3. fejezet

2018.04.05 21:05

Lélek, szellem, persona… Sokféle fogalom még is egy állapotot jelent. Azt mondják, amikor az ember meghal, és a lelke elhagyja a testét könnyebb lesz.
A fizikusok nem nagyon hisznek a lélekben, azonban mi mágusok igen. A lélek fontos dolog az élethez és a varázsláshoz. Lélek nélkül a test képtelen élni, a mágus képtelen varázsolni. A lélek tisztaságától és nagyságától függ a mágia.
Mágia. Egy olyan dolog, amiről a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy létezik és, hogy vannak, akik gyakorolják a használatát. Mágusok és Varázslók közti különbség nem tűnik nagynak még is hatalmas. A varázslók a tudományt társítják a varázslattal így „alkotnak” mágiát. A mágusok ellenben a körülöttük lévő mágiát használják. A mágia mennyisége nagyban függ a helyszíntől és az emberektől. Ha az emberek hisznek benne, akkor a környéken könnyebb mágiát használni. Persze a mágiában is vannak tabuk. Ezek közül az egyik legnagyobb tabu a lélekkel foglalkozó mágia.
A lélek az élet jelképe, lélek nélkül senki sem tud élni. Nem lehetet életet teremteni lélek nélkül, mert az eredménye nem más, mint egy létező, de nem élő bábú. A lélek varázslatok pont ezért veszélyesek, mert akár meg is lehet ölni vele valakit.
Ő is tudta, még is használta… és most az lett az eredménye, hogy versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék.
Három testvére közül a húgát tartotta a legidegesítőbbnek. Mindig háborúztak egymással, de az igazi oka talán az volt, hogy féltékeny volt rá. Apjuk kiköpött mása volt és hiába Ő volt a legfiatalabb, még is őt szerette apjuk a legjobban, még a sose mondta ki, akkor is tudták. Az ellenszenves érzés fokozódott, amikor húga az évek elmúlásával messze felülmúlta őket mágia terén. Haragudott rá. Ahányszor közeledni próbált felé a lány, ő ellökte magától. Még akkor is, amikor nagy szüksége lett volna rá. Ez vezetett odáig, hogy húga vállára óriási teher került és végül a saját életét sodorta veszélybe.
Emlékszik a napra, amikor királynővé koronázták. A 12 éves törékeny lány fején a koronával úgy nézet ki mintha a világ minden súlyát a vállára rakták volna. Nem tudja a mai napig, hogy miért pont húgát választották uralkodónak. Na, nem mintha ő vagy fivérei akartak volna a trónra lépni, de akkor sem gondolta volna, hogy pont az ő törékeny húgukat fogják a trónra ültetni. Talán az lehet az oka, hogy az apjuk oldalán mindig ott volt az udvarban, így könnyebben felfogta a dolgokat, amiket mi nem érthettünk. Valahogy húguk mindig is fogékonyabb volt, a dolgokra, amiket apjuk tanított nekik. Valószínűleg már akkor tudta, hogy meg fog halni.
Apjuk, 36 éves korában hunyt el, egy királyi puccs kísérletén. Addig a király egyik legjobb lovagja volt, de még ez se állíthatta meg, hogy véget vessen az örült király uralmának, még ha az életébe is kerül. Mint az egyik legnagyobb nemesi család az országban kötelessége volt tenni valamit. Még, ha nem is akartuk, hogy elmenjen. Tisztán emlékszik arra a napra. Veszekedtek vele, könyörögtek neki, hogy ne menjen, de ő hajthatatlan volt. Húga azonban könnyes szemekkel csak annyit kért tőle, hogy jöjjön vissza hozzájuk. Emlékszik sose látta annyira lekeseredetnek és törékenynek húgát, mint akkor. Apjuk, csak szomorúan mosolyogva csókot nyomott a szőke fejre és távozott. Soha többet nem jött vissza, a puccs pedig sikeres lett. Akkor 10 éves húgom apánk halálakor sírt utoljára. Akkor ott valami eltört benne.
Eltelt 2 év és megkoronázták Őt, mint az ország következő uralkodóját. Sokan nem fogadták el, lévén, hogy gyerek és lány volt. Két év kellet hozzá, mire elfogadták. Bár szigorú uralkodó volt, közel sem annyira, mint az előző uralkodó. Megpróbálta a lehetetlent: a semmiből újjá építeni az országot, miközben a szomszédos országok támadják, kihasználva gyengeségüket. Persze ezt csak azok érthették, akik látták mi folyik a palotában. Azonban mint minden uralkodónak neki is voltak ellenségei. Voltak olyanok, akik maguknak akarták a trónt, így nem nézték jó szemmel, hogy egy fiatal lány uralkodik.
Végig azt várta, mint oly sokan: mikor roppan össze az a fiatal lány és adja fel a dolgokat. Nem gondolta volna, hogy két év fog kelleni hozzá. Halotta, hogy egy csapat királyellenes sikeres puccsot hajtott végre a királynő ellen. Meg volt lepődve. Az ő büszke húga aki, soha egyetlen egyszer sem kért segítséget, megbukott. Egyszerűen hihetetlen volt. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Talán ez lenne a megbánás?
Amikor látta az új királyt haragra gerjedt. Nem sokkal lehetet fiatalabb húgától, ráadásul a későbbiek során nem úgy tűnt, hogy remek uralkodó lenne. Dühös volt.
Egy év elteltével bekövetkezett, amit nagyon nem akart: a Hetalia tagjait összehívták: találkoznia kellet azzal, akinek húga a halálát köszönheti.
Nem akart menni, de a kötelesség szólítja. Vegyes érzelmek keringtek benne. Szokatlan volt, hogy olyan csekélység miatt, mint egy új tag összehívják a Hetalia - t. Már az is csoda, ha sikerül összehívni a tagokat. Számtalan ember a világ minden tájáról, kelettől délig, északtól nyugatig a legkülönbözőbb emberek ahhoz, hogy összegyűljenek, egy csoportba valami igazán nagydolognak kell történnie. Voltak olyanok köztük, akik befolyásos emberek voltak vagy éppen teljesen átlagos emberek, bérgyilkosos, harcosok, harcművészek, katonák és még sorolhatná. Számtalan különböző ember, akit egy valami köt össze: a vére.
Megérkezett. Kicsit késve érkezett meg, de ahogy halotta, nem nagyon maradt le semmiről, a többiek még a szokásos köröket futották. Azt tervezte, hogy csendben meghúzza magát és szokásához híven mogorva hangulatával rontja a levegőt, de hirtelen elkapott egy mondatot, amit nem hagyhatott szó nélkül.
- Milyen vidám összejövetel. Kár, hogy Alice már nem láthatja. Hősi halált kellet halnia! Olyan nemes!- áradozott a francia, Francis.
- Inkább bolond!- Még, hogy nemes? Megölték, pedig egész végig az országot akarta felvirágoztatni. Hol itt a nemesség?
- Szia, Scott! – integetet a spanyol Antonio. Letörhetetlen jókedve még mindig jelen volt, és még mindig irritálta.
- Scott, drága épp a húgodról beszélsz. Lehetne benned minimális tisztelet, ha már meghalt. – rótt meg Francis.
- Nem biztos, hogy meghalt. – szólt közbe az újjonc. Síri csend lett és mindenki rá figyelt.
- Kérlek, kifejtenéd, mon chere? –szólalt meg nagy nehezen Francis. Ez valahogy őt is érdekelné. Mi az, hogy nem biztos a halála? Hirtelen érzett méreget és valami apró reménysugár pislákolt fel benne. Bár még mindig, nem volt odáig húgáért azért, mint testvére még is csak aggódott érte még, ha csak kicsit is.
- Minden világos. Úgy tűnik még is csak, sikerült megúsznia. – sóhajtott Francis.
- Nem teljesen így fogalmaznék. – szólalt meg.– Úgy tűnik tiltott mágiát használt.
- Tiltott mágiát? – kérdezett vissza a két szőke, ő pedig bólintott. Nem volt benne biztos, de elmondás alapján, csak ez az egy dolog jutott eszébe.
- Az a lényege, hogy a testet és a szellemet külön választja. Mivel nagyon veszélyes ezért tiltott mágia. – válaszolt. Az egyik legveszélyesebb mágiafajta. Húgának pontosan tudnia kellet volna, hogy milyen kockázatokkal jár az a mágia.
- Miért veszélyes? – kérdezte az egyik olasz. Ahhoz képest, hogy bérgyilkos volt elég ártatlan arca és viselkedése volt. Előbb nézte volna ki a bátyjából, hogy embereket öl, pedig ikrek.
- Azért mert a test olyan lesz, mint egy élő bábu. Létezik, de nem él. Ha a szellem sokáig marad távol a testtől, akkor nem tud visszatérni, a test pedig meghal. – fejezte be végül a magyarázatot.
- De miért használta, ha egyszer ilyen veszélyes?- kérdezte a kölyök. Szándékosan nem jegyezte meg a nevét. Bár kiderült, hogy húga él, de a helyzetet tekintve úgy tűnik, hogy lehet jobb volna, ha halott lenne.
- Nyilván jó oka volt rá. Az a könyv, amit említettél. Milyen könyv volt? – kérdezte végül a kölyöktől.
- Nem tudom nem bírtam elolvasni. Egy mágikus kör volt a borító elején, de idegen nyelven íródott, így nem tudtam elolvasni.
- Hm, lehet ősi nyelven írták… - gondolkozott a hangosan. Szinte biztos volt benne, hogy az agya össze fogaskereke most hangosan kattog, ahogy gőzerővel használja őket.
- Azt mondta, hogy ha kiontják a vérét mindennek vége. Ezt, hogy értette? – kérdezte a szöszi. Megdermedt. Nem is figyelt már a környezetére, csak ezeken gondolkozott. Az nem lehet. Ugyan miért pont most jönnének elő? Kérdések hada dübörgött a fejében és hiába próbálta összerakni a dolgokat, egyre csak rosszabb jövő jött ki.
- És most mihez kezdünk? – kérdezte Feli. Itt tért vissza a valóságba, a többiek közé.
- Kezdetben a legfontosabb, hogy megkeressük Kirkland-ot. – szólalt meg Ludvig. Magas rangú katonatiszt volt egy másik országban akár csak bátyja.
- Scott mennyi az esély rá, hogy a pecsét feltörik Alice vérétől? – kérdezte Francis.
- Négyünk közül, neki van a legnagyobb ereje. Ő örökölte anyánk képességeit jobban. – válaszolt, lehunyt szemekkel. Ha sejtése igaz, akkor a lehető legmegfelelőbb embert kapták el, hogy a tervüket sikerre vigyék.
- Nem áll jól szénánk. –sóhajtott fel gondterhelten a csigazabáló.
- Kibaszott nagy hátrányban vagyunk, de épp ettől izgalmas az egész. – vigyorgott Gilbert.
- Bruder! – szólt rá fivérére Ludwig.
- És vele mihez kezdjünk? – kérdezte Ivan. – Most, hogy tud, rólunk nem engedhetjük el csak úgy.
- Egyelőre ő a kulcs az idióta húgomhoz. Úgy tűnik, valamiért látja a húgom szellemét, szóval hasznos lehet számunkra. – mondta szigorúan. Kivételesen Ivannal egyet értett. Ő se szívlelte az újoncot.
- Én vagyok ennek az országnak a királya. Ha valami baj leselkedik rá kötelességem megvédeni. Veletek tartok. – válaszolt a kölyök. Kicsit a húgára emlékeztette, ez a határozott kijelentés. Magában sóhajtott. Sietniük kell. Halálos játszmát játszanak az idővel a tét pedig a húga élete és a világvége.
Vége