6- JÉGHERCEGNŐ
Jéghercegnő
Lassan nyomtam le az első billentyűt, mintha attól félnék, hogy a hangszer eltűnik, és nem marad mivel kifejeznem magam. Miután meg bizonyosodtam arról, hogy nem fog eltűnni bátrabban próbálgattam. Először lassú aztán gyors dallamokat ismert zeneszerzők egy- egy híres művéből kivett részlett követett. Aztán miután végeztem a bemelegítéssel elkezdtem játszani.
Ó, édes szenvedésem
Mi értelme küzdeni, te újrakezded
Nem vagyok más, csak egy jelentéktelen élőlény
Nélküle egy kicsit elveszett vagyok
Egyedül járkálok a metróban
Egy utolsó tánc
Hogy elfelejtsem hatalmas fájdalmam
Menekülni akarok, s hogy az egész újrakezdődjön
Ó édes szenvedésem
Felbolygatom az eget, nappal és éjszaka
A széllel és az esővel táncolok
Egy kis szerelem, egy csepp méz
És táncolok, táncolok, táncolok, táncolok, táncolok, táncolok
És a zajban pedig, futok és félek
Az én köröm-e ez ?
Jön a fájdalom...
Egész Párizsban, önfeledten elveszek
és elrepülök, repülök, repülök, repülök, repülök
Csak a remény...
Hiányodban ezen az úton
Rendesen küzdök, gürcölök, tenélküled az életem csak egy csillogó dekoráció, értelmetlen
Felbolygatom az eget, nappal és éjszaka
a széllel és az esővel táncolok
Egy kis szerelem, egy csepp méz
és táncolok, táncolok, táncolok, táncolok, táncolok, táncolok
és a zajban pedig, futok és félek
Az én köröm-e ez?
Jön a fájdalom...
Egész Párizsban, önfeledten elveszek
És elrepülök, repülök, repülök, repülök, repülök,
Ebben az édes szenvedésben
Melynek minden bántalmáért megfizettem
Hallgasd csak mekkora a szívem
A világ gyermeke vagyok
Felbolygatom az eget, nappal és éjszaka
A széllel és az esővel táncolok
Egy kis szerelem, egy csepp méz
És táncolok, táncolok, táncolok, táncolok, táncolok, táncolok
És a zajban pedig, futok és félek
Az én köröm-e ez ?
Jön a fájdalom...
Egész Párizsban, önfeledten elveszek
és elrepülök, repülök, repülök, repülök, repülök
(Indila-Dernière Danse )
Miközben játszottam a szemem előtt megjelent a csodálatos Párizs. Milyen jó is volt ott lenni… Kicsit hiányzik a régi életem. Most, hogy sztár lettem és a Starishal vagyok egy épületben előjöttek a régi eltitkolt emlékek és egy új érzés. Amikor befejezem a dalt a semmibe meredek, miközben a szememben a régi emlékek játszódnak le, mint valami filmszalag. Kicsit bizonytalanul emelem fel a kezem és helyezem a billentyűre. Nagyot sóhajtok és lecsukom a szemem, hogy átadjam magam a zene hatalmára. Most nem éneklek, csak szimplán átadom magam az érzéseimnek és hagyom, hogy a maszkom lehulljon és az eddig elfojtott érzéseim a billentyűkön keresztül kikívánkozzanak. Nem érdekelt semmi és senki. Most végre igazán önmagam lehettem. Nem kellet megjátszanom magam.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
A próbaterem ajtaja előtt négy fiú állt. Ebből három a terembe kukucskált be, amíg a másik kettő csak hallgatta a kiszűrődő zongorajátékot. A bent ülő fehérhajú lányt teljesen lekötötte a zongora így nem halotta, hogy a leskelődők mit mondanak.
- Elképesztő. – suttogta Cecil. A medálja kéken világított a keze között. – A múzsák keze érintette meg a dalait. – nézett maga elé.
- Olyan, mint Haruka dalai, de még is más. – mondta Ottoya.
- Most olyan más. Olyan mintha a dalain keresztül akarná kifejezni magát. – szólalt meg a leskelődő Shou.
- Ő az igazi. – szólalt meg az eddig csendben leskelődő Shinomiya. Shou meglepetten nézett fel rá, de a szemüveges nem figyelt rá, csak a zongorába belemerült lányt figyelte.
- Azért tűnik úgy, hogy a zenén keresztül fejezi ki magát, mert így is van. – szólalt meg a most érkező Ren, mire Shou és Ittoky ránézett.
- Hogy érted Ren? – nézett rá a piros hajú.
- Úgy, ahogy mondtam. A hölgy nem az igazi arcát mutatta az eddigi egy és fél hónap alatt nekünk, de már néhányan közülünk látták az igazi arcát. – nézett jelentőségteljesen Natsukira, mire a fiú felé fordult.
- Amikor az első közös munkák volt, az a fotózás. Ott láttam először milyen is az igazi arca. A Fekete Angyalról beszélt nekem. Ha róla beszél mindig olyan őszinte az arca. – mondta a fiú komolyan. – De úgy hiszem egyszer már te is láttad álarc nélkül. – nézett fel a vörös hajúra.
- Valóban és ennek hatására kicsit utána jártam a dolgoknak a hölggyel kapcsolatban. – kezdett bele, mire mindenki figyelme rá szegeződött. – A hölgy, amikor visszajött Amerikából eléggé megváltozott. Zárkózottabb lett.
- Igen ezt én is észrevettem. – tűnődött Shou.
- Utána jártam miért is ment ki konkrétan.
- Te kémkedtél utána? –döbbentek meg.
- Nem vagytok kíváncsiak a hölgy titkára? – kérdezte sejtelmesen, mire mindenki, csöndben figyelt rá. – Amikor megkérdeztem az igazgatót csak annyit árult el, hogy a hölgy egy régi ismerőséhez ment ki rövid időre. Kicsit tovább kutakodtam és kiderítettem, hogy egy velünk egykorú japán lány ez a bizonyos ismerős. Kicsit érdeklődtem nála a mi jéghercegnőnkről.
- És mit mondott? – kérdezte Shou.
- Eleinte a hölgy nem árult el semmit, aztán végül elárult valami fontosat. A hölgy egy igen gazdag családba született és a híres karmester unokája.
- Annak a karmesternek? – kérdezte Ottoya.
- Igen. A hölgy apja híres kaszkadőr és üzletember, amíg az édesanyja híres színésznő.
- Mi? – akadtak ki.
- Híresek a szülei? – kérdezte kissé csodálkozva Cecil.
- Ti mit csináltok? – jelentek meg a senpaiok. A fiúk nem válaszoltak, csak meglepetten néztek rájuk, így a beállt csöndben hallani lehetet a kiszűrődő zongorajátékot és a lány hangját. Reiji arcán meglepődés jelei látszódtak.
Elutazunk a holdra - alvás közben megfejtesz egy álmot,
ami az elhagyott csillagok fényét őrzi
a mosolyt, amit lefeledtél azért, hogy erősebb legyél
biztos vagyok, hogy együtt megtaláljuk.
Kérlek, ébredj rá arra,
hogy én itt vagyok és várok rád.
Akkor is, hogyha a jövő más lesz,
én itt vagyok és várok rád
és kiabálni fogok.
A szívem elnyeli azt a fonalat ami összeköt bennünket
és az akkor énem visszatér.
Úgyhogy nem kell sírnod.
Csendben utazunk - ha kinyújtom a kezemet meg tudlak érinteni.
De hiába, mert te olyan messze vagy az emlékeimben.
Még ez a kis fájdalom is értékes számomra.
Ha becsukom a szememet, hallom a hangod.
Nézz rám.
Én itt vagyok és várok rád.
Bár elvesztél a süvítő szél miatt.
Én itt vagyok és várok rád.
Nézz fel az égre.
A szívem mindig meg fog védeni.
Ameddig az akkori éned vissza nem tér.
Nem kell sírnod
(Érezz, ne érezz
Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
Szélesre kitárt fülek.
Győzd le a rémálmot,
ebben az örökké tartó pillanatban.
(Ott találsz, meg ahol csend van.
Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
Hadd, hogy a vér foglyon,
betöltve a világegyetem
minden sarkát.
Kérlek, ébredj rá arra,
hogy én itt vagyok és várok rád.
Akkor is, hogyha a jövő más lesz,
én itt vagyok és várok rád
és kiabálni fogok.
A szívem elnyeli azt a fonalat ami összeköt bennünket
és az akkor énem visszatér.
Úgyhogy nem kell sírnod.
(Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
(Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
(Hallgass figyelmesen, hallgass figyelmesen)
(Nana, ending 1 magyar)
A senpaiok összenéztek, de először a barna hajú szólalt meg.
- Ez Hikaru? – kérdezte nehezen, mire a fiúk bólogatni kezdtek. – Hú, a koncertje óta nem halottam, de most még jobb lett. – mondta a barna. – Bár ez a dal olyan… - kezdte, de nem találta a szavakat.
- Szomorú. – fejezte be a mondatott a legfiatalabb senpai. Épp az ajtón keresztül nézte a lányt, aki egy újabb zongorajátékba kezdett.
- Elképesztő. – mondta Reiji. A Kotobuki fiú szinte alig bírta kimondani a szavakat úgy lekötötte a lány játéka. Ranmaru csak nézte a lány miközben felrémlett előtte az egyik beszélgetése a lánnyal.
- Még mindig alig hiszem el, hogy szereted a rockot. – nézett a fehérhajú lányra.
- Ne ítéld el a könyvet a borítója alapján. – mondta és az ölébe dobott egy cd-t. – Bár nem látszik rajtam, de sokféle műfajt szeretek. A lényeg, hogy a zene nagy hódolója vagyok. – mondta, majd visszarakta a fejhallgatót és tovább írta a kottát.
- Ismerős ez a dal. – szólalt meg a barna hajú senpai. Azóta is ott álltak az ajtónál lecövekelve és a lány zongora játékát hallgatták.
- Ez a legújabb slágere. Az új lemezéről az egyik dala. – mondta egy fagyos hang, mire egy emberként fordultak Casmus felé, aki nem zavartatta magát benyitott a lányhoz, de arra ügyelt, hogy becsukja az ajtót, azonban Kotobuki gyorsabb volt és a lábát az ajtóba tette észrevétlenül. – Hogy állsz az új dalokkal? – kérdezte a lányt, aki abba hagyta a zongorázást és felnézett rá.
- Készen vannak. – felelte a lány.
- Akkor halljuk! – mondta, mire a lány játszani kezdett.
A hótenger ma a hegyeken áll,
Ugye vakít ez a fény?
A szíved is jégbe zárva
Itt a világ peremén.
Tudom, hogy elrontottam,
Rémes tettem fáj.
Vajon hogy is volt?
Lehet mindegy már.
A lelkem rég csak ettől félt,
Nagyon nehéz, hogy ma ez megtörtént.
Hát jöjjön szél és tél és hó!
Tán így is jó!
Legyen hó!
Legyen hó!
Még sose volt hasonló.
Legyen hó!
Legyen hó!
Olyan lelket mozdító!
Bár tudnám azt, hogy mi lesz, itt még
Jöjjön száz orkán
és közben a szívemen ül a jég.
Ma fura erők jönnek a messzi távolból
Ez az el nem múló érzés a szenvedélyről szól
Ez itt és most sorsfordító
Legyen hát minden jég és hó!
Varázsos hangon szól a szív,
Úgy hív!
Ugye jó?
Ugye jó,
hogy a gondom a széllel száll!
Ugye jó?
Ugye jó?
Nem sírok többé már!
Nagy lépés, itt otthon vár!
Ami volt nem fáj.
A szívem hózáporként fúj majd mindent át.
A lelkem hadd vágtasson,
Hadd, tomboljon, szóljon hát!
S ha végül minden percet jégkristállyá vált
a holnap rám talál,
S a múlt lehull majd rám!
Ugye jó?
Ugye jó,
Ahogy elvisz a fénylő hó?
Ugye jó?
Ugye jó?
Az erő bennem jár.
Nézz most rám!
Minden más volt rég,
De ma új nap vár!
És közben a szívemen ül a jég.
(Frozen ost- legyen hó)
A kint hallgatózok szájtátva hallgatták a dalt. Persze volt, aki leplezte csodálatát (Ai - chan és Ranmaru) de voltak kik nem zavarták magukat (Reiji és a Starish).
- Ti mit csináltok? – kérdezte a megjelenő Tokiya mire Shou lerántotta és a Starish tagjai szinte egy emberként pisszegték le.
- Hikaru – chan éppen gyakorol! – suttogta Natsuki. A sötétkék hajú furcsán nézte bandatársait, majd meghallotta a lány hangját. Amint felpillantott és meglátta a résen keresztül a lányt a szája is szétnyílt csodálkozásában. Olyan volt mintha nem a barátságtalan természetű lány ülne ott, hanem egy hófehér hajú hercegnő, aki a hangjával rabul ejtette őt. Az a hideg elegancia, ami a lányról sugárzott teljesen mássá varázsolta.
- Olyan, mint egy jéghercegnő. – szólalt meg halkan Ittoky.
VÉGE