2. fejezet

2018.03.30 23:06

Hosszú szőke haj, amit lazán fogott össze egy kék szalag. És persze a szakállnak csúfolt szőrpamacs az állán. Világoskék ruha, és hozzá passzoló kabátot viselt. Tipikusan annak a férfinek tűnt, aki falta a nőket.

• Nem, mintha nem örülnék a figyelmének mon cher de sajnos ma estére foglalt vagyok. – jelentette ki mosolyogva a férfi, mire a szemöldöke a homlokára szaladt fel. Zavartan köszörülte meg a torkát.
• Khm. Alfred F. Jones vagyok. Én vagyok a jelenlegi uralkodó. – mutatkozott be.
• Tudom jól, hogy ki maga. Maga lépett a kis Alice helyére. Gratulálok a trónhoz! – válaszolt. Nem tudta, hogy most bóknak vagy gúnynak szánta a szavakat férfi. Ami még meglepőbb, hogy úgy beszél az előző uralkodóról mintha jó barátok lennének.
• Elnézést, de úgy beszél róla, mintha közel álltak volna egymáshoz.
• Ó hát persze, hiszen én voltam a kis Alice bátyusa! – meglepetten nézett a férfire. – Persze nem a vérszerinti. Már gyerekkora óta ismertem a kis tündérkét. –nosztalgikus mosoly jelent meg a férfi arcán. – Oh pardon még be se mutatkoztam, nézze, el nekem kérem. A nevem Francis Bonnefoy. Igazán örülök, hogy megismerhetem az új tagot.
• Új tag? – kérdezett vissza értetlenül.
• Oh, mon cher csak nem úgy lépett a trónra, hogy semmiről sincs fogalma?
• Miről beszél?
• Nem, jellemző Alice-ra, hogy félmunkát végezzen. Mondjuk a hírek alapján nem igazán tervezett lemondani. – sóhajtott fel. Kezdte kellemetlenül érezni magát. – No, de nincs mit tenni. – állt fel. – Fenség, megtenné, hogy velem jön?
• Még is hova? – kérdezte értetlenül.
• Hát a gyűlésre, ahol felavatjuk, mint új tag! – felelt miközben a könyvespolchoz sétált. Végig húzta az ujját a könyveken, majd kicsit megdöntötte az egyiket, mire a könyvespolc elmozdult, mögötte pedig láthatóvá vált egy rejtett alagút.
• Ezt, mikor… hogy…? – kérdezte akadozva.
• Ha velem jön minden kérdésére választ kap. Nos, mit szól hozzá? – kérdezte mosolyogva. Nem, válaszolt. Megrázta a fejét, nagy levegőt vett, majd a férfi mellé lépett. – Bíztam benne, hogy így dönt. – kuncogott a férfi, majd leemelt egy fáklyát az alagút faláról és elindult előtte.

Hosszú ideig mentek lefele a szűk lépcsősorokon, amíg végül egy tágas terembe érkeztek. A terem közepét megvilágította a fentről beszűrődő fény, és a fáklyák halvány fénye.

• Üdvözlöm köreinkben. – hajolt meg kicsit a férfi. A terem azon részéből, amit árnyék fedett most alakok léptek elő.
• Ez lenne az új tag? – kérdezte horkantva az egyik. Kilépett a fényre így láthatóvá vált különleges kinézete. Rövid fehér haja volt és vörös szemei. – Nem tűnik erősnek.
• Ugyan már Gil, nem szabad a külső alapján ítélni. – lépett elő egy barnás bőrű férfi. – Egyelőre mutatkozzunk be. Francist már ismered, én Antonio vagyok ő pedig itt Gilbert. Örülök a találkozásnak! – rázott kezet.
• Alfred F. Jones. – mondta zavartan.
• Ve~ érdekes vagy! – szólalt meg egy vidám hang mellőle mire ijedten ugrott arrébb. – Bocsi, nem akartalak megijeszteni. – csüggedt el kicsit.
• Egy ilyen ijedős alak győzte le az a nőt? – szólalt meg egy mogorva, de hasonló hang.
• Fratello ne legyél ilyen durva vele. Elvégre ő is közénk tartozik most már.
• Nem vagyok hajlandó elfogadni ezt, mint tagot! – mutatott az értetlenül néző Alfredra.
• Ve, ne is törődj vele! Feliciano Vargas vagyok ő pedig a bátyám Lovino Vargas! Szólíts csak Felinek! – rázta a kezét.
• Feliciano! Elég lesz! – lépett elő egy újabb alak. Rövid szőke haja volt, ami hátra volt fésülve és kék szeme. Magas volt és izmos testű.
• Ve Doitsu! – termett mellette Feli és máris, mint a hízelgő macska dörgölődzni kezdett a karjához. A szőke elpirult, de nem szólt rá a kisebbikre.
• Bocsáss meg neki, kicsit heves természetű. – lépett elő egy alacsony férfi. – Kiku Honda vagyok, örvendek a szerencsének. – hajolt meg.
• Élénk a hangulat, mint mindig. Nem igaz Romano? – karolta át a férfi a mogorva fiút.
• Fogd be paradicsom fejű!
• Milyen nosztalgikus. Utoljára akkor volt ilyen élénk a hangulat, amikor még a kicsi Alice-om is itt volt. – szipogott Francis.
• Még, hogy a te kicsi Alice-od. – horkant fel Romano. – Ahányszor csak találkoztatok, veszekedtetek, aztán a végén egymást téptétek.
• Régi szép emlékek. De ha már szóba került… - komolyodott el Antonio. – Hogy sikerült legyőznöd Alice-t? Mert, megértem, hogy elég nehéz dolga volt elvégre, a környező országokkal harcolt, de akkor se hiszem, hogy ilyen könnyen le lehetett volna győzni.
• Ez engem is érdekelne. – lépett elő egy újabb személy. Rövid ezüst haja volt, és lila szeme. Bár mosolygott érezhetően hűlt a levegő. Még Romano is abbahagyta a veszekedést, és Antonio mögött keresett menedéket. Testvére már rég a szőke férfi mögött reszketet.
• Na, megjött Ivan is. – köpte a szavakat Gilbert. – Igazán maradhattál volna otthon.
• Nem tehettem, elvégre ma az új tagunkat ünnepeljük. – mosolygott fagyosan.
• Hidd el nélküled is nagyon jól megvagyunk. És nem is biztos, hogy ez a ficsúr győzte le Kirkland-ot.
• Jaj, srácok fejezzétek be, olyan gyerekesek vagytok, Aru! – jelent meg egy újabb ember. Alacsony volt, és hosszú sötétbarna haját lófarokban fogta össze.
• Milyen vidám összejövetel. Kár, hogy Alice már nem láthatja. Hősi halált kellet halnia! Olyan nemes!
• Inkább bolond. – jelent meg egy újabb ember. Vörös haja volt, és ismerősen zöld szeme.
• Szia, Scott! – integetet Antonio.
• Scott, drága épp a húgodról beszélsz. Lehetne benned minimális tisztelet, ha már meghalt. – rótta meg Francis.
• Nem biztos, hogy meghalt. – szólt közbe Alfred. Síri csend lett és mindenki rá figyelt.
• Kérlek, kifejtenéd, mon chere? – szólalt meg Francis. Alfred bólintott és neki fogott mesélni. Elmondta, hogy egy évvel ezelőtt látta, a nőt a lángok között. Akkor azt hitte, hogy meghalt, de nem rég felbukkant a könyvtárban, majd a szobájában és a könyvet követelte vissza. Elmondta azt is, hogy amikor szóvá tette, neki, hogy halottnak kéne lennie azt válaszolta, hogy nem olyan könnyű megölni őt.
• Minden világos. Úgy tűnik még is csak, sikerült megúsznia. – sóhajtott Francis.
• Nem teljesen így fogalmaznék. – szólalt meg Scott. – Úgy tűnik tiltott mágiát használt.
• Tiltott mágiát? – kérdezett vissza Alfred és Francis. A vörös hajú bólintott.
• Az a lényege, hogy a testet és a szellemet külön választja. Mivel nagyon veszélyes ezért tiltott mágia.
• Miért veszélyes? – kérdezte Feli.
• Azért mert a test olyan lesz, mint egy élő bábu. Létezik, de nem él. Ha a szellem sokáig marad távol a testtől, akkor nem tud visszatérni, a test pedig meghal. – fejezte be a magyarázatot.
• De miért használta, ha egyszer ilyen veszélyes?
• Nyilván jó oka volt rá. Az a könyv, amit említettél. Milyen könyv volt? – nézett Alfredra.
• Nem tudom nem bírtam elolvasni. Egy mágikus kör volt a borító elején, de idegen nyelven íródott, így nem tudtam elolvasni.
• Hm, lehet ősi nyelven írták… - gondolkozott a vörös.
• Azt mondta, hogy ha kiontják a vérét mindennek vége. Ezt, hogy értette?
• Ó, hát még ennyit se tudsz? – kérdezte Ivan. – Még is, hogy kerülhettél te a trónra, ha még ilyen alapvető dolgot sem tudsz, da?
• Kivételesen egyet értek Ivannal. – morgott Gilbert.
• Srácok…
• Ó? Nem tudtam, hogy a titkos szervezetekbe manapság cirkuszi majmokat is befogadnak. – vágott vissza Alfred.
• Cirkuszi majom? Hé, Ivan. Ez kóstolgat minket. – jelent meg egy ragadozó vigyor az albínó arcán.
• Da. Úgy látszik, nem tudja, hogy a helye. – mosolyodott el a szürke hajú.
• Bruder elég lesz!- állította le a szőke bátyját.
• Na, de Ludi…
• Nincs de.
• Elég lesz Ivan. Te is állj le, aru. – lépett az alacsony fickó a szürke hajú mellé.
• Nos, most, hogy mindenki lenyugodott hadd magyarázzak el pár dolgot. – szólalt meg Francis. – Legelőször is üdvözöllek a Hetalia-ban. Mi egy olyan szervezet vagyunk, akiknek, a tagjainak a legtöbb őse szintén, ennek a szervezetnek a tagja volt. A szervezet alapítása 500 évre nyúlik vissza. 500 évvel ezelőtt a világon majdnem elszabadult a pokol. A démonok összegyűltek és megidéztek egy erősebb démont, aki könnyedén, leigázhatta volna a világot, azonban néhány ember összefogott és végül a vezetésükkel kisebb csapatok alakultak, akik sikeresen legyőzték a démonokat. A vezetőt az egyik varázsló család segítségével zárták el. A varázsló a saját vérével erősítette meg a pecsétet, hogy az ne törjön fel. – mesélte vidáman.
• Ezeknek az embereknek lennénk mi a leszármazottjai, vagy is ez lenne a Hetalia. Jobban mondva egy kis része, mert nem mindenki tudott eljönni. – vette át a szót Antonio. – A varázsló leszármazottjai pedig a jelenlegi Kirkland család, akik nem mellesleg az egyik legősibb varázsló család. Persze erről normál ember nem tud, az ő szemszögükből ők csak egy nemes család, régi múlttal.
• Érted már aru? Ezért olyan fontos Alice vére aru.
• Yao jól mondja. Jelen állás szerint a helyzet feltevésem szerint a következő: Egy évvel ezelőtti felkelés hátterében valójában a démon klán állt. Valahogy sikerült elkapniuk Alice-t, de arra nem számítottak, hogy ő tiltott mágiát fog használni, hogy megoldást keressen a megállításukra.
• És most mihez kezdünk? – kérdezte Feli.
• Kezdetben a legfontosabb, hogy megkeressük Kirkland-ot. – szólalt meg Ludvig.
• Scott mennyi az esély rá, hogy a pecsét feltörik Alice vérétől? – kérdezte Francis.
• Négyünk közül, neki van a legnagyobb ereje. Ő örökölte anyánk képességeit jobban. – válaszolt a vörös.
• Nem áll jól szénánk. –sóhajtott.
• Kibaszott nagy hátrányban vagyunk, de épp ettől izgalmas az egész. – vigyorgott Gilbert.
• Bruder! – szólt rá fivérére Ludwig.
• És vele mihez kezdjünk? – kérdezte Ivan. – Most, hogy tud, rólunk nem engedhetjük el csak úgy.
• Egyelőre ő a kulcs az idióta húgomhoz. Úgy tűnik, valamiért látja a húgom szellemét, szóval hasznos lehet számunkra.
• Én vagyok ennek az országnak a királya. Ha valami baj leselkedik rá kötelességem megvédeni. Veletek tartok. – válaszolt Alfred.

Vége