5. akkord: Két külön személy, egy külső part 1.
„Olyan emberekkel vagyunk együtt, akikről azt hisszük, mindent tudunk, holott egyáltalán nem ismerjük őket. - Donato Carrisi”
Lassan eltelt pár hét azóta, hogy Kaori is megérkezett a mester kurzusra. Yuno és Reiji (főleg Yuno) igyekeztek mindentől és mindenkitől (főleg Rentől) megvédeni a lányt. Kaori pedig hamarosan bele lendült a munkára és így kénytelen volt Yunoha is dolgozni. Mindenki örült (kivéve Rent, aki nem tudott bókolni a lánynak, de hamar túltette magát rajta. A másik Yuno volt. Nem nagyon tetszett neki, hogy dolgoznia kell). Az új tagra mindenki változóan reagált. Natsuki például majdnem ráugrott a lányra, hogy megölelgesse, de Shou, Yuno és Reiji egy emberként fogták le. Pluszban a szemüveges bezsebelhetett egy ölni tudó pillantást a mindig mosolygó senpaitól. Azóta csak óvatosan közelíti meg a lányt. Rent a kezdeti bókolás után igyekezett elkerülni a lány. Shou néhányszor, ha összefutott vele beszélt vele pár szót, de ezen kívül nem nagyon érdekelte. Hijirikawa és Tokiya nem izgatták magukat az új lány miatt. Cecil egyszer tartott egy olyan elemzést a lánynak, mint anno a Starish tagjainak, azóta ha lehet a lány őt is nagy ívben elkerüli. Egyedül talán Otoya mondhatja el magáról, hogy sikerült közelebb kerülnie a lányhoz. Mivel ő tűnt viszonylag a legnormálisabbnak Kaori szóba, mert állni vele. Persze azért még mindig nem volt olyan nyílt vele, mint Yunoval vagy Reijivel, de Otoya már azt is haladásnak vette, ha pár szónál többet tudott kicsikarni a félénk lányból.
- Már lassan három hete itt vagy, mi a véleményed a mester kurzusról? – kérdezte Yuno. Épp dalszöveget próbált írni, amíg Kaori komponálni próbált neki egy új számot.
- Hát, őszintén elég furcsa. – mondta halkan a lány. – A Starish tagjai hát nem épp hétköznapiak.
- Igen tudom, miről beszélsz. – bólogatott egyetértően.
- De azért örülök, hogy újra láthatlak titeket! – mosolygott szelíden.
- Hidd el Reiji nevében is biztosan állíthatom, hogy mi is örülünk, hogy újra látunk! – ölelte át barátnőjét. Amikor elengedte a lány visszafordult a zongorához és elkezdet játszani. Néha, meg- meg állt, de végül sikerült végig játszania.
- Kész. Meg akarod hallgatni? – fordult barátnője felé, aki gitárral szórakozott.
- Egyértelmű. – vigyorgott fel rá.
- Okés. – fordult vissza majd játszani kezdet. Yunoha csendben hallgatta végig a leendő új számát és közben azon gondolkozott, hogy barátnője milyen zseni. Egy délután alatt összehozott neki egy új számot. Lehet közre játszott benne az is, hogy az igazgató azzal bízta meg, hogy írjon neki annyi számot, amennyit csak tud és legyen közte egy olyan szám is, amivel sikerül visszatérnie.
- Ez nagyon jó szám! Próbáljuk meg eljátszani ketten! – mondta izgatottan a lány.
- Jó! – mondta mosolyogva és oda adta a kottát a lánynak. – Szerintem jobb lenne, ha itt kapcsolódnál be. – mutatta.
- Igen, egyet értek. – bólintott.
- Akkor készen állsz?
- Igen. Mehet. – válaszolt, majd egy bólintás után Kaori elkezdett játszani. Amikor eljött a rész, ahol be kell kapcsolódnia Yuno is játszani kezdett. Amikor véget ért a dal Yuno százas mosollyal fordult barátnője felé. – Hát ez valami elképesztő volt! – mondta, mire Kaori felnevetett.
- És van már ötleted a szöveghez? – kérdezte. Jól ismerte barátnőjét. Az a mosoly nem csak arról szólt, hogy tetszett neki a zene. Biztos volt benne, hogy már a szöveget is kitalálta hozzá. Bár nem látszott, de barátnője igen tehetséges volt, csak lusta.
- Igen. Kezdjük, el előröl. – mondta, mire a kék hajú bólintott és visszafordult a zongorához.
Azt gondoltam, futok valami után, ami elvisz az álmaimhoz,
Még emberekbe botlom ezen a keskeny, kanyargó úton.
Nem mintha vissza akarnék térni ahhoz, ahogy a dolgok voltak akkoriban,
Csak keresem az eget, amit elvesztettem.
Remélem megérted.
Ne vágj olyan szomorú képet, mint aki azt hiszi, áldozat.
A bűnök nem múlnak el a könnyekkel,
Örökké cipelned kell a fájdalmat.
Kire várok ebben az útvesztőben, ahol nem látni kijáratot?
Egy üres jegyzetfüzet.
Arra késztet, hogy meg akarjak szabadulni az érzéseimtől, még és még jobban.
Mi elől menekülök?
…a valóság elől?
- Ez fantasztikus volt Yunoha- chan! – lelkendezett Kaori.
- Köszi. – mosolygott elégedetten. – Viszont nekem mennem kell. – nézett a telefonjára. – Sajnos fotózásra kell mennem.
- Rendben, ügyes legyél! – mosolygott a lány.
- Te meg kerüld el a Starisht, és ne hajszold túl magad!
- Rendben. – mosolyodott el halványan.
- Akkor elmentem! – intett a lány majd távozott.
- Sosem változik. Bár, mintha kicsit kevesebbet panaszkodna a munka miatt. Lehet, hogy kezd benőni a feje lágya? – kérdezte magától, majd vállat vonva vissza fordult a zongorához és egy régi, de ismerős dallamot kezdett el játszani. Nagyon szerette ezt a dalt. Igaz általában Chopin tavaszi keringő száma szokta megnyugtatni, de ezúttal más számra esett a választása. A dalt el lehettet játszani zongorán ugyan úgy visszaadta a hatását, ráadásul a női változata a dalnak valahogy jobban tetszett neki. Egyszerűen jobban átadta a dal szövegét. Annyira bele merült a játékba, hogy észre se vette, hogy közönsége akadt.
- Ez gyönyörű volt, Ishihara- san! – mondta Nanami. A kék hajú meglepetten nézett rá. A kék és a sárga tekintet összekapcsolódott, mindkettő vegyes érzéseket tükrözve.
- Köszönöm. – szakította meg a kontaktust Kaori és elkezdte rendezni a kottákat. – Szükséged van a zongorára? – kérdezte.
- I- igen. – bólintott a narancs hajú.
- Összeszedem a kottáimat és már is megyek. – mondta halkan.
- Mi? Öhm, nem kell sietni! Nem akartalak kitúrni! – mentegetőzött a lány.
- Már úgy is végeztem. A szám ami Yunoha- chan visszatéréséhez szükséges kész van, már csak a többit kell befejeznem. – válaszol a lány, majd felállt. – Viszlát. – biccentett Harukának, majd a kijárat felé vette az irányt.
- Várj! Miért nem dolgozunk együtt? – szólt utána. Kaori megállt és visszanézett rá.
- Ne, haragudj, de az elnök nem véletlenül rám bízta Yunoha- chan dalait. Lehet, hogy jó emberismerő vagy, de Yunoha- chant csak az ismerheti, meg akinek ő engedi. Még ha meg is ismered, akkor se tudhatod, hogy valóban az igazi énjét látod-e. – mondta majd távozott. Nanami elkeseredetten nézett utána.
- A valódi énjét… Pont én beszélek mi? – kérdezte út közben magától Kaori. – Elvégre mindenkinek hazudok, még saját magamnak is. – mondta, aztán hirtelen köhögő roham tört rá. A hátát a falnak vetve várta, hogy csillapodjon a köhögő rohama. Lábai remegtek, az egész teste belerázkódott a köhögésbe. Amikor valamivel jobban lett a lábai felmondták a szolgálatot és összecsuklott a fal tövébe. Egyik karjával még mindig magához szorította a kottákat. Amikor ránézett kezére nem lepődött meg, hogy véres volt. Fejét hátra döntötte a falnak és egy pillanatra lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta egy kék szempárral találkozott a tekintette. Nem szólt egyikük sem semmit, csak meredtek egymásra. Végül a fiú kinyújtotta a kezét, amit Kaori kicsit habozva fogadott el. Keze még mindig véres volt és érezte, hogy szemei leragadnak, és lábai ismét felmondják a szolgálatot pedig már sikerült felállnia. Azonban mielőtt a padlóra esett volna érezte, hogy valaki elkapja, de utána elmerült a sötétségben. Álmodott. Egy régen látott, számára nagyon fontos személlyel találkozott álmában.
Ai épp a folyósón járt, amikor észrevette a lányt. Ahogy ott köhögött az arcára kiült minden fájdalom. Még is görcsösen szorította magához a kottákat, mintha azon múlna az élete. Végül aztán oda ment hozzá, bár ő maga se tudta, hogy miért. Ahogy a lány elé lépett az, lassan kinyitotta a szemeit és felnézett rá. Szótlanul néztek egymás szemébe. Amíg az övéből nem lehetet semmit sem kiolvasni a kék tekintetből rengeteg érzelmet ki lehetett olvasni. Hirtelen kinyújtotta a kezét, amit a lány habozva, de elfogadott. Amikor sikerült felállnia a szemei lecsukódtak és összeesett. Azonban mielőtt a padlóra esett volna elkapta. Óvatosan karjába vette az ájult lányt. Annyira törékenynek látszott. Hirtelen megszólalt.
- Aine- kun. – mondta halkan. Látszott, hogy nincs magánál ezért nem foglalkozott ezzel.
Végül elindult vele a nappali felé ahol éppen Reiji tartózkodott aki Yunoha-val beszélgettet. Amikor meglátták, őt és az ájult lányt a karjaiban azonnal összenéztek majd végül Reiji lépett hozzá.
- Ai- chan innentől átveszem, te nyugodtan menj csak vissza a dolgodra! Köszönöm, hogy elhoztad idáig Kaori- chant. – mondta mosolyogva, azonban e mögött a mosoly mögött most más érzelem is lapult.
- Rendben. – adta át a lányt, majd elindult a dolgára.
- Még szerencse, hogy nem érdekli, hogy mi van az emberekkel. – szólalt meg Yuno.
- Nem olyan biztos ez Yuno- chan. Ha nem törődne az emberekkel nem hozta volna el Kaori- chant. – mondta válaszolt miközben lefektette a kanapéra a lányt.
- Mondtam már, hogy ne hívj Yuno- channak. – sóhajtott az érintett.
- Miért utálod ennyire, ha Yuno-nak hívnak? – nézett kíváncsian a lányra.
- Azért mert a legtöbb anime fannak Gasai Yuno jut eszébe a Mirai Niki-ből. Azért én még nem vagyok olyan idegbeteg, hogy ölni tudjak, csak azért mert valaki a közelébe ment annak, akit szeretek.
- Miért akkor te mit csinálnál, ha ez előfordulna? – kérdezte mosolyogva a kalapos.
- Elbeszélgetnék vele kettesben, és meglátjuk, hogy utána is olyan bátor lesz-e. – vont vállat. Reiji felnevetett.
- Mert ez sokkal jobb megoldás? – kérdezte.
- Még mindig jobb, mint embereket kaszabolni baltával. Kevesebb energiába kerül, és nem kell félnem attól, hogy a rendőrség körözz. Na, meg megúszom a dolgokat hulla nélkül.
- Hihetetlen vagy. – csóválta a fejét.
- Köszönöm. – hajolt meg enyhén. Hosszú vörös haja előre omlott, zöld szemeit kiemelve. Reiji egy pillanatra lélegezni is elfelejtett. Elvégre a lány elég jól nézett ki, csak a modora hagyott némi kívánni valót maga után. Az akadémián ennek ellenére is volt pár eltökélt férfi, aki rajongott érte. – Hahó! Föld hívja Reijit! – lengette a lány a kezét a férfi arca előtt. Meglepetten pislogott párat. A lány igen közel volt hozzá, szinte érezte a leheletét az arcán. Azonban mielőtt bármit is reagálhatott volna Otoya hangja visszahozta a valóságba.
- Senpai! Jézusom, mi történt Kaori- channal? – hadarta egy levegővel.
- Halkabban már te ökör! – vágott a vörös fejére Yunoha. – Nincs semmi baja, csak túlhajszolta magát. Bár ez nem újdonság az akadémián is állandóan ezt csinálta.
- Tisztára, mint Nanami. – mondta a vörös mire Yunoha dühösen fújtatott egyet. Nem régóta volt itt, de hamar rájött, hogy a Starish minden tagjának majdnem mindig minden gondolata a zeneszerző lány körül forgott. És ez már kezdte irritálni. Nem, nem volt féltékeny. Csupán irritálónak találta a lányt és azt, hogy a fiúk úgy körbe rajongják.
- Azért nem kell hozzá hasonlítgatni. Kaori és Nanami között ég és föld a különbség. Most pedig menj vissza a dolgodhoz.
- Na, de Reiji- senpai… - kezdte, de amint ránézett az említett arcára meggondolta magát.
- Reménytelen eset. Igazán tanulhatnának tőletek. – sóhajtott, miközben leült a fotel karfájára, amiben Reiji ült.
- Hogy érted?
- Úgy, hogy ti nem ugráljátok körül azt a lányt, mintha nem létezne más a földön. Hiába vagytok ti is oda érte, tudjátok, hol a határ.
- Honnan veszed, hogy oda vagyunk érte? – kérdezte meglepetten mire kapott egy lesújtó pillantást.
- Kérlek, Reiji. Casmus és Ai még jól leplezik, Ranmaru úgy ahogy de azért meglátszik mindenkin, hogy oda van érte.
- És velem mi van?
- Az arcodra van írva! – vágta rá habozás nélkül.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezte kíváncsian.
- Nem. Még ha úgy is látszik, tényleg nem vagyok féltékeny. Személy szerint herotom lenne, ha ennyi ember ugrálna körül. Nálam a két ember már tömegnek számít.
- Hm, elég jó szemed van Yunoha- chan azonban egy valamiben tévedsz. - Állt fel. – Én nem vagyok szerelmes Haruka- chanba. Én mást szeretek. – mondta, majd távozott.
- Ez most egy utalás akart lenni? – kérdezte meglepetten, miközben a távozó férfit nézte. Végül megvonta a vállát és elmosolyodott. – Látom, még mindig nem tudod, hogyan fejezd ki a valódi érzelmeid.
Vége
Yunoha száma: Yui- again a zongora és gitár változata
Kaori nyugtató dala: Water colour eredeti verzió: Pendulum- Water colour