1 – Találkozás
- Hm, milyen csini ruci! – álltam meg a kirakat előtt.
- Elnézést hölgyem! – szólított meg valaki, mire meglepetten néztem fel. – Mit keres itt? Ez egy lezárt környék. – jött közelebb a rendőr.
- Lezárt környék? Elnézést, ma érkeztem a városba így nem tudtam, hogy ez egy lezárt környék. Bocsánat! – hajoltam meg, mire hosszú fehér hajam előre repült. A rendőr zavarba jött.
- Nincs semmi baj, csak menjen innen. – mondta, mire szomorúan néztem a ruhára, amit kiszemeltem.
- Pedig annyira szerettem volna megvenni az a ruhát. Az a ruha pont olyan, mint amit drága édesanyám akart megvenni nekem a szülinapomra mielőtt…- jelentek meg könnyek a szememben. – Mielőtt megették volna! – kezdtem el zokogni.
- Eh, megveszem magának azt a ruhát, csak menjen el innen, különben maga is mehet az anyja után! – mondta kellemetlenül a rendőr.
- Kö - köszönöm! - szipogtam és megtöröltem kék szemeimet. – Nem is tudja mennyit jelent ez nekem!
- Tessék, csak menjen el, mielőtt bajba kerül! – mondta, mire bólintottam és immár az új ruhában, gyorsan elszaladtam. Az egyik sikátorba befordultam, majd a falnak nyomultam.
- Aljas módszer volt kicsalni azt a ruhát attól a rendőrtől. – szólalt meg valaki a hátam mögül.
- Ugyan, már! Ha már egyszer elküldött, akkor legalább a ruhát vegye meg nekem. – legyintettem.
- Aljas vagy. – lépett elő az árnyékból. – De ez tetszik. – mosolygott csábítóan. Ezzel a mosollyal sok lányt levett már a lábáról, de sajnálatára engem még nem sikerült.
- Ne is próbálkozz! Nem vagy az esetem! – mondtam neki.
- Vigyáznod kéne. Az ilyen csinos lányokat bármikor elkaphatják. – suttogta, miközben, közelebb jött.
- Nem félek. Elvégre, ha valaki bántani akarna, az nagyon megbánná! – kuncogtam. A szemem hirtelen megváltozott. – Elvégre én egy ghoul vagyok.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Unottan járkáltam az utcán. Az emberek megbámultak, de már megszoktam. Elvégre az ember nem minden nap lát egy fehér hajú fiatal lányt az utcán járkálni. Szívás, de ez van. Feltűnő jelenség vagyok.
- Hé, cica nincs kedved játszadozni velem egy kicsit? – kérdezte egy furcsa alak. Az emberek a közelünkből eltávolodtak így 20 méteres körzetben csak ketten voltunk.
- Nem, nincs, és nem vagyok cica. – válaszoltam unottan és már léptem volna le, de ez a kretén megállított.
- Rosszul fogalmaztam. Jössz velem és nincs más választásod! – vett elő egy rugós bicskát és a torkomhoz szorította. Kellemetlen. Fintorogva vettem tudomásul, hogy a fogva tartóm igen kanos kedvében van és engem szemelt ki magának. Na, most ha én itt jelentet rendezek, oda az álcám és a végén még kiraknak. Egyik se túl jó opció.
- Ereszd el. – szólalt meg egy idegen hang, ami kizökkentett a gondolkodásomból. Meglepetten néztem a fiúra. Aztán eszembe jutott, hogy ártatlan és aggodalmas arcot kellene vágnom, de a fiú jobban lekötött. Fehér haja volt, mint nekem és fekete szemei. Volt valami ismerős benne, pedig biztos voltam benne, hogy még sohasem láttam.
- Te ne avatkozz közbe öcsi és akkor talán megúszod! – fenyegette fogva tartóm. Hirtelen eltűnt és előlünk és hátunk mögött jelent meg. A kés, ami eddig a torkomnál volt eltűnt és én hirtelen kiszabadultam. Meglepetten fordultam hátra és épp elkaptam azt a pillanatot, amikor fogva tartómat elintézik.
- Aú. Ennek nyoma marad. – reagáltam, amikor megláttam, milyen szépen is intézi el a fiú a fogva tartómat. Amikor végzett nyakába ugortam. – Köszönöm szépen annyira féltem és… – mondtam volna a sablon szöveget, de megéreztem a fiú illatát. – Rize? – kérdeztem halkan, mire meglepődött. Gyorsan elengedtem, majd egy meghajlás kíséretében elszaladtam. – A francba már! – morogtam, futás közben. Hirtelen valaki elkapott hátulról és egy sikátorba húzott.
- Rég találkoztunk kicsi lány! – halottam egy ismerős hangot, mire megfordultam és az illető nyakába vetettem magam.
- Yamamoto! – visítottam és a nagydarab néger férfi nyakába ugrottam, aki nevetve forgatott meg. – Mit keresel te itt? Nem mintha nem örülnék neked, de csak a semmiért nem hiszem, hogy ide jönnél. – tértem rá a komoly témára.
- Elképzelhető, hogy hamarosan kitör a háború. – mondta, miközben megindultunk.
- De hát nem úgy volt, hogy mi nem avatkozunk bele? – kérdeztem meglepetten.
- Eredetileg, igen. Viszont kezdik túlzásba vinni. Ez már sérti a szemüket. – válaszolt.
- Értem. – mondtam.
- Szükségük lesz ránk. Mi vagyunk az ütőkártyáik. – mondta.
- Nem kell emlékeztetned én is tudom. Azért csatlakoztam hozzájuk, mert akkoriban nem volt senkim. Ők ezt kihasználták és magukhoz csalogattak, majd rávettek, hogy csatlakozzak. – néztem a tükörképemet az egyik kirakatban. Még az emberek között sem voltam átlagos. A hosszú fehér hajammal és királykék szemeimmel kitűntem közöttük, de pont ezért nem gyanakodtak rám. Gond nélkül eljátszok bármilyen szerepet, és teljesítem a parancsokat. Nem mernek megválni tőlem mivel értékes, vagyok a számukra. – Én vagyok a tökéletes katona. Beolvadok az ellenség közé, és ha kell, lecsapok. Egy kutya vagyok, aki engedelmeskedik a parancsoknak, amíg szabadon lehet. Ha egyszer megpróbálják rám rakni a pórázt, megharapom a kezüket. Épp ezért félnek tőlem. Tudják, hogy erős vagyok nélkülem nem érték volna el azokat az eredményeket, aminek köszönhetően most itt tartanak.
- Bármi történik is én veled tartok. Csak azért csatlakoztam a szervezethez, mert te is ott vagy. Megfogadtuk. Amíg csak lehet, együtt leszünk.
- Csak mi értjük meg egymást. Minket sem ember, sem ghoul nem érthet meg. – egyenesedtem ki. Hirtelen az ég besötétült és egy villám hasított keresztül az égen. Az eső, mintha dézsából öntenék, elkezdet szakadni.
- Neked köszönhetően értelmet nyert az életem. Örökké az adósod leszek és követlek akár a halálba is! – ereszkedett fél térdre előttem. Az égen újabb villám jelent, meg mint valami jel. – Shiro – hime! – tette hozzá. Igen hercegnő. A legtöbb ghoul csak fehér hercegnőként ismer. Hogy mivel érdemeltem ki ezt a nevet? Azt csak is Yamamoto és azok tudják, akik személyesen ismernek, vagy legalább egyszer találkoztak velem. Még a ghoulok közül is kitűnök. Ha egyszer velem kerül, szembe valaki az megjárja.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
- Nem igaz, hogy nem bírták elintézni azt a nyavalyás galambot! – morgolódtam.
- Biztos kemény dió. – válaszolt Yamamoto.
- Elegem van! – nyavalyogtam.
- Még nem is csináltál semmit. – vonta fel a szemöldökét a fekete hajú.
- De már egy macerás munkának ígérkezik! Nem akarom! – durcáztam.
- Legyünk túl rajta minél hamarabb. Utána veszek neked egy új ruhát! – ajánlotta fel, mire rögtön fellelkesültem.
- A szokásos módon csináljuk! – dörzsöltem össze a két kezem.
- Hihetetlen vagy. – csóválta a fejét.
- Hé, nem az a célpontunk? – rángattam meg a kabátját, miközben egy férfire mutattam. Ő elővett egy képet és megnézte.
- De ő az. – mutatta nekem is a képet.
- Legyünk túl rajta gyorsan. – sóhajtottam. – A sikátorban találkozunk. – mondtam, majd kirohantam az utcára és elkezdtem futni. Úgy csináltam, mint akit üldöznek és folyton hátra néztem, így „véletlenül” a célpontba ütköztem. Rémült ábrázattal néztem fel rá, majd futottam tovább. Persze ő bekapta a csalit és követet. Amikor a sikátorba jött utánam nem túl kellemes látvány fogadta. Yamamoto épp engem szorított sarokba és készült megölni. Persze a galamb egyből segített rajtam.
- Menekülj! – mondta, mire én elmenekültem. Legalább is úgy csináltam. Igazából csak elbújtam és tanulmányoztam. Már értem miért minket küldtek. Még Yamamotonak is nagyfalat ez a fickó. Amikor drága barátom szorult helyzetbe került beavatkoztam. A galamb meglepetten nézett rám, amikor meglátta, hogy aki fojtogatja nem más, mint én.
- Ejnye Yamamoto ha nem lépek közbe még a végén tényleg elintéz. – szólaltam meg.
- Kemény dió a fickó. Még nekem is. – válaszolt majd felkelt a földről.
- Hm, szívesen életbe hagynálak, de akkor a vezetőség a nyakamba lihegne és megvonnák tőlem még azt a kevés szabadságot is, amim van. És én nem szeretem, ha megvonják tőlem a szabadságom, mert akkor nem tudok új ruhát venni! – mondtam mire Yamamoto közbe szólt.
- A büntetés nem is érdekel mi. – mosolygott.
- Nem, hát. – mondtam, mire megsimogatta a fejem.
- Helyes. Na, intézd, el gyorsan aztán megkaphatod az új ruhád. – porolta le magát.
- Oké! Bocsánat galamb bácsi, de ha most nem ölöm meg magát, akkor nem kapok új ruhát. Szóval sayorana! – köszöntem el tőle és már majdnem leszúrtam az idő közben előhívott kagunémmal, amikor egy idegen közbe lépett.
- Ejnye bejnye ez az én terültem. Tehát az itt elfogott zsákmány is az enyém. – jelent meg egy nagyképű férfi. A galambot oda dobtam, Yamamoto mellé.
- Ki ez a fickó? – kérdeztem Yamamotot.
- Nem tudom. – vont vállat és rágyújtott. – De azt tudom, hogy nem éri meg a holnapot.
- Ne vegyél semmibe cica! Ez az én területem! – figyelmeztetett a srác.
- Igazán? – kérdeztem szarkasztikusan. – Én úgy tudtam, hogy ez a terület a híres Fehér hercegnőé.
- Ch. Legyőztem azt a gyenge libát így enyém a terület. – henceget.
- Ó igazán? Érdekes. Én nem emlékszem rá, hogy valaha láttalak volna! – mondtam.
- He? – kérdezett vissza bunkón.
- Mond, csak tudod, hogy ki az a Fehér hercegnő? Egy olyan ghoul aki még sosem vesztet, és akitől még a szervezet is fél. – kuncogtam.
- Ajaj. Elő jött a sötét énje. Most már biztos, hogy annyi ennek a tagnap. – kommentálta az eseményeket Yamamoto.
- Miért? – kérdezte a lábadozó galamb.
- Azért mert ő a fehér hercegnő. – válaszolt.
- Mi van? – kérdezett közben vissza ellenfelem. Sajnos ennél többet nem tudott mondani, mert szép kis lyukat csináltam a hasába.
- Ez az én terültem. – mondtam sötéten. – Nem szeretem, ha közbe avatkoznak, amikor dolgozok. Akkor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elterveztem és ez idegesít! – néztem fel rá.
- Ki- ki vagy te? – köhögte.
- Oh, nem halottad? Én vagyok az, akit te állítólag legyőztél. – mosolyogtam rá, majd véget vetettem az egésznek és eldobtam valamerre. – Ahj, most tiszta vér vagyok. – nyavalyogtam.
- Legalább megölted? – kérdezte Yamamoto, miközben elnyomta a cigi csikkjét.
- Még él. De nem biztos, hogy megéri a holnapot. – válaszoltam. Hirtelen egy ismerős szagot éreztem. Komolyan néztem körbe, de nem láttam senkit. Éreztem az illatát, viszont nem éreztem a jelenlétét, ami azt jelentette, hogy szimplán a közelben van. Hirtelen magam elé kaptam a kaguném így épp időben tudtam kivédeni a csapást. Nem tévedtem. A múltkori megmentőm támadt rám most. Idegesen cicegtem egyet. – Ma mindenki megtalál? – morogtam, miközben ellöktem a srácot.
- Újabb ismerős? – kérdezte Yamamoto.
- Mondhatjuk úgy is. – mondtam, miközben elugrottam egy csapás elől. – Fejezd már be basszus! – morrantam a srácra. Erre se hallgatott, hanem ugyan úgy támadt. Elegem volt. Hirtelen elő hívtam a teljes kaguném és felugrottam az egyik épület tetejére. – Yamamoto indulunk. – mondtam, miközben a fiúval néztem farkas szemet.
- Hm? És mi les a melóval? A tanács… - kezdte volna, de idegesen félbe szakítottam.
- Leszarom a tanácsot. Én vagyok a szervezet lelke nélkülem nem jutottak volna el idáig! És különben is… - simítottam hátra az arcomba hulló fehér tincseim. –… a tanács úgy se mer megbüntetni. Túlságosan értékes vagyok a számukra. – mosolyodtam el ördögien.
- Sose tudtom követni a villámgyors hangulatváltozásaidat. – sóhajtott, majd mellém ugrott. – Nem árt egy alapos zuhany, ha haza értünk. Nem áll jól a vörös neked. – nézett végig rajtam.
- Nos, galamb úr, mivel elszórakoztatott, és a sors közbe szólt ezért életben marad. Ha legközelebb is játszunk, elvárom, hogy legalább ilyen jól elszórakoztasson, különben nem éri meg a holnapot. – kuncogtam sötéten. –Sayorana megmentőm, akinek olyan az illata, mint Rize – channak! – búcsúztam a fiútól majd eltűntem.
Vége