11 - Visszaemlékezés
Visszaemlékezés
- Nee- san!
- Nee- san! – nyafogtak két oldalról az ikrek, miközben unottan támasztottam az asztalon a fejem. Éppen azon veszekedtek, hogy melyik a legjobb dalom. Harunak a Jégvarázs tetszet, öcsinek pedig a debütáló számom a poison.
- Komolyan nem mindegy? – kérdeztem sóhajtva. – Mindegyik számba bele teszem a szívemet, lelkemet persze csak képletesen. – mondtam unottan.
- Milyen szorgos valaki! – jelent meg a konyhában bátyám.
- Egyszer jövök haza és egy nap után már vissza is áll minden a régi kerékvágásban, mintha el sem mentünk volna. – sóhajtottam.
- Hát ilyen a mi családunk! – telepedet le elém egy tál tejes gabonapehellyel. Mivel reggel volt így még csak mi négyen voltunk fönt a többiek még aludtak.
- Nii – san szerinted melyik a jobb száma nee – sannak? A poison vagy a jégvarázs legyen hó? – kérdezte Haru.
- Szerintem mindegyik száma nagyon jó, de a személyes kedvencem a poison volt. – válaszolt, miközben a tabletjét nyomkodta. – Apropó Hikaru láttad már Amerika új kedvenc bandáját? A nevük Inferno ’s Flame és nem nyomják rosszul. – nézett rám.
- Nem, nem halottam még őket. Attól, hogy kint voltam még nem volt időm ilyenekkel foglalkozni. Sőt azon a nyomorult színdarabon kívül csak Ayuval tudtam foglalkozni meg az ideiglenes gyökér osztálytársaimmal. – válaszoltam.
- Itt a legutóbbi két számuk. Szerintem megéri meghallgatni őket! – tolta az orrom alá a tabletjét.
- Na, lássunk. – mondtam és elindítottam. Mire lement a két szám teljesen megváltozott a hozzá állásom. – Aszta ezek tényleg jól nyomják! – mondtam, miközben a videót néztem.
- Gondoltam, hogy bejön! – mosolygott rám.
- Jó reggelt! – jött be a Chibi a konyhába.
- Reggelt! – köszöntünk kórusban mind a négyen.
- Nee- san muti nekem is! – hajolt oda hozzám Haru.
- Tessék! – adtam oda neki a tabletet. – Hogy akadtál rájuk? – néztem rá.
- Véletlen csupán. Éppen amv-ztem amikor ráakadtam a zenéjükre.
- Ennyire látszik, hogy mennyire nem szoktam megnézni az openingek címét. – mondtam nagyot sóhajtva. – Istenem én bele szerettem ebbe a két számba! Bátyó küld már át! – néztem fel bátyámra, miközben elővettem a mobilom. Már fel voltam öltözve mivel elég korán keltem és így volt időm. Egy lila cső topp volt rajtam egy fekete rövidnadrággal meg egy térdig érő csizmával.
- Tessék itt a mobilom! – dobta át az asztal felett.
- Milyen számokról van szó? – kérdezte a szőke, miközben leült mellém. Válaszul húgom orra alá nyomta a tabletet. – Wow nem semmi!
- Az énekes japán származású, de kint él Amerikában. – nézett rá bátyám.
- Istenem ez a szám lett az új kedvencem, de viszont én most megyek. – álltam fel az asztaltól, miközben zsebre csaptam a mobilom.
- Hova mész? – nézett fel rám csodálkozva a chibi.
- Levegőzni kicsit! Hiányzott már az otthoni levegő. – nyújtózkodtam.
- A lovardába mész? – kérdezte öcsi.
- Aha. Rég láttam már Aztékot szóval ideje lenne már meglátogatni őt is. Holnap úgy is mennünk kell, szóval még kiélvezem ezt a kis időt, ami még hátra van a szabadságomból.
- Akkor viszont várj meg engem is! – pattant fel öcsi és elrohant átöltözni. Közbe én is felvettem egy olyan szerelést, ami jó lesz a lovagláshoz, majd amikor drága öcsikém is megérkezett elmentünk.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Lassan a ház többi tagja is felébredt és elkezdtek szálingózni a hatalmas étkezőbe.
- Hol van Hikaru – chan? – nézett körbe Nanami.
- Bizonyára már lelépett a lovardába. – válaszolt a belépő Ayu. Közben elkapott egy almát, amit Akito dobbot neki. – Köszi! – mosolygott a fiúra.
- Lovardába? – kérdezett vissza Tomochika. – Hikaru tud lovagolni?
- Aha. Nagyon szereti a lovakat és a közelben van egy lovarda ahol lovagolni szokott. – válaszolt a fehér hajú fiú.
- Kíváncsi voltam meddig bírja. – mondta Ayu miközben helyet foglalt a fehér hajú fiú mellett.
- Hát eddig. De most mit csodálkozol, rajta amikor szinte alig tanult meg járni már lovagolt? – vonta meg a vállát.
- Tényleg?- kérdezte Tomo – chan.
- Nem teljesen. Ezzel csak arra akart utalni, hogy már akkor lovagolt, amikor alig ért fel a ló hasáig.
- Wow, Hikaru – chan mennyire sokoldalú. – ámuldozott Nanami.
- Én ezt valahogy nem tudom elképzelni. – mondta a chibi.
- Ha jól emlékszek, van pár videó és kép még arról az időről. – mondta elgondolkozva a fiú és felállt. Fél órával később már mindenki a nappaliban ült és az említet videókat nézték azzal a különbséggel, hogy nem csak Hikaruról néztek videókat, hanem az egész családról.
- Anya nem akarok kimenni! – a képernyőn egy fehér hajú kislány jelent meg királykék báli ruhában.
- Miért kicsim? Gyönyörű vagy! – jelent meg egy hosszú fehérhajú nő is.
- De kellemetlenül érzem magam! Már megint mindenki engem fog bámulni aztán meg jönnek oda jó pofizni, hogy apa közelébe férkőzhessenek! Nem akarok jó pofizni! – nyafogta. Közben a háttérben halk kuncogás hallatszott.
- Kicsim ezt már megbeszéltük. – sóhajtott fel a nő. Ekkor egy fehér hajú fiatal fiú lépett be, akin egy fehér szmoking volt kék inggel és fekete nyakkendővel. – Áh, Akito beszélj a húgoddal!
- Miről is kéne? Szerintem igaza van. Más se csinálunk, mint bájosan vigyorgunk a sok emberre, akinek a nevét úgy is elfelejtsük amint tovább áll. – válaszolt a fiú, miközben húga mellé állt.
- Drágám! – fordult a kamera felé a nő. Közben a két gyerek lepacsizott egymással.
- Gyerekek, ne csináljátok! Ti vagytok a papa és a mama büszkeségei, hagy dicsekedjünk egy kicsit! – jelent meg egy fekete hajú és kék szemű férfi miközben valaki átvette a kamerát.
- Eh, ezúttal sem ússzuk meg. – húzta el a száját az idősebbik.
- Nem. – értett egyet húga. – Már megint unatkozni fogok! – mondta sértődötten.
- Jaj, kicsi hercegnőm ezúttal nem fogsz unatkozni gondoskodtam róla! – mosolygott az apa.
- Ugye nem valami idiótát és családját hívtad, meg hogy aztán miután összebarátkoztam a gyerekével engem felhasználva a közeledbe jusson? – kérdezte karba font kézzel a kislány. Mellette bátyja nagyon jól mulatott.
- Nem és mondtam, hogy nem fog megismétlődni a múltkori esett. – sóhajtott a férfi.
- Mindig ezt mondod, és utána mindig jönnek olyan bolondok, akikkel hiába viselkedek, bunkón még akkor sem fogják fel, hogy mi a helyzet! – mondta széttárt karokkal, felháborodva. Mellette bátyja már félre fordulva, próbálta vissza fojtani a nevetését.
- Lesz valaha olyan alkalom, amikor én nyerem meg a párbajunkat? – kérdezte bele törődötten az apa mire a kislány győzedelmesen elmosolyodott.
- Ugyan már apa! Akkor nem is én lennék, ha nem tudnám, hogy nyerjek az ellenfelem ellen! Mindig egy lépéssel előtte kell járnom és megtenni a következő lépést, hogy aztán én győzhessek! – mondta magabiztosan a kislány.
- Túl sokat játszol sakkot! Nagyapád igazán átszoktatatna valami másik játékra. – mondta a nő.
- Kössünk alkut! – guggolt le a férfi a lány elé. – Ha a mostani alkalom is olyan lesz, mint a többi, nem kell többet rész venned az ilyen fogadásokon. Áll az alku? – nyújtotta ki a kezét. A lány gyors mérlegelést folytatott, aztán kezet ráztak.
- Áll. – nézett az övéhez hasonló királykék szemekbe. – Anya az jó, ha nagypapi megtanít kártyázni? Mindig is ki akartam próbálni milyen lehet pókerezni. – fordult a nő felé, aki elképedve nézett rá.
- Most már biztos, apád megrontja. – fordult férje felé.
- Ugyan már drágám! – mosolygott a férfi. Itt egy rövid vágás következett, mert a következő jelenet már a bálon játszódott. Éppen egy fekete hajú fiút mutattak be Hikarunak. – Hikaru ő itt az egyik barátom fia Tokiya. Tokiya ő itt a lányom Hikaru. Pont egyidősek vagytok, szóval biztos könnyen megtaláljátok a közös témát! – hagyta magára a két meglepett gyermeket. Itt már véget ért a videó és mindenki a meglepetten maga elé bámuló Tokijára nézett.
- Ezután mi történt? – kérdezte a Chibi.
- Nem tudom pontosan. Engem ilyenkor apám már az ügyfeleinek mutatott be így nem voltam a húgom közelében, pedig annak idején elválaszthatatlanok voltunk.
- Mi történt, hogy eltávolodtatok? – kérdezte Haruka.
- Nem mondanám, hogy eltávolodtunk. Csak felnőttünk, meg aztán jöttek az ikrek és jó nagytestvérekhez méltóan igyekeztünk mindenben segíteni őket, na meg minden csínytevésre és trükkre megtanítani. – vigyorgott a fiú.
- És mi van veled? – fordult Masato Ayumi felé.
- Velem? Hát az én apám a Sony - nál dolgozik, mint menedzser és ennek köszönhetően futott össze Hikaru apjával és mivel jól kijöttek tartották a kapcsolatot és mi is megismerkedtünk, hogy aztán a legjobb barátnők legyünk. – foglalta össze tömören. – Én szerencsére kimaradtam az ilyen díszes össze jövetelekből, de Hikaru mint láttátok nem volt ilyen szerencsés. Rühellte az egészet. Mindig megérezte, ha valaki hátsó szándékkal közeledik felé és átlátott rajta. – mondta elgondolkozva.
- De pont emiatt fejlődött a tudása. – mondta karba font kézzel a fehér hajú fiú.
- Hogy érted ezt? – kérdezte Tomochika.
- Úgy, hogy Hikaru IQ -ja, magasabb, mint egy átlagos 17 évesé. Már kiskorában gyorsan fejlődött és ezért maradt mindig alul vele szemben apánk szópárbajban és sakkban. Nagyapánk révén pedig végül meg tanult kártyázni is. – húzta el a száját a fivér, Ayumi pedig kuncogott.
- Mi baj? – kérdezte Nanami.
- Kegyetlen és jó kártyázó vált belőle. – mondta kimérten a fehér hajú, miközben elég furcsa arcot vágott.
- Tudjátok Hikaru, amikor meg tanult kártyázni az volt a kedvenc időtöltése, hogy alsógatyáig vetkőztette a sok szerencsétlent, aki rajta keresztül próbált az apja közelébe férkőzni. – nevetett Ayumi.
- Alsógatyáig? – kérdezte sápadtan Shou.
- Bár nem látszik rajta, de ha kártyázásra kerül a sor, akkor maga az ördög. Nem kímél senkit és meg sem áll, amíg el nem nyeri tőled mindened. – mondta bele borzongva Akito.
- Te már csak tudod mi? – kérdezte nevetve a Fekete Angyal. – Egyszer ült le vele kártyázni és az lett a vége, hogy majdnem az alsó gatyáját is elvesztette a makacsága miatt. Mert, hogy a férfi büszkesége nem engedte, hogy elfogadja a vereségét. – mesélte a lány, mire mindenki nevetésbe tört ki kivéve két személyt. Az érintett fehér hajút és Tokiyát. A fekete hajú fiú még mindig úgy nézett maga elé mintha megbűvölték volna.
- Hát végig itt voltál előttem?
Vége