát. Miharu minkét gyerek kapott egy- egy bekeretezett családi fotót és egy kis extra ajándékot mellé. Haru és dedikált képet kapott Harukáról (nem a mi Harukánkról van szó).
- ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ. Haruka! Imádom! Köszönöm, köszönöm! – ugrott anyuék nyakába ujjongva.
- Wow egy jegy a következő híres japán kosármeccsre! Nagyon szépen köszönöm! – mosolygott Akio.
- Na, most én jövök! – lépett előrébb bátyám és ő is egy- egy csomagot nyújtott át. Húginak egy Svájci sapkát rejtett a doboz, öcsinek pedig egy számítógépes játékprogramot.
- Nagyon szépen köszönjük! – köszönték meg egyszerre. Ezután kezdetét vette az eszem iszom. Az elnök élénk hanggal társalgott apámmal vagy nagyapámmal a senpaiok elvoltak magukkal, a Starish Nanamit ugrálta körbe, amíg húgom Tokiyát. Közben öcsikém félre húzódva lógatta az órát így idejét láttam, hogy átadjam az ajándékom.
- Na, mi van, öcsi nem tetszenek az ajándékok? – guggoltam le hozzá.
- Nem erről van szó! Csak… - hajtotta le a fejét.
- Csak nem kaptad, meg amit szerettél volna, igaz? – kérdeztem mire bólintott. – Hát akkor most nagyon szeretni fogsz! – mondtam és oda adtam neki az ajándékát. Izgatottan bontotta ki, majd amikor végzett örömmel ugrott a nyakamba.
- Köszi Nee - san! – mondta vidáman.
- Szívesen aztán használd egészséggel! – öleltem vissza. Hirtelen valaki a nyakamba ugrott hátulról.
- Nee – san! Az én ajándékom hol marad? – kérdezte húgom.
- Elhoztam neked az egész Starisht nem elég ez neked? – kérdeztem játékosan mire egy kicsit elszontyolodott.
- De.
- Csak vicceltem! Itt az ajándékod! – mosolyogtam rá és átnyújtottam neki is az ajándékát.
- ÍÍÍÍÍÍÍÍ! Guilty Crown-os dedikált poszter ráadásul Inori van rajta! Nagyon, nagyon köszönöm! – ölelt meg, majd elszaladt a szobájába, aztán amikor visszajött újra fel kellet vennem pont úgy, mint tegnap. – Honnan szerezted? – kérdezte, miközben a nyakamba kapaszkodott.
- Úgy, hogy én voltam Inori énekhangja. – válaszoltam.
- Juj, énekelj valamit! – lelkendezett.
- Miért is ne. – mondtam, majd átvonultunk a zongora szobába. Természetesen a húgom mellettem foglalt helyet, de a másik oldalamra meg az öcsém fészkelte be magát. Lassan fogtam neki az első dalnak.
Ó, szirmát bontó virág kérlek, áruld el, miért
Az emberek miért harcolnak és bántják egymást?
Ó, csodás, szirmát bontó virágok miként látjátok a világot?
Az emberek miért nem képesek megbocsátani egymásnak?
Eső hullik kékbe öltöztetve a nyarat
Ahogy könnyeden megrázom, magam eggyé váltok előttem
Egyetlen szó nélkül
Idővel elhervadó barátaim mit gondoltok?
Szavak nélkül, levelekbe burkolózva, hogy adtátok át a szerelmet?
A nyári napot felhő takarja, csapongó szél támad
Öleljétek át egymást
Dalom lesz létezésetek bizonysága
Nektek, kik név nélkül éltetek
(Guilty Crown - EGOIST - Inori Song)
Mindenki csendben hallgatta a dalt senki sem szólt közbe. Nagyon színpatikus volt ez a dal. Nem sokkal az után írtam a dalt, hogy megtaláltam Maot. Nem sokkal ezután felkértek az animébe szinkronhangnak. Utólag persze értesültem róla, hogy drága húgomnak ez lett a kedvenc animéje.
- Ez bámulatos volt nee-san! – dicsért meg Akio.
- Köszi. – válaszoltam.
- Nagyon szép dal volt Hikaru – chan! – szólalt meg Nanami is. Ezután már mindenki jól elvolt és hamar eljött az este. Sajnos mivel egyedül voltam így volt időm gondolkodni. Most, hogy nincs semmi, ami lefoglaljon, jobb híján kiültem az ablakomba a holdat nézni. Szeretem a holdat nézni. Mindig is úgy éreztem, hogy van benne valami csodálatos és fenséges. Bár nappal a nap uralta az égboltot, éjszaka a hold az úr. Ma különösen kéken ragyog pont, mint akkor. Lehunytam a szemem és felidéztem azt az estét.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Elmész? – kérdezte döbbenten.
- Igen. – bólintottam szomorúan. – A papa munkát kapott New Yorkban ezért ismét költözünk.
- Értem. – mondta szomorúan, majd felnézett a csillagos égre.
- Tokiya? – néztem a fiúra bizonytalanul.
- Igen? – nézett rám.
- Tegyünk egy fogadalmat! – néztem fel döbbent arcára. - Ígérjük meg egymásnak, hogy sose felejtsük el a másikat még akkor sem, hogy ha valóra válnak az álmaink! – néztem rá határozottan. Egy pillanatig még meglepődve nézett rám, aztán elmosolyodott.
- Rendben! Megígérem!
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Éreztem, hogy a szívemet elönti a bánat és szinte sírhatnékom van. Hirtelen valami meleget éreztem az arcomon lefolyni, mire meglepetten kaptam oda a kezem. Könnyek? Hát ennyire fájna már? A tekintetemet a holdra emeltem, amely fényesen kéken ragyogott az égbolton. Eszembe jutott egy dal, amit nagyon szeretek. Halkan kezdtem el dudorászni.
Ezen a hideg éjjelen a kék hold sebeimre veti fényét.
A fellegekben sötétség keletkezik, a pillanat végtelenségében.
A hulló könnyeim halálukkor álnok képet festenek a hajnalba, mivel ismét csak mentséget kerestem arra, hogy sötétségben élek.
Ennek a szomorúságnak a gyűlöletében a szívem megrémül a holnaptól.
Csak annyit tehetek, hogy lemerülök a sötétség kéklő fényében s ez a gyönyörű világ a hazugságok mezejére lép.
S ahogy felnézek a holdra, kitárom karjaim ebben a homályos ködben.
(Kuroshitsuji book of circus ending)
Épp hogy befejezetem valaki kopogott. Gyorsan letöröltem a könnyeim és megcsipkedtem az arcom.
- Szabad! – mondtam, mire meglepetésemre nagypapa lépett be. – Nagypapi? – kérdeztem meglepetten.
- Szerbusz, kincsem! – mosolygott rám. – Szabad? – kérdezte és mellém mutatott. Nekem olyan ablakom volt, hogy annyira széles volt, hogy fel lehetett ülni rá és elmélázva nézegetni ki az ablakon.
- Persze. – válaszoltam majd arrébb csusszantam.
- Hallottam Satométől, hogy nagyon jól helytálltál a mesterkurzuson annak ellenére is, hogy neked nem voltak meg az alapjaid a sztárrá váláshoz.
- Igen. Igyekeztem is, bár az elején csak azért csináltam, mert muszáj volt, és inkább arra összpontosítottam, hogy újra a közelébe lehessek. Sajnos ő már nem emlékszik rám. – hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. Az én ötletem volt, hogy menj a mesterkurzusra. Tudod, Satome már kiskorodban felfigyelt rád, de mivel állandóan költöztetek ezért nem jártál az akadémiára. Aztán amikor hallottam, hogy visszaköltöztök éltem a lehetősséggel és elintéztem, hogy bekerülj a mester kurzusra. Ezt a döntést akkor hoztam, meg amikor láttam a barátod debütáló koncertjét. Tudtam, mennyire hiányzott neked ezért is akartam még, hogy bekerülj. Nem gondoltam volna, hogy elfelejtett, pedig olyan jól elvoltatok.
- Nem a te hibád. – mondtam, miközben önkéntelenül is eleredtek a könnyeim. – Nem tudhattad. – ingattam a fejem. Ő magához húzott és puszit nyomott a fejemre.
- Ereszd csak ki. – mondta, miközben a hátamat simogatta.
- Nem megy. Annyira elzártam az érzelmeimet, hogy már nem tudok normálisan sírni sem. – suttogtam.
- Akkor fejezd ki magad úgy, ahogy csak te tudod! – válaszolt.
- Ahogy csak én tudom? – kérdeztem bizonytalanul. – Igen. Ahogy csak én tudom. – bólintottam és lehunytam a szemem.
Elutazunk a holdra - alvás közben megfejtesz egy álmot,
ami az elhagyott csillagok fényét őrzi
a mosolyt, amit lefeledtél azért, hogy erősebb legyél
biztos vagyok, hogy együtt megtaláljuk.
Kérlek, ébredj rá arra,
hogy én itt vagyok és várok rád.
Akkor is, hogyha a jövő más lesz,
én itt vagyok és várok rád
és kiabálni fogok.
A szívem elnyeli azt a fonalat ami összeköt bennünket
és az akkor énem visszatér.
Úgyhogy nem kell sírnod.
Csendben utazunk - ha kinyújtom a kezemet meg tudlak érinteni.
De hiába, mert te olyan messze vagy az emlékeimben.
Még ez a kis fájdalom is értékes számomra.
Ha becsukom a szememet, hallom a hangod.
Nézz rám.
Én itt vagyok és várok rád.
Bár elvesztél a süvítő szél miatt.
Én itt vagyok és várok rád.
Nézz fel az égre.
A szívem mindig meg fog védeni.
Ameddig az akkori éned vissza nem tér.
Nem kell sírnod
(Érezz, ne érezz
Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
Szélesre kitárt fülek.
Győzd le a rémálmot,
ebben az örökké tartó pillanatban.
(Ott találsz, meg ahol csend van.
Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
Hadd, hogy a vér foglyon,
betöltve a világegyetem
minden sarkát.
Kérlek, ébredj rá arra,
hogy én itt vagyok és várok rád.
Akkor is, hogyha a jövő más lesz,
én itt vagyok és várok rád
és kiabálni fogok.
A szívem elnyeli azt a fonalat ami összeköt bennünket
és az akkor énem visszatér.
Úgyhogy nem kell sírnod.
(Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
(Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
(Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
VÉGE