15- Pirongás a köbön, avagy miből lesz a baj
Pirongás a köbön, avagy miből lesz a baj
El sem hiszem, hogy itt vagyok. Hogy hol is vagyok? Épp Tokiya ágya mellett miközben a fiú homlokát borogatom. Hogy miért is borogatom és hogy kerültem ide? Ez egy hosszú mese, szóval megpróbálom a lényeget összefoglalni. A fiúk megismerkedtek az Utapris ellenfelükkel a Heavenssel. Ezután jött Nanami bezárkózós magán száma, aminek a vége után a Starish összeesésig tartó edzésekbe fogott. Ennek az lett a vége, hogy Tokiya belázasodott mivel a teste nem volt hozzá szokva ehhez a hajtáshoz. Természetesen a fiúkat leszidtam, amiért túlhajszolták magukat a figyelmeztetéseim ellenére, aminek az lett a vége, hogy bezártak a szobába, „rád bízzuk Tokiyat” felkiáltással. Hát így kerültem ebbe a helyzetbe. Miközben ezen elmélkedek, kicserélem a borogatást a fiún, aki elkezd ébredezni. Olyan hirtelen ült fel, hogy még én is megijedtem és hátra ugrottam. A következő pillanatban újra pipacs vörös lettem, mert, hogy a fiún nem volt felső és így látszódott a szépen kidolgozott felső teste. Hálát adtam az égnek, hogy nem kezdett el folyni az orrom vére. Mit nekem Sebastian, ha egyszer végre az enyém lehetne ez a sexisten?
- Hikaru? Mit keresel te itt? És én, hogy kerültem ide? És mi van a próbával? – zúdította rám a kérdéseit és közelebb hajolt hozzám, de én a falig hátráltam pipacs piros arccal. Erre már észbe kapott és visszahúzódott, mire én is közelebb mentem.
- Hála a túlhajszolós akciózásotoknak belázasodtál, mivel a tested nem bírta követni az általad diktált iramot. És úgy kerültem ide, hogy az idióta haverjaid bezártak ide mondván, hogy én értek valamennyire az ilyen helyzetekhez és, hogy ápoljalak. – mondtam miközben igyekeztem kerülni a tekintetét, amikor az ajkaimat hozzá érintettem a homlokához.
- Mit csinálsz? – kérdezte apró pírral az arcán.
- Megnézem, hogy lázas vagy- e. Anyu mutatta ezt a módszert sokkal hatásosabb, mint ha kézzel nézném meg. – mondtam, miközben elhúzódtam és visszanyomtam az ágyba. –Még van, egy kis lázad szóval pihend ki magad! Velem meg ne is foglalkozz, amint kiengednek innen nem zavarlak tovább. – mondtam és leültem a sarokba.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Amikor felébredtem az ágyamban voltam. Hirtelen ültem fel és néztem körbe. Ami a leghamarabb feltűnt az a meglepetten pislogó Hikaru.
- Hikaru? Mit keresel te itt? És én, hogy kerültem ide? És mi van a próbával? – zúdítottam rá a kérdéseimet, miközben ösztönösen közelebb hajoltam hozzá, aminek az lett a vége, hogy piros arccal a falig hátrált. Erre észbe kaptam és visszább hajoltam. Amióta visszajöttünk a szüleitől nem is beszéltünk, csak akkor, amikor a próbáknál segített nekünk, vagy amikor szidott minket, amiért szinte minden nap hajnalig próbáltunk.
- Hála a túlhajszolós akciózásotoknak belázasodtál, mivel a tested nem bírta követni az általad diktált iramot. És úgy kerültem ide, hogy az idióta haverjaid bezártak ide mondván, hogy én értek valamennyire az ilyen helyzetekhez és, hogy ápoljalak. – mondta, miközben az ajkait a homlokomhoz érintette. Erre mindketten elpirultunk.
- Mit csinálsz? – kérdeztem apró pírral az arcomon miközben jóleső borzongás futott rajtam végig.
- Megnézem, hogy lázas vagy- e. Anyu mutatta ezt a módszert sokkal hatásosabb, mint ha kézzel nézném meg. – mondta, miközben elhúzódott és visszanyomott az ágyba. –Még van, egy kis lázad szóval pihend ki magad! Velem meg ne is foglalkozz, amint kiengednek innen nem zavarlak tovább. – mondta és leült a sarokba.
- Nem zavarsz. – mondtam hirtelen, mire meglepetten nézett rám. – Ülj, ide még a végén felfázol. Elég, ha én vagyok beteg. – mondtam miközben néztem, ahogy lassan felkel a földről, leporolja kék szoknyáját és leül mellém az ágyra. Lassan a homlokomra tette a kezét.
- Még mindig van egy kis lázad tényleg pihenned kéne. – mondta halkan. Olyan jól esett az érintése, hogy amikor el akarta húzni a kezét nem engedtem. Szép lassan elkezdte simogatni a fejem és hozzá halkan énekelt, mire lassan elaludtam. Amikor legközelebb felébredtem már sötét volt, de a szemem hamar hozzá szokott így vettem észre a mellettem szuszogó Hikarut. A földön ült, miközben a feje az ágyamon pihent az egyik keze pedig az én kezem alatt volt. Így jobban megnézve nem volt valami nagy keze. Szinte elveszett a kezem alatt. Ezután az arcát kezdtem tanulmányozni. Most, hogy aludt nagyon békés volt az arca. Olyan nyugodt volt, amilyennek még nem láttam. Óvatosan simítottam végig az arcán majd a haján. Olyan volt most, mint egy angyal. Hirtelen nyitódott ki az ajtó, aminek hatására elkaptam a kezem és a szemem elé emeltem a hirtelen jött fény miatt. A fiúk nagy hanggal jöttek be aztán elhallgattak, amikor megláttak minket.
- Csöndesebben! – szóltam rájuk.
- Jó látni, hogy jobban vagy. – mondta Ottoya.
- Egy ilyen ápolónő mellett csodálkozol, hogy ilyen hamar rendbe jött? – mondta gúnyosan Shou.
- Mind egy, most viszont át kéne vinni a hölgyet a szobájába. – mondta Ren. Belépett a szobába felkapta a földről Hikarut, majd Nanami kísértében távozott. Ezután a fiúk még egy kicsit boldogítottak és ezután már csak Ren maradt bent.
- Igazán rendezhetnéd az érzéseidet. – nézett rám.
- Nem tudom, miről beszélsz. – mondtam nyugodtan.
- Ha továbbra is halasztgatod a dolgot és nem tisztázod magaddal a hölgy bele fog roppanni. – mondta miközben egy szál ambróziát forgatott az ujjai közt. – Bár a hölgy erősnek mutatja magát, de ő is ember. Ha nem lépsz, el fogod veszíteni. – mondta majd magamra hagyott.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Reggel, amikor felébredtem már éreztem, hogy valami nagyon nincs jól és igen pocsékul érzem magam. Amikor kimentem a fürdőbe elborzadtam a saját tükörképemtől. Igen pocsékul festettem. Kb. fél óra fürdőben töltött időnek hála sikerült emberi külsőt varázsolnom magamnak. Ma főként nem betegedhettem le, mivel ma volt egy koncertem és nem szeretném cserbenhagyni a rajongókat. Nagy nehezen eljutottam a konyháig ahol egy ásítást követően elmormoltam egy reggeltett és ittam egy csésze kávét. Valahogy nem volt étvágyam. A nap többi részét a próbák tették ki így nem volt időm foglalkozni a folyamatos rosszul létekkel. A baj csak akkor kezdődött, amikor a koncert előtt már igen rosszul voltam.
- Nem nézel ki valami jól. – nézett rám Ayumi. Igen ismét eljött Japánba, mert a koncerten ő is fellép.
- Nem is érzem magam rózsásan, de nincs komoly bajom. – mondtam, de amikor elindultam, majdnem összeestem. Ha barátnőm nem kap el, akkor biztos, hogy a padlón végzem.
- Nem a francokat! Hiszen neked lázad van! – morgott majd elkezdett telefonálni engem meg az öltözőbe támogatott. Nem sokára a Starish tagjai is megérkeztek.
- Mi történt? – kérdezte Shou.
- Láza van. Nem akartok elmondani nekem valamit? Utoljára általánosban láttam ilyen betegen. – mondta barátnőm számon kérően. Amikor a fiúk elmesélték, hogy mi történt csak enyhén akadt ki. – Hát ti teljesen hülyék vagytok! – morgott. – Mondom a tervet. Mivel a rajongók nem maradhatnak koncert nélkül ti fogtok beugrani, mivel ez az egész a ti hibátok. Én, felkonferállak, titeket utána haza viszem Hikarut és sietek vissza. Addig szórakoztassátok a közönséget. – adta ki a parancsot majd kiment a színpadra. Amint a közönség meglátta nagy ováció támadt. Miután bejelentette a változást a Starish beugrott és elkezdett énekelni. Barátnőm gyorsan berohant és segített kitámolyogni az épület elé ahol a limuzin várt már ránk, ami a szállásra vitt minket.
*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Nincs komoly baja, csak a szervezete nem bírta a megterhelést és ezért lázasodott be. Pedig meg mondtam a kisasszonynak, hogy pihenjen is! – csóválta rosszállóan a fejét a doki.
- Túlhajszolta magát? Miről nem tudok? – fordult villámló szemekkel a Starish felé Ayumi.
- A kisasszony három napon keresztül ébren volt és ápolta az egyik fiatalembert. – válaszolt az orvos miközben összepakolt. – Pihenje ki magát és ne engedjék dolgozni sem. Legalább két napig ágyban kell lennie. – nézett a Fekete Angyalra.
- Intézkedem. – bólintott. Az orvos ezután távozott így a Starish tagjai készülhettek a kivégzésre. – Három hónap. Három hónapja mentem el, és amikor visszajövök ez fogad? Komolyan a múltkor úgy védtétek Raytól és nagyon hangoztattátok, hogy olyan nektek, mint a húgotok akkor még is mit gondoltatok, hm? – nézett végig a fiúkon, akik bűnbánó tekintettel néztek vissza rá. – Na, jó. Te! – bökött Tokiyara. – Te felügyelsz elsőnek Hikarura. Felváltva fogunk figyelni rá, de most te fogsz rá ügyelni, mivel a fiúknak segíteniük kell nekem. – mondta a lány és kivonult a szobából nyomában a fiúkkal.
- Biztos jó ötlet volt ez? – kérdezte komolyan Shou.
- Igen. Törlesztenie kell, de majd nektek is, de Ren elmondása szerint nem árt egy kis löket mindkettőnek. – mondta a lány.
- De a szabályzat… - szólt közbe Natsuki, de a lány leintette.
- Amilyen sötét a csapat társatok nem látok rá sok esélyt, hogy a mesterkurzus vége előtt felfedezné az érzéseit. – fintorgott a lány miközben felült a konyha pultra. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja. – Szia, cica! Nem, már jobban van. Az orvos azt mondta, hogy pihennie kell és jobban lesz. Igen addig nem megyek addig haza. Igen. Igen, majd hívlak este. Szia! – búcsúzott majd letette. – Nos, fiúk amíg Hikaru jobban nem lesz addig retteghettek, mert itt fogok tanyázni és a legkisebb ballépésért is végetek van. – mondta, majd kiment a konyhából.
- Végünk van! – kiáltott fel Shou.
Vége