4- Uso~Hazugság
4 – Uso ~ Hazugság
Egy vörös hajzuhatag robogott el a Starish előtt. Csak akkor látták, meg hogy ki volt az, amikor az illető lefékezett Otoya előtt, de ennek következtében ráesett a fiúra.
- Au. – nyöszörgött a két fél egyszerre, majd Chelseat hirtelen valaki felemelte.
- Figyelj oda, ha már úgy rohangálsz, mint a mérgezett egér. – mondta Ranmaru aki egy kézzel emelte fel a lányt a magasba ruhájánál fogva.
- Gomenne senpai, de tegyél le, mert szoknya van rajtam! – mondta pirulva a lány, miközben szoknyáját igyekezett lehúzni. A felemás szemű letette a lányt, aki pirongva igazította meg a szoknyáját. Azt senki sem vette észre, hogy Otoya feje is vörös. De nem csak azért, mert most volt először ilyen közel hozzá egy vele egykorú lány, hanem azért is mert amikor Kurosaki felemelte a lányt véletlen bepillantást nyert a szoknya alá. Gyorsan felállt mielőtt valaki meggyanúsítaná, sőt a biztonság esetére pár lépést hátrált.
- Miért sietsz ennyire Chelsea? – kérdezte Kotobuki.
- Az elnök a múltkori sikerem után engem bízott meg Ray és Nano dalainak szerzésével. Ezért most el vagyok havazva. Ha nem fogok neki időben megírni a dalt, akkor megint éjszakázhatok. Már így is kihagyom az étkezéseket, hogy időt spóroljak és aludni is csak az íróasztal felett alszom. De még így is mindig késésben vagyok, ezért sietek ennyire. – válaszolt hosszan kifejtve. – De legalább nem kell a miatt aggódnom, hogy elhízok. – sóhajtott egyet, majd magához vett egy bögre kávét és kivonult a szobából.
- Na, mintha ő el tudna hízni. – jegyezte meg a szobába belépő Ray. – Annyi édességet evett már meg és még sem hízott el. – tette hozzá, miközben felkapott egy almát és elkezdett szórakozni vele.
- Aszta, Ray ez nagyon klassz. – dicsérte Otoya.
- Igen, nagyon ügyes vagy Amahi – kun. – csatlakozott Natsuki.
- Szólíts nyugodtan Raynak. – mondta a fiú, majd befejezte a mutatványozást és bele harapott a gyümölcsbe. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. Amikor a fekete hajú rápillantott a képernyőre elkezdte ráncolni a homlokát, majd felvette a telefont. – Halló? –kérdezte sóhajtva, majd hirtelen a többiek csak annyit láttak, hogy a szemei elkerekednek, és az alma kiesik a kezéből. Majd egy hirtelen mozdulattal kinyomta a telefont.
- Ki volt az, akire így reagáltál? – kérdezte a belépő Nano.
- Orihime. – mondta fog csikorogtatva a fiú, majd szó nélkül távozott.
- Oh, így már minden érthető. – vonta meg a vállát a narancs hajú.
- Ki az- az Orihime? – kérdezte Shou.
- Ray ex barátnője. – válaszolt lazán Nano. Elkészítette a reggeliét majd neki látott. – Egyébként nem láttátok a húgomat? – kérdezte hirtelen, mire Otoya elpirult.
- De épp egy 10 perccel ezelőtt vette le Otoyát a lábáról a kishölgy. – válaszolt Ren, mire Otoya még jobban elpirult. Tokiya gyanakodva nézett szobatársára, de nem szólt semmit.
- Áh, már megint sietett? – kérdezte a fiú nem reagálva a mondat második felére.
- Igen, azt mondta, hogy hiába dolgozik éjjel nappal, az étkezéseket is ki kell hagynia, hogy ne legyen késésben. – válaszolt Masato.
- Így sosem fog magára venni egy kis súlyt. – sóhajtott a báty.
- Nono –kun Chelsa - chan miért éjszakázik ennyit? Hiszen Haru - chan is megírja egy nap alatt a dalt. – kérdezte Natsuki.
- Azért, mert Nanami hozzá van szokva a hajtáshoz, Chelsea pedig nincs. Mi kihagytunk egy évet az akadémia elvégzése után, ráadásul a húgom az a típus, hogy magától ritkán csinál meg valamit. Az akadémián a párja nyaggatta, amíg meg nem csinálta a dalokat, de most nincs senki, aki nyaggassa. – válaszolt, miközben befejezte a reggelit. Ekkor megcsörrent a telefonja. Ránézett a képernyőre, majd variált, hogy felvegye- e végül felvette. – Szia Inoue – chan! – köszönt bele vidáman. – Hogy, Ray? Ó, ő most nem hajlandó beszélni veled, bár a történtek után nem is csodálom. Szerintem megutált. – mondta úgy mintha csak az időjárásról beszélt volna. – Ühüm. Jó, rendben átadom. Szia! – tette le a telefont, majd neki állt elpakolni maga után és eltűnt. 10 perc múlva hirtelen a fiú kiabálása zengte be a házat. – Az istenit Ray, ha nem eresztesz be, akkor betöröm az ajtót és veled fizettetem ki!
- Még ő is ki tud akadni. Micsoda váratlan fordulat. – jegyezte meg mosolyogva Ren.
- Fogjátok már be a pofátokat! – hallatszott Chelsea hangja. – Ray te meg vedd már fel azt a kurva telefont annak a ribancnak, mert én, verlek agyon!
- Még ő is kiakadt. – jegyezte meg Masato.
- Vajon mit csinált az a lány, amitől ennyire kiakadtak? – kérdezte Natsuki.
- Nem, figyeltél? Megcsalta Rayt. – mondta Shou.
- Ha csak ennyi lenne, az egész nem lenne fesztivál. – jött be a konyhába Chelsea és leült az asztalhoz.
- Miért mi történt még? – kérdezte Tokiya. A lány rájuk nézett majd nagyot sóhajtott.
- A lány neve Inoue Orihime. Egy évig jártak Ray- al, amikor megtudta, hogy megcsalja. Ráadásul ki nem néztük volna a csajból, hogy ilyesmire is képes. De az egészben a dühítő az volt, hogy egy nála idősebb pasival csalta meg. Kb. fél éve csalta, már amikor lebukott. Ray éppen látogatóba ment át hozzá, amikor rajta kapta, hogy egy ismerősünkön lovagol. Mondanom sem kell a bátyámnál betelt a pohár és minden kapcsolatot megszakított a lánnyal. De most megint felkereste és Ray megint ki van. – sóhajtott Chelsea, majd a beálló csöndet a lány gyomorkorgása törte meg. – Bocsi, ma még nem ettem semmit. – mondta elpirulva, majd elment a hűtőbe kaja után kotorászni.
- És, hogy haladsz a dalokkal Chelsea – chan? – kérdezte Natsuki.
- Bátyóéval már kész vagyok, már csak Ray dala van hátra, amihez eddig nem volt ötletem, de most már végre úgy érzem, tudok alkotni valamit. De előbb eszek, mert már a nyalókám is elfogyott. – húzta el a száját, majd visszahajolt a hűtőbe. Végül egy gyanús kinézetű kajának tűnő dolgot vett ki a hűtőből. – Srácok ez mi? – kérdezte a lilás valamire mutatva. Azonban amikor az a valami megmozdult sikítva dobta el. – Jézusom ez megmozdult! – nézett ijedten a lila trutymóra. – Azt hiszem elment az étvágyam. – mondta zöldülő fejjel. A fiúk közben eltakarították a rejtélyes kaját, amíg Chelsea-t Otoya támogatta.
- Chelsea – chan engedd ki! Így bajod lesz. – mondta a fiú, miközben a lány hátát simogatta. A lány megrázta a fejét, majd kis idő múlva elvette a kezét a szájról és megszólalt.
- Oké, fogjuk rá, hogy jól vagyok. – mondta, miközben ellökte magát az asztaltól és elindult vissza a szobájába.
- Nem étkezik valami egészségesen. – nézett utána Masato. – Így könnyen megbetegedhet.
- Akkor mit szólnátok, ha vinnénk a kishölgynek egy kis ételt. Megérdemli, amiért ilyen keményen dolgozik. – vetette fel az ötletet Ren. Újabban a fiúk és a lány között családias hangulat alakult ki. A vörös kezdett megnyílni előttük így a fiúk is kezdték megérteni, de így is voltak a lánynak olyan pillanatai, amit nem tudtak megérteni, de ezt betudták a gyerekes viselkedésének. De pont a gyerekes viselkedése miatt szerették meg a lányt és kezdtek úgy tekinteni rá, mintha a húguk lenne.
***********************************
- Végre meg vagy bátyó! – ugrott Nano nyakába Chelsea.
- Szerbusz Chelsea. Mit szeretnél? – kérdezte mosolyogva.
- Veszel nekem nyalókát? – kérdezte, miközben lekászálódott fivére nyakából és elé állt, hogy aztán boci szemekkel tudjon felnézni rá.
- Miért nem mész te el? – kérdezte
- Azért mert még nem fejeztem be Ray dalát. Viszont itt a tiéd. – nyújtott át egy kottát.
- Köszönöm. Rendben veszek neked nyalókát. De ne csak azon élj. Egyél rendes kaját is!
- Ne, aggódj, ma a fiúk csináltak nekem rendes ebédet. – mondta a lány.
- Tényleg? Ez kedves volt tőlük.
- Igen. Na, de megyek, mert sosem végzek. – mondta a lány és elment.
********
- Ez nagyon jó lett! Ismét nagyot alkottál! – nézte Ray a kottát.
- Örülök, hogy végre valami felvidít! – mosolygott rá a lány.
- Köszi Chelsea, jövök neked eggyel! – mosolygott kedvesen.
- Édességben törlesztheted! – kacsintott a lány, majd elnevették magukat. – Hozd ki a legjobbat magadból, ha már egyszer ennyit szenvedtem neked a dallal.
- Rendben. – bólintott a fiú.
- Nahát Chelsea! – nézett meglepetten a folyósón sétáló lányra Otoya.
- Szia Otoya! – mosolygott rá a lány.
- Végeztél Ray dalával? – kérdezte.
- Ühüm. Már oda is adtam neki. Ennek örömére eldöntöttem, hogy bemegyek a városba levegőzni kicsit. Amint kész lesznek a dalok az elnök úgy is megint újakat követel majd és én megint koplalok majd. – sóhajtott.
- Elkísérlek. Úgy is dolgom van a városba. – ajánlotta fel a fiú.
- Rendben. Gyorsan összepakolom a cuccom és mehetünk. – mondta a lány, majd elment a szobájába. A fiú addig lement a nappaliba és leült a kanapéra. 10 perc múlva megjelent a lány is.
- Mehetünk? – kérdezte a fiú.
- Igen. – bólintott a lány és elindultak. Út közben egymással beszélgettek. Mindig akadt valami közös témájuk így nem unatkoztak. – És szabad megkérdeznem, hogy mi dolgod a városban?
- A környéken van egy árvaház ahol én is felnőttem. Az ottani gyerekeket és nevelőket látogatom meg.
- Ó, a kisgyerekek nagyon aranyosak! Jó vannak kicsit idegesítőek is, de mindegyik bájos a maga módján. – mondta mosolyogva.
- Nincs kedved elkísérni? Biztos örülnének neked.
- De szívesen! Szeretem a gyerekeket. Ray szerint, azért mert azonos szinten vagyok velük. – nevettet fel. – Lehet, hogy igaza van. Néha tényleg el tudom magam ragadtatni.
- Szerintem ez nem baj. – szólalt meg hosszas csend után Otoya. – Jó, ha az ember vidám tud lenni. – mondta, kicsit elpirulva. A lány nem szolt, semmit csak meglepődve nézett rá, majd elmosolyodott.
- Arigato Otoya! – mondta hálásan.
- Amúgy milyen kapcsolat van közted és Ray közt? – kérdezte a témát terelve Otoya. – Úgy értem mindig együtt lógtok és a múltkor is ő vidított fel.
- Csak barátok vagyunk. Elég régóta ismerjük egymást, így ha segítségre van szüksége, akkor ott vagyunk egymásnak. Megszoktuk már, hogy mindig együtt lógunk. Lassan olyan, mintha ő is a bátyám lenne. Még sosem fordult meg a fejemben, hogy úgy gondoljak rá, mint lehetséges pasi jelölt.
- Értem. Nézd megérkeztünk! – mutatott az épületre.
- Otoya – nii!- szaladtak a fiúhoz a gyerekek.
- Ki ez a lány nii-nii? Az új barátnőd? – kérdezte az egyik kislány.
- Az új barátnőm? A barátnője? – kérdezték elpirulva.
- Nem ő a barátom Chelsea. – mondta gyorsan Otoya.
- Üdv! – mosolygott kissé idegesen.
- Szeretsz játszani Nee- san? – kérdezte az egyik kislány.
- Öhm... igen? – kérdezte bizonytalanul.
- Gyere, játssz velem! – fogta meg a lány kezét és elkezdte befelé vezetni az épületbe.
- Ez nem ér én is akarok játszani nee- sannal! – fogta meg az egyik kisfiú a lány másik kezét. A két gyerek elkezdet veszekedni, és nem sokára még pár kölyök csatlakozott hozzájuk. Végül Chelsea kompromisszumot ajánlott.
- Mi lenne, ha valami olyat játszanánk, amiben többen is részt tudnak venni? – kérdezte a lány. Ebből újabb vita lett, mire a lány sóhajtott. Hirtelen apró rátást érzett a szoknyájánál ezért lenézett és egy kislány nézett fel rá. Látszólag ő volt a legkisebb a gyerekek között.
- Nővérkém olvasol nekem? – kérdezte ártatlanul, mire Chelsea lehajolt és rámosolygott.
- Igen. – válaszolt, majd felvette a felé nyújtózó kislányt és bevonult az épületbe. Ekkor észbe kaptak a veszekedők is és ők is követték a lányt. Mire Otoya és a nevelők bementek azt látták, hogy a lányt körbe ülik a kicsik és csendben hallgatják a mesét. Chelsea nagyon jól mesélt. Szinte át lehetet élni a mesét olyan lelkesen mesélt. Még sokáig mesélt a gyerekeknek, csak akkor hagyta abba, amikor mind bealudtak.
- Köszönjük a segítséget kisasszony. – hajoltak meg a nevelők.
- Ugyan semmiség volt. – mosolygott majd az ölében lévő kislányt óvatosan az egyik szabad futonra tette, de a kislány így is felébredt.
- Elmész? – kérdezte álmosan.
- Igen. Ideje indulnom.
- Maradj még! – nyújtotta a lány felé apró kezeit. Chelsea nagyot sóhajtott majd felvette a kislányt és elaltatta. Ezek után végre el tudott szabadulni.
- Nagyon jól bánsz a gyerekekkel. – jegyezte meg Otoya haza fele menet. Még Mirai is elfogadott, pedig ő nehezen barátkozik.
- Nagyon aranyosak voltak mind. Köszönöm, hogy elhoztál.
- Nincs mit. – mondta enyhén elpirulva a fiú. – Máskor is jöhetsz. A gyerekek biztos örülnének neked. – tette hozzá.
- Jó. Egyszer újra eljövök. Majd, ha az elnök nem sóz egy rakatnyi munkát a nyakamba. – mondta mosolyogva. Amikor haza értek, Chelseat Ray rögtön el is „rabolta”, hogy megmutassa neki a dalt.
- Hé, ne siess már ennyire! – szólt a siető fekete után.
- Jó, jó. – morgott a fiú, majd kimentek az udvarra és egy fa tövében leültek. A fiú magához vette a gitárját és játszani kezdet.
Az ég mit aznap láttunk, az a sápadt, vörös ég,
Hé, emlékszel rá?
A kora nyári szellő beteríti kettőnket, összebújunk és ígéretet teszünk.
Kényszeredett mosolyom mögött egy hosszú árnyat rejtegetek,
Úgy teszek, mintha észre se venném, az újrakezdést választom.
Továbblépek, várok egy biztos felismerésre az asztalnál,
Az üres éjszakák és reggelek, melyeknek nem kéne eljönni,
Jól ismerem ezeket.
Az ég mit aznap láttunk, az a sápadt, vörös ég is,
Hé, már elfelejtetted, nem igaz?
Ígéretet tettünk, ami eltűnt a kora nyári széllel,
Többé nem térhetünk vissza.
A hang, a szín, a hőmérséklet e szobában, csak a fele annak mi korábban volt,
Miután ma is mindent elrontok, habozom, elfáradok és álomba zuhanok.
"Verj át jól, rendben? Kedvellek, mert utálod a hazugságokat" a te szavaid voltak,
De most érzéseink fájdalmassá váltak,
Így számunkra eljött a búcsú ideje.
Bár integetve azt mondtuk, "Még látjuk egymást!",
Többé nem találkozunk, igaz?
Az utolsó hazugság kegyes hazugság volt,
Nem feledem.
Az ég mit aznap láttunk, az a sápadt, vörös ég,
Hé, egy nap emlékezni fogsz rá, igaz?
Dédelgetjük az ígéretet, mit nem tarthatunk be,
Mi ketten tovább haladunk.
- Még mindig nem tudod elfelejteni őt igaz? – kérdezte Chelsea.
- Igen, pedig tudom, hogy megcsalt. Az a kép, amikor rájuk nyitottam örökre a szívembe vésődött. De egyszerűen nem tudok tovább haragudni rá. A szívem azt súgja, hogy bocsássak meg neki, de az eszem azt mondja, hogy ne. Nem tudom, melyikre hallgassak.
- Nos, én ilyen téren nem tudok tanácsot adni, de szerintem te már döntöttél. – állt fel. – Na, megyek, mert bátyó dalát is hallani akarom.
- Jövök én is. Kíváncsi vagyok mit alkotott.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
- Csáó! Jöttünk meghallgatni a dalod! – dobta le a magát az egyik székre Ray.
- Szia, bátyó! – köszönt Chelsea és ő is helyet foglalt.
- Sziasztok. Milyen volt a randi? – nézett húgára, aki először értetlenül nézett rá majd elpirult.
- Baka! Az nem randi volt. Csak szimplán megmutatta, hol nőtt fel. – fújta fel az arcát.
- Aha. – mondta minden tudóan. – De minden esetre már úgy is meg akartam mutatni a dalt nektek.
- Akkor mire vársz még? – kérdezte Ray, mire a fiú elmosolyodott és játszani kezdett.
A vörösben égő iránytű körbefordul szemeim előtt
Dacolok lüktető szívverésemmel s a fullasztó halott forrósággal
Az ellentmondásokkal teli fájdalom győz meg róla: még életben vagyok
Sebeim nyalogatva magamra maradok
Rám szabadul a valóság
Újra és újra látom, ahogy emberi árnyak hullnak a magányba
E torz álom szinte megfoszt létezésemtől
A darabokra zúzott világ közepén a saját csapdám foglya vagyok
Kisemmizett a kísértés, a kijózanodás, a csalódás, s az elveszett derűs napok,
De majd ha mindent elfelejtek, eljön a döntés és a megváltás napja
Holnap neked is küzdened kell!
Ragad hát meg, s nézd az új világot, ahogy kitárul
Ne engedd el álmaid
Szállj szembe az élettel, s találd, meg mi hajt tovább!
- Hát haver félre ismertelek! – veregette meg a vörös vállát Ray.
- Komolyan, nem tudtok valami normális dalszöveget írni? – kérdezte Chelsea.
- Ne kérj tőlünk lehetetlent. – mondta faarccal Ray.
- Istenem. – sóhajtott Chelsea.
Vége