4. akkord: A hasznavehetetlen senpai
Már lassan egy hét telt el azóta, hogy Yunoha beköltözött a mester kurzusra, és egy hét, hogy Hyuuga sensei próbálta munkára fogni a lányt, igen kevés sikerrel.
- Komolyan mondom, e miatt a lány miatt fogok megőszülni. – vetette le magát a kanapéra a férfi és fejét hátra döntötte. Általában legendás türelmű ember, de a lánynak egy hét alatt sikerült kiakasztania, úgy ahogy eddig még senki másnak.
- Hihetetlen, még sosem láttam ilyen fáradtnak Hyuuga sensei-t. – mondta Otoya.
- Még Rennek se sikerült ennyire kiakasztania. – tette hozzá Syou. Erre az említett elégedetten elmosolyodott.
- Na, mi van mi a fő látványosság? – kérdezte egy hang a hátuk mögül mire Syou és Otoya ijedten ugrottak arrébb. Az ijesztő nem volt más, mint Yunoha aki jót nevetett a fiúk reakcióján. A fiúk ez alatt az egy hét alatt hamar rájöttek, hogy a lány igen veszélyes és jobb távol maradni tőle. Nem egyszer előfordult, hogy valamelyik fiú lett az áldozata a lány unaloműzésének. Azonban voltak olyanok, akik ebből hasznot húztak. A többi senpai a lánnyal fenyegette a tanítványait, amikor éppen nem (megfelelően) dolgoztak. A hatás nem maradt el, már a lány neve felért egy fegyelmezési módszerrel. – Nyugalom kislányok csak én vagyok az! – vigyorgott, majd tovább ment konyha felé.
- Na, mi ez a csoportosulás? – kérdezte Reiji. Ő volt az egyetlen, akit megkímélt a lány. Meg Ai-t. Bizonyos okok miatt (amit Reiji-n kívül senki sem tudott) a kék hajú senpai-ra rá se bagózott a lány.
- Senpai én ezt nem bírom tovább! – nyafogott Otoya.
- Ugyan már fiúk! Nem lehet annyira vészes! – próbálta vigasztalni tanítványát, de nem sok sikerrel.
- Dehogy nem!
- Nagyon is.
- Egyértelműen. – szólt közbe a Queter Night többi tagja.
- Hyuuga sensei én ezt nem bírom tovább! – panaszkodott Syou.
- Az a lány egyszerűen kiállhatatlan! – tette hozzá Otoya. A többiek csak óvatosan bólintottak.
- Nincs mit tenni. Csak egyetlen személy van, aki féken tudja tartani ezt az ördögöt. – sóhajtott a férfi.
- Csak nem? – kérdezte Reiji.
- De.
- De, hát ő eltűnt. A szülei külföldre vitték a betegsége miatt nem? – kérdezte a senpai. A többiek értetlenül néztek hol a kalaposra, hol a kanapén ülőre. Még sosem látták ilyen kétségbe esettnek és szomorúnak a barna hajút.
- Az elnöknek meg vannak a kapcsolatai. Nem rég sikerült felvenni a kapcsolatot már csak a válaszra várunk. – mondta a férfi.
- Hihetetlen. – mondta döbbenten a kalapos.
- Shining Saotome-ról beszélünk. Számára semmi sem lehetetlen. – sóhajtott. – Na, én mentem. – állt fel Hyuuga és egy intés kíséretében távozott.
- Senpai kiről beszélt Hyuuga sensei? – kérdezte Otoya.
- Az egyetlen személyről, aki féken tudta tartani ezt a lányt. – sóhajtott a senpai, majd szemébe húzta a kalapját és távozott.
- Vannak olyan témák, amik még Reijit is fel tudják zaklatni. – jegyezte meg Ai.
Így ment ez még egy héten át. Yuno nem mulasztotta el, hogy megkeserítse a kouhai-ok mindennapjait.
- Yunoha- chan, nem gondolod, hogy kicsit túlzásba viszed a dolgokat? – kérdezte Reiji, épp az egyik kínzás után.
- Ugyan, én csak jobb sztárrá formálom őket! – legyintett a lány.
- Na, de nem lehetne egy kis szünetet tartani? – próbálkozott tovább a kalapos senpai.
- Hm, de ha lazsálnak, sosem tudnak titeket felülmúlni. Szóval, nem, nem lehet szünetet tartani.
- Még, hogy jobb sztárrá formálni őket! – nézett megvetően a lányra Casmus. – A magad fajta semmire kellőtől aztán nem fognak semmit sem tanulni.
- Beszóltál séró báró? – villantak a lány sárga szemei.
- Hé, hé, nyugalom! – próbálta nyugtatni a kedélyeket Reiji.
- Hogy mersz ilyen hangnemben beszélni velem?
- Ch, a magadfajta beképzelt és bunkó alakokkal nem lehet másképp. Még, hogy báró. Ugyan már ne röhögtess. – fonta össze a karjait és kihívóan nézett a másikra.
- Ajaj. – nyelt nagyot Reiji. – Ideje elhagyni a csatateret! – mondta a kalapos, majd a Starish tagjaival távozott egy biztonságosabb helyre.
- Mi folyik itt? – kérdezte Ranmaru, Aival az oldalán.
- Áh, Ran- Ran, Ai- Ai! Most veszélyes oda menni! Háborús övezet! – mondta a kalapos senpai, a többiek meg csak bólogattak.
- Nem, úgy volt, hogy érkezik valaki, aki majd féken tartja ezt az esze vesztett nőszemélyt? – kérdezte Syou.
- Nos, Hyuuga sensei szerint még mindig várják a válaszát annak a bizonyos személynek. – válaszolt Tokiya.
- Tényleg senpai te ismered ezt a személyt? Milyen? – kérdezte Otoya.
- Nos, általában csendes és kedves személy, de ha Yunoha- chant kell megnevelni igen határozott, tud lenni. Ilyenkor van valami féle kisugárzása, amitől az ember nem tud ellenkezni vele. – mondta eltűnődve a barna hajú. – Régi szép idők. – sóhajtott, majd hátat fordított a veszekedőknek és elment.
- Mostanában nem viselkedik furcsán? – kérdezte Syou.
- Ki Reiji senpai? – kérdezte Otoya
- Nem, az elnök! – mondta szemet forgatva a szőke.
- Az elnök furcsán viselkedik? – kérdezett vissza, mire Syou arcon csapta magát.
- Nem, Otoyan szerintem Syou- chan Reiji- sanra értette. – javította ki Natsuki.
- Ó így már értem.
- Valóban, mostanában mintha furcsábban viselkedne, amikor az a bizonyos személy szóba kerül. – állapította meg Tokiya.
- Vajon ki lehet az a személy? – kérdezte Natsuki.
-
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- A helyzet egyre jobban romlik. – mondta Hyuuga.
- Van már válasz? – kérdezte reménykedve Ringo. Az elnök válaszul egy fehér borítékot mutatott fel és oda adta Hyuuga-nak. A levélben egyetlen mondat szerepelt.
Hamarosan ott vagyok.
- Ez… - nézett meglepetten az elnökre Hyuuga.
- Pontosan. Tegnap érkezett meg a válasz, ha minden igaz holnapra itt vannak és holnap után jönni is tud. – válaszolt az elnök, miközben az asztalán könyökölt összekulcsolt kezekkel.
- Ezek szerint van még remény! Meg vagyunk mentve! – örvendezett Ringo.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Áh, nem bírom tovább! – terült el az ágyán Syou. – Az a nőszemély egy hárpia! Biztos nem ember!
- Ejnye Syou- chan nem szép dolog ilyeneket mondani valakiről! – szólt rá Natsuki.
- De, ha egyszer ez az igazság! – mondta reményvesztetten a szőke.
- Szánalmas. – jegyezte meg Mikaze.
- Mi bajod van? – kapott vérszemet a szőke. Azonban mielőtt megpróbálhatott volna a kék hajú torkának ugorni és addig fojtogatni, amíg amaz feje olyan kék nem lesz, mint a haja (ami eléggé lehetetlen művelet lenne) valaki kinyitotta az ajtót. Vérben forgó szemekkel nézett a bejárati ajtóban lévő emberre, aki meghiúsította a gyilkossági kísérletét. Ez a személy nem volt más, mint Ren.
- Az elnök gyülekezőt hívott össze. – mondta majd megindult tovább a folyósón.
- Ezek szerint megérkezett. – csukta be a könyvét Ai.
- Ki érkezett meg? – kérdezte Natsuki. A kék hajú senpai nem válaszolt, hanem megindult az ajtó felé. A két kouhai sóhajtva követte. Lent a nappaliban már mindenki összegyűlt. Ott volt a Starish mind a hét tagja, a négy senpai és Yuno. Ami igazán meglepő volt, hogy Hyuuga és Ringo is ott volt.
- És miért is kellet gyülekeznünk? – kérdezte Ren.
- Erre én is kíváncsi lennék. – szólt közbe Ranmaru.
- Türelem, mindjárt megtudjátok. – csitította őket Hyuuga sensei.
- Nem érek rá egész nap. – morgott Yuno. – Ma még munkám is van.
- Ch. Te azt munkának hívod azt, amit csinálsz? – mondta megvetően Casmus.
- Beszóltál semmi grófja? – kérdezett vissza a lángoló hajú villámló szemekkel.
- Csak, hogy tudd, én vagyok az állandóan fagyos ország ezüst palotájának grófja!
- És? Ki nem szarja le?- kérdezte a lány fapofával.
- Csend legyen! – kiáltott fel mérgesen Hyuuga.
- Nem szép dolog az agresszivitás! – hallatszott az elnök hangja, majd a szokásos örült nevetése követte, füstfelhő és végül megjelent maga a bogaras elnök is. A veszekedő páros elhallgatott és szemmel ölték egymást tovább nem is figyelve az elnökre. Reiji lemondóan sóhajtott és megcsóválta a fejét. – Nos, köszönöm, hogy mind összegyűltek ilyen gyorsan. Nem is szaporítom tovább a szót, szeretném önöknek bemutatni a mester kurzus új tagját és egyben Erizawa kisasszony személyes zeneszerzője.
- Minek nekem személyes zeneszerző? – kérdezte horkantva az érintett miközben felhagyott a szemmel gyilkolással, ami nagyon úgy tűnik, hogy hatástalan volt ezért is döntött a halál lista mellet. – Nem kell nekem semmilyen zeneszerző. – zúgolódott a lány. Azonban mielőtt az elnök válaszolhatott volna megelőzték.
- Tényleg? Ezek szerint hiába jöttem vissza. – hallatszódott a lépcső felöl egy halk, de határozott hang. Mindenki hátra fordult és egy Ai-val egy maga sötétkék hajú és szemű lányt láttak, aki a lépcsőn lépkedett le. – Pedig már ki is pakoltam. De ha ennyire akarod, hogy elmenjek, akkor legalább segíts összepakolni. – mosolygott szelíden a lányra.
- Ezt nem hiszem el. – ocsúdott fel Reiji, miközben a kalapját fogta. – Hát, tényleg itt van. – nézett kerek szemekkel a lányra.
- Kaoriiiiiii! – sikította Yuno és a kék hajú nyakába vetette magát, aki nevetve ölelt vissza neki.
- Megjöttem! – mosolygott a lány. Szinte mindenki döbbenten nézte a jelentett.
Miután a vörös nagy nehezen elengedte Reiji is megölelte a lányt.
- Isten hozott Kaori- chan! – mosolygott rá.
- Köszönöm Kotobuki- san! – mosolygott vissza.
- Nem, megmondtam, hogy nyugodtan tegezz? – kérdezte játékosan fenyegetve. – Próbáld meg újra!
- Kotobuki – kun?
- Nem jó!
- Kotobuki?
- Még mindig nem.
- Reiji – san? – kérdezte nagyokat pislogva. Végül mindketten nevetésben törtek ki.
- Legyen. Látom, ellened még mindig nem tudok nyerni. – mosolygott a barna hajú. A lány csak bocsánat kérően mosolygott. A következő pillanatban, már Ren termett a lány előtt egy szál rózsával a kezében.
- Kit tisztelhetek angyali személyedben hölgyem? – kérdezte, miközben a lány kezébe adta a rózsát, aki a fiú közelségétől, meg a hirtelen megjelenésétől elpirult.
- Ishihara Kaori vagyok. – mondta, halkan. Látszott rajta, hogy zavarban van a fiú közelségétől.
- Milyen angyali név. Pont, mint kegyed. – mondta, majd kezet csókolt a lánynak.
- Na, jó el a kezekkel tőle Jinguji! – lökte félre Yuno a fiút és védelmezően átölelte a lányt.
- Nem kell féltékenynek lenni, jut időm bőven mindkettőtökre. – mondta, a fiú csillogóan.
- Igazából Kaori- chan is a senpaiotok lesz. – szólt közbe Ringo.
- Mi?! – akadt ki Shou.
- Ishihara Kotobukival és Erizawa-val járt egy osztályba a Satome akadémián. – mondta Hyuuga sensei.
- Bár egészségügyi okok miatt nem tudtam befejezni. – mondta szomorkásan az érintett.
- Nem, baj a lényeg, hogy újra itt vagy köztünk! – ölelgette Yuno.
- Erizawa kisasszony. Ishihara kisasszony nem véletlenül fáradt ide. – szólt közbe az elnök.
- Tessék? – nézett bambán a lány.
- Yuno- chan, ideje munkához látni. Tessék, ezek közül válassz ki hármat és holnapra írj hozzá szöveget! – nyomott egy mappát a vörös kezébe.
- Mi csoda?! De három az sok! Ráadásul holnapra? Jézusom ez, de jó! – nézegette a kottákat.
- Gyere, menjünk a szobánkba. Ott zavartalanul dolgozhatsz. – fogta meg a vörös kezét és elkezdte húzni fel maga után.
- A szobánkba?! – kérdezett vissza értetlenül.
- Igen. – bólintott boldogan a lány. – Mától ismét szobatársak vagyunk! – mondta majd eltűntek a lépcsőfordulóban.
- Hihetetlen semmit sem változott. – nevetgélt Reiji.
- Ezt, hogy érted senpai? – kérdezte Otoya.
- Kaori egy csendes lány kissé visszahúzódó személyiséggel, de ha arról, van szó, hogy Yunoha- chant munkára kell fogni, nem lehet megállítani. Még a barátaival szemben is távolság tartó némileg.
- De az előbb közvetlenül beszült veled és Yunoha- channal is! – rázta a fejét értetlenül a vörös hajú fiú.
- Yunoha – chan a legjobb barátnője természetes, hogy közvetlenül beszél vele, de én nem állok hozzá olyan közel, mint Yunoha- chan. – sóhajtott bánatosan a senpai és kalapját a szemébe húzta. – Egyetlen személy van, aki valaha is nagyon közel állt hozzá, de ő már nincs többé. – mondta, majd magára hagyva a döbbent társaságot elment.
Vége