2- Virágok
Békés nap köszöntött Namimori városára. Egy zajos kis csapat élénk hangerővel haladt a középiskola felé.
- Pofa be gyepfej! – kiabált Gokudera.
- Mit mondtál polip fej? – kérdezett vissza Ryohei.
- Nyugalom Gokudera – kun! – próbálta meg lefogni a szürke hajút Tsuna.
- Engedj el tízedik, hagy robbantsam fel! – kiabált tovább dinamitokkal hadonászva.
- Ugyan már srácok nyugi! – próbáltan csitítani a veszekedőket Yamamoto igen kevés sikerrel. Hirtelen egy kosárlabda találta képen az üvöltözőt, mire az kifeküdt. A fiúk csodálkozva nézték kifeküdt társukat, majd abba az irányba néztek ahonnan a labda jött. Egy apró világoskékhajú lány állt előttük.
- Ai - chan? – kérdezte meglepődve Tsuna.
- Lennétek szívesek visszaszolgáltatni a labdám? – kérdezte unottan.
- Öhm, persze! – mondta a barna hajú.
- Hagyd csak majd én! – mosolygott Yamamoto és felvette a labdát.
- Ne, Yamamoto! – kiáltottak fel egykén, de már késő volt. A fiú már eldobta a labdát, amit a lány könnyedén elkapott.
- Köszönöm. – mondta, majd lepattintotta párszor a labdát és elindult otthagyva a döbbent társaságot.
- Ez elkapta. – mondta döbbenten a barna hajú (Tsuna).
- Hihetetlen! – mondta a magához térő Gokudera. – Az a lány… Majdnem olyan erőset dobott, mint a baseball mániás.
- T- Tényleg? – kérdezte akadozva Tsuna.
- Ez egy extrémül szép dobás és elkapás volt! – jött tűzbe gyepfej (Ryohei). – Csatlakoznia kell a bokszklubhoz! – mondta, majd a lány után futott.
Bent a suliban…
- Gyerekek ma megint kaptok új osztálytársakat ezúttal kettőt is! – jelentette be az osztályfőnök. – Gyertek be lányok! – hívta be a két lányt. A tábla előtt két lány állt. Egy hosszú szőke hajú és kék szemű lány és egy sötétkék hajú és lila szemű lány. – Mutatkozzatok, be, kérlek!
- Jess vagyok! Hobbim a divat és a kosárlabda a mindenem! – mondta vidáman.
- Ichirin no Hana vagyok. Hobbim a rajzolás, festés és szintén kosarazok. Ha valaki rajzolás vagy festés közben zavar az a halál fia szint, úgy aki belém mer kötni! – mondta, mire a társaság többsége elsápadt, de egy illető jókedvét még ez se tudta lerombolni. Ez az illető nem volt más, mint Yamamoto Takeshi a baseball csapat sztárja, aki most vidáman nevetett fel a kijelentésen.
- Milyen vicces vagy! Hahaha! – nevetett, mire az eddig mosolygó szőke mosolya megváltozott.
- Oh, Hana nagyon is komolyan gondolta. Előfordult már, hogy egy személy rendszeres látogató volt az orvosiban, mert azt hitte, hogy Hana viccel.
- Ezt úgy mondod, mintha ismernéd. – morogta Gokudera.
- Mert ismeri is. – szólalt meg egy hang mellette, mire a fiú leborult a székről ijedtében.
- Hogy érted ezt? – kérdezte a feltápászkodó fiú.
- Mit nem lehet ezen érteni? Természetes, hogy ismerjük egymást, amikor egy iskolából jöttünk meg egy kosárcsapatból. – mondta a szőke csukott szemmel mosolyogva. De volt valami fura és hátborzongató abba a mosolyban, amitől a fiúnak egy régi ismerőse jutott eszébe.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Oké, eddig minden rendben. – mondta miközben összecsukta a telefonját. – Az ikrek már beiratkoztak, Ai, Hana és Jess is megkezdte az első napját, most már mindenki meg van egy kivételével. – mondta elgondolkozva. – Hm, vajon mi lehet Hikaru- channal? – kérdezte miközben elindult. Ahogy az utcát járta páran megbámulták, pedig nem volt semmi különös benne. Hosszú fenékig érő fekete haja volt és tengerkék szeme. Egy fekete szoknya és egy fehér topp volt rajta egy fekete boleró felsővel. Lábain térdig érő szintén fekete csizmák voltak. Piros ajaki mosolyra húzódtak, ahogy meglátta a vele szembe jövő két furcsa alakot. Egy fiatal húsz év körüli szőke fiú és mögötte egy fekete öltönyös fickó haladt el mellette. Ahogy a tekintete találkozott a fiú barna szemivel a mosolya még elbűvölőbb lett.
- Főnök! Főnök! – szólongatta a lefagyott fiút a férfi.
- Hm, igen? – tért észhez a fiú.
- Valami baj van?
- Nem, csak volt valami különös abban a lányban. Valami, ami megragadja az ember figyelmét.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Ki vagy te? – kérdezte egy gyerek hang mire a lány megtorpant.
- Arcobaleno. – mondta ki a lány és a kisbaba felé fordult. – Ezt nem épp itt kéne megbeszélni, mert igen kényes téma. – vont vállat mosolyogva. – Ugyan ne nézz így rám nem ártottam senkinek és nem is szándékozok. De ha ennyire érdekel, hogy ki vagyok, elmondhatom egy finom süti mellett. Történetesen van a közelbe egy jó kis cukrászda…
- Vagy miért nem megyünk inkább hozzám? Mama nagyon finom sütit tud csinálni. – szakította félbe a kalapos bébi.
- Gomen, de elég szűk az időbeosztásom. A cukrászda még pont útba esett volna, de így… - sóhajtott.
- Nem, gond majd sietünk. – válaszolt a bébi.
- Neked nem lehet nemet mondani mi? – kérdezte a lány bele törődve, mire a bébi elmosolyodott.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Namimori középiskola előtt egy kis csapat gyülekezett.
- Ray már megint késik. – állapította meg Hana.
- Ugyan mit csodálkozol ezen, hiszen mindig ez van. Szerintem meg se fog jelenni. – mondta Jess akit láthatóan nem zavart a fiú hiánya.
- Itt vagyok. – szólt közbe az említett morcos hangon.
- Jé, eljött. – csodálkozott a szőke.
- És csak tíz percet késett. – hümmögött Kiru.
- Őszintén Amashi nem hittem volna, hogy eljössz. Azt hittem le fogsz lépni, hogy megúszd. – mondta Ai.
- Úgy is lett volna, de pechjére elkaptam. – jelent meg egy kicsit idősebb lány.
- Áh, a főnök is befutott. Mi történt, nem szokásod késni? – kérdezte Kiru.
- Összetalálkoztam valakivel, aki feltartott. – válaszolt a lány. – De kárpótlásként szerveztem nektek egy kis szórakozást.
- Miről van szó? – lelkesedett be Kiru.
- Tudom, hogy össze akarjátok már mérni a Vongola őrzőivel az erőtöket így most megadatik a lehetőség.
- Mi lenne a feladatunk? – kérdezte Keiko.
- Egy kis tréfa gyanánt játszadozzatok el az őrzőkkel. – mosolygott a lány.
- Nem lesz gond az arcobalenoval? – kérdezte Ray.
- Nem, őt bízzátok csak rám. – válaszolt.
- Oké. – mondták egyszerre, majd eltűntek, csak a lány maradt ott.
- Elő jöhetsz most már bár fölösleges volt elbújnod, mivel tudták, hogy itt vagy. – mondta mosolyogva mire a fal egy részéből előbújt egy öltönyös kisbaba.
- Igazán jó embereid vannak. – mondta elismerően.
- Köszönöm. Magam válogattam össze őket. De most már ideje indulni. Elvigyelek? – kérdezte a lány.
- Leköteleznél! – válaszolt, mire a lány felvette a földről.
- Csak aztán nehogy bajba kerüljünk, mert a Méregkeverő Skorpió félre érti. – kuncogott a lány és elindultak.