2. fejezet: Kezdetek, avagy én, mint sztár? (második rész)
- Sztárrá kell válnod. – jelentette ki a nő, mire a szőke lány lefagyott.
- Hogy mi?! – kérdezte felháborodottan. – Jó vicc volt, na de most már mond meg, hogy lehet begyűjteni ezt az energiát! – nevetett idegesen Miria.
- Ez nem vicc. Ez az energia, a kutatások szerint, csak akkor elég erős, ha az úgynevezett rajongók boldogak. – válaszolt Miiko.
- De miért pont én? Hiszen én… - kezdet volna bele a heves tiltakozásba azonban, Alexis hirtelen összeesett mellette így nem tudta folytatni. – Alexis! - rohant húgához.
- Gyorsan vigyük a gyengélkedőre! – kapta fel a lányt Ezarel.
- Miért nem mondtátok el? – kérdezte a gyengélkedő előtt állva Miria a mellé lépő Leiftantól. – Ez a vírusnak köszönhető ugye? – nézett fel a furcsa ruhásra.
- Igen. Ő kérte, hogy ne mondjuk meg neked. Nem akarta, hogy aggódj érte és csak ezért maradj itt vele. – válaszolt.
- Az- az ostoba! Még is kiért aggódjak, ha nem érte? Hiszen már csak ő maradt nekem! Ő az egyetlen családtagom! Még is hogy gondolta ezt? – kérdezte halkan, ökölbe szorított kezekkel. – Leiftan. Kérlek, vezess Miikohoz. Elvállalom a küldetést.
- Rendben. – mondta majd a kristályszobába vezette a lányt. – Sok szerencsét! – hagyta ott.
- Nos? Elvállalod a küldetést? – kérdezte a nő.
- Igen. - mondta határozottan.
- Ez esetben szükséged lesz erre. – vett elő egy kristályt, ami egy nyakláncon volt. – Ez egy eshler vagyis energiagyűjtő. A kristály egy kis darabjából készült és képes begyűjteni az energiát. El kell érned, hogy valaki felfigyeljen rád és onnantól minden el lesz, intézve neked csak sztárrá kell válnod. Miria Wright. A feladatod az, hogy sztárrá válj és megments Eldaryát!
- Értettem! – válaszolt a lány.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
- Sztárrá kell válnod? – kérdezte csodálkozva Rosa.
- Igen. Nem szívesen csinálom ezt, de nincs más választásom. A húgom és a szülőhazám érdekében meg kell tennem. De kezdetben azt kéne elérnem, hogy valaki felfigyeljen rám. Ez egyelőre az egyik probléma. A másik az, hogy nem értek az énekléshez. Nincsenek meg az alapjaim ahhoz, hogy sztárrá válljak.
- Nos, talán Lisandertől segítséget tudunk kérni az énekléssel kapcsolatban. Ő úgy is bír dalokat írni. Viszont az a része, hogy felfigyeljenek rád problémás. Nincs, ötletem hogyan oldhatnánk meg.
- Na, igen. – sóhajtott a szőke.
- Miria. – szólította meg a szőkét egy középkorú férfi.
- Igen főnök? – nézett fel a férfira.
- Szeretnék veled négyszemközt beszélni. Kérlek, gyere az irodámba. – mondta a férfi és elindult. A lány kissé furcsállva, de követte. Nem volt hozzá szokva, hogy a főnöke magához hívja és titkolózik.
- Igen főnök miről szeretne beszélni? – kérdezte kissé feszülten a lány, amikor beértek az irodába. Rossz érzése volt, ami nem hagyta nyugodni.
- Mond, csak tudtad, hogy a feleségem félig francia? – kérdezte, miközben leült az íróasztala mögé és a lányt nézte, aki igyekezett nem elsápadni.
- Tényleg? – kérdezte idegesen. – Oh, a Kamikra (Istenekre)! Most aztán jó nagy szarban vagyok! – gondolta idegesen.
- Igen. És elég jól megtanultam tőle a nyelvet. – bólintott a férfi.
- Na, jó ez így sok nekem. – motyogta a lány, miközben megtámaszkodott a mellette levő széken.
- Tudod mindent halottam. – szólalt meg a férfi, aki a lányt nézte.
- Mindent? – nyikkant meg a lány.
- Mindent. – bólintott a férfi. Pár másodpercig farkas szemet néztek, majd a lány felsóhajtott.
- Öcsém, maga aztán tudja, hogy kell nyomást gyakorolni az emberre. Ki vele mit akar? – kérdezte a lány, miközben egy ceruzával kezdett el játszani.
- Magyarázatott. Miért szokott eltűnni engedély nélkül és mi az a másik világ, amit állandóan emlegetnek Rosalia-val. – tért a lényegre.
- Maga aztán nem tököl főnök. Nos, veszíteni úgy se veszítek semmit. Legfeljebb a munkám. – húzta el a száját a szőke. – Kezdjük az elejéről. Tudja én igazából nem itt születtem. Egy Eldarya nevű másik világban, amelyben az, emberek ritkák, és ahogy maga fogalmazna természetfeletti vagy varázs lények vannak ott. Természetesen nem Ufókra kell gondolni itt, hanem olyan lényekre, akik úgy néznek ki mintha egy állatott és egy embert kereszteztek volna. Ha nem bánja nem térek ki a részletekre. Nos, ez a világ lényegében egy szigetből és a körülötte lévő tengerből áll. Ezen a szigeten van egy palota szerűség, aminek az udvarában egy falu féle is megtalálható. Ebben a palotában négy gárda van, ami úgymond őrzi a rendet. Van egy főgárda, amit egy Miiko nevű nő irányít. Aztán ott van még az Absynthe gárda, ami a kémikusoknak való. Akkor még van az Ombre vagyis az árnyék gárda, akik a hírszerzéssel foglalkoznak főként. És végül a harcos Obsidian garda. Régebben abban a világban sárkányok, varázslények és emberek éltek. De aztán az emberek és a sárkányok egymás ellen fordultak és háború lett belőle, aminek a végére a sárkányok és az emberek majdnem teljesen kihaltak. A két életben marad sárkányt egy- egy emberbe zárták bele és az ők és a leszármazottaik őrizték testükbe zárva a sárkányokat így béke honolt az országban pár ezer évre egészen addig, amíg meg nem jelentek a templomosok és meg nem akarták szerezni az egyensúlyt fent tartó kristályt. Így hát hatalmas háború tört ki, amit egy hős házaspár önfeláldozásának köszönhetően a gárdák nyerték meg. Ennek a házaspárnak volt egy két lánya, akik ikrek voltak. Nem sokkal a háború előtt a házaspár az élők világába küldte őket és ezután mentek a csatába ahol hősi halált haltak, így legendájuk máig fent maradt. Azonban az ikrekről is sem feledkeztek meg ugyan is utánuk is fent maradt egy legenda.
Ha a fény és a sötétség találkozik,
Az árnyak mozgolódni kezdenek.
Új háború jő el,
Amely a kristályért és a kiválasztottért folyik.
Csak együtt teremthetnek békét,
Mert nincs árnyék fény nélkül,
Nincs egy fél nélkül!
- Nagyon érdekes. – szólalt meg a férfi.
- Én másképp reagáltam, amikor meghallottam. – húzta el a száját a lány. – Nos, ez az egész úgy függ össze, hogy amikor 16 éves koromig Franciaországban éltem azzal a házas párral, akikről azt hittem, hogy a szüleim. Nos, 16 éves koromban bizonyos körülményeknek köszönhetően átkerültem a másik világba. Eleinte honvágyam volt, de mivel a szüleim nem törődtek velem, a barátaimmal meg akkor nem ép a legjobb volt a kapcsolatom hamar elmúlt a honvágyam és beilleszkedtem. Bekerültem az árnyék gárdába és küldetéseket végeztem, a társammal együtt, aki egy sárkányszerű állat. Egy évvel később véletlen össze futottam egy lánnyal, aki az egyik újonc volt, miközben a felettesem kerestem. Akkoriban kezdtem arra a szintre jutni, mint az árnyékgárda vezetője így én voltam úgymond a másod kapitány vagy a vezető jobb keze kinek, hogy tetszik. Nos, ezzel a lánnyal volt egy kis bibi. Megszólalásig hasonlított rám, pedig tudtommal nem volt sem húgom, sem nővérem, nem hogy még ikertestvérem. Hamar kiderült, hogy eddig semmit sem tudtam magamról. Kiderült, hogy az igazi apám és anyám meghalt a háborúban és van egy ikertestvérem.
- Részvétem. – szólt közbe.
- Nem ismertem őket, de nem ez a lényeg. Az ikertesó csak az egyik sokk volt. Ezután jött a másik, ami a jóslat volt. Gondolom innen már nem nehéz rájönnie, hogy a jóslat rólam és a húgomról szólt. És, hogy jön ide fény és sötétség? Kiderült, hogy mindketten a sárkányőrzők leszármazottai vagyunk és a háború miatt nem tudták anno belénk zárni a sárkányokat. Na, mindegy. Ezek után végre hajtották a szertartást és sikeresen belénk zárták a sárkányokat utána meg kezdhettünk neki meg tanulni irányítani és használni az erőnket ugyan is újabb háború készülődött. Innentől annyi a lényeg, hogy történt pár gubanc, ami miatt nem tudtuk befejezni a kiképzést és így kellet kiállnunk a csatatérre. Nos, végül a háborút nagyjából sikeresen megnyertük.
- Hogy érti az, hogy nagyjából?
- Hát úgy, hogy amint a húgom és én egyesítettük az erőnket hatalmas bumm keletkezett aminek köszönhetően vissza kerültem az emberek világába. Miután nagyjából beilleszkedtem kiderült, hogy még korántsem vagyok ura az erőmnek, ezért egy boszorkány keresett fel, aki segített nekem abban, hogy meg tanuljam kezelni az erőmet, és hogy visszajuthassak Eldaryában, azonban mielőtt visszajutottam volna akadt egy ici - pici bökkenő.
- És mi volt az? – kérdezte érdeklődve a férfi, mire a lány kínosan elmosolyodott és vakargatni kezdte a tarkóját.
- Nos, hát először is egy templomos lovag elrabolt és egy varázslat segítségével a barátaim ellen fordított azonban az erőm felébredt így a varázslat megszűnt azonban nyoma maradt. Elvesztettem az emlékeim és egészen egy évig, amíg újra Eldaryába nem kerültem valami csoda folytán, átlagos lányként éltem. Miután visszakerültem a másik világba kezdtek vissza térni az emlékim és addigra más lehetőség nyílt, arra, hogy egy portál segítségével a két világ között lehessen mászkálni. És hát az óta is ezt csinálom, bár mostanában ritkábban jártam át és ez volt a szerencsém. Nem rég egy gyűlést hívtak össze, amin nekem is részt kellet vennem ezért visszamentem. Mint kiderült a templomosok, már megint mozgolódnak ezúttal egy átkot szórtak a palotára és a falura, amely elszívja a pozitív energiát a kristályból, ami az egyensúlyt fent tartsa, így a lakosok egyre jobban gyengülnek le és végül ágynak esnek. Mivel a húgom fény sárkány őrzője így rá jobban hatással volt az átok és ő is ágynak eset. Hogy megmentsük a világunkat, egy olyan erős pozitív energia kell, ami csak itt az emberek világában található meg. És mivel én vagyok a legjártasabb a húgomon kívül az emberi világ dolgaiban így rám hárult ez a feladat, hogy megkeressem és begyűjtsem ezt az energiát. Azt a parancsot kaptam, hogy váljak sztárrá és gyűjtsem be a rajongók szeretetéből és támogatásukból áradó pozitív energiát ennek segítségével. – húzta elő a kristályt a pólója alól. – Ez a kristály egy darabjából van és összegyűjti az energiát. Normális körülmények között megtagadtam volna ezt a parancsot még akkor is, ha börtönbe vetnek ezért, de mivel a húgom élete forog kockán így nincs mit tennem. Persze ötletem sincs, hogyan csináljam ezt az egészet, mert én nem értek ehhez a sztárság dologhoz, de ha nem sietek, akkor a világomnak vége. Nos, röviden, tömören ennyi lenne. – nézett fel a férfira.
- Értem. Ez egy elég hihetetlen történet. – állapította meg a férfi.
- Látja, mondtam én. – mosolygott a lány, miközben fekete köd jelent meg a keze körül, amivel elkezdet szórakozni, a vele szemben ülő férfi pedig nagy szemekkel nézte. – Látja ezt a ködszerű anyagot? Ha akarom ezzel akár az ellenfelemet is harcképtelenné tudom tenni. Bár ártalmatlannak nézz ki, de valójában igen veszélyes tud lenni. – mondta, majd eltüntette. – Nos, hisz már nekem? Vagy kell még bizonyíték?
- Nem, nem kell. Hiszek magának. – válaszolt a férfi.
- Tényleg? Az jó. És most, hogyan tovább? – kérdezte kíváncsian.
- Segítek önnek abban, hogy észrevegyék. Bár elég sokszor találkozok, sztárokkal nem tudok sokat róluk én se, de megtanítom önnek, amit tudok.
- Nos, ez nagyban megkönnyíti a dolgom. Köszönöm.
- Ugyan, hiszen egy világ élete forog kockán. Ez a legkevesebb amit tehetek.