5- Egy könnyed séta és feltűnik a Varia
Gyönyörű reggelre ébredt Namimori városa. Tsuna éppen az iskolába sietett, amikor egy ismerősökbe botlott.
- Áh, Miharu - nee, Keiko – chan, Kiru – chan, Ray – kun, Hana – chan, Ai -chan! – nézett meglepetten a kis csapatra.
- Szia Tsuna! – köszöntötte a fiút Haru. – Megint késésben vagy? – kérdezte kedvesen a lány.
- Igen! De ti miért nem vagytok már a suliban? – kérdezte a fiú.
- Látszik, hogy már megint nem figyeltél! – sóhajtott Kiru.
- Tsuna, ma az első óránk elmarad! – válaszolt Keiko.
- Oh, tényleg! – vakarta meg a fejét zavartan.
- Nem baj Tsuna! Nem is te lennél, ha ezt nem felejtetted volna el! – mosolygott Haru, miközben vállon veregette a fiút.
- Áh, Haru- nee Dino - san ma jön japánba. – nézett a lányra.
- Oh, köszi! – lepődött meg a lány. – Nos, akkor én leléptem! Legyetek jók! Sziasztok! – lépett le a lány.
- Viszlát Miharu – nee. – köszönt el Tsuna.
- Viszlát Haru! – köszöntek el a többiek.
- Tényleg Tsuna már meg akartam kérdezni, hogy miért hívod nővérednek Harut és miért a teljes nevén hívod? – kérdezte egy levegő vétellel Kiru.
- Oh, azért mivel Dino olyan mintha a bátyám lenne és Miharu meg a nővérem. Egyébként azért hívom a teljes nevén, mert már van egy Haru nevű ismerősöm és így nem keverem össze őket. – válaszolt a fiú. Közben elindultak az iskola felé. Az épület tetején szokás szerint Hibari pihent, de a zajra felébredt és lenézett. De nem a kis csapatott nézte, hanem a csendben sétáló Keiko-t, aki mintha megérezte volna, hogy figyelik felnézett. A lány ajka enyhén szétnyílt meglepettségében, de egyéb reakciót nem mutatott.
- Keiko – chan te nem jössz? –szakította ki a bámulásból Tsuna.
- De jövök. – nézett a fiúra és elindult. – Egyébként megcsináltad mára a matek házid? Ma dolgozatott írunk belőle. – nézett a szeme sarkából a fiúra.
- Elfelejtettem! – kiáltott fel és magába roskadt. A lány jót kuncogott rajta.
- A házit oda adom, de akkor gyorsan másold le és ne pontosan nehogy feltűnjön a tanárnak. A dolgozattal kapcsolatban pedig majd valahogy segítek. – mondta a vörös szemű.
- Áh, nagyon szépen köszönöm Keiko – chan! – hajolt meg a lány előtt.
- Ugyan, ugyan! Ha nagyon meg akarod hálálni, akkor koptasd le rólam azt a barmot! – mutatott a közeledő Gokuderára.
- Tízedik! – tört át a tömegen majd meg állt a páros előtt. – Már megint te? – nézte gyanakodva a lányt.
- Van nevem is idióta. – vettette oda neki a lány. És ezután elkezdték szemmel ölni egymást. Közben Tsuna próbálta csillapítani őket kevés sikerrel. –Ch. Meguntam. – mondta a lány majd föllökte a szürke hajút és távozott.
- Gokudera – kun miért kell minden reggel ezt eljátszani? Keiko –chan rendes lány. Még azt is megengedte, hogy lemásoljam a matek háziját. De ezek után biztos, hogy nem adja oda! – kezdett el siránkozni a fiú.
- Akkor majd én oda adom Tízedik! Nem kell, hogy emiatt aggódj! – mondta a szürke hajú.
Kicsivel később…
A folyosó egyik részén nagy tömeg tömörült. A fegyelmi bizottság elnöke Hibari Kyoya csúnyán nézett rájuk. Nem tudta, hogy mi folyik itt, de ha valami köze van ahhoz, hogy rongálják az iskolát akkor nem lesz jó vége. Amikor a tömeg meglátta gyorsan utat engedtek neki. A fiú a szokásos arccal sétált a teremhez, ami a judo klub terme volt. A nagy látni való pedig nem más volt, mint, hogy néhány új diák éppen edzett. Hogy miért volt ez nagy látnivaló? Azért mert szinte már profi szinten űzték a sportot. Egész pontosan három lány volt a látnivaló. Egy kék hajú lány, aki éppen a klub elnökével verekedet, és az ikrek Keiko és Kiru Amashi, akik egymás ellen küzdöttek. A fiú csak a vörös szeműt nézte. Volt valami megmagyarázhatatlan benne, ami vonzotta. De nem csak ő volt így. Fiúk hada vallottak neki szerelmet naponta, de ez őt még is hidegen hagyta. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, aminek köszönhetően majdnem bekapott egy találatot iker nővérétől és ezért pár métert csúszott hátra a kivédéskor.
- Ej, ej, ej, húgi. Most harcolunk vagy pasit nézünk? Bár elismerem, elég jól nézz, ki de nem az én esetem. Bár hozzád illene, biztos jól meglennétek. – mondta a zöld szemű és kacsintott.
- Ch. Nem tudod, mit beszélsz! – válaszolt majd támadott.
- Ó, én nagyon is jól tudom. – mosolygott a másik. – Elismerem jobb választás, mint Justin. – mondta mire húga tekintette elsötétült.
- Ne merd még egyszer felhozni annak a szemétládának a nevét! – indított intenzív támadást. Hol ütött, hol rúgott, sőt egyik alkalommal kézen állásból támadott.
Miután minden klubfoglalkozásnak és tanórának vége lett, Keiko készülődött haza menni. Nővére már rég hazament, így most mehet haza egyedül. Azonban amikor a folyósóra ért nem várt ismerősbe botlott.
- Szia, Cica! – lökte el magát a faltól a fiú. Ő volt az, akit múltkor Hibari helyben hagyott, mert zaklatta a lányt.
- Mit akarsz? – kérdezte fintorogva a vörös szemű.
- Befejezni a múltkorit. Most nincs itt a főnök, hogy megvédjen.
- Mintha szükségem lenne rá. – forgatta a szemét. Hirtelen a fiú elkapta a két karját és a falna szorította. – Hé, mit csinálsz? Eressz el! – mondta felháborodottan. Amikor megpróbálta tökön rúgni a fiút az még jobban a falnak préselte. – Összenyomsz! – nyöszörögte. Kezdett ideges lenni. Ebben a helyzetben igen jól érezte, hogy a fiú nadrágja alatti kemény testrészt.
- Érzed? – suttogta a lány fülébe, mire azt kirázta a hideg. – Nem is tudod, hogy mióta vártam ezt a pillanatot! – mondta, majd az egyik kezével elkezdte simogatni a lány combját egyre feljebb és feljebb.
- Eressz el és vedd le róla a mocskos kezed! – kiabálta a lány.
- Ugyan, garantálom, hogy te is élvezni fogod! – mondta a fiú, majd hirtelen valaki leválasztotta a lányról. Pár perc múlva a fiú kiütve feküdt a földön, felette Hibari Kyoya állt.
- Köszönöm, megint megmentettél! – hajolt meg a lány.
- Csak ezt hoztam vissza. – válaszolt a fiú, majd a lány kezébe dobott egy kártyát.
- Áh, a diákim! Már mindenhol kerestem! –örült meg az „ajándéknak”. – Nagyon szépen köszönöm! – mondta hálásan.
- Nincs mit. – válaszolt a fiú.
- De igen is van! – mosolygott a fiúra. – Kétszer is megmentettél ettől az állattól és visszaadtad a diákim. – mondta majd hirtelen arcon puszilta a fiút. – Jelenleg csak így tudom meghálálni a kedvességed. – mosolygott hálásan rá. – De ha gondolod, később megihatnánk egy teát. – vetette fel az ötletet.
- Rendben. – bólintott a fiú.
- Remek. Tudok a közelben egy jó teázót. Szólj, amikor rá érsz és elmegyünk egyszer. – mondta, miközben csukott szemmel mosolygott továbbra is.
- Most is ráérek. Már befejeztem az őrjáratott.
- Tudod, te egy igazán rendes ember vagy. Szerintem szép dolog, ha valaki ennyire szereti az iskoláját és a munkáját. – mondta a lány. Ekkor az ablakon egy kis sárga madár repült be és leszállt Hibari vállára. – De cuki! – nézte a kismadarat. – Hogy hívják?
- Hibarin. Hibarin. – válaszolt a madárka a fiú helyett.
- És még beszél is! Ettől csak még cukibb! – mondta a lány. Erre a madár válaszul elkezdte énekelni a suli himnuszát. – Nagyon ügyes kismadár vagy! És te is elképesztő vagy, hogy be tudtad neki tanítani a suli himnuszát.
- Semmiség volt. – válaszolt a fiú. Ezután elindultak együtt a lány állttal említett teázó felé.
*/*/*/*/*/*/*/*
Haru épp, hogy elbúcsúzott Tsunától már találkozott is Dinoval.
- Áh, Haru- chan! Szia! – integetet neki a szőke.
- Szia Dino! – mosolygott a lány. A fiú már épp ment volna felé, amikor felbukott a saját lábában. Haru jót kacagott rajta, de azért volt benne annyi emberség, hogy megnézze jól van-e a fiú. – Jól vagy? – guggolt le mellé mosolyogva.
- Igen. Nem értem miért történik ez. Pedig az előbb még minden rendben volt, amikor elbúcsúztam Romariotól. – panaszkodott a fiú, miközben felült.
- Romario? – kérdezte oldalra döntött fejjel Haru.
- Romario az egyik emberem. – válaszolt a fiú kissé elpirulva.
- Oh, nem ő az a szemüveges ember, aki mindig veled van? – kérdezte.
- De, ő.
- Értem. Amúgy Tsunahoz jöttél? – kérdezte a lány.
- Hozzá is. Meg szerettem volna újra találkozni veled. A múltkor olyan jól elbeszélgettünk. – mondta miközben zavartan vakarta a tarkóját.
- Oh, ez aranyos tőled. – mosolygott kedvesen a lány. – De Tsuna már elment az iskolába. De mit szólnál hozzá, ha addig sétálnánk egyet, amíg haza nem ér? – kérdezte.
- Benne vagyok. – válaszolt és felkelt a földről, majd kart nyújtott a lánynak, aki kuncogva karolt belé. Miközben sétálgattak jól elbeszélgettek. Néha, néha Dino elesett és ilyenkor Haru jóízűen felnevetett vagy csak elnézően mosolygott.
Épp egy szálloda előtt haladtak el amelyikben Haru is lakott, amikor egy hangos kiáltás szűrődött ki.
- Voiiiiiiii! Ezt még megkeserülöd te kis taknyos!
- Ez a hang… - nézett az épület irányába Dino. – Squalo? – kérdezte meglepetten. Mint egy végszóra az épületből egy fekete hajú lány szalad ki, nyomában egy hosszú fehér hajú Dinoval egyidős fiúval.
- Kiru? – kérdezte meglepetten Haru. A kergetőző páros észre sem vette őket, pedig még körül is futották őket. – Ennek nem lesz jó vége. –húzta el a száját.
- Miért? – kérdezte Dino.
- Nézd hova tartanak! – mutatott egy plakátra. A plakát nagy betűkkel hirdette, hogy Mizuki Hikaru abban az épületben ad koncertet. Mint egy végszóra a páros berohant az épületbe, ahonnan ezek után sikítva menekültek az emberek. Bentről robbantások és üvöltözések hallatszódtak. – A lehető legrosszabb helyre mentek be. – sóhajtott a fekete hajú, és megindult az épület felé.
VÉGE