7- karácsonyi parti
Csodás téli reggel köszöntött a városra. Mindenhol folyt az élet, hiszen nem sokára karácsony. Az embereket a karácsony hangulata járta át, már mind szorgosan készültek az ünnepre. Ez a bizonyos karácsonyi hangulat Tsunat is elérte, aki nagyot nyújtózva kelt fel ágyából mit sem sejtve arról, hogy mi is vár még rá az elmúlt napokban. Az első sok akkor érte, amikor meglátta, hogy az apja újra haza jött. Aztán a második meg akkor amikor Reborn közölte vele, hogy tartania kell egy karácsonyi partit, amin a családján kívül a barátait is meg kell hívnia és ebbe Haruék is bele tartoznak. Amikor megkérdezte, hogy minek ez az egész a válasz az volt, hogy:
- Mert hagyomány.
Érkezett a válasz. Hogy mióta volt ez a hagyomány nem tudta, de már megszokta, hogy amióta vele él Reborn (nem félre érteni) különös dolgok történnek. Így történt hát, hogy a kint ült a teraszon és azon gondolkozott, hogyan is legyen a parti, miközben az apja Lamboval és I- Pinnel játszott. Épp nézett ki a fejéből gondolkodás címszó alatt, amikor meglátott az utcán egy ismerőst.
- Miharu – nee! – kiabált a lánynak, aki meglepetten nézett rá, majd barátságosan visszaintett a felé siető fiúnak.
- Ohayo Tsuna! Na, mi a helyzet? –kérdezte a fiút, aki részletesen elmondott mindent neki.
- Kérlek, segíts! – könyörgött a fiú.
- Nyugi, nyugi segítek, csak fejezd ezt be. – sóhajtott a lány.
- Köszönöm! – nézett fel rá hálásan.
- Nem tesz semmit öcsi! – borzolta össze enyhén a fiú haját. – Na, és, hogy tervezed ezt az egész felhajtást?
- Nem tudom. – mondta panaszosan.
- Ajaj. Sok dolgunk lesz. – sóhajtott a lány.
- Áh, Miharu- chan! – lépett ki az ajtón, Nana Tsuna anyja.
- Jó, napot, Nana – san! – köszönt illedelmesen.
- Rég láttalak! Nem jössz be egy kis teára? – kérdezte kedvesen.
- Hogy is utasítanék vissza egy ilyen ajánlatott? – kérdezte a lány. – Teljesen átfagytam. – borzongott a lány, majd bement Tsunával együtt. Miközben a lány ment befelé, Iemetsu gyanúsan méregette, de nem törődött vele. Amikor bementek levetkőzött majd miután köszönt Rebornak és Bianichinek leültek az asztalhoz megtárgyalni a parti részleteit egy pohárforró tea mellet.
- Ennyi lenne. – sóhajtott fel a barna hajú.
- Végre. – állt fel az asztaltól Haru és nagyot nyújtózott. – Akkor most már menni fog egyedül is igaz? – nézett a fiúra.
- Igen, köszönöm a segítséget! – hálálkodott a fiú.
- Ugyan, ugyan! – válaszolt miközben felvette a kabátját és elindult kifele. A kapuban azonban még megállt és visszafordult a fiúhoz. – Ha meg akarod hálálni, akkor vedd rá Dinot, hogy eljöjjön és kvittek vagyunk! – mosolygott ravaszan.
- Tényleg már meg akartam kérdezni, hogy van –e valami köztetek Dino-sannal. Mert amikor találkoztok mindig furcsán viselkedtek.
- Majd megérted te is pár év múlva. Szerintem nem akarod, hogy megrontsalak. – kacsintott a lány. A fiú zavarában elvörösödött, mire a lány jót nevetett rajta. – Ne aggódj, egyelőre még nem csináltunk semmi rosszat! – veregette meg a vállát. – Majd megtudod te is milyen érzés is ez. – folytatta tovább. – Talán egy szép napon kettesben Kyokoval… - cukkolta tovább az egyre jobban vörösödő fiút.
- Elég! – szakította félbe a lányt.
- Ej, ej Tsuna egyszer eljön ez az időszak a te életedbe is! Viszont, nem most és itt fogok neked felvilágosítást tartani. Baromi hideg van, és ha tényleg akarod, hogy legyen, zene a partin akkor össze kell szednem egy bandát is. – mondta, miközben zsebre dugta a kezét.
- Re-rendben. – válaszolt a fiú.
- Nos, akkor majd találkozunk még! Szia Tsuna! – integetett a lány, majd elment. – Istenem mit meg nem teszek ennek a kölyöknek! – sóhajtott. – Már lassan tényleg úgy érzem, hogy a nővére leszek. – mondta, miközben haladt előre. Egy kis idő után megunta a csendet és megszólalt. – Elő jöhetsz, tudom, hogy követsz. – sóhajtott majd megfordult. A fal mögül Tsuna apja lépett elő. A lány levágott egy grimaszt. Sejtette, miért követi a férfi. – Nem akarok semmi rosszat a fiadnak. – közölte a tényeket. – Ha meg akartam volna ölni már rég megtettem volna.
- Honnan tudjam, hogy nem csak a megfelelő alkalomra vársz? Hogy csak kihasználod, aztán amikor már nincs, szükséged rá eldobod? – érvelt az apa.
- Ez igaz. – mosolyodott el a lány. – Viszont van egy kis bökkenő. Kedvelem a kölyköt. – mondta ki, mire az apa meglepetten nézett rá. – Lassan már tényleg olyan, mintha az öcsém lenne. Mit gondol, miért teszek meg neki ennyi mindent? Ha kihasználnám, nem strapálnám magam ennyire. – válaszolt nyugodtan a lány. – Meg amúgy is. Nincs kedvem fölösleges vérfürdőt rendezni. Attól, hogy bérgyilkos vagyok, még nem jelenti azt, hogy ok nélkül meg parancsra ölök. Ezt maga is jól tudja külső tanácsos úr. – mondta, majd lassan hátat fordított és épp indult volna, amikor megcsörrent a telefonja. – Halló? Bátyó? Mi van már megint? – vette fel a telefont, majd hirtelen megtorpant. – Hogy mi?! – akadt ki. – Nem. – válaszolt tömören és kinyomta a telefonját. – Hogy lehet valaki ennyire… - kezdte volna, de nem tudta befejezni, mert újra csörgött a telefonja. – Mi van már? – szólt bele ingerülten. – Nem, old meg magad! Hogy mi? Oh, anyám. Nem kérdezem meg, hogyan sikerült ezt összehoznotok. Tíz perc és ott vagyok! Addig ne mozduljatok és legfőképp NE NYÚLJTOK SEMMIHEZ! – emelte meg a hangját majd gyorsan kinyomta elkezdett futni, miközben a megfelelő embert kezdte el hívni. - Halló, Hikaru? Igen én vagyok. A bátyámék ide jöttek, létszíves figyelnél rájuk, amíg oda nem érek? Oh, köszönöm, majd meghálálom valahogy! – tűnt el az utcasarkon.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Iemetsu meglepetten nézte a lányt. Furcsa volt a gyors hangulatváltozást látni. Először nyugodt volt aztán unott, azután már dühös és végül ideges. És mind ezt egy ember érte el. Nem ismerte a lányt, de volt egy olyan sejtése, hogy nem lehet egy könnyen kihozni a sodrából.
- Furcsa egy lány. – hagyta annyiban a dolgot és elindult haza.
Amikor Iemetsu is elment Tsuna elő lépett egy közel fa mögül.
- Miharu – nee, azt mondta olyan vagyok, mintha az öccse lennék. – nézett abba az irányba amerre a lány ment. Magában felidézte az előbb lezajlott párbeszédet. Kissé felzaklatta, az eleje, de érezte, hogy a lány igazat mondott.
*/*/*/*/*/*/*/*
Gyorsan eljött a parti napja. Mindenki ott volt, aki csak fontos volt. Ott voltak a pokol virágai, Dino, Haru, Kyoko, Tsuna apja és anyja, és Tsuna barátai.
- Egy kis figyelmet kérnék! – szólt bele a mikrofonba Miharu. Az ő bátyja zenész és elvállalta, hogy játszik a bulin. – A sok pörgős zene után jöjjön egy kevésbé pörgős dal. Mivel nemsokára itt a karácsony nem baj, ha egy kis karácsonyi zene is szól. – mosolygott a lány. Ezután elkezdődött a zene ő pedig elkezdett énekelni.
Nézd, ez is boldogság:
Szépen mosolyog a tél!
Hol a nyár?- lehet, nem is gondol ránk-,
Minden hófehér...
Nézd, ahogy felhőn át
Itt-ott leköszön a fény-,
Fut a szél, csupa piros arcot lát,
Minden út mentén.
Nagy tűz lobog a téren,
Dob szól és hegedűk-,
Körtánc forog a jégen,
Sok szív megszelídült...
Refr.:
Gyere, szól már az énekszó!
Szánkó vár és friss hó-,
így jó, ma minden felnőtt gyermekként játszó!
Szól már az énekszó,
Hintót húz négy patkó-,
Nézz szét, ma minden jó: álomnak látszó!
Nézd, ez is boldogság:
Hűsen simogat a tél!
Ha belül ég a szívedben a forróság,
Nem lesz baj, ne félj!
Nézd, örök álmot sző,
Zöldben ünnepel a fánk-,
Meseszép, égig ér a vén fenyő,
Dísze száz kis láng.
Nagy tűz lobog a téren,
Dob szól és hegedűk-,
Körtánc forog a jégen,
Sok szív megszelídült...
Refr.: gyere, szól már az énekszó...
Szálljon az ének!
Így száll szelíden az élet
Szép tavasz ébred,
Hisz' a tél sem állandó...
(Nox - tél dala)
Miután elénekelte a dalt hatalmas tapsot kapott. Innentől kezdve már a bátyja énekelt ő inkább Dinoval foglalkozott. Persze az este folyamán elcsattant pár csók is. Az első csókot Dino kapta Miharutól. Amikor véletlen beálltak egy fagyöngy alá a lány, nem volt rest kihasználni a lehetőséget és megcsókolta a fiút, aminek a bátyja nem nagyon örült.
- Bátyó, ha egy újjal is hozzá érsz Dinohoz kikötözlek az első fához, amit meglátok, és ott hagylak három napig! – fenyegette a bátyját a lány.
- Na, de húgi. Túl fiatal vagy még ehhez.
- Mindjárt húsz éves vagyok azért csókolóznom már csak szabad! – morgott a lány, majd lezártnak tekintve a témát, visszament a szőke fiúhoz.
Vége