6. akkord: Kihívás és démonok
Álmodott. Álmában újra az akadémiai években járt. Hihetetlenül boldog volt. Azonban mindennek hirtelen vége szakadt. Nem volt mellette senki egyedül volt a sötétben.
- Aine - kun… - suttogta bánatosan, és utat engedett a sós könnycseppeknek.
Amikor kinyitotta a szemét az volt az első gondolata, hogy ágyban van. Aztán egy kis idő múlva már azt is sikerült észrevennie, hogy a szobájában van. Óvatosan megpróbált felkelni, de fájdalom öntötte el a testét így visszafeküdt inkább egy hangos és fájdalmas nyögés közepette.
- Még nem szabad felkelned. – szólalt meg valaki mellette. Oldalra fordította a fejét és barátnője mérges tekintetével találta szembe magát. – Megint túlhajszoltad magad? Nem megmondtam, hogy ne erőltesd túl magad? – szidta meg.
- Gomen. – mondta bűnbánóan és elfordította a tekintettét. Barátnője nagyot sóhajtott. Ahogy végig nézett a kék hajún látta, hogy a szokásosnál is sápadtabb.
- Nagyon sápadt vagy. Mikor ettél utoljára? – kérdezte miközben kezét a lány homlokára tette.
- Tegnap este. – válaszolt nagy nehezen.
- Micsoda?! – kérdezte dühösen a vörös, mire a kék hajú összerezzent és szemét is összeszorította. – Kaori már megint nem eszel rendesen?
- Nem tehetek róla, nincs étvágyam. – mondta halkan.
- Akkor is legalább pár falatot enned kell. – sóhajtott majd felállt. – Hozok egy kis pirítóst és teát. – mondta majd kiment és legközelebb egy tálcát hozott be rajta két szelet pirítóssal és egy csésze teával. – Tessék mangós tea, a kedvenced. – adta át a tálcát.
- Arigato. – fogadta el hálásan és neki kezdett enni.
- Ha végeztél pihenj. Az elnök is biztosan meg fogja érteni elvégre annyi dalt írtál már, hogy lesz bőven munkám. – sóhajtott fájdalmasan.
- Kitartás. – mosolygott barátnőjére.
Pár nappal később Kaori már jobban volt és megnyugtatott mindenkit, hogy jobban van. Ez alatt az egy nap alatt Natsuki nem egyszer próbálta megitatni vele a házi készítésű gyógyszerét, de ilyenkor vagy Shou vagy Yuno tartotta távol. Így hát sikerült túlélnie egy lehetséges katasztrófát és megerősödnie annyira, hogy a munkáját folytatni tudja. A harmadik nap után az elnök egyszer magához hívatta.
- Miss Ishihara- san. Lenne egy feladatom ön számára. – kezdett bele az elnök. Mialatt hallgatta az elnököt, kezdet egyre jobban összezavarodni. Nem értette, mi köze van ahhoz, hogy az elnöktől az egyik ismerőse szívességet kért.
- Elnézést, hogy félbeszakítom, de pontosan mi közöm is van ehhez? – kérdezte óvatosan.
- Pont a lényeget fogta meg kisasszony! Az ön feladata az lesz, mint eddig is! – mondta az elnök, majd hirtelen egy füstfelhő jelent meg és az elnök eltűnt. Kaori riadtan nézett az elnök hűlt helyére. Nem volt ehhez hozzá szokva.
- Majd én, elkísérlek, szedd össze a cuccaid és 10 perc múlva találkozunk a bejáratnál. – mondta Hyuuga- san. A lány kábán bólintott majd elrohant pakolni. Nem nagyon tudta, hogy miről van szó, de mivel az elnök azt mondta, hogy a szokásos feladatát kell csinálnia, ezért felmarkolta az összes kotta papírját, amit csak talált, előkotorta a hátizsákját és a mappáját. A mappába bele rakta a lapokat, megkereste a tolltartóját majd minkét, tárgyat a hátizsákba rakta. Elrakta még a telefonját és a pénztárcáját, majd végezetül a fiókja aljából egy fehér dobozos gyógyszer és azokat is bele dobta a táskájába.
- Áh, Kaori jobban vagy? – nyitott be a szobába Yuno ami most káosz volt. – Itt meg mi a fene történt? – kérdezte döbbenten.
- Majd később elmagyarázom, most mennem kell! – kerülte ki barátnőjét és rohant le kirohant.
- Kaori- chan! Jobban vagy? – rohant hozzá Natsuki.
- Igen, de most mennem kell bocsi! – hagyta faképnél a döbbent srácot, majd az ajtóban állt meg és a térdére támaszkodva kissé lihegni kezdett.
- Késtél. – Jelentette ki Hyuuga- san.
- Gomenne! – lihegte. Arca ki volt pirulva, a levegőt kapkodta.
- Induljunk. – mondta férfi.
A kocsi egy bárszerű épületnél állt meg. Bár fényes nappal volt, még így is rengetegen voltak odabent.
- Shining ügynökségtől vagyunk. – mondta a bejáratnál álldogáló öröknek a narancs hajú, mire azok arrébb léptek és beengedték őket. A lány igyekezett nem lemaradni a férfitől, de nem is akart rámászni, pedig igazán félt. Mikor legközelebb felnézett egy öltönyös férfi jelent meg és hátulra vezette őket egy külön terembe.
- Kérem, itt várjon. – hajolt meg majd elment.
- Nekem mennem kell. Ne hozz szégyent az ügynökségre! – figyelmeztette a lányt, majd magára hagyta.
- Hah? – nézett meglepetten a lány. Belül szomorúságot érzett. Tudta jól, hogy nem érhet nyomába Nanaminak, de azért rosszul esett neki, hogy ennyire nem mérhető a lányhoz. Mielőtt azonban ideje lett volna tovább szomorkodni, egy öltönyös fickó jelent meg két fiúval a háta mögött.
- Üdvözlöm kisasszony. Ichirouta Jungo vagyok. Ez a két fiatalember mögöttem pedig Itsuka Shido és Kazuki Akihiko.
- Üdv. – biccentett Kazuki.
- Ő lenne az? Nem úgy volt, hogy valaki a Shining kiadótól jön? – kérdezte mérgesen Itsuka.
- Igen, ő lenne az. – válaszolt a férfi.
- Na, ne röhögtessen! Még, hogy ez a lány képes lenne nekünk megfelelő dalt írni? Ugyan olyan, mint az előző jelöltek! – veszekedett a srác. A férfi próbálta megnyugtatni, de nem sok sikerrel. Közben Kaori rájött, hogy mi is lenne a feladata, és kezdett egyre dühösebb lenni a fiúra. A szeme sarkából megpillantott egy zongorát. Mivel úgy se figyelt rá senki (legalább is ezt hitte, de Akihiko figyelte) így oda lépett a zongorához és leült elé. Lenyomott egy billentyűt, mire a veszekedő felek csöndbe maradtak. Nem foglalkozva a környezetével neki fogott játszani. Az elejét szokásához híven gyorsan és Yuno megfogalmazásával élve „püfölve a billentyűket” kezdte, aztán finomabban játszott. Nem figyelte a környezete reakcióját még a szemét is behunyta, hogy jobban tudjon koncentrálni. Nem volt túl nehéz a dal, de még is nagyon jó volt még zongorán is. Szinte feltüzelte az embert belülről, hogy ő is induljon a csatába. Amikor végzett a dallal a kezeit levette a billentyűkről és Shido szemébe nézett.
- Lehet, hogy kicsi vagyok és gyenge. Az egészségem se a legjobb, de a zene iránti szenvedélyem igen is nagy és törhetetlen! Mindegy milyen dalt kell írnom keményen, dolgozom rajta és szívem, lelkem bele adom. Ez a munkám, és én szeretem. – mondta határozottan. A fiú egy kis ideig nem tudott mit mondani végül Akihiko unta meg a dolgot és megszólalt.
- Shido…
- Tudom! Hé, töpszli! – nézett rá a lányra, akinek a töpszli szó hallatán ökölbe szorult a keze. – Komolyan gondoltad, amit az előbb mondtál?
- Természetesen.
- Akkor fel vagy véve! – vigyorgott rá. Ichirouta úr a háttérben megkönnyebbülten sóhajtott.
- Ishihara kisasszony magunkra hagyna egy kicsit? – kérdezte bocsánatkérő mosollyal a férfi.
- Persze. - Állt fel a lány és kiment. Kint megkönnyebbülten sóhajtott. – Nem hittem volna, hogy ennyi haszna lesz annak, hogy anno Akira-t játék dalait végig hallgatom. – mosolyodott el halványan. Hirtelen köhögő roham jött rá. Amikor nagy nehezen elmúlt előhalászta a gyógyszerét. – Ezek a rohamok egyre rosszabbak. Úgy tűnik nincs több időm hátra. – fintorodott el, majd elkezdte megkeresni a mosdót. Ott megmosta a kezeit és az arcát. A tükörbe nézve egy sápadt bőrű, hosszú, kék hajú lány tekintett vissza rá szintén kék szemekkel. – Csak még egy kicsit. Még egy kicsit ki kell bírnom. – mondta határozottan, majd elindult visszafele.
- Végre meg vagy! Már azt hittem felszívódtál. – állt meg előtte Shido.
- Csak a mosdóban voltam. – mutatott a másik irányba.
- Jól vagy? Kissé sápadtnak tűnsz.
- Semmi bajom.
- Oké, te tudod. – vont vállat. – A főnököm beszélt a főnököddel hivatalosan is fel vagy véve.
- Arigato. – mosolyodott el.
- Tudod, nem néztem volna ki belőled, hogy ismered ezt a zenét. – mondta miközben elkezdtek visszafelé indulni.
- Az akadémián, egyik barátom nagy játékos volt és rengeteg dalt meghallgatatott velem. Azóta is tartjuk a kapcsolatot és elég sokszor küldözget dalokat.
- Tényleg? És miket ismersz még?
- Hát, ami még megy az a skyrim.
- Tényleg? Ha azt is olyan jól tudod, mint a warrirost akkor el kell játszanod!
- Rendben.
Ezek után Kaori minden nap átjárt a fiúkhoz és együtt próbáltak egy olyan dalt alkotni, aminek nagy sikere lehet. A fiúk célja az volt, hogy mindenki megismerje őket a bárban. A munka alatt megismerték egymást. Mivel Kaori elég sokszor volt rosszul a fiúknak feltűnt, hogy valami nincs rendben vele és kivallatták. A lány eleinte próbálta elkerülni, hogy elé kelljen mondania az igazságot, de sajnos Shido-t nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladjon valamit. Végül aztán nagy nehezen sikerült rávenni a lányt, hogy elmondja, mi baja van.
- Súlyos szívbetegségem van. Már egész kiskorom óta végig kísért, de pár éve súlyosbodott az állapotom. A gyógyszerek már csak enyhíteni tudják a fájdalmam. – hunyta le a szemét, miközben kitette a zongora tetejére a gyógyszerét.
- Apám orvos így ismerem ezt a gyógyszert. Nagyon erős fájdalomcsillapító. – vette kezébe a gyógyszert Akihiko.
- Mennyire súlyos? Úgy értem mennyi időd van hátra? – kérdezte összezavarodva Shido.
- Már rég túlléptem az orvosok által megjósolt határidőt. – mosolygott fájdalmasan. – Ki tudja, mennyi időm van hátra. Minden esetre legalább az egyik álmomat valóra akarom váltani.
Miután megtudták Kaori titkát a fiúk más szemmel néztek rá. Azok a keskeny vállak hatalmas terhet hordoztak. Az előadás napja vészesen közeledett. A dal elkészült már csak gyakoroltak. Amikor eljött az este sokan voltak a bárban. Aki jól figyelt felfedezhetett pár tv-s arcot a közönség soraiban.
- Kíváncsi vagyok mit alkotott Kaori- chan. – mondta Reiji, aki mellet Yuno ült.
- Remélem megérte, ha már túlhajszolta magát. – sóhajtott kissé frusztráltan a vörös hajú.
- Hamarosan megtudjuk. – mondta Reiji, amint lekapcsolódtak a lámpák. Elsőnek a zongorát világították meg ahol Kaori ült egy zöld ruhában. Nem kellet sokat várni, és elkezdett játszani.
Amikor hűvösek a napok
És már felfedtük a lapjainkat
És a szentek, akiket látunk
Mind aranyból vannak
Amikor darabokra hullanak az álmaid
És akiket dicsőítünk,
Mind közül a legrosszabbak
És elalvadt a kifolyt vér
El akarom rejteni az igazságot
Meg akarlak védeni
De a bennem élő szörnyeteggel
Sehol sem rejtőzhetnénk el
Nem számít, mit nemzünk,
A kapzsiság mindent átitat
Ez most az én királyságom, gyere!
Ez most az én királyságom, gyere!
Amikor érzed a dühömet,
Nézz a szemeimbe,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ne gyere túl közel,
Sötét vagyok legbelül,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim
Amikor a darabnak vége lett hatalmas tapsvihar keletkezet. Persze először a közönségnek észhez kellet térnie annyira magával ragadta őket a dal.
- Köszönjük! – szólt bele a mikrofonba Shido. Hamarosan egy nő jelent, meg aki egy virágcsokrot adott át a fiúnak. – És szeretnénk megköszönni zeneszerzőnknek és egyben zongoristánknak, hogy segített összehozni egy ilyen csodás dalt. – folytatta. Eközben Akihiko oda vezette Kaorit. – Kérem, köszöntsék nagy tapssal Ishihara Kaorit. Köszönünk mindent! – nyújtotta át a könnyeivel küzdő lánynak a csokrot. Legbelül elégedett boldogság töltötte el. Tudta, hogy sikerült bizonyítania. Ezt a harcot megnyerte, bebizonyította, hogy van olyan jó, mint ő. A közönség soraiban a Shining kiadó tagjai még mindig nem eszméltek fel.
- Nem is tudok mit mondani. – szólalt meg nagy nehezen Reiji. – Ez a dal valahogy rá vall, de még is annyira… - kereste a szavakat.
- Azt hiszem alá becsültük, mint Kaorit. – hunyta le a szemét Yuno.
- Hogy érted ezt Yuno- chan? – kérdezte Otoya mire jutalmul kapott egy fejbe vágást.
- Neked maximum Yunoha vagy Yunoha senpai. És úgy értettem, hogy ez egész mester kurzus Nanamival van elfoglalva. Mást se hallani, mint Nanami így meg úgy. – mondta miközben felállt. – Lehet, hogy tehetséges, de emiatt lenézitek a másikat. Ez már elvakult rajongás legfelsőbb foka. Kaori most bizonyított, hogy ő is tud olyan jó lenni, mint Nanami. Jó lesz, ha ezt megjegyzitek. Főleg maga Hyuuga sensei. – nézett a férfi szemébe, majd elsétált.
Vége
Kaori amit játszott a bárban: Imagine Dragons- Warriors piano cover, Skyrim
A fiúk dala: "Demons" - Imagine Dragons - Sam Tsui & Max Cover