2.
Bár az egészségem sosem volt a legjobb, de ettől még teljes éltem volt. Már amennyire csak lehetséges volt az én állapotomban.
Az akadémiai évek csodálatosak voltak. Bár voltak ellenségeim (bár leginkább egyoldalú volt a gyűlölet), de igen sok barátom volt. Azonban igaz barátok már csak kevesebben voltak azonban, nekem ők is elegek voltak.
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
- Üdvözlöm a kapitány urakat! – fogadta a bejárathoz érkezőket egy tanító. Halálisten akadémia. A legtöbb peren vidékinek ez jelenti az új élethez való esélyt.
- Jó napot! – emelte meg a kalapját az egyik kapitány.
- Milyenek az újoncok? – kérdezte a másik.
- Sok ígéretes tanuló van, de egy kiemelkedik a többiek közül. De ezt nem lehet, csak úgy leírni szavakkal jobb lesz, ha a két szemükkel látják! Elég régóta tanítok már itt, de még nem találkoztam ilyen tehetséggel. – mondta az öreg miközben az egyik csarnok felé vezette a két halálistent.
Egy hatalmas csarnokszerű épület mellet haladtak el, ahol diákok gyülekeztek. A fiúk kék fehér, a lányok piros fehér kimonót viseltek. Az egyik épület takarásában egy hatalmas fa állt, amely éppen virágzott. A kalapos halálisten megállt és gyönyörködve nézte a virágzó fát. Hirtelen a fa másik oldalánál egy hatalmas fehér valamit pillantott meg. Ahogy jobban ráfokuszált, már látta, hogy egy hófehér tigris fekszik a fa tövében, rajta pedig egy fehér hajú lány aludt nyugodtan. A tigris felnézett és találkozott a tekintetük. A lány hirtelen mocorogni kezdet, majd álmosan emelte fel fejét. Szemeit dörzsölgetni kezdte, majd hatalmasat ásított. A tigris finoman megbökte az orrával a lányt, majd az őket bámuló halálisten fele nézett.
- Hm? Mi az?- kérdezte álmosan majd követte a tigris tekintetét és álmosan nézett a meglepett kapitányra. Látszott rajta, hogy próbálja felfogni a helyzetet. – Hoppá. – reagálta le álmosan, majd a tigris eltűnt és nem sokkal utána a lány is távozott villámlépést használva.
- Mi a baj Kyouraku? – jelent meg társa mellette.
- Azt hiszem, egy nem mindennapi dolognak lehettem szemtanúja. – szólalt meg még mindig meglepett arcot vágva.
- Meglepő, nem gondolja? – ment közelebb hozzájuk az öreg. – Tudják mostanában elterjedt egy legenda az akadémián. Egyes diákok állítólag egy hófehér tigrist láttak. Az elmondottak alapján a legtöbbször itt jelent meg, ennél a fánál. – mondta rejtélyesen, miközben a fát nézte. A két kapitány összenézett. – Na, de nem azért jöttek, hogy holmi legendát hallgassanak. Erre jöjjenek, kérem! – szólalt meg ismét és elindult a csarnok felé.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Hé, nem láttátok Hófehérkét? – kérdezte egy barna hajú fiú.
- Úgy hallottam, ma nem érezte jól magát. Lehet a gyengélkedőn van. – szólalt meg egy magasabbik fiú. Hirtelen egyként kapták fel a fejüket.
- Már itt is van. – mondta a barna hajú, és abban a pillanatban megjelent mellette egy fehérhajú lány.
- Üdv köztünk Yuki! Jobban vagy már? – kérdezte a barna hajú.
- Igen. Csak egy kicsit pihennem kellet.
- Nem maradtál le semmiről. Most jön Akibuto az egyik szerencsétlen ellen. – mondta a szőke hajú fiú.
- Shin… Te mindenkit szerencsétlennek hívsz, aki gyenge. – nézett fel rá laposan a fehér hajú lány.
- Úgy tudom Kise a neve. Egy osztályba jár velem meg Yukival.– mondta a barna hajú.
- Látod, még Akira is tudja az osztálytársai nevét.
- Jó, de hát annyi nevet nem tudok megjegyezni… - mondta a fiú, de a tömeg ujjongása félbe szakította.
- Oh, elég rosszul áll a szénája. - állapította meg Akira.
- Nem, látok semmit ettől a sok embertől! – mondta kétségbe esetten a lány. Hirtelen a legnagyobbik megfogta és a vállára rakta. – Wha, micsoda kilátás. Köszi Genkei! – mosolygott hálásan a fiúra. – Látom Akibuto egoja megint a toppon van. Mindjárt szétalázza szerencsétlent. – mondta a lány.
- Valóban. – bólintott a szőke, és abban a pillanatban kiütötték a „szerencsétlent”.
- Ez gyors volt. – állapította meg a lány.
- Yuki te jössz. – szólalt meg az óriás.
- Tessék? – kérdezte a lány, de nem kapott választ, viszont a nagydarab bedobta a küzdőtérre és pont az ellenfele előtt ért földet. – Ejnye. Ezek szerint nekem kell harcolnom. – mondta, miközben leporolta a ruha ujját.
- Shirayuki! – sziszegte a fiú gyűlölködve.
- Yo Akibuto. Most én leszek az ellenfeled.
- Nem fogok kegyelmezni neked! – jelentette ki a fiú.
- Ugyan, ennyire ne becsülj le. A végén még fájni fog a pofára esés. – mondta a lány.
- Készen álltok? – kérdezte a tanár. Mikor mindkét diák bólintott megadta a jelet és kezdődhetett a csata. A fiú támadt először, de mivel a lány kikerülte a támadását így folyamatosan támadt.
- Olyan mintha táncolna. – állapította meg Kyouraku kapitány. Ő és a kapitány társa, a terem egy olyan részéből nézték néhány tanár társaságában a meccset, ahonnan tökéletesen lehetett látni a küzdő feleket.
- Olyan kisugárzása van, mint egy ragadozónak. – mondta tűnődve a fehér hajú kapitány, Ukitake.
- A lány neve Hitsugaya Yume, de mindenki Yuki-onna-nak hívja vagy Yukinak. – ült le a két kapitány mögé egy idős ember.
- Üdvözlöm Yasunari úr. Hogy van? – kérdezte mosolyogva a fehér hajú.
- Lassan közelebb vagyok a 700-hoz, mint a 600-hoz. A csontjaimmal egyre több baj van, ahogy érzem az öregedés tüneteit.
- Ó? Érdekes. – mosolygott a szalmakalapos kapitány.
- Anno amikor ide hoztátok még 20% esélyt se láttam arra, hogy halálisten legyen belőle. Azonban mára ő számít az akadémia csodabogarának. – mondta az öreg.
- Valóban bámulatos tehetsége van. –válaszolt a barna hajú.
Eközben lent egy oldalú ádáz küzdelem folyt, azonban ezt csak kevesen vették észre. Tapasztalatlan szemek csak annyit láttak, hogy a fiú, védekezésre kényszeríti a lányt. Azonban a valóság teljesen más volt. A lány játszadozott a fiúval. Nem vette komolyan és ezt onnan lehetet tudni, hogy csak kerülgette a fiút és meg sem próbált támadni. Na, meg persze a ragadozó vigyorról, ami megjelent az arcán. Hirtelen felugrott, azonban a fiú nem követte. Vagy is nem tudta. A lábát jég szegezte a padlóhoz. Amikor letörte a jeget és ugrott volna a lány után hirtelen leterítették. A lány kihasználta a pillanatnyi tehetetlenséget és leterítette az ellenfelét egy szép hasba rúgással. A fiút a terem másik végében lévő fal fogta meg.
- És most… - mondta a lány, miközben a kardjának a pengéjét a fiú torkához nyomta. - … ad fel szépen, Aki- kun, ha nem akarsz ennél is jobban megszégyenülni! – mondta mosolyogva a lány. A közönségen izgatott pusmogás futott végig. Csak kevesen látták, hogy mikor került a terem másik végébe a lány.
- Nem! – mondta a fiú mérgesen, azonban amikor a penge mentén vészesen hűvöset érzett meggondolta magát. – Rendben feladom! – mondta ki végül. A lány bólintott, majd eltette a kardját és a közönség felé fordult, majd meghajolt. A közönség tapsban tört ki és volt olyan is, aki fütyülni kezdet. A lány még párszor meghajolt, aztán villámlépéssel távozott.
- Valóban ígéretes tehetségnek tűnik. – mondta Ukitake.
Néhány évvel később
Egy fehér hajú nő lépdelt a folyósón. Az arra járó tisztek, meghajoltak és köszöntek neki. Lassan elért egy hatalmas ajtóhoz, amin az egyes szám volt. Az ajtó előtt a két őrön kívül még egy barna hajú férfi is volt.
- Oh, yo Yuki! – köszönt a barna hajú. A két őr csak meghajolt. – Mehetünk?
- Igen. – bólintott, majd együtt mentek be az ajtón. – Főkapitány, hadnagy! – hajoltak meg. Az öreg bólintott, és felemelkedtek.
- Azért hívattam önöket, mert egy feladatom lenne a maguk számára. – szólalt meg az öreg. – Egy lázadásról lenne szó.
Egy órával később
Egy perem vidéktől távol eső faluban, halálistenek terelték össze kisebb csoportokba az embereket. Hamarosan két újabb halálisten érkezik meg.
- Ej, ha eléggé komolynak látszik a helyzet. – vakarta meg a fejét a férfi.
- Nos, elvégre lázadás tört itt ki. Legalább is ezt feltételezték. – mondta a nő, majd közelebb ment az egyik halálistenhez. – Hitsugaya Shirayuki vagyok. Ő pedig itt a társam Ishihara Akira. A főparancsnok küldött minket beszélhetnék a vezetővel?
- Én vagyok a vezető. Takashiba Genzou vagyok örvendek.
- Részünkről a szerencse. Elmondaná, mi folyik itt?
- Lázadás tört, ki de már kezeltük a helyzetet. Fölöslegesen jöttek ide. - mondta nagyképűen a férfi.
- Még is, hogy érti, hogy kezelték a helyzetet? – kérdezte Akira.
- Példát kellet nekik statuálni. Egy két embert kivégeztünk és már is engedelmeskedtek nekünk! – mondta büszkén a férfi. Amint befejezte a mondatot hirtelen jég borította be. A nő lába mellet egy hatalmas fehér tigris jelent meg.
- Ajaj. Most aztán megcsinálták. – sóhajtott a barna hajú.
- Jól figyeljetek aljadékok! – szólalt meg Yuki. – Aki még egyszer ölni mer, úgy végzi, mint ez a hólyag itt. Ne, feledjétek, halálistenek vagyunk és a feladatunk, hogy megvédjük az embereket nem az, hogy rettegésben tartsuk őket. A főparancsnok szabad kezet adott nekünk, tehát aki nem engedelmeskedik, személyesen gondoskodok róla. – mondta keményen a nő.
- Oké, most, hogy mindenki tájékoztatva volt valaki vezessen minket a lázadók vezetőjéhez. – mondta a barna hajú. Végül aztán az egyik halálisten elvezette őket egy idős emberhez, aki a falu vezetője volt.
- Takashiba vagyok, a falu vezetője.
- Örvendek Akira vagyok az előbbi, aki idegrohamot kapott a bájos társam Yuki. Ne aggódjon, átmeneti állapot hamar megnyugszik.
- Befejeznéd, hogy úgy kezelsz, mint valami idegbeteget? – kérdezte köhögve a lány.
- Bocsássanak meg egy percre! – mondta a férfi és félre húzta társát. – Megint nem pihentél eleget?
- Mintha lett volna rá időm… - forgatta meg a szemét a lány. – Tudod jól, hogy milyen ritkán látom az öcsémet. Ha már csak egy kis időt is tölthetek vele az már elég.
- Jó, jó, de azért ne menjen az egészségedre. – adta meg magát a férfi
- Ne aggódj. Ma viszonylag jól vagyok. Unohana kapitány erősebb gyógyszereket adott erre a küldetésre. – mondta, majd visszamentek az öreghez.
- Nos, hát, amíg a bájos társam ellenőrzi, a többi fajankót megtenné, hogy elmondja, mi is történt pontosan? – kérdezte a barna hajú.
- A halál lengi körbe. – szólalt meg az anyó, aki a vezető felesége volt. Mindhárman a távozó nőt nézték.
- Valóban. Már nem sok ideje maradt hátra, még is erős. Igazi nő, akiért bármit megadnának a férfiak, azonban elérhetetlen számunkra. – sóhajtotta a férfi.
Vége